Lassan – lassan közeleg Ramadán hónapja, ami Egyiptom és (minden muszlim ország) egyik legnagyobb ünnepe. (Előreláthatólag Július 9-én kezdődik). Már- már én is nagy lázban égtem, a munkahelyemen ( közösségi média asszisztensként dolgozom jelenleg) már hetek óta erre készülünk, férjemmel vettünk díszeket a lakásba és azt is kezdtem tervezgetni, hogyan fogom veletek megosztani az egyiptomi Ramadán varázsát. ( Azt hiszem legfőképp képek formájában a Facebook oldalamon, úgy sokkal izgalmasabb. 🙂 ) A boltokban már ott várják a polcokon a vásárlókat a finomabbnál finomabb aszalt gyümölcsök és magvak, az édesebbnél édesebb datolyák, a lámpás árusok is megjelentek az utcákon. (Aki még esetleg nem tudja milyen az a ramadáni lámpás- arabul fenúsz– ígérem, a jövőhéten megtudja!)
De azt hiszem a mostani események kissé kedvét szegték az országban mindenkinek. Tegnap kicsit elgondolkodtatott ez az egész: hogy milyen természetesnek veszünk dolgokat mi otthon, Magyarországon, aminek hiányától mások szenvednek.
Volt már olyan, hogy se szó se beszéd elment az áram a nyári rekkenő hőségben akár órákra is? Előfordult ez esetleg napi rendszerességgel? Előfordult, hogy megnyitottad a csapot, és nem jött belőle egy csepp víz sem? Délután, 6-7 óra elteltével megint megnyitottad és még mindig semmi? És mi lenne, ha minden egyes benzinkút, akárhova mész közölné veled, hogy bocsi nincs benzin? Vagy nem járnának a buszok, mert épp nincs mit beléjük tankolni? Ugye milyen természetes dolgok, ha megvonnák őket szó nélkül, eléggé fel lennénk háborodva, nem? Hiszen hogy lehet, hogy elmegy az áram vagy a víz, mikor nem is volt nagy vihar vagy csőtörés vagy egyéb probléma a környéken?
Kimarad az áram
Hát mostanság ezek mennek itt minálunk. Na jó, az áram és víz kimaradás nem új keletű dolog, ilyenkor nyáron sokszor előfordul, de mostanság valamiért napi szinten országszerte. ( Vagy csak mi, kairóiak vagyunk ilyen mázlisták?) Tegnap sikeresen egymás után kétszer is megtapasztalhattam az áramkimaradást: egyszer délután a munkahelyemen egy bő fél órára, majd itthon este 10-kor majd egy órára. De volt már, hogy 2-3 óráig ücsörögtem a sötétben. ( Még jó, hogy anyumtól múltkor lenyúltam a zseblámpát, a gyertyákat imádom, így abból bőven van a lakásban és otthon járva a kínaiban vettem egy jópofa kis legyezőt, tegnap az is jó szolgálatot tett. 🙂 )
Kimarad a víz
Mi az ötödik emeleten lakunk. Emlékszem, mielőtt ideköltöztünk, 1 hétig keményen, reggeltől estig takarítottam a lakást: elmostam, átmostam, lemostam, felmostam, mindent mostam, hogy csillogjon-villogjon az új kis otthonunk. Bizony volt több olyan nap, mikor déli 12-től este 6-ig egy árva csepp, annyi sem jött a csapból és még utána, este is megismételte ezt a trükköt még egyszer. ( Naná pont akkor, mikor a munkától jó koszosan és büdösen az ember másra sem vágyik, csak egy frissítő tusolásra). Így mindig bekészültem jó sok vízzel a lavórokban, illetve az utcákon sok helyen van kitéve egy masina, amiből ivóvíz folyik ( legalábbis is az van ráírva és még mindig élek), abból hordtam fel másfél literes flakonokban a vizet. Egy élmény volt. 🙂 Azóta szerencsére már beszereltettünk motort, ami felnyomja a vizet, ha épp nem lenne. De megmondom őszintén nem egy olcsó mulatság, ami elgondolkodtat, hogy hányan lehetnek, akik az 5,6, 10. emeleten laknak és nem tehetik meg, hogy motorjuk legyen?
Elfogy a benzin
Konkrétan ez a benzin dolog a napokban tetőzött,( tetőzik még mindig) mikor ha azt mondom, kilométeres sorokban állnak a kocsik és buszok a benzinkutak előtt, még akkor sem tudom teljesen visszaadni annak a látványát, ami konkrétan van. Elképesztő! Hosszú órákat, fél napokat töltenek az emberek a benzinkút előtt egyre jobban türelmüket vesztve. Ebből nem csak az következik, hogy nem tudsz kocsival közlekedni, hanem hogy kb. lassan már sehogyan sem tudsz közlekedni és ha végre találsz is valami buszt vagy taxit, az a benzin hiányra hivatkozva majdnem dupla áron hajlandó téged elfurikázni.
Romlik a közbiztonság
Magyarországon is történnek -mostanság talán egyre sűrűbben- lakásbetörések, és egyre több buli után elrabolt lányról lehet hallani a hírekben. Itt, Egyiptomban lakásbetörések ritkán vannak, ám az utcai, (akár fegyveres) rablások száma igen csak megnőtt és habár naplemente után eddig sem volt ajánlott nőknek egyedül mászkálni, most viszont lassan már nappal sem. Nyilván mindenhol történnek lopások, emberrablások, mindig óvatosnak kell lenni, de itt most talán még fokozottabban: meg kell nézni a taxi sofőrt, mielőtt beszállsz a taxiba, mennyire szimpatikus, van-e órája egyáltalán. Ha mikrobuszba szállnál, előtte vess egy pillantást a bent ülőkre: vajon ismerik-e egymást a sofőrrel együtt? Nőként olyan buszba, ahol csak férfiak ülnek, vagy egyedül van a sofőr tilos beszállni!
Mindenhol vannak pozitív és negatív dolgok: én itt Egyiptomban például nem aggódok a rezsin, mert az összes számla- amennyiben megjön egyáltalán- fillérekbe kerül, a benzin-már ha lenne- szintén nevetséges összeg az otthoni kb. 5x-ös árhoz képest.
Légy hálás minden apró dologért!
A lényeg a lényegben: Azon töprengtem el, hogy mennyire nem értékeljük azt, amit kapunk, amink van. Mindig azon nyavalygunk, amink már nincs vagy nem is volt vagy ami nem jól működik körülöttünk. De mi lenne, ha a pozitív dolgokra koncentrálnánk és igenis örülnénk mindannak, amink már ( vagy még) megvan.
Persze, sajnáljuk a szegény afrikaiakat, hogy se ételük, se tiszta ivóvizük, meg az összes többi szegény sorsú embert, de “hát nekünk is megvan a magunk baja”, szoktuk mondani. Rendben, de ha már tényleg mást nem is tehetünk értük, legalább adjunk hálát minden kis apró dologért – a vízért, az áramért, benzinért (még ha jó drága is, de legalább biztosan tudod, hogy ha elmész bármelyik kútra, csak pár percet kell majd maximum várnod, és lesz, amivel teletankolják a kocsid), a biztonságos közlekedésért, a jó általános – és középiskolás oktatásért, amiért semmiféle tandíjat nem kell fizetni és az összes többi, otthon annyira természetesnek vett, ám mégis igen fontos dolgokért – és azért, hogy nekünk nem olyan körülmények között kell élni, mint ahogyan milliónyi más ember éli napjait.
Ez most egy elég spontán poszt lett, de úgy éreztem ezeket ki kellett írnom magamból. Egyúttal egy kis emlékeztetőnek szántam elsősorban magamnak de másoknak is, hogy tényleg értékeljük a körülöttünk lévő jót és ne mindig a nehézségeken, a rosszon siránkozzunk, mint én is tettem. Remélem nem bánja senki, hogy megosztottam a gondolataimat. 🙂
Mi jön még ezután?
Nagyon elszomorító ez az egész helyzet, ami itt van, hiszen a forradalomkor az emberek legalább összefogtak: muszlimok és keresztények mind azt akarták, hogy távozzon az elnök és az egész rendszere. (Habár megélni azt a pár napot, pár hetet igen kemény volt.) Most mi van? A társaság két részre szakadt és egymást gyilkolja a tüntetéseken.
Július 30-án, Mohammed Murszi elnök hatalomra kerülésének napján, azaz jövő Hétfőn az ellenzék nagyszabású tüntetést szervez a Tahrír térre. Céljuk, hogy ugyanakkora tömeget toborozzanak, mint amely Mubarakot is megbuktatta. Szép kilátások.
Érdemes lesz nyomon követni az eseményeket és én is a jelentősebb híreket mindenképpen posztolom a Facebook oldalon. Reméljük a legjobbakat, hogy nem lesz Július 30.-a egy következő forradalom kezdete és mindenki békességben és boldogságban böjtölheti végig Ramadán hónapját itt Egyiptomban.