Nőként élni Egyiptomban: tényleg annyira tragikus?

Ahogyan azt valószínűleg már ti is tudjátok, az új elnök beiktatásának Tahrir téri ünneplése egyesek számára nem túl jó véget ért, mint ahogy szinte egyetlen egy tömeges megmozdulás sem a közelmúltban: több nő esett súlyos szexuális zaklatás áldozatának. Sajnos az ehhez hasonló esetek mindennaposok Egyiptomban, kiváltképp a közel 22 milliós Kairóban. A Reuters tavalyi statisztikája szerint a nők 99.3%-a van kitéve szexuális zaklatásnak Egyiptomban, ám nyilván ez a szám nem csak a fizikai, hanem a verbális inzultust, a beszólásokat is magában foglalja. Ami ennél még felháborítóbb szerintem az az, hogy bár nem új keletű a jelenségről van szó, csupán néhány hete iktatták törvénybe először az országban, hogy nők molesztálásáért börtön is járhat!

A történtek mondanom sem kell ismételten nagy port kavartak: a nővédő szervezetek mára demonstrációt szerveztek és a főváros több pontján már ezt megelőzőleg önvédelmet oktató képzések indultak, megtanítva a gyengébbik nemet arra, hogyan védjek meg magukat amennyiben kellemetlen szituációba kerülnének.

De mi az oka mindennek? Miért nincs szinte egyetlen nő sem Kairóban, aki ne esett volna már valamilyen módon áldozatává az ilyen alakoknak?

Egyipttomi nők a Tahrir-téren.

Tudom mi jár a fejedben; biztos az iszlám szigorú szabályai, hogy a szegény férfiak elnyomják vágyaikat, hiszen nem élhetnek szexuális életet házasságon kívül, nem tudják magukat kontrolálni, stb. Valóban ez lenne a gond?

Európa: a házasság előtti szex tilalom az oka

Szerintem nem a vallást kell okolni ezért, – hiszen a világban bárhol összefuthatunk szexuális zaklatókkal-, hanem például a patriarchális társadalmat ( ami nem az iszlám vallásban gyökerezik, lásd Carolyn Baugh: Kairói kertváros c. regényét) és a hatóságok munkáját együttesen, melyek ez idáig szőnyeg alá söpörték a problémát. Ha már itt járunk, a házasságon kívüli intim kapcsolat tilalma elvileg nem csak az iszlám követőire vonatkozik, hiszen ha belegondolunk pl. Magyarországon is csak az utóbbi néhány évtizedben vált általánosan elfogadott normává ez, holott mind a kereszténység, mind a zsidó vallás ellenzi. ( “Old fashion”, de a statisztikák szerint állítólag  sokkal tartósabb és boldogabb egy párkapcsolat, ha a cél a házasság és a két fél vár addig a szexuális kapcsolattal. Nem mellesleg aki muszlim pasival akar kezdeni az kalkulálja bele, hogy ha nem is minden esetben, de valószínűleg az esküvő napján fognak először egy ágyban aludni.  )

Bár az iszlámban elvileg tilos mindenféle intimebb kapcsolat az ellenkező nemmel házasságon kívül, emellett a házasság mielőbbi megkötésére ösztönöz azzal a feltétellel, hogy mindkét fél boldogan mond igent a másiknak és nem belekényszerítik őt a kapcsolatba (ahogy az sajnálatosan számtalanszor előfordul jellemzően Indiában és Pakisztánban, de akad, hogy Egyiptomban is.) És miért is ne lehetne mondjuk egyetemi évek alatt, fiatalon megházasodni? Ahogy Európában együttélésről beszélgetünk, miért ne lehetne ezt itt felcseréléni a házasság intézményével? Mi a különbség a kettő között? Egy papír, egy kevéssel több felelősség és persze a jogok. (Bár egy ideje már élettársi szerződés is létezik Európában, ami jogilag egyenértékű a házassággal. Erről találtam egy tök jó cikket Élettársam vagy házastársam? címmel.)

A probléma ezzel csak az, hogy Egyiptomban bizonyos kulturális szokások– mint például a nők családjának hatalmas anyagi elvárásai a kérővel szemben, illetve a házasság=baba felfogás –, igencsak megnehezítik a házasodni vágyó férfiak dolgát, aminek mellesleg nem sok köze van az iszlámhoz, bár gondolom a kopt kereszténységhez sem. Így ritka esetektől eltekintve – mint pl. a férjem és én – szóba sem jöhet, hogy egy egyetemista vagy pályakezdő fiatal megházasodjon. Az évek meg csak telnek, és vannak, akik még 30-40 éves korukra sem képesek megházasodni. Pedig nem kellene, hogy így legyen.

Egyiptom: a nők “lenge” öltözete az oka

Mikor a BBC megkérdezett néhány egyiptomi fiatalt az utcán a nők zaklatásával kapcsolatban, a következő választ adták: “A nők öltözete az, ami hozzájuk vonzza a férfiakat. Ők azok, akik ezt akarják – még ha niqábot (arcot eltakaró kendőt) hordanak is.”

Elég beteg, igaz? Tehát akkor jobban teszem, ha ki sem mozdulok a lakásból, mert teljesen mindegy mit veszek fel, így is-úgy is szexuális zaklatás áldozatává válhatok? A legszomorúbb az egészben viszont az, hogy ez az általánosan bevett nézet Egyiptomban – még a hatóságok által is.

Számtalan nyilatkozatot és riportot találunk, ami mind azt bizonyítja, hogy az egyiptomiak – még sok esetben maguk a nők is- úgy gondolják, hogy kizárólag a nő ruházkodását kell okolni, mert az valószínűleg túl szűk, rövid, vagy átlátszó volt, vagy a lány nem viselt kendőt és ez felkeltette néhány vágyait kordában tartani nem bíró férfi egyed érdeklődését. De, ahogy a fiatalemberek is elárulták,  a támadók nem csak a kendőzetlen, túlparfümözött lányokra mennek: lehet az idős vagy igen fiatal, haját kiengedő vagy akár még a szemét is elfátyolozó nő, nekik teljesen mindegy. Akkor hogy lehetne már csupán a nőket okolni az atrocitásért? Érdekes, Magyarországon Egyiptomhoz képes ritkán történik ilyesmi – ha nem számolom a füttyögő munkásokat és a buszmegállóban várva kapott dudálásokat -, pedig a nők többsége “lenge” ruhát visel. Akkor most hogy van ez?

Egy egyiptomi képregényrészlet, amin a rendőr a lány ruházatát okolja az őt ért molesztálásért, erkölcstelennek és nem megfelelőnek tartva azt.

(A képregény szuperhősnőről, Qaheráról, aki megvédelmezni az egyiptomi nőket és szembeszáll a sztereotipiákkal, itt olvashatok magyarul bővebben.)

Itt a másik nagy probléma: miért a nő lenne a hibás? Bizonyos társadalmi elvárások, vallási előírások vajon a férfiakra nem vonatkoznának? De, csak valahogy az eltűnik a süllyesztőben és a reflektorfény mindig a nőkre vetődik. Öltözködjenek megfelelően, beszéljenek megfelelően, ne nézzenek a férfiak szemébe, ne mondjanak olyat és olyan hangnemben…stb., nehogy préda váljék belőlük. De hol a férfiak listája? Mert ha már itt tartunk azt is lehetne sorolni, hogy nekik hogyan kellene viselkedni egy nővel szemben – az iszlám szerint is. Sőt! Például térd feletti, illetve túl szűk nadrágot, vagy egy szál atlétát sem lehetne utcán hordani egy muszlim férfinak, ám erről (és még sok másról) a legtöbben mégis elfeledkeznek vagy nincsenek is tisztában vele.

Az egy dolog, hogy egy muszlim nőnek hogyan illene öltözködnie, de azt se felejtsük el, hogy egy tisztességes muszlim férfi esetében teljesen mindegy kellene hogy legyen, mit visel a nő vagy mit nem. Még ha meztelenül is megy el előtte, egy hívő férfi ugyanúgy viselkedik, mint ha egy tetőtől talpig beöltözött illető menne el előtte.

Az igazi ok

Arról, hogy valaki nem képes tisztelni a nőket és hogy ilyen mértékben elharapódzott a helyzet, szerintem a vallás helyett maguk az emberek tehetnek, beleértve a fent említett kulturális szokásokat, illetve azokat a nőket is, akik nincsenek tisztában a jogaikkal és kérdezés nélkül elfogadják ezt az állapotot. Ha jól rémlik a muszlim nők jogaival kapcsolatban már előzőleg említettem néhány dolgot a blogon, továbbá a fentebb említett könyv is remekül érzékelteti, hogy sok itteni dolog a kultúrához és nem a vallási értékrendszerhez kötődik, úgyhogy ezt nem részletezném tovább.

“Fékezd a fiaidat, ne a lányaidat” feliratú transzparens egy kairói tüntetésen a nők jogaiért.

A legnagyobb probléma tehát szerintem – mint bárhol a világban- a neveltetésben és az oktatás hiányában gyökerezik. Ha belegondolunk, például Magyarországon kik azok, akik nők molesztálására vetemednek? A legtöbb esetben olyan emberek, akik még valószínűleg a saját női családtagjaikat sem tisztelik eléggé és/vagy műveletlenek, aluliskolázottak. Ez pontosan elmondható a molesztáló egyiptomiakra is, azzal kiegészítve (mivel Istenhívő társadalomról beszélünk), hogy az ilyen férfiak nem foglalkoznak túlzottan a vallásukkal, legyen az az iszlám vagy a kopt kereszténység.  Illetve míg otthon az egész országban most már kevesebb, mint 10 millióan laknak, addig Egyiptomban körülbelül 94 millióan és a lakosság közel 36%-a írástudalan, így sajnos a zaklatások száma is jóval nagyobb.

Ez persze mind csak az én véleményem, lehet vele nem egyet érteni is. 🙂 Sőt!

Kérlek osszátok meg a kommentekben, hogy ti hogyan vélekedtek a dologról. Szerintetek mi késztet egy férfit, hogy szexuálisan zaklasson egy nőt ? Nekek mik a személyes tapasztalataitok? 

Graffitik Kairó belvárosában. Az egyik kép szövege: “légy férfi és védd meg a nőt.

Nőként Kairóban – A saját tapasztalataim

Nyilván nem zárhatom le a posztot anélkül, hogy megosztanám saját tapasztalataimat a témával kapcsolatban, ami egy-két negatív élménytől eltekintve nem olyan tragikus, mint ahogy azt a statisztikák állítják. Bár ehhez hozzá kell tennem, hogy 1. egyetlen tömeges megmozduláson sem vettem részt a Tahrir téren. 2. például a metrót, ahol a zaklatások kb. 80%-a történik, nem igen használom. 3. olyan környéken lakunk jelenleg, ahol több a szíriai, mint az egyiptomi. Igy gondolom mivel a világos bőrszínemmel jobban beleolvadok a környezetbe, mint mondjuk a belvárosban, kevesebb atrocitás ér, bár megfigyeltem: a kommenteket érdekes módon mindig egyiptomiaktól és nem szíriaiaktól kapom.

Egyiptomi nők

Emlékszem még anno nem muszlim turistaként járva az országban nem volt túl kellemes végigsétálni a bazárban ( sem Kairóban, sem Sharm el-Sheikhen vagy Hurghadán), vagy a hotelben egyedül kószálni, mert biztosan mindig megtalált valaki a bókjaival, ami nyilván az első nap még nem is volt zavaró, hiszen melyik nő nem örül a bókoknak. A probléma csak az, hogy ezek rendszeressé, akár erőszakossá is válnak az elkövetkezendő napokban.

A legkellemetlenebb élményem abból az időből talán az volt, mikor egy Sharm el-sheikhi bazár árusával naiv módon véletlenül kezet fogtam ahogy a boltjába invitált, aki ahelyett, hogy elengedte volna, elkezdte simogatni, miközben azt ecsetelte milyen gyönyörű vagyok. Az egyiptomi turistaparadicsomokról és az ott “vadászó” férfiakról Durica Katarina: Szökés Egyiptomba c. könyvében olvashatok többet, amit minden először Egyiptomba látogató nőnek ajánlok.

Bazár, Sharm el Sheikh

Azóta persze sok minden változott. Muszlimként kendőt és hosszú ruhákat viselek, ami bár lényegesen javít a helyzeten, nem mindig jelent teljes védelmet a napi szintű beszólásoktól, füttyögésektől és kíváncsi tekintetektől.

Mielőtt ideköltöztünk volna, Kairó egyik forgalmas külvárosában, Nasr cityben laktam, ahol arab tanfolyamra jártam, munkahelyen dolgoztam, és mindig kellett valami papírt intézni itt-ott, így sokat voltam az utcán még akár este 10-kor is teljesen egyedül. ( Ez mára megváltozott, mivel a környékünkön egyrészt nincs annyira kiépítve a tömegközlekedés, másrészt otthonról dolgozom, illteve minden, még az arab center is 10 perc sétára van a lakástól.) Ennek ellenére sohasem éreztem magam veszélyben, mivel úgy gondoltam, hogy vannak olyan segítőkészek az itteni emberek, hogy ha bajba kerülök, majd a segítségemre sietnek. Szerencsére nem volt eddig alkalmam kipróbálni, tényleg így lenne-e.

A legdurvább ami történt velem mikor este 9-kor a munkahelyem utcájának végén vártam a férjemre, hogy kocsival felvegyen. Az utca nem volt rendesen kivilágítva, de néhány idősebb nő várakozott tőlem három méterrel arrébb a mikrobuszra, így nem tartottam semmitől. Egyszer csak a semmiből feltűnt egy autó és leparkolt mellettem. A lámpája elvakított, így elsőre azt hittem, hogy a férjem az, de miután lekapcsolta őket kiderült, hogy egy 25 év körüli srác ül a volánnál, mondanom sem kell nem éppen a jólszituált fajtából. “Habiby, gyere!’- szólt oda hozzám a lehajtott ablakon át, én meg csak nyomkodtam tovább a telefonomat, mit sem törődve vele. Még próbált fűzni egy rövid ideig, de mivel nem reagáltam semmit, elhajtott. A mellettem álló nők észre sem vették a jelenetet és pont jött a busz, amire felszálltak, így egyedül maradtam. 3 perc nem telt bele, a srác megint megjelent és folytatta az unszolást. Összeszedve a bátorságomat ez alkalommal már odaszóltam neki, hogy nem fogok beszállni, úgyhogy húzzon el a fenébe. A srác elvigyorodott, kicsit habozott, de szerencsére elhajtott.

Egy másik eset az volt, mikor a teli mikrobuszban a mellettem ülő srác hozzám közeli nadrágzsebében lapuló mobilja helyett mást talált megfogni. Elkiáltottam magamat, az ablakhoz löktem néhány kedves szó kíséretében és azonnal kiszálltam a buszból. Ezt a két esetet leszámítva semmilyen problémám nem volt férfiakkal hála Istennek a négy év alatt, mióta itt élek – még a metróban sem.

Kairó

De ha már egyiptomi férfiakról beszélünk, had említsem meg azt is, hogy sok pozitív élményem is van velük – jóval több, mint negatív. Például mikor először mentem egyedül taxival a Ramszisz térre, ahol meg kellett volna találnom a Masr Gedida körzetbe menő buszt, de fogalmam sem volt, hogy a tér melyik oldalán parkol. A taxi sofőr látva, hogy nem igazán ismerem ki magam a környéken felajánlotta, hogy ingyen elvisz, csak hogy biztonságban odaérjek. A másik kedvenc sztorim mikor édesanyukám meglátogatott és elkalauzoltam őt Kairó legjobb helyeire. Egyik alkalommal a Khan al-Khalili bazár volt soron, de nem tudtam pontosan a kereszteződésnél melyik buszra kell szállni, így megkérdeztem egy ott várakozó férfit. Mondta hogy majd megmutatja, de végül neki előbb jött a busza, így megkért egy másik várakozó férfit, hogy majd mutassa meg nekem, ha jön. Mint kiderült, a második férfi egy buszra várt velünk és mikor végre felszálltunk látom, hogy egy helyett három jegyet vásárol, majd kettőt felém nyújt. Próbáltam neki kifizetni a mi részünket, de nem volt hajlandó elfogadni. Hozzáteszem egyik férfi sem próbált meg se flörtölni, se személyes kérdésekkel zaklatni, még szőke hajú, európai öltözetű édesanyámmal az oldalamon sem.

Mindent összevéve szerintem egyáltalán nem annyira veszélyes nőként Kairóban élni, mint ahogy azt a statisztikák lefestik ( remélem ebben majd mások is megerősítenek a kommentekben), de tény, hogy ameddig a nők tömegesen nem emelnek szót és harcolják ki (Isten adta) jogaikat, ameddig az állam nem tesz drasztikus lépéseket, hogy megfékezze a növekvő szexuális zaklatást, javítson az emberek életszínvonalán és megfelelő oktatást biztosítson mindenki számára, addig nincs tuti tipp a molesztálók ellen.  Paprikaspray azért mindig legyen nálad. 🙂

Egy Közel-keleti specialitás: töltött szőlőlevél és társai

Szereted a különleges ételeket? Szeretsz bíbelődni, kísérletezni a konyhában? Éppen nincs mit csinálnod a hétvégén és megöl az unalom? Akkor csinálj ebédre töltött szőlőleveleket!

Megmondom őszintén eddig egyetlen egyszer vetemedtem arra, hogy önszántamból mahsi wara eneb-et csináljak. Ennek ellenére már kismilliószor volt szerencsém az időmet szőlőlevelek töltögetésével elütni, ( és ezzel tökélyre fejleszteni a mahsi tekerési technikámat ), ami afféle össznépi tevékenység az itteni nők körében mikor együtt van a család. Egyébként nagyon szeretem én a különleges ételeket – elsősorban enni -, de ha főzésről van szó,az én elvem a konyhában a “minél gyorsabban, minél egyszerűbbet, de finomat és egészségeset.” Így a töltött szőlőlevelek bár elkészítését tekintve nem túl bonyolult (a tekerésben akadhatnak az elején kisebb gondok, de a tizedik után már rutinból fog menni), ennél időigényesebb étellel még nem igen találkoztam. Amennyiben  éhes, nagybendőjű családtagok is akadnak az asztalnál, inkább csinálj mellé még egy-két húsos főfogást, vagy a mahsi egy másik változatát, különben az egész napodat a szőlőlevelekkel fogod tölteni.

Mahsinak egyébként nem csak szőlőleveleket, hanem cukkinit, padlizsánt, paradicsomot, paprikát és káposztát is szoktak tölteni – a töltelék receptje ugyanaz. Amennyiben káposztát készítenek (mahsi króm), azt szintén falatnyi, tenyér szélességű csíkokra vágják és úgy töltik meg. (Meg ne kérdezd miért kell még ezt is miniatürizálni. Erre annyi volt sógornőm válasza: a líbiaiak még kisebbre vágják. 🙂 )

Nekem egyébként úgy tűnik, hogy az egyiptomi háziasszonyok alapból szeretnek a konyhában órákat tölteni. Példáulha együtt ebédel a nagy család, 8 féle étel biztosan akad az asztalon, ha nem több. A szörnyű az egészben, hogy ritka esetektől eltekintve én viszont NEM szeretek túlzottan a konyhában tenni-venni, csak amennyit nagyon muszáj. De hát ha segíteni kell, akkor nincs mese. Ilyenkor fogok egy tálcát, rápakolom a magam porcióját, kinézek egy jó kis filmet vagy akár kettőt is, és mehet a tekergetés.

Hozzávalók:

• Rizs
• Néhány paradicsom
• Vöröshagyma
• Kapor
• Petrezselyem
• Koriander
• Só, bors, római kömény
• Jó sok szőlőlevél

A szőlőlevél kötegeket néhány percig forró vízbe áztatjuk. A paradicsomot leturmixoljuk, a hagymát, kaprot, petrezselymet olyan apróra vágjuk, amilyen apróra csak tudjuk, majd mindent a megmosott rizshez keverünk a fűszerekkel együtt. (Én magyar szokás szerint egy kevés lisztet is teszek bele mikor paprikát, cukkinit vagy a mahsi egyéb változatát készítem, hogy biztosan benne maradjon a töltekék. )

Fogjuk az első levélkét, lecsípjük a szárát, szétterítjük, majd csak annyit teszünk rá a rizsből, hogy az összetekerve ne szakadjon szét.

A rizst a levél szélére helyezzük és a két végét folyamatosan behajtva szép lassan feszesre tekerjük.

Hasonló módon folytatjuk a többivel.Ajánlom, hogy ezt egy jó film előtt tegyük, akkor talán kevésbé unalmas, de érdemes akár a családdal, barátokkal folytatott telefon/skype beszélgetést is ilyenkorra időzíteni. 🙂

A levél szárait anyósom a lábas aljára szokta tenni, de sokan csak a végén a töltött szőlőlevelek telejére helyezik, mielőtt felöntenék a forró vízzel.

Egy lábasban egymásra pakoljuk és Maggis forró vízzel leöntjük a megtöltött szőlőleveleket, hogy a víz éppen csak ellepje, majd lefedve alacsony lángon feltesszük főni. ( Esetleg egy tányért is szorosan rájuk helyezhetünk mielőtt lefednénk, hogy biztosan ne jöjjenek szét a levelek.) Tiz perc után folyamatosan figyeljük és ha már úgy találjuk, hogy kellően megpuhultak, levesszük a tűzről. Salátával és tahina szósszal a legjobb szerintem!

Apropó, majd elfelejtettem: az egyiptomi háziasszonyok egy kézzel, a másik tenyerükön tekerik a szőlőleveleket. Meg ne kérdezd miért, mikor ott a tányér. Ha van rá tipped, oszd meg egy kommentben a poszt alatt. 🙂

Jó étvágyat!

Szegények és gazdagok, avagy a hatalmas társadalmi különbségek Egyiptomban

Csengettek. Az ajtót kinyitva egy 12 év körüli mosolygós, ránézésre is igen talpraesett kislány áll előttem. Lila flitteres kendőt, fakópiros, bokáig érő ruhát visel, koszos lábujjai kikandikálnak a papucsból, amin a használattól már igencsak megkopott az Adidas felirat. A gondnok ( bawwáb) legidősebb lánya, akinek két kishúga és egy öccse van. ( Következő kistesó már útban.) A legalsó szinten laknak, közvetlenül a lépcső alatti, kb. 5×5 méteres “lakásban”. Van benne egy mini TV, ami egyetlen egyiptomi otthonból sem hiányozhat (kivéve a miénket), és két matrac, ami napközben a falat támasztja, és csak estére terítik ki. A konyha és a fürdőszoba a lakóépület két, egymással szembe nyíló, pinceszerű helységében található a gondnok lakás mellett, amiket kartonpapírokkal fedtek be az eső ellen. Van itt mosógép, nagy hűtő, bár a WC nem tudom hol lehet.

Egy lakás valahol Kairóban.

A kislány neve Ája és azért csöngetett, hogy levigye a lakóktól a szemetet. Őszintén szólva ilyenkor mindig nagyon kellemetlenül érzem magam, és ha tehetem én magam viszem le inkább a szemetet, bár akkor is csak a lépcső aljáig jutok, mert amint valamelyikük meglátja, már kapja is ki a kezemből. Még mindig nem tudtam hozzá szokni, hogy ők azért vannak itt, hogy levigyék a szemetet, meg hogy hetente egyszer lemossák a lépcsőházat. ( Kertes házban nőttem fel.) Az utóbbit a gyerekek különösen élvezik, ugyanis a slagot felvezetik a legfelső emeletre, jól megengedik és lépcsőfokról lépcsőfokra húzzák lefele a koszos vizet egy gumis végű, nagy ablaktisztító segítségével. ( Aki tudja a pontos nevét, írja meg. Nálam ez nagy ablaktisztítóként szerepel a szótárban.)  Ilyenkor bokáig áll a víz mindenütt, kizárt dolog, hogy kijuss az épületből. Szárazon legalábbis semmiképp sem. De láttam már, hogy valaki éppenséggel velük csináltatta meg a vacsorát. ( Konkrétan a szőlőlevélbe tekert mahsyt, ami egy nagyobb család számára 3-4 órába is beletelik, mire elegendő mennyiségű szőlőlevelet töltesz meg. Sosem értettem, miért kell ezt főételnek megcsinálni.) Mindezért 15-20 fontot kapnak havonta a lakóktól. Már ha egyáltalán kapnak. Én néha veszek édességet és azzal megkínálom őket is, vagy a liszből, rizsből, amit anyóséktól kapunk, adunk nekik is, de mindig az jut eszembe: vajon tényleg örülnek neki, tényleg segítség ez nekik, vagy inkább kellemetlenül érzik magukat tőle? Ugyanis állítólag attól, hogy egy bawwáb ilyen körülmények között él itt Kairóban még nem jelenti azt, hogy tényleg ennyire szegény is. A legtöbben vidékről érkeztek, ahol sok esetben földjük és állataik vannak. De ha összeadjuk a lakóktól kapott havi bért, az sem olyan rossz kereset, bár nyilván ez környéktől és háztömbtől is függ. Vegyük példának Kairó Nasr city körzetét, ahol sok a 12-13 emeletes ház. Ha csak 20 fonttal számolunk lakásonként ( én anno 50 fontot fizettem), az 960-1040 fontot jelent havonta a gondnoknak. Ez az összeg az állami szféra dolgozóinak fizetése körül van, de sok esetben még meg is haladja azt. ( Több ismerősöm is havi 7-800 fontot kap a hivatali munkáért.) Ha meg 50 fonttal számolunk lakásonként, az egy egyiptomi átlagfizetést jelent.

Valahol Kairóban.

Áját egyébként többször kérdezgettem már, persze csak diszkréten, mert bár rettentő kíváncsi vagyok a történetükre, hogyan kerültek ide néhány hónappal ezelőtt és hogy hogyan élnek, nem vagyok benne biztos, hogy jó néven vennék a túl sok kérdezősködést. De lehet csak azért van ez bennem, mert nem nagyon láttam még lakót a gondnokékkal személyes dolgokról beszélgetni. Ájával úgy beszélek, mintha egy felnőtthöz beszélnék. Korához képest érettebb, ami nem is csoda, hiszen édesanyja elvárja tőle, hogy mindenben segítsen neki: a lépcsőház takarításában, a mosásban, a lakóktól összegyűjteni a szemetet, és lemerem fogadni, hogy pl. egy vacsorát is gond nélkül megtud főzni egymaga. ( Rizst tekerni a szőlőlevélbe már biztosan tud, pedig az nem is olyan egyszerű ám. )

Ája még szerencsésnek mondhatja magát: egy 2011-es adat szerint 1.6 millió gyerek dolgozik az országban az iskola helyett vagy mellette és ha körülnézek, valóban: a pékségben két 14 év körüli fiú szolgál ki akkor is ha reggel megyek, meg akkor is ha délután vagy este. A közértben egy 10 év körüli kisfiú pakolja a megvásárolt dolgaimat a szatyorba, az útszéli banánárusnál pedig a fia méri ki nekem a kiló gyümölcsöt. Az utakon még a tuktukot is sokszor tinédzser vezeti.

Kilátás a Piramisokra.

Ája édesapját nem nagyon látom a ház körül, feltételezem, hogy valahol keményen dolgozik, hogy eltartsa a családját. Ezt abból is gondolom, hogy a gyerekek iskolába járnak – Ája éppen a hatodik osztályba – ugyanis vannak, akik még az állami iskolát sem engedhetik meg maguknak. (Egyiptomban az írástudatlanok a lakosság körülbelül 36%-át teszik ki.) Sokszor látom az épület előtt álló szakadt kanapén az iskolakönyveivel, vagy esténként édesanyjával és testvéreivel beszélgetni, nevetni, de az utcában lakó gyerekekkel is sokat játszik, ha van rá szabadideje. Végtelenül kedves lány; ha meglátja, hogy szatyrokkal a kezemben sétálok hazafele, biztosan megpróbál egy-kettőt kicsalni a kezemből.

Nasr city, Kairó.

Egyiptomban hihetetlen nagyok a társadalmi különbségek. Természetesen Magyarországon is vannak hajléktalanok és multimilliomosok is, de a mindennapi életben valahogy mégsem érzem ennyire szembetűnőnek ezt a jelenséget, mint itt Kairóban. Tegyél csak egy sétát a belvárosban, a Ramszisz vasútállomásnál, vagy akár a Mohamed Ali mecset melletti Szejjid Áisha környéken. Omladozó falak, kosz, szemét az út szélén. Majd felülsz a mikrobuszra és néhány kilométerrel arrébb, mondjuk Nasr cityben, vagy Maadiban ( Rehab vagy egy-két “villával” teli körzetet már meg sem említve) színes házakkal, szebbnél szebb erkélyekkel találkozol, ahol indonéziai bejárónő takarít és főz, ( kb. 3-4000 fontot kérve havonta). Egyeseket sofőr visz a Four Season Hotelben megrendezett festménykiállításra, ahol azon gondolkodik, hogy vajon a híres művész, Omar el Nagdi melyik több millió Forint értékű absztrakt festményét vegye meg, ( ami valójában nem is tetszik neki és nem is érti, de jó felvágni vele). Vagy van, aki a hátsó kertben a medence körül állófogadást tart, a vendégek ezüstcsészékből szürcsölik a teát és aranyozott villával szedik ki a tányérra a Cordon Bleut, miközben pincérek tucatja járkál közöttük. A kedvenceim azok, akiknek az egyiptomi mellett amerikai vagy európai útlevelük is van és azt gondolják, hogy az mindenre feljogosítja őket. Még akár arra is, hogy a szupermarketben beálljon a kígyózó sor elejére és a kanadai útlevelével kérkedjen, mikor a felháborodott vásárlók a sor végére küldik.

Tegemma al-Khemisz, Kairó

A furcsa az egészben, hogy nem kell ” felsőbb körökben mozognod” mindehhez: meglepően sokaknál ha nincs is állandó bejárónő, de hetente egyszer jön valaki takarítani, és meglepően sok embernek van fizetett, alkalmi sofőrje is. Egyiptomban vannak emberek, akik napi két dollárból élnek (statisztikák szerint a lakosság 40% ez!), a másik oldalon pedig vannak azok, akik reneszánsz “palotában” élnek, ( legalábbis egy egyiptomi nappaliba lépve sokszor ez az érzésed támad), bejárónő hozza a teát és egy-két hetet a saját nyaralóban töltenek a tengerparton, vagy esetleg Malajziában.

Egy kairói lakás nappalija

Pedig nem kellene, hogy ennyi szegény éljen az országban. Ugyanis az iszlám vallás harmadik pillére rögtön az ima után a zakát, vagyis az adomány a rászorulóknak és a szegényeknek. (Összesen 8 tipusú embernek lehet ezt adni.) Leegyszerűsítve a dolgot: minden olyan muszlimnak, akinek értékei, megtakarításai 85 gramm tiszta arany értékét meghaladják és egy évig ez stagnál vagy gyarapodik, úgy a teljes ( félretett) vagyona 2.5%- át a szegényeknek kell adnia. ( A ház, amiben lakik például nem tartozik ebbe a kategóriába, tehát a hangsúly a félretett vagyonon van, ami lehet megspórolt pénz, ékszer, nyaraló és társai.) Ha a rákövetkezendő évben is meghaladja az adott összeget a vagyona, akkor megint kell fizetnie zakátot. Ezt nem kell feltétlenül pénz formájában adnia: vehet abból a pénzből mondjuk lisztet, rizst és azt adja oda, vagy több zakát köteles ember összefoghat és építhet abból a pénzből egy iskolát egy olyan helyen, ahol még nincsen. Tehát az összeget bármire lehet fordítani, ami segíti azokat, akik jogosultak a zakát adományra. Az arab zakát szó egyébként megtisztulást is jelent, vagyis úgymond megtisztítod a vagyonodat a szegények segítésével. Természetesen akinek nincsen ekkora vagyona, hogy abból zakátot fizessen, ( 85 gramm tiszta arany azért mégsem olyan kevés pénz) őt is arra ösztönzi a vallás ( meg hát az emberiesség is kellene), hogy amivel tudja, segítse a rászorulókat.

Eladó kertes ház Kairóban

Ezek után képzeld el milyen lenne a világ, ha minden gazdag fizetne zakátot! (Szaúdiakkal, kuvaitiakkal meg emirátusiakkal az élen.) Azt hiszem ez sajnos örökre álom marad.

Maadi, Kairó

Igy Kairó közel 20 milliós városában a különböző társadalmi rétegek miliője fogad bennünket: az utakon a régi bogarak és Ladák között vadonatúj, szalonos Mercik és BMW-k járnak (meg a szamaras kocsi), a foltokban vakolat hiányos, düledező lakások szomszédságában álomszép kertes házak épülnek. A mikrobuszban a munkába igyekvő öltönyös, bőrcipőt viselő férfi mellé egy idősebb asszony száll be hátrakötött kendőben. Szakadt papucsával fellép, súlyos csomagját leemeli a feje tetejéről és betuszkolja az ülés közé, majd egy egy fontost nyom fuvardíjként egy koszos arcú kisfiú markába. A fiú behúzza az ajtót és az aprót a zsebébe csúsztatja a többi mellé, miközben a mikrobusz szélsebesen tovább száguld hotelek, bevásárlóközpontok, és nyomornegyedek között.

Bárányokat hajt át egy pásztor Kairó egyik forgalmas útján

Egyiptomi fodrász szalon élmények

Magyarországon járva első dolgaim egyike általában, – amellett, hogy futok egyet mezítláb a kertben, ha tél van, akkor persze cipőben- hogy bejelentkezzek a jól ismert fodrászomhoz. Alapos hajmosás, hajvágás, esetleg festés vagy melírozás. Pont olyan, amilyet én szeretnék és a végén még be is szárítja a hajam úgy, hogy utána a kendő sem tesz kárt benne. Szokásos rutin fodrász műveletek, nem igaz? Ki hinné, hogy például Egyiptomban mégsem ennyire evidens egy fodrász feladata.

Egy gyors kitérő, hogy  eloszlassam a kételyeket: kendős muszlim nők is ugyanúgy adnak a hajukra, hogy az jól nézzen ki és ápolt legyen, mint a nem kendősök. Mindenféle olajokat használnak, festetik vagy épp melírozzák, ugyanis a kendőt csak idegen férfi jelenlétében kell viselni. ( Nem, nem abban alszanak és nők előtt is levehetik, függetlenül attól, hogy muszlim-e vagy nem az illető). Idegen férfi alatt minden olyan férfit kell érteni, aki nem a nő férje, fia, édesapja, nagyapja, nagybátyja, unokája, apósa- remélem senkit nem hagytam ki-,tehát olyan férfiak, akik a nő mahramjai, vagyis nem lehet köthet velük házasságot. Igen, a sógor is, a féltestvér is, és az unokatestvér is a körön kívül esik. De a kendőről és a női ruházatról később részletesen majd egy külön posztban.

Egy fodrász szalon Kairóban

Néhány hete hallottam egy német nőről, aki nem lakik messze tőlünk és fodrászként dolgozik. Ez volt a harmadik alkalom, hogy Egyiptomban fodrásznál jártam és ide is csak is azért mertem elmenni, mert az illető európai, nem kér horribilis összeget, és mert legutóbb kivételesen nem jutottam el a fodrászhoz Budapesten. Ugyanis a fodrászszalonokkal ( és most itt kifejezetten a nőire gondolok) alapvetően két probléma van Kairóban. Az első, hogy a fodrásznak nevezett  hölgy vagy úr nem tanulja a szakmát. (A kendőt nem viselő egyiptomi lányok sokszor férfi női fodrászokhoz járnak, a legnevesebb egyiptomi fodrász is történetesen egy férfi. Egyébként nem csak férfi női fodrász létezik: még a nőgyógyászok többsége is férfi, amin én teljesen meglepődtem konzervatív ország lévén.) A fodrászok többsége kísérletezik, illetve ellesi a többi, szintén szakmájához nem túlságosan értő fodrásztól a “fortélyokat”. Tehát ha valaki jó egyiptomi fodrászba botlik, az feltehetőleg egy Isten adta tehetség, vagy sok Youtube videót néz. 🙂

A másik gond, hogy sokan kihasználják ezt a hiányt és általában a megfelelő minőségű szolgáltatás fejében nyugat európai árak szerint dolgoznak. ( Mintha otthon a Hajashoz vagy a Zsidróhoz mennél.)

De ez érvényes szinte mindenre a ruhákon át az orvosi rendelőkig: vagy mélyen belenyúlsz a zsebedbe és akkor jó minőséget kapsz, vagy keveset fizetsz, de az majdnem biztosan katasztrofális végeredménnyel jár. Kevés a köztes lehetőség.

Mielőtt rátaláltam volna a német hölgyre, ( akit szívből tudok ajánlani), egy Európai Szépségszalon néven futó fodrászatot tárcsáztam, hogy az árakról érdeklődjek. Nos, a nagy európaisága ( mert hát az Európa meg az Amerika szóval bármit el lehet adni dupla áron) abban merült ki, hogy három orosz és egy spanyol származású fodrászoz lehet beülni, a használt termékek kizárólag Európából származnak, ugyanis állítólag hiába kapni itt is Dove, Sunsilk, L-Oreal és egyéb márkákat, az mindig rosszabb minőségű, mint az otthoni változata. ( Én személy szerint nem érzem rosszabbnak.) Szívesen megkérdeztem volna, hogy a termékek Európa melyik részéről érkeznek, ugyanis Oroszország nem Európához tartozik. De ez mellékes is, a végösszeg kimondásánál már tudtam, hogy valószínűleg sohasem fogom megtudni, mennyire jók vagy rosszak az orosz fodrászok: 300 egyiptomi fontot (kb.10.000 Ft)  kért volna egy sima, mezei hajvágásért! Mikor rákérdeztem, hogy pontosan miért is? “Hát az európai hajápoló szerek miatt.” ( A német fodrász 135 fontért (kb. 4000 Ft) megcsinálta mindezt Németországból hozott termékekkel. Nesze neked európai hajápoló.) Nem túl sok vendége lehetett, ugyanis bármikor fogadtak volna, csak telefonáljak oda fél órával előtte. Természetesen nem éltem a lehetőséggel.

Egy egyiptomi fodrász ennél jóval olcsóbban dolgozik: 20-30 fontért (kb. 1000Ft) levágja a hajadat…de abban nem sok köszönet lesz.

Még mielőtt Egyiptomba költöztem volna, néhány hétre Kairóba jöttem nyáron a barátaimhoz. Egyik nap gondoltam ellátogatok az egyik helyi fodrászhoz az utca végén, a barátnőmék is oda járnak, biztos sokkal olcsóbb, mint otthon. A minőségre naivan egy percre sem gondoltam.

Mosd meg a hajad, mielőtt lemegyünk. – mondta Ola, a barátnőm.

Tessék? Miért? Hát nem a fodrász fogja nekem megmosni? – kérdeztem csodálkozva.

Jobb, ha itthon mosod meg. Amúgy is: minek kéne fizetni érte, ha itthon is meg tudod csinálni ugyanazt. – válaszolta kissé értetlenkedve a megdöbbenésemen.

Nem vitatkoztam. Úgy tettem, ahogy az itteniek.

A szalon ugyanúgy nézett ki, mint az otthoni fodrászüzletek: kényelmes, karfás székek két oldalt egy-egy tükör előtt, hajmosó tál a sarokban, hajcsavarók, fésűk, hajkihúzók hevertek a polcokon. Minden pont úgy, mint otthon. Az egyik székben egy fiatal, csinosan sminkelt lány ült, vállig érő Kleopátra frizuráját egy sármos egyiptomi fiú szárította vidám beszélgetés közepette. Reméltem én is mosolyogva fogok majd távozni.

A kendős női vendégeket beljebb, egy másik szűk kis helységben fogadták. Még fejmosó tál sem volt. Két húsz év körüli kendős lány ült a széken, kissé mogorván néztek fel, mikor beléptünk, megzavarva ezzel a beszélgetésüket. A hajam lépcsőzetesen volt levágva, gondoltam még ha nem is olyan ügyesek, a végéből egy keveset meg valami csinos frufrut csak tudnak vágni. Hm…tévedtem.

A művelet kerek 3 percig tartott. Az egyik “fodrász” lófarokba fogta hátul a hajam éslenyisszantott egy darabot a végéből. Majd a szemem elé fésült valamennyit belőle és remegő kezekkel, nagyjából egyenesen próbálva tartani az ollót a szemöldök felett, megint nyisszantott. Kész – mondta elégedetten, én meg próbáltam visszatartani a könnyeimet. “Gemíla. Anti zejj el-amar. Gyönyörű. Olyan szép vagy, mint a Hold” – mondta Ola rám nézve. ( Araboknál ugyanis a szépséget a Holdhoz és nem a Naphoz hasonlítják. A Nap éget, izzadsz tőle és vakít, semmi szép nincs benne- mondják.) Azon gondolkodtam, hogy most ezt csak azért mondja, hogy vigasztaljon vagy tényleg nem látja, hogy ez egy pocsék fodrász munka, amit még én is simán meg tudtam volna otthon csinálni magamnak.  Nem tudtam eldönteni, hogy most ordítoznom kéne egy sort a fodrásszal vagy ez itt tényleg teljesen normális, nincs miért panaszkodni és csöndben távozzak? Inkább a második opciót választottam, és vizes hajjal – ugyanis megszárítani sem szokás, mondván azt is meg lehet otthon csinálni – magamra tekertem a kendőt, és egy 10 fontost dobtam a pultra távozáskor megfogadva, hogy az életbe többet be nem lépek egyiptomi szalonba. Mert hát mindig a maga kárán tanul az ember…

Ennek ellenére néhány évvel később anyósomék meggyőztek, hogy az ő fodrászuk ügyesen vág és a sógornőim is mind hozzá járnak, próbáljam ki. Gondoltam egye fene, adok még egy esélyt az egyiptomi fodrászoknak, elvégre nem biztos, hogy minden évben legalább kétszer haza fogok jutni. Kell lennie itt is valakinek, aki ért is a szakmájához és nem is kéri el érte a csillagos eget. Ebben a szépség szalonban csak nők dolgoztak, férfi be sem tehette a lábát, az üvegen nem lehetett kívülről belátni. Teltház volt, zsinórban jöttek és mentek az emberek. Akadt, aki a fodrász szék után beült pedikűrre, vagy akinek a bajusz pelyheit tépkedte ki az egyik kolléga vékony cérnaszállal az ujjai körül.  (Életemben először láttam ezt a megoldást.) Festettek, melíroztak, hajat egyenesítettek- pont, mint otthon, így kezdtem reménykedni, hogy mégiscsak találtam magamnak egy jó helyet. Ahogy szokás, még otthon előre megmostam a hajam, de nagy meglepetésemre az egyik fodrász a fejmosó tálhoz vezetett. Egyre nagyobb reményeket tápláltam a hely iránt, ám mindez nem tartott sokáig: a nő nem mosta ki a balzsamot a hajamból. A székbe huppanva a lépcsőzetes formát 3 perc alatt megoldotta a hölgyemény. Ennek ellenére nem lett annyira rossz, de úgy éreztem magam, mintha valami futószalagon lennék a többi vendéggel együtt. Természetesen a hajszárítás ismét elmaradt, ( ahogy a balzsam lemosása is), még elköszönni sem volt ideje a fodrásznak, már vezette is a helyemre a következő vendéget.

Innentől kezdve mondhat bárki bármit, én azt tanácsolom: egyiptomi fodrászatba ha teheted, ne tedd be a lábad.

Jártatok már szépségszalonban Egyiptomban? Milyen élményekkel tértetek haza? Irjátok meg egy kommentben!

Egyiptomi fúl: Egy étel reggelire, ebédre vagy vacsorára

Vagy egy nap mindháromra egyszerre. Nem is tudom mi lenne az Egyiptomiakkal fúl nélkül és őszintén szólva most már én sem tudom elképzelni a hétvégi reggeliket anélkül.

A fúl, vagyis a fűszeres főtt lóbab, egy olyan étel egyiptomban, amit a helyiek bármelyik napszakban képesek 1-2 vékony arab lepénykenyér társaságában elfogyasztani ( bár leginkább reggelire szokás) és a koserihez hasonlóan nem kerül többe néhány egyiptomi fontnál. ( 7 fontért 4 személyre elegendő fúlt kapsz a sarki fúl és falafel árusnál.) Bevallom, először idegenkedtem tőle: főtt babot enni reggelire? Na én biztos nem. De olyan finom és olyan sokszor kerül az asztalra, hogy végül igencsak megkedveltem. A fúl egyébként nem kizárólag egyiptomi specialitás, hiszen Líbiában ugyanúgy rá vannak kattanva, mint Szíriában vagy a Közel-Kelet más országaiban. Ez alól -tudtommal- Marokkó, Algéria és Tunézia kivétel, de hát ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nyelvük és szokásaik amúgy is merőben különböznek a többi muszlim többségű arab országtól.

lóbab

Hogy ti se maradjatok ki a jóból, megosztom veletek az én általam ismert receptet. ( Nem egy nagy ördöngősség.) A képekért külön köszönet az egyiptomi főzőtanfolyamok oldalnak, akik egyébként folyamatosan szerveznek egy napos gyorstalpalókat annak, aki el akarja sajátítani az egyiptomi konyha ínyencségeit.

Hozzávalók:

– lóbab

– 1-2 paradicsom

– maroknyi petrezselyem

– olaj

– só, bors, római kömény

– lime vagy citrom

Opcionális:

– 1 kígyóuborka

– humuszkrém

Elkészítés:

Egy éjszakára beáztatjuk a kívánt mennyiségű lóbabot. Lassú lángon 3-4 órára feltesszük főni. ( Néha rá kell nézni nyilván, nehogy elfője a vizét.) Mikor puhára megfőtt, leöntjük róla a vizet és csak annyit hagyunk rajta, hogy egy tálban összetörve a babszemeket végül krémes állagot kapjunk. Ekkor mehet bele a só, bors, római kömény ( az egyiptomi ételek elengedhetetlen fűszerhármasa), az apróra vágott paradicsomok és a petrezselyem, néhány csepp olaj, és egy egész lime leve. ( vagy csak egy fél, ki hogy szereti.) Egy- két kanál humusz krémet is lehet hozzá keverni, mert íz világa jól harmonizál a fúllal, és néhány apró kockákra vágott uborka is mehet bele, elrontani semmiképp sem fogja. Jól összekeverjük az egészet és kész is vagyunk: már lehet is mártogatni bele a kenyérdarabokat. ( Naná, hogy ezt is kézzel kell enni.)

Pofon egyszerű és isteni finom.

Ma reggeli előtt még gyorsan megörökítettem nektek a szíriai fúlt is:

Sziriai fúl

és egy kis humusz hozzá

Jó étvágyat!

Egyiptomi esküvő – az első felvonás

Elhangzott az utolsó imára hívás is, mikor már a nap teljesen letűnt az égboltról és Kairót elárasztotta az utcai lámpák fénye. Az otthon ülő férfiak többsége ilyenkor cipőjét veszi és lesétál a legközelebbi nagy, minaretes vagy egy háztömb legalsó lakásából kialakított mecsetbe imádkozni. Néhány perc telik el csupán, máris hallom a kocsik jellegzetes dudaszavát és az első “luluzós” női hangokat a szemben lévő katonai klubból. Pár pillanaton belül pedig a dobok is megperdülnek. Először csak egy-két “bemelegítő” leütéssel kezdődik,-közben még több nő csatlakozik a “luluzáshoz”- majd a csörgődob és a duda is halkan bekapcsolódik, mintha a zenészek lassan ráhangolódnának az esti mulatságra. De nem kell sokáig várni: néhány másodperc és az arab zene sajátos hangszerei olyan hangerővel szólnak, hogy még a zárt ablakok mögött is emelt hangok lehet csak társalogni.

Az elmúlt héten szinte minden este tartottak esküvői lakodalmat. De nem tart ám hajnalokig: most is, mint általában elhalkul egy órán belül a nagy zene-bona, majd a vőlegény elegáns zakóban és nyakkendőben karon fogja újdonsült feleségét és a rózsákkal díszített kocsihoz kíséri. A férfi ránézésre harmincas évei elején járhat, míg feleségét 25-26 év körülire tippelem. A menyasszonyon hosszú, fehér fodros ruha van tele gyöngyökkel és mindennel, amit rá lehet varrni egy esküvői ruhára, szemei alul-felül fekete szemceruzával ( kohl) vannak erősen kihúzva, szemhéljai csillognak a rózsaszín púdertől. Meggyvörös ajkai között kivillannak teától sárgás fogai, ahogy boldogan mosolyog a fényképész kamerájába, arcán annyi alapozó, hogy azon gondolkodom, vajon maradt-e még belőle a tubusban vagy az egészet felkenték rá. Fehér gyöngyös kendőjéből két oldalt köves fülbevalók lógnak ki, ujjai végét gondosan reszelt műköröm díszíti. 

Ahogy nézem őket, a megismerkedésükön töprengek: vajon hogyan találkoztak? Az egyetemről már jól ismerték egymást, esetleg egy baráti körhöz is tartoznak vagy a népes család akciójának eredményeként jöttek össze? Lehet, hogy unokatestvérek? Ha családi/baráti akció volt, vajon hányszor találkoztak személyesen, mielőtt eljegyezték egymást és hány hónap telt el, mire összeházasodtak? Szeretik már egymást vagy még csak szimpátia van köztük? A baba vajon mikor jön: 9 hónap múlva vagy- a szokásokkal ellentétben- még várnak vele egy-két évet? 

Bárhogyan is legyen, most boldognak tűnnek: a vőlegény még gyorsan kezet ráz, megölelve vállon veregeti a mellette álló férfit – úgy nézem az apósát-, és udvariasan kinyitja újdonsült menyasszonyának a kocsi ajtaját. Ő még gyorsan arcon puszilja szüleit, majd beszáll és a lehúzott ablakon keresztül széles mosollyal az arcán integet a vendégeknek. Remélem valami egzotikus helyre mennek nászútra.

Ám az esküvők, ahogy Magyarországon, itt sem mind egyformák. Kezdve azzal, hogy a házasságkötésnek legtöbbször két fázisa van, amit sokszor hónapok választanak el egymástól.

Az eljegyzés után

A (gyors) eljegyzést követően a következő project a lakás berendezése. (A férfiak általában addig nem szoktak feleségvadászatba fogni, míg egy lakás-még ha üres is- nincs a birtokukban). Régen ( és van, hogy még ma is) a lány szülei elvárták, hogy a kérőnek egy kompletten berendezett lakása legyen jól fizető állása mellett. Ma már a berendezés költségeit a két család elosztja egymás között: van, hogy fele-fele arányban, van, hogy mondjuk a bútorokat a férfi a többi kiegészítőt pedig a lány és családja vásárolja. Természetesen ilyenkor besegítenek a rokonok is egy tányérkészlettel, függönnyel vagy szőnyeggel. Az eljegyzés után nem ritka, hogy egy-másfél év is eltelik, míg a ház már szinte beköltözhető állapotba kerül. Amennyiben a két család még mindig boldog a házasságot illetően ( ugyanis sokszor a két anyós összeveszhet és miattuk a jegyesség is bomlik vagy olyan dolgok derülnek ki, ami kedvét veszi egyik vagy másik félnek ), jöhet a házasságkötés első fázisa. ( A második fázis az első után néhány héttel/hónappal szokott esedékes lenni, mikor már az utolsó égő is be lett csavarva a lámpákba, tehát minden készen áll az ifjú pár beköltözésére.)

Jegyajándék és az anyagiak

Illetve egy dolog még nagyon fontos, amiben megkell egyeznie a két családnak, az pedig a mahr vagy sabka összege. A mahr jegyajándékot jelent, amit a férfi ajándékoz jövendőbeliének és ami ezzel a nő teljes jogú tulajdonává válik. Ez lehet pénz, ékszer, de akár néhány teve is a régi időkhöz hasonlóan, amit a flörtölő arab árusok annyira ajánlgatnak a csinos külföldi nőknek . 🙂 (Hurghadai utazásom alkalmával még Kairóba költözésem előtt pont az utóbbi ajánlatot kaptam a hotel egyik ajándékboltosától. Mikor rákérdeztem, hogy mégis honnan van neki több száz tevéje, vigyorogva leemelt egy kitömött kis játéktevét a polcról, mondván ő erre a fajtára gondolt. 🙂 ) Egy egyiptomi lány 5000 font körüli összeget azért megszokott kapni mahrként, melyet több részletben is lehet adni, ez megállapodás kérdése: mondjuk 2000 fontot a házasságkötéskor és a fennmaradó 3000 fontot két éven belül. A határ persze a csillagos ég.

Én bevallom őszintén nem kértem semmit, számomra furcsa dolog ez a nagy anyagiaskodás, de e nélkül is-mint szerintem minden menyasszony- kaptam ékszert is, ajándékot is. (Természetesen ilyet is lehet, sőt! Ha már muszlimokról beszélgetünk, elmondanám, hogy több, Mohamed prófétától fennmaradt idézet szerint ajánlott nem megnehezíteni a vőlegény helyzetét azzal, hogy erején felüli összeget kér tőle a menyasszony családja.) Nem azt mondom, hogy nem fontos a kérő anyagi háttere, de köztudott, hogy a Közel-Keleten hajlamosak a lányos családok ezt túlértékelni és minden más elé helyezni.

Ehhez tudnunk kell, hogy az iszlám vallás szerint elsősorban a férfi feladata a kenyérkeresés, a nőé pedig a családi fészek gondozása, a többi mind megbeszélés és szokás kérdése. A férfi kötelessége eltartani családját, felesége egy piaszterrel sem köteles beszállni a kasszába. Ugyanakkor mivel egy nőnek elvileg nem muszáj dolgoznia, a férfi dönt arról, hogy engedi-e feleségét a munka világában tevékenykedni vagy sem. Nyilván az utóbbi opciót már az anyagiak miatt sem engedheti meg magának mindenki, ám ennek ellenére meglepő hányan nem dolgoznak, kiváltképp vallásosabb és hagyománytartó családokban. (A kettő sok esetben nem ugyanazt jelenti. A témában érdemes elolvasni Carolyn Baugh: Kairói kertváros c. regényét. )

Esküvő a mecsetben

Ezt nevezik arabul akd-nak, vagyis mikor a feldíszített mecsetben a vendégek előtt megkötik a házasságot – a menyasszony édesapja és a vőlegény.

Közel másfél éve volt egyik legjobb itteni barátnőm, Felizitas esküvője. Felizitas Németországból jött Kairóba, hogy egy multinál töltse ki gyakornoki idejét, aztán megismerkedve az iszlámmal végül itt ragadt. Egy nemzetközi iskolában talált jól fizető német tanári állást. Több férfi is érdeklődött iránta, de végül a férjem egyik barátjának mondott igent három röpke hónap elteltével. Az eljegyzést csupán szóban ejtették meg némi ajándékkal, nem kerítettek neki nagy vircsaftot. Mivel Amr házában még egy darab bútor sem állt, abban egyeztek meg, hogy – egyiptomi szokásokhoz híven- először a mecsetben tartják meg az esküvőt, aláírják a házassági szerződést és ha már beszerelték a gázt, van hol aludni és főzni, akkor fognak csak a lakodalom után összeköltözni. 

Az esküvőre egy szombat délután került sor, mikor még a nap erőteljesen tűzött és a légkondicionálók nélkül elviselhetetlen lett volna a forróság a mecsetben. Kivételesen pontosan érkeztünk. A kapuban nagy díszes tábla tudatta velünk, hogy jó helyen járunk: Felizitas és Amr esküvője. Az imahely női részlegéhez vezető lépcsőn színes lufik, korlátra erősített fodros díszek kísértek, a terembe érve egy kisebb tömeg látványa fogadott. A nők bő, elegáns ruhákban és erőteljes sminkben, parfümtől illatozva beszélgettek egymással, miközben felbérelt felszolgálók jártak körbe csokoládéval, vízzel és üdítőkkel megrakott tálcákkal.

Egy újdonsült egyiptomi házaspár

Lekukucskáltam a férfiakra a masrabijja apró rácsain keresztül, akik serényen pakolgatták a székeket, állítgatták a mikrofont vagy kedélyesen csevegtek egymással az imám körül. Rögtön ki is szúrtam a férjemet a vőlegény és még néhány barátja társaságában.

Felizitas nemzetségét meghazudtolva fél órát késett, de nem is kellett látnom ahhoz, hogy tudjam mikor érkezett meg: sógornője, anyósa és az előtérben várakozó többi rokon már a lépcsőn kísérve fel a menyasszonyt pörgette nyelvét, jelezve a férfiaknak, hogy kezdődhet a szertartás. A “luluzó” asszonyok között, levetve fekete zubbony szerű ruháját belépett a helységbe Felizit is. Apró kövekkel díszített, smaragdzöld ruhát viselt, ami szabadon hagyta vállait és kiemelte karcsú vonalait. Szőke melírozott haját csak egyetlen fonott tincs díszítette, sminkje személyiségéhez illően elegáns és visszafogott volt. Láttam rajta, hogy bár mosolyát nem lehetett volna lehervasztani, teljes zavarban van. Kissé elpirult a sok kendős vendég között, de élvezte a körülötte lévő nagy felhajtást. 

Felizit mivel nem muszlimnak született, hanem felvette az iszlám vallást, választania kellett magának egy képviselőt ( wali), aki így apja helyett segített neki a kérőválasztásban ( nyilván ebbe egy külföldinél azért nincs akkora beleszólása, mint egy egyiptomi lánynál az édesapa szavának), elrendezte a kiválasztottal a házasság körüli teendőket és amennyiben probléma merülne fel a későbbiekben a lány részéről, segít azt elrendezni. Felizitas még a ceremónia előtt aláírta a házassági szerződést, amit férje is megtett a végén.

Az imám angolul kezdte ünnepi beszédét- a házasság szépségét és fontosságát hangsúlyozva-, tekintettel a menyasszonyra, aki nem beszél arabul. Negyed óra elteltével az imám végül a “tárgyra tért”: a vendégek a női részlegen, Felizittel az élen, a rácson át leselkedtek és hallgatták izgatottan, hogyan ismétli a vőlegény a házassági tanútétel szavait az imám után és az hogyan fogadja el férjül a fiatalembert képviseltje számára.

“Feleségül kérem Felizitas Schweitzert. Mint az ő képviselője, elfogadod házassági szándékomat?”
“Elfogadom.” (arabul: qabelt)

A szó kimondása után a rokonság női tagjai egyszerre kezdték el pörgetni nyelvüket olyan hangosan, hogy majd megsüketültem.  Anyósa és sógornői széles mosollyal megölelve üdvözölték a családban a fiatal menyasszonyt, a többiek pedig libasorba felsorakoztak, hogy egyenként gratuláljanak neki. Lent a férfiak ugyanezt tették a vőlegénnyel. Miután Felizit könnyes szemmel fogadta mindenki gratulációját és a mecset is szinte teljesen kiürült, magára kapta fekete abajáját, kendőt kötött és lesietett újdonsült férjéhez.

Niqabos menyasszony és vicces vőlegénye

Azt, hogy mi történt utána, már csak másnap mesélte nagy lelkesen: sógornője finom vacsorát főzött nekik és romantikus hangulatot varázsolt az ebédlőbe az ifjú pár tiszteletére, akik életükben először vacsoráztak kettesben a szülők és barátok figyelő tekintetei nélkül. De nem csak a vacsora miatt volt izgalmas az este: ekkor jött el az a különleges pillanat, mikor Amr először láthatta Felizitast kendő és bő ruhák nélkül, térd felettig érő feszes menyasszonyi ruhájában kibontott szőkésbarna hajával – az egyetlen férfi, aki egy lány édesapján, nagybátyján és nagyapján kívül ilyen öltözékben láthatja.

Persze nem minden esküvőn különülnek el a férfi és női vendégek ( és nem is minden esküvőt tartanak külön a lakodalomtól). Sok esetben olyan mecsetben rendezik meg a ceremóniát, aminek van külön házasságkötő terme, így minden vendég egy helységben lehet.

Rendőr mecset házasságkötő terme (Nasr city)

Csokoládét és üdítőt ott is felszolgálnak, mielőtt a szertartás kezdetét veszi. A menyasszony, aki itt sem szokott fehér ruhát viselni (azt majd lakodalomkor) és a vőlegény egymás mellett ülnek, kezük egy fehér kendővel van összekötve míg a mecset vezetője beszél. Miután édesapja és a vőlegény között a fentiekhez hasonló módon megtörtént a házassági “megállapodás”, először a feleség, majd a férj írja alá a házassági szerződést, ami tartalmazza a mahr pontos értékét is. A forgatókönyv ezek után ugyanaz: gratulációk, fényképezkedés, majd a nagy pillanat, mikor a férj először láthatja feleségét kendő nélkül, rövid ruhában.

Ám hiába az első csók és ölelések öröme, a kettesben eltöltött pillanatok, meg a fellobbanó heves érzelmek, a titokzatos nászéjszakára még várni kell.

Egy nap a klubban, avagy mit szeretek a leginkább Kairóban

Szeretek kiülni egy kávézóba, mikor a nap kellemesen süt, a szél lengedezik és egy gőzölgő cappuchino mellett írogatni vagy valami klassz könyvet olvasni, fel-fel pillantva a körülöttem nyüzsgő emberekre. A hétvégén pont ezt tettem: iPaddel a táska mélyén ültem a kocsiba, hogy egy kicsit “kiruccanjunk” a klubba.

Türelmesen végigaraszoltuk az utat a dugóban és leparkoltuk a bogarat a klubtól nem túl messze, de arra azért ügyelve, hogy a “parkolóőr” hatáskörén kívül essen. Róla annyit kell tudni, hogy szinte minden főút mentén, forgalmasabb területen megtalálod, és ha akarod ha nem, segít neked kitolatni integetve, hogy táálá -táálá ya beesa, (“gyere-gyere ember”-nek fordítanám, bár a ‘besa‘ szó lehet, megérne egy rövidebb posztot külön) még akkor is, ha az égvilágon senki nincs az úton amiért esetleg nehéz lenne a tolatás. A szolgáltatásért cserébe természetesen némi aprót vár cserébe és igen mérges lesz, ha nem húzod le az ablakod, hogy perkálj. Sajnos néha ez a személy nem is felnőtt férfi, hanem egy tízes évei elején járó fiúcska, akit nagyon tudok ilyenkor sajnálni, hogy nem épp az iskolában okosodik vagy a barátaival focizik. (Egyiptomban sajnos nagyon sok kisgyerek dolgozik a boltokban, tömegközlekedési eszközökön és az utcán.)

Eredetileg Gizába akartunk menni a szakkarai piramishoz meg a fáraók falujába ( Pharaonic Village), de manapság nem olyan egyszerűen megy ez minálunk, hogy csak úgy eltalálja az ember,  na akkor ide megyünk. Először fel kell térképezni a terepet, hogy hol nincs éppen tüntetés a szokásos hétvégi összetűzésekkel. Szomorúan konstatálva, hogy bizony Gizába menni ma nem túl biztonságos, a B terv ilyen jó időre nem volt kérdéses: irány az Ahly klub. ( Az Ahly egyébként az egyik legnagyobb futball csapat Egyiptomban a Zamalek mellett.)

Az Ahly klub logoja

A parkolást letudva a bejárat felé vettük az irányt. Nincs tagsági kártyám, nem is volt sosem, de nem is igazán számít általában: elég ha csak magabiztosan lépkedsz egy olyan mellett, akinek éppenséggel van és senki sem fog megállítani. De mi tisztesség-pártiak vagyunk, így ki szoktuk fizetni azt a 20 egyiptomi fontot, amivel egy nem klubtag bemehet egy klubtag társaságában.  (Az egyszeri tagsági díj egyébként 100.000 egyiptomi font, vagyis kicsivel több, mint 3 millió Forint. Ebből már lakást is lehet venni Október 6. városban ! De aki családtag révén csatlakozik a klubhoz, annak “csak” 160.000 Ft-nak megfelelő összeget kell letennie az asztalra. Hozzáteszem, nem minden klub tagsága ilyen drága, de az Ahly az egyik legjobb a városban. A klubba járás egyébként itt elég népszerű az emberek körében, mert remek kikapcsolódás sportolási lehetőséggel, az átlagnál több zölddel és frissebb levegővel, gyerekeknek játszótérrel és gyors éttermekkel.)

Elhaladva a biztonsági őrök mellett a kávézó irányába vettük az utat és egy kültéri asztal vadászatába kezdtünk zöld párnás székekkel. Egész gyorsan, a mecsetnek kialakított két nagyobbacska terem közelében szúrtam ki egy üres helyet egy szemüveges öreg úr szomszédságában. (Ugyanis minél jobban megy le a nap, annál nehezebben talál az ember üres asztalt a bejárathoz legközelebb eső “fő placcon”. 4-5 óra fele szinte már lehetetlen.) Az öreg csíkos ingben és vászonnadrágban az egyik napilap hasábjaiba temetkezve böngészte hosszasan a cikkeket, majd miután tüzetesen átfuttatta szemét a sorokon, áttért a következő oldalra- balról jobbra lapozva az újságot. Napok óta kis sem mozdultam a lakásból a munka elől, így már alig vártam, hogy magamon érezzem a nap kellemesen simogató sugarait és a sok szmog után, ami minden egyes reggel fogad ha kinézek az ablakon ( alig látom sokszor a fák lombjait, pedig nincsenek messze) az átlagosnál frissebb levegőt szívhassak a tüdőmbe.

Ahly klub

Sok mindent szeretek Kairóban, de legjobban talán a főváros nyüzsgése és sokszínűsége vonz, ami minden egyes utcában, a város minden egyes szegletében megfigyelhető. Ez alól természetesen a klub sem kivétel. Ilyenkor hétvégén a családok fogják magukat, felmarkolnak néhány csipszes zacskót és kekszes dobozt egy pár 18%-os kisüdítő társaságában, betuszkolják a futballcsapatnyi gyereksereget a kocsiba és irány a klub.

Egy tíz fontos cappuchinot rendeltem nagy pohárban, jó sok habbal a tetején. A forró italra várva végigfuttattam tekintetemet a hatalmas téren, ahol repülőgépek zúgnak el percenként a fejek felett és a fonott székek és nyitott napernyők között csokornyakkendős pincérek mászkálnak fel-alá, kiszolgálva a kávéház hangosan beszélgető, jó kedéjű vendégeit. A háttérben egy kellemes női hang énekelt a szerelemről ( mi másról is énekelne Egyiptomban) pergős arab ritmusok kíséretében. Két asztallal arrébb három középkorú hölgy üldögélt, sötét színű abajájuk a földet súrolta, mindegyik csuklóján egy- egy vastagabb aranylánc villant ki a díszes ruhaujj alól, miközben hevesen gesztikuláltak egymással. Beszédüket tisztán hallottam, tömény, édes parfümük illatát még ilyen távolságból is az orromban éreztem.

Egy másik asztalnál erősen sminkelt hosszú fekete hajú lányok nevetgéltek két hasonló korú fiatal sráccal egy–egy pohár gyümölcslé felett, egyikük D&G napszemüveget viselt. Majd egy csinos bordó kendős, bordó hosszú szoknyás fiatal lány sétált el mellettem, akit kopogós lépteiből már messziről kiszúrtam. Egy farmer nadrágos, hátra kötött kék kendős lányt  szólított meg, aki a sültkrumplis bódé előtt okos telefonját nyomkodva várta őt. Mosolyogva megölelték egymást és karon fogva sétáltak el a teniszpályák felé.

A teniszpályák mentén

Három óra múlt néhány perccel, mikor megszólalt a délutáni imára hívás. Az imahely igen kicsi, alig ha tizenöten beférnek, így én nem indultam azonnal. Mindig megvárom, míg lemegy a tömeg. Amint elhallgatott a müezzin hangja, máris szállingózni kezdtek a hívők a mecset bejárathoz lerakva cipőiket a cipős szekrényre vagy ahol helyet találnak. A férfiak oldalán az első sorban egy öltönyös, borotvált arcú férfi vette le kibokszolt bőrcipőjét, mellette egy szakállas férfi hosszú fehér ruhában rúgta le papucsát a zoknis lábáról.

Ám a klub nem csak kávéházból áll. Néhány pálmafával arrébb a kávézó mögött kezdődnek a hatalmas tenisz és sport pályák, egy nyitott tetejű, zárt falú rész néhány úszómedencével, az egyik felett különböző magasságban ugródeszkák. ( Hetente két alkalommal ide csak nők léphetnek be, hogy ők is ki tudják élvezni az úszás örömeit. ) A rengetek sport tevékenység és a játszótér mellett az elmúlt hónapokban még valamivel beújított a klub az apróbb csemeték nagy örömére: egy klassz mini vidámparkkal.

A mecset mellett a fűben futballcsapatnyi gyerek rúgja egymásnak önfeledten a labdát, míg anyukáik a napernyő alatt “hűsölnek”. (Habár napközben a hőmérő higanyszála már fel-fel kúszik a 20-24 fokhoz, a klub még a nyári rekkenő hőségben is igen szeles tud lenni, így január végét írva még elkél a pulóver.) Az asztalokon egy-egy nagy zacskó csipsz, egy óriás pizza és az elmaradhatatlan pepszi. Az egészséges életmóddal itt még nem igazán foglalkoznak az emberek – tisztelet a ritka kivételeknek.  Az egyik napernyő alatt két nő ül, a szemük is alig látszik ki a kendő alól. Egyik teljesen feketében egy szívószálas üdítőt tart a kezében, a másik barna ballon kabátban és falfehér niqabban (arcot eltakaró kendő) egy vékony szendvicset vesz ki táskájából, ami azonnal el is tűnik kendője alatt, ahol a száját feltételezem.

Tipikus kairói utcakép

A leszálló repülőket szemlélem: olyan közel vannak néha, hogy az az érzésem egy nagyobbat ugrok és elérem a hasukat. Vannak köztük hatalmasak, több száz utast szállítók, de egészen kicsik is, olyanok mint ha valami elnök magánrepülőgépei lennének. Feltűnnek az általam jól ismert, kék madaras emblémájú gépek, az Egyptair légitársaság repülői, de sűrűn húz el egy-egy helikopter, katonai kisgép is az égbolton. Körülöttem mindenki beszélget, úgy látszik csak engem bűvöl el a látvány. Pedig hogy útálok repülni! Illetve nem útálok, hiszen ki ne élvezné a felhők feletti létet, az exkluzív kilátást, a mindig ragyogó napsütést. Inkább csak a magassággal  meg a bezártsággal vannak gondjaim, de innen alulról szemlélve a gépeket teljesen más. Mindig eszembe juttatja, hogy mikre nem képes az ember! Minden olyan természetesnek tűnik a mindennapokban:  autóval, repülővel közlekedünk, az okos telefonunkon Facebokozunk az utcán sétálva meg a mikrobuszban ülve, a több ezer kilométerre élő családdal beszélhetünk kamerán keresztül akárhol, akármikor. Pedig mekkora dolgok ezek, ha egy kicsit is elmereng rajta az ember…

Míg én a világ apró csodáin elmélkedek, a játszótérről egyszer csak egy zöld pulóveres óvodás jelenik meg az asztalok között kétségbeesetten kiabálva: “mami, mami”. Néhány pillanatig mindenki csak bámul rá, hátha a keresett “mami” megjelenik és karjaiba kapja a síró kisfiút, de semmi sem történik. Több, eddig kényelmesen csevegő felnőtt is felpattan a székéből, de végül egy középkorú, pocakos férfi ér oda hozzá először. Karját nyújtja a hüppögő felé, amit ő kissé lecsendesedve el is fogad és kérdezgetni kezdi a kisfiút, hogy hol ültek a szülei. Asztalról asztalra kíséri, megkérdezve az ott ülőket, vajon ismerik-e az elveszett gyereket. Kissé aggódva figyelem a jelenetet, hiszen sajnos itt sem ritka dolog a gyerekrablás. Néhány héttel ezelőtt jómagam is gyanúsított lettem, mikor anyósomék helyett én mentem a férjem kishúgáért az iskola elé, ahol igencsak győzködni kellett a tanárokat, hogy adják ki a kislányt, nem vagyok idegen. 🙂

Míg végül a zöldpólós kisfiú megtalált anyukája nyakába ugrott, az jutott eszembe, hogy vajon ez a jelenet Magyarországon is pont így játszódott volna le? Vajon hányan és mikor mozdultak volna meg egy síró kisfiút látva a játszótéren? Vajon odamentek-e volna hozzá és segítettek-e volna megtalálni “a mamit”?

Este tíz fele járt az idő, csípős hideg van. Teljes örömmámorba dőltem hátra az anyósülésen miközben hazafele tartottunk a dugóban araszolva – végre a töltött szőlőlevél meg a paradicsomos tészta után ázsiai ízeket is éreztek a héten az ízlelőbimbóim egy kis kitérőt téve a klub után.  Éppen csak, hogy elbóbiskoltam kicsit, mikor arra eszméltem, hogy társaságot kaptunk. Egy kilenc év körüli, kendős kislány fekete ruhában, törlőkendővel a kezében ugrott fel a kocsira, hogy egy-két font fejében áttörölje a szélvédőt. Újabb csapódás: a kisöccse is megérkezett, belekapaszkodott a félig lehajtott ablakba. Így robogtunk néhány métert.

Egyiptomi fiú kocsikat tisztogat néhány font reményében

Hiába mondtuk nekik, hogy itt az apró, szálljanak le azonnal, a kislány csak vigyorogva magyarázott, a piszkos arcú kisfiú meg lelkesen rázendített a tüntetők egy csoportjának népszerű dalára: érhál já Sziszi, Murszi raiszi. ( Menj el Sziszi, Murszi az elnököm.) Bátor kissrác, aki ilyeneket énekel a rendőrök mellett elhaladva, bár valószinűleg nincs tisztában a kimondott szavakkal. Ám sajnos nem ő az egyetlen “politizáló” kisgyerek az országban: az évek óta tartó zűrzavar, a TV és a felnőttek állandó veszekedései az ország helyzetéről a gyerekekre is ( nem túl pozitív) hatással van. Ezek után kicsit erélyesebben rájuk szólva végül sikerült véget vetni a potyautazásnak. Nagyon sajnáltam őket, nem kellene az utcán lenniük késő este, még akkor sem, ha Kairóban későn fekszenek az emberek.

Sok mindenért szeretem Kairót, de legjobban talán a főváros nyüzsgése és sokszínűsége vonz, ami minden egyes utcában, a város minden egyes szegletében megfigyelhető. Meg az, hogy bármikor kiteszed a lábad a küszöbön, mindig tartogat számodra valamit, amitől vagy sírsz a nevetéstől vagy éppen fogod a fejed, de mindenképpen valami olyat, amit soha nem fogsz elfelejteni és örökké az emlékezetedben marad.

Mohamed Próféta születésnapjának ünnepe

Ismét szünnap van ma Egyiptomban: Mawlid an-Nabi, vagyis Mohamed próféta születésnapjának ünnepe alkalmából.

Ilyenkor mindenféle mawlid napi (török) édességgel  ajándékozzák meg egymást az emberek, a kislányok cukorbabát (Mawlid Arúsza), a kisfiúk pedig cukorból készült huszárt kapnak. Legalábbis az eredeti szokás ez volt, bár a cukorbabát mára sok helyen felváltotta a műanyag baba. Az utcák fel vannak díszítve és számos mecset előtt állítanak fel sátrakat, ahol vallási zenét, Korán recitálást hallgahat az arrajáró vagy különböző folkshownak lehet szemtanúja.

Tanta város (szufi) muszlimjai Mawlid ünnepén

Az ünnepről annyit érdemes tudni, hogy bár pontosan nem tudjuk, melyik napon született Mohamed próféta, az iszlám naptár szerint a mai nap az egyik lehetséges verzió. Egyiptomban a síta fatimidák (Kairó városának alapítói) tartották az ünnepet először és maradt fent tőlük a mai napig.

Saját kép: én ilyen édességet kaptam tegnap anyósomtól.

Mohamed próféta születésnapját a világban több millió muszlim ünnepli minden évben, ám a cukorbaba tradíciója csak Egyiptomra jellemző. Egyesek arra következtetnek ebből, hogy a cukorbaba készítés még az ókori Egyiptom egyik hagyományaként maradt fent, amit a fatimidák csak átvettek saját ünnepük, Mohamed próféta születésnapja alkalmával. ( Forrás: English Ahram)

Mawlid ünnepe, Kairó

Az ünnepet sok muszlim viszont nem tartja több okból is kifolyólag: 1, nem tudjuk a Próféta születésének pontos időpontját 2, Mohamed próféta sem és halála után társai sem ünnepelték ezt a napot 3, a muszlimok a Korán mellett Mohamed próféta tradícióit ( a szunnát)  is kiemelkedően fontosnak tartják -ahogyan arra Allah szent könyvükben is utasítja a hívőket- és mivel abban a két ünnepen, a Ramadánon és a zarándoklat ünnepén kívül más ünnepnapról nem szerepel leírás, így ők ezt vallási újjításnak tartják 4, Mohamed prófétát az év minden napján tisztelni kell azzal, hogy folyamatosan megemlékeznek róla, ha nevét említik, utána mindig áldást és békét kérnek rá és elsősorban követik az ő fennmaradt hagyományait, a szunnát.

Cukorbaba: Mawlid Arúsza

Ti, illetve a körülöttetek élő muszlimok hogyan ünneplik ezt a napot? Jártatok már Egyiptomban az ünnep idején?  Ha igen, mit láttatok, tapasztaltatok? 

55 jel ami arra utal, hogy kezdesz kairói lenni

A neten nemrég olvastam egy frappáns listát- biztos már ti is találkoztatok hasonlóval- amit néhány egyiptomi válogatott össze a következő címmel: “Onnan tudod, hogy egyiptomi vagy, ha…” Ebből jött az ötlet: mi lenne, ha én is összeírnék egy hasonló listát az itt tapasztaltak alapján! Így az elmúlt héten szép apránként egy kis jegyzetfüzetbe gyűjtöttem, hogy mik is azok a mindennapi szokások, jelenségek, amik eltérőek a Magyarországon tapasztaltaktól, amiket gyakran látok, hallok, átélek és számomra az itteni élet szerves részét alkotják. Próbáltam főképp azokat a momentumokat összeszedni, amik érdekesnek, meglepőnek vagy esetleg viccesnek találok, illetve olyan tulajdonságokat, amikben én magam változtam, mióta itt élek.

S mivel a leírtak az én szubjektív véleményemre alapulnak, amivel lehet egyet is érteni meg nem is, éppen ezért szeretném, ha a poszt alatt egy afféle interaktív beszélgetés alakulna ki, ahol megosztanátok ti is a tapasztalataitokat. Tehát a kérdés: Szerintetek mitől egyiptomi egy egyiptomi és mik azok a szokások, amik gyorsan ráragad(hat)nak az emberre az itt tartózkodás alatt?

Írjátok meg egy kommentben, ha az általam összeállított lista valamelyik pontjával nem találkoztatok még, vagy nagyon igaznak találjátok. Illetve, hogy mik  azok a dolgok, amikkel kiegészítenétek, amiben esetleg ti változtatok ( amennyiben itt éltek/éltetek) és amik számotokra érdekes újdonságként hatnak Magyarországhoz képest.

( Én maradtam Kairón belül abból kiindulva, hogy mondjuk Alexandriában vagy vidéken más, jellegzetes szokások is vannak, amik ráragadhatnak az emberre, de a fővárosra éppen nem jellemző. Ilyet is lehet írni természetesen, csak írd mellé, hogy Egyiptom melyik részéről van szó. )

Íme az én verzióm ötletcsinálónak: Honnan tudod, hogy kezdesz kairói lenni?

1. A tojásrántottát kés-villa helyett lepénykenyérrel eszed
2. A terítésnél csak kanalat teszel a tányérok mellé
3, Egy nagy zacskó csipsz az ebéd/vacsora egyik körete a rizs mellett
4, Rajongsz a tejes teáért
5, Reggel még szinte ki sem nyitottad a szemed, máris a vízforralót kapcsolod egy forró teához
6, Legalább kéthetente egyszer egy nagy tepsi baszbúszát és kunefát készítesz

Bazbúsza, Kunefa és még néhány arab édesség

7, Coca-cola helyett Pepsit iszol
8, Ha valaki megkérdezi, kérsz-e kávét, eszedbe sem jut, hogy eszpresszóval akarna megkínálni

Jó erős arab/török kávé

9, Reggelire fűszeres főtt babot (fúlt) kívánsz
10, Tahina szósz és lepénykenyér nélkül nem tudsz élni
11, Szeretsz szőlőlevélbe csavart rizst (mahsy) enni
12, A reggelit ebédidőben, az ebédet pedig vacsoraidőben fogyasztod el
13, A fúl és a koseri jöhet reggel, délben és akár este is

Koseri

14, Megtudod inni a csapvizet úgy, hogy semmi bajod sem lesz tőle
15, Nem kapsz hasmenést az utcai ételtől
16, Bármilyen nasit veszel a boltban, azt biztosan megosztod a kollégáiddal

Kosk – ahol mindent kapni, csak egészségeset nem

17, Halálfélelem nélkül áttudsz menni az úton -akár csúcsidőben is
18, Egyedül is el tudsz jutni Kairó egyik feléből a másikba
19, Csúcsidőben is képes vagy lepréselni magad a metróról a megfelelő megállónál
20, Különösebb telefonos egyeztetés nélkül állítasz be a rokonokhoz a nap bármely szakaszában
21, Mindig elkésel a megbeszélt időpontról ( mert tudod, hogy a másik sem fog időben érkezni)

Halálfélelem nélkül közlekedsz az autók között

22, Gratulálsz annak, aki új holmit vásárol magának 
23, Szereted a száguldást az utakon
24, Csatát vívsz a barátaiddal, hogy te állhasd a cehhet
25, A liftnél percekig udvariaskodsz a többi beszállóval
26, Jól ismered a szomszédjaidat és baráti kapcsolatot ápolsz a környéken még a sarki fűszeressel is
27, Szinte mindenkivel úgy beszélgetsz, mintha már ezer éve ismernéd
28, Ha valaki megdicséri a ruhádat, a cipődet vagy akármidet, rögtön felajánlod neki, hogy neki adod
29, Sokat beszélsz, hangosan és gyorsan
30, Kedveled a giccses ruhákat, kiegészítőket és a barokk stílusú nappalikat

Barokk “szalon” – amiért szinte minden egyiptomi odavan

31, Popcorn és Pepsi helyett bobcornt és Bebsit kérsz a mozinál
32, Mikor vicceset mondasz, automatikusan belecsapsz a többiek tenyerébe
33, Nem akadsz fent, mikor a mikrobuszban a sofőr mamának hív ( ez nyilván csak hölgyekre vonatkozik)
34, Angolul/magyarul beszélve bizonyos kifejezések rendszerint arabul jönnek a szádra
35, A magazint visszafelé kezded lapozni
36, Hétköznap éjfél előtt ritkán fekszel le
37, A mikrobuszból bömbölő arab zene szövegét megérted és minden egyes alkalommal mikor meghallod azon gondolkozol, hogy vajon ez miért ennyire népszerű
38, Oda meg vissza vagy Amr Diab-ért ( ez még véletlenül sem vonatkozik rám. 🙂 Nem szeretem azt, akit mindenki túlzottan körberajong)

Az egyiptomi lányok álombéli “szőke” hercege

39, Ha egy úgy helyre mész, nem a pontos címre vagy kíváncsi, hanem arra, hogy hogyan jutsz oda és mi van a közelében ami segíthet a tájékozódásban
40, Ha megállsz kocsival gyümölcslevet rendelni, a fogyasztás után nem hajtasz el fizetség nélkül
41, Találkozz, beszélj telefonon bárkivel, az első kérdésed kivétel nélkül mindig: hogy vagy?

Gyümölcslevet áruló bácsi

42, Ha bárki megkérdezi hogy vagy, te -függetlenül éppen aktuális lelki állapotodtól-mindig azt feleled: alhamdulillah. ( Hála Istennek). Egy szóval se többet.
43, Az apróságokon is hirtelen felkapod a vizet.
44,  Az orvosnál várakozva (és egyéb unalmas perceidben) arab ritmusokat dobolsz az ujjaiddal

Esküvőkön ilyenen szokták verni az arab ritmusokat

45, Dudával jelzel mindent; a kanyarodást, az előzést, mikor nászmenetet követsz, de még azt is, ha elfogyott a türelmet a dugóban araszolva
46, Az utakon a táblák, az aszfaltra festett vonalak és egyéb közúti jelzések helyett azt nézed csupán, hogy hol van üres hely előtted, ahol hajthatsz
47, A fel nem használt gyógyszert visszaviszed a gyógyszertárba, hogy visszaváltsd
48, Tudod, hogy a patikában egyetlen levelet is kérhetsz a gyógyszeres dobozból
49, Útbaigazítást adsz valakinek úgy, hogy csak sejtésed van arról, merre lehet az általa keresett hely
50, Sosem panaszkodsz, általában jó kedvű vagy és sokat mosolyogsz
51, Szeretsz viccelődni

52, Útközben úgy telefonálsz, hogy a telefont a fülednél a kendődbe rakod ( már ha ugye kendős/turbános az illető)

53, A 20 fokban már előveszed a szekrényből a jó meleg pulóvert

Kairóiak pulóvert, sapkát és sálat vásárolnak a télre

54, Szereted a politikát és direkt felhozod a témát, hogy lehessen róla vitatkozni  

55, Már nem lepődsz meg, ha tankokat és fegyveres katonákat látsz az út szélén állomásozni

Most ti jöttök: várom a kommentjeitekek!

Egyiptomba is betört a karácsony

Ahogy megigértem: egy poszt arról, hogyan is telik Kairóban a karácsony és az újév. A bejegyzést a Határátkelő blog kérésére írtam.

Egyiptomról, mint muszlim többségű országról mindenki azt feltételezné, hogy itt abszolút nem ünneplik a karácsonyt meg az újévet. Esetleg talán a turistaparadicsomokban -mely amúgy is egy külön világ Egyiptomon belül-, mint Sharm el Sheikh vagy Hurgada környéke, ahová sok külföldi jön pihenni ebben az időszakban.

Tény, hogy az itteni muszlimok alapjában véve nem ünneplik a karácsonyt; nem állítanak fát, nem vesznek egymásnak ajándékot és ünnepi vacsora sincsen. Ez ugyan az, mint hogy például a magyarok többsége sem tartja sem a ramadánt, sem a hannukát, sem egyéb vallások ünnepeit, akkor ők minek ünnepelnék a karácsonyt? Ugyanis szerintük az ünnep eredetileg – különösen a fa állítás- pogány szokás volt, amit később a kereszténység átvett. Ebből kifolyólag bár Jézus személye az iszlám vallás hívői számára is kiemelkedő és fontos, nem gondolják, hogy ezen a napon született volna ( ahogy azt több keresztény felekezet sem teszi ). 
Úgyhogy számomra ez a nap is ugyanolyan, mint a többi: reggel korán kelés és irány a munka.

Mint a Valentin-nap vagy a Halloween

Ám ahogy Európában igencsak veszített az utóbbi időben a karácsony vallásos jellegéből és átment egyfajta tradícióvá (szokták is sokan mondani, hogy ez a szeretet, a család ünnepe és nem effektíve Jézus születését ünneplik ezzel), úgy Kairóba is betört többé-kevésbé a karácsony ünnepe afféle szokásként. Csak úgy, mint a Valentin nap vagy a Halloween. ( Ehhez talán az is hozzájárult, hogy sok Amerikából meg Európából érkezett külföldi él itt, akik viszont nyilván szeretnék ezeket a szokásokat itt is tartani.)

Pont az előző hétvégén jártam a hozzánk legközelebbi bevásárló központban. Ugyan a hely nem volt zsúfolásig tele ajándékokra vadászó vásárlókkal, mint otthon, helyette a fenyőfa meg a mikulás előtt fényképezkedő ( muszlim és nem muszlim) gyerekek, illetve a plafonról lelógó karácsonyi díszek látványa fogadott. A boltok kirakataiba díszes törpe műfenyők és színes égősorok kerültek, de még az éttermek és kávézók is ünnepi hangulatban várták a vendégeket.

City Stars, Nasr city, Cairo

Az időjárást tekintve nálunk is tél van, vagyis a megszokottól jóval hidegebb az idő, időnként némi csapadékkal. (Este 6-7 fok alá is lemegy a hőmérséklet.) Sőt! Biztosan olvastátok, hogy két-három héttel ezelőtt egész nagy mennyiségben esett hó is (és meg is maradt 1-2 napig ) Egyiptom egyes részein. Az ablakok szigetelése az otthoni panelokéhoz hasonlóan katasztrófális, nincsen központi fűtés és valamiért az átlag egyiptomi jobban szeret nyolc pulóvert magára húzni három nadrággal, mint venni akár csak egyetlen nagyobb méretű hősugárzót is. Pedig ilyen kevés rezsi költség mellett igazán megtehetnék a legtöbben. 

Nincs igazi karácsonyi hangulat
Mindezek ellenére is, hiába a dekoráció meg a karácsonyi dallamok, igazi hó nélkül a karácsony varázsa sosem lesz itt meg-ahogy pl. Thaiföldön és egyéb, jelenleg meleg országokban. ( De lehet ezzel csak én vagyok így.)
A budapesti Vörösmarty tér ünnepi forgatagáról nem is beszélve, ami számomra a decemberi hónap egyik kedvenc programja a korcsolyázás mellett. Az utóbbit itt maximum egyes plázákban tehetem meg egy mini jégpályán (ami egyébként általában egészen szabad, csak néhányan lézengenek rajta és azok is többnyire a korlát közvetlen társaságában. :))

City Stars, Nasr city, Cairo

Ám nem csak a hó hiánya miatt nincs itt igazi karácsony szerintem. Míg otthon az ember megfelelő karácsonyfa után kutat az út menti fenyőfa árusok többnyire széles választékában, itt kis túlzással élve jó, ha egy értelmes fát találsz, ami karácsonyfaként funkcionálhat a lakásban. Ugyanis a plázabeli műfenyőktől eltekintve én egyetlen egy árva fenyőfa árust sem láttam még útközben ahogy mentem a városban valahova. (Esetleg pálmafával lehet még próbálkozni. 🙂 ) Bár bevallom őszintén, mivel mi sem ünnepeljük a karácsonyt, így tüzetesen nem is kerestem. De ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy lehet kapni karácsonyfát ( B tervként műfenyőt ), hiszen azoknak a magyaroknak, akik itt is tartják a karácsonyt, valahonnan mégiscsak sikerült szerezniük.

A koptok januárban karácsonyoznak

Ám Egyiptomban nem csak muszlimok élnek, hanem kopt keresztények is ( a lakosság közel 10% -át teszik ki). Ugye azt várná az ember, hogy ha már az iszlám vallás hívei nem is, ők – keresztények lévén – biztosan karácsonyoznak decemberben. Én is ezt feltételeztem először, aztán teljesen meglepődtem, mikor nem láttam egyetlen “kellemes karácsonyi ünnepeket” és ehhez hasonló posztokat kopt keresztény ismerőseim Facebook oldalán. Aztán ugrott be, hogy mikor nyáron egy kopt lánnyal készítettem interjút a blogomra, ünnepeiről beszélgetve említett néhány dolgot ezzel kapcsolatban.

City Stars, Nasr city, Cairo

Történetesen azt, hogy a koptok eredetileg január 7-8-án tartják a karácsonyt – karácsonyfa és ajándékozás nélkül. Ilyenkor csak néhány új ruhát vesznek maguknak – esetleg ezt adják ajándékba másnak, misére mennek és az ünnepi asztalnál együtt ebédel/vacsorázik a népes család. Természetesen ők is egyre jobban kezdik sok esetben átvenni a nyugati szokásokat, így vannak közülük, akik európai/amerikai módra decemberben ünneplik a karácsonyt. De mivel az utóbbiak kisebbségben vannak, így december 25 és 26 -a hivatalosan nem szünnap Egyiptomban. ( Ezenkívül egyébként elég sok munkaszüneti napunk van: nemzeti ünnepek, muszlim és keresztény ünnepek alkalmával. A legjobb az egészben, hogy egyiket sem kell ledolgozni. )

S hogy mi lesz újévkor? Petárdázás és tűzijáték az utcákban biztosan, amiben a legszomorúbb, hogy általában kisiskolás gyerekek dobálják a petárdákat kocsik alá vagy akár egy parkban szanaszét, körül sem nézve ki mellett robban. Vannak, akik bulizni mennek – mert ilyen is van-, van, aki otthon ünnepel és van, akinek ez megint csak egy szokványos nap lesz. Egy biztos: január elseje itt is munka szüneti nap, úgyhogy lehet pihenni!

2014 – Boldog újévet!

Ebben az évben valószinűleg ez volt utolsó poszt a blogon, de kövessetek a Facebookon, ahol (többnyire) napi szinten osztok meg képeket és egyéb érdekességeket Egyiptomról és az egyiptomiakról.

Mindenkinek boldog, sikerekben gazdag újévet kivánok!