Néhány dolog, ami garantáltan kultúrsokkol Egyiptomban

Ez a poszt eredetileg a Határátkelőn (hataratkelo.blog.hu) jelent meg. 

Külföldre utazni mindig nagy élmény. Izgalmas helyeken jársz, érdekes emberekkel találkozol, furcsa szokásokat ismersz meg, különleges ételeket kóstolsz, egyszóval egy a megszokottól merőben eltérő világba csöppensz. Nyilván Európán belül utazva is sok szokatlan dolgot lát és tapasztal az ember, de talán mégsem érezzük annyira idegennek mindennapi környezetünkhöz és saját mentalitásunkhoz képest.  Az igazi kaland, vagyis a furcsaságok sokasága, kétségkívül a kontinens átlépésével kezdődik.

„A Wikipédia szócikke szerint a kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell élniük, “működniük” (például egy idegen országban).”

Nos, Egyiptom valószínűleg igazi kultúrsokkos élmény lesz (a maga pozitív és negatív értelmében) akár csak ha néhány napra jöttél, akár huzamosabb időre. Az egészben pedig a legszebb az, hogy teljesen mindegy hányszor jártál már „a Föld anyjának” országában, ahogy a helyiek nevezik, vagy hány éve élsz kint, mert minden egyes nap tartogat valamit számodra, amin meglepődhetsz, nevethetsz, meghökkenhetsz vagy teljesen kiakadhatsz. És sokszor még az ajtó küszöbét sem kell ehhez átlépni. Bár azt hiszem az utóbbi két év során sok pozitív és negatív érdekességről írtam már, mint a rutinos késés, a nagy családcentrika vagy a bosszantó Pató Pál uras életfilozófia, gondoltam itt az idő, hogy még néhány furcsasággal bővítsem a listát. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki járt már Egyiptomban, vagy netán ott is él (én jelenleg Budapesten tartózkodom, ezért írtam, hogy „ott”), még millió példát tudna említeni. Én a következőkben olyan dolgokat és szokásokat szedtem össze, melyek személy szerint engem vagy az országba látogatókat általában „sokként” érik.

El-shatafa/Közel-keleti bidé

Képzeld el, hogy mit sem sejtve besétálsz egy illemhelyiségbe, legyen az egy étterem mosdója vagy az egyiptomi házigazda fürdőszobája. Becsukod magad mögött az ajtót, majd felnyitva a WC csésze fedelét, ijedtedben hátrahőkölsz. De nem azért mert valaki elfelejtette maga után használni a WC kefét, vagy mert valami ízeltlábú, esetleg egy szőrös állatka úszik a vízben (bár Egyiptomban ez sem kizárt.)  A látvány, ami sokkolhat az nem más, mint a WC csésze belső falából kiálló rövid kis kampó, melynek csúcsos vége az ég ( és bizonyos testrészek) felé mered. Nem, ez se nem dekoráció, se nem a WC tisztítására szolgál; ez MAGAD tisztítására szolgál.

Az eszköz neve shatafa, vagy más néven a Közel-keleti bidé (egyik  fajtája), és bár szerintem a bidé használata WC papírral kombinálva a higiénia csúcsa, ( és nem mellesleg alapvető tisztálkodási eszköz  az orvosok szerint gyulladás, aranyér és egyéb „altáji panaszok” megelőzésére), erre a változatra inkább a „döbbenetes, félelmetes, és irtó gusztustalan” jelzők ugranak be. Ám a shatafának ennél kevésbé sokkoló változata is létezik. Rokona, a WC-vel összecsatlakoztatott cső vagy mini tus, ami a WC mellett közvetlenül, elérhető távolságban lóg a falon, vagy pl. a bevásárlóközpontokban és elegáns éttermekben található megoldás, amikor a WC tartály egyik oldalán lévő kis kart eltekerve az ülőke alatti rejtett lyukból víz spriccel elő.

Shatafa, version 1

Shatafa, version 1

Egy jó tanács a satafával kapcsolatban: mivel akadnak olyan emberek, akik WC papír vagy egyéb törlő helyett használják a shatafát és nem gondolnak arra, hogy esetleg másoknak szükségük lenne papírra is, ha vendégségbe mész, mindig legyen nálad kellő mennyiségű zsebkendő vagy törlőkendő, a meglepetések elkerülése végett.

A Közel-Keleten a shatafa használatának jótékony egészségügy okai mellett vallási alapja is van, ugyanis az iszlám vallásban nagyon fontos a tisztaság ( bármennyire is nem ez jön le arab országban járva.) Egy muszlim embernek (aki nem feltétlen, sőt, az esetek többségében nem arab ugye, mint tudjuk), személyes igénye mellett vallási kötelessége is lenne mindig, minden tekintetben ápoltnak lennie (kellemes testszag, tiszta ruha, tiszta környezet,…stb.), amire nem csak a Korán, Isten utolsó kinyilatkoztatása a muszlimok hite szerint, de Mohamed próféta, Isten legutolsó prófétájának, tanításai is ösztönöznek.

Ám vallási tanítások ide vagy oda, ne szépítsük a dolgot: Egyiptomban (és a legtöbb Észak-afrikai/Közel-keleti országban) a lakosság nagy részének tisztasági igényeit illetően a helyzet khm..finoman fogalmazva is elég elkeserítő (mondhatni teljes (kultúr)sokk), elnézve a belváros szeméthegyeit, vagy látva, amint az előtted haladó autó ablakán egy nagy McDonald’s-os zacskó repül ki az útra és szóródik szanaszét minden, ami benne volt. De mindezek ellenére szerencsére még így is akadnak bőven olyanok, akiknek igenis fontos a tisztaság és tesznek is érte (és remélhetőleg idővel egyre többen lesznek). Szerintem az elmúlt években egyébként némi javuló tendencia figyelhető meg Egyiptomban a tisztaság terén: a valamivel több szemétgyűjtő, kukásautó, és az utakon sepregető köztisztaságiak mellett számos önkéntes csapattal és tisztasági projektekkel találkozni a nagyvárosokban, illetve  a (nemzetközi) iskolák is nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy diákjaikat tisztaságra és környezettudatosságra neveljék.

Egyiptomi felmosási technika

Ha már a tisztaságnál járunk, amellett, hogy a háziasszonyok az ablak alatt kifeszített szárítókötelekre teregetnek, ami számomra szintén „sokkos” kategória, eszembe jutott még, micsoda furcsa rituáléval mossák fel az egyiptomiak lakásuk, éttermük vagy üzletük padlóját.

Egyik késő délután egy külvárosi „gyümölcsöző” teraszán iszogattuk a hatalmas pohár mangó, guava, banán, eper turmixunkat, ( ami rettentő finom volt és került vagy 250 forintba, csak hogy irigykedj), amikor arra lettem figyelmes, hogy az eladó egy hosszú slagot húz be az üzletbe a kinti csap mellől. De még mielőtt bármit is csinált volna vele, először is egy flakonból szétlocsolta a barna színű, vegyszerszagú Dettolt  a padlón ( mert hát a citrom illatú biztosan nem olyan hatékony, mint az eredeti, hányingerkeltő Dettol, amitől a helységet nem csak baktériumok és ízeltlábúak, de minden szaglással megáldott potenciális vendég is 10 méteres körzetben elkerül ), majd ezt követően kisétált a csaphoz és megnyitotta azt, hogy a cső végéből kiömlő víz csőtörés szerűen teljesen elárassza az üzletet. Miután kellő mennyiségű víz lepte el a padlót, az eladó térdig feltűrt nadrágban és papucsban csónakázva a bokáig érő vízben, egy seprű méretű ablaktisztítóval (vagyis egy padlólehúzóval) igyekezett kihúzni a vizet a homokos utcára ( talán abból a megfontolásból, hogy ha már sikerült úgy lefertőtleníteni az üzletet, hogy ember nincs, aki oda önszántából belépne, legalább a bolt előtti mocsárban megfeneklett autósok hozzanak valami bevételt.)

Ezt a módszert használják egyébként hetente egyszer a gondnokok is mikor a lépcsőházat takarítják, de otthon a háziasszonyok is, csak slag helyett egy fél vödör vízzel öntik le a padlót, majd azzal a bizonyos padlólehúzóval (mely nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem) a fürdőszoba lefolyójába terelik a koszos vizet.  Hm, nekem valahogy nem jött be ez a csónakázós dolog, így részemről maradtam inkább az európai, felmosóvödrös és felmosóruhás, citromos illatú Dettolos verziónál.

Az úton való átkelés művészete

Bár már többször szóba került a blogon a pulzus számot megkétszerező kaotikus kairói közlekedés, szerintem a KRESZ szabályokhoz szokott európai számára ez minden egyes utcára lépéskor egy akkora sokk, hogy muszáj vagyok ebben a posztban is megemlíteni. Többször jártam Egyiptomban már azelőtt is, hogy 4 éve a fővárosba költöztem volna, de bárhová mentem, mindig szigorúan ismerősök kísértek. A kiköltözés után is körülbelül egy hónap telt el, mire vettem a bátorságot, hogy megpróbálkozzak egyedül átmenni  a főúton, vagy hogy használjam a tömegközlekedést. Hogy miért? Mert egész egyszerűen még ha valahol a közlekedési minisztérium (már ha létezik egyáltalán ilyen) asztalain porosodó papír stócok között találnánk is egy csótány-taposta, egér-rágta, teafoltokkal tarkított őskori dokumentumot „Közúti Rendelkezések Egységes Szabályzása” címmel, gyakorlatban ennek létezéséről úgy tűnik az égvilágon senki sem tud (vagy csak jól titkolják) – sem a jogosítványt potom összegért megvásároló, gázpedált rendszeresen tövig nyomó autósok, sem az útszélén műanyagszékükben bóbiskoló rendőrnek álcázott egyének. Kipufogógáz lepte jelzőtáblákat, néha pirosan, néha meg zölden pislákoló lámpákat ugyan lát az ember helyenként, ám egy-két útszakasztól eltekintve ezek inkább csak afféle dekorációként funkcionálnak Egyiptomban. Így tehát követési távolság, sebességkorlátozás, és (sok egyéb mellett) indexlámpa használatának hiányában én a mai napig egy gyors fohászt mindig elmondok mielőtt lelépve az út szegélyéről (és nem a járdáról – az ugyanis nem létezik, vagy legalábbis nem az általunk megszokott formában) belevetném magam a száguldó autók sűrűjébe.

_62128109_62128108

Na itt próbálj meg átkelni 🙂

De nehogy teljesen elrettentselek az egyedül való közlekedéstől, tudni kell azt is, hogy Egyiptomban a főutak szembe sávjai nem közvetlenül egymás mellett, egyetlen szaggatott vonallal elválasztva futnak, mint nálunk. A gyalogosok szerencséjére és az autósok pechére a szembe sávokat mindenhol kordonok, vagy egy vékony aszfalt sziget választja el egymástól. Így mikor gyalogosan átkelsz, többnyire csak egy irányba kell figyelned, hogy átjuss az út közepére a kordon mellé, majd onnan (remélhetőleg sértetlenül) az út túloldalára. ( Bár azért vedd számításba a forgalommal szembe menő, vagy hirtelen visszakanyarodó autósokat is). Ha autóval közlekedsz, akkor viszont ez azt jelenti, hogy hosszú métereken, akár kilométereken keresztül kell hajtanod egy irányba, hogy találj egy rést az elválasztón és vissza tudj kanyarodni a másik sávba. Ez alapjáraton is rettentő idegesítő tud lenni, kiváltképp mikor dugóban rekedtél, mikor utas vagy egy taxiban, vagy mikor benézted a dolgot és tovább haladtál a résen. (Na többnyire ekkor szoktak a dühös sofőrök menetiránnyal szembe kapcsolni és szépen visszatolatni ahelyett, hogy még két kilométert megtennének a következő visszakanyarodóig.)

Tehát ha élve szeretnél átjutni az út túloldalára, érdemes:

  • ilyen visszakanyarodókhoz igazodni az úton való átkelést, ahol talán valamivel lassabban mennek az emberek a másik sávból átszállingózó autók miatt.
  • ott átmenni, ahol bedugult a forgalom ( ami elég sűrűn megesik, főleg a belvárosban, úgyhogy ez nem lesz nehéz).
  • kezdő kairói gyalogosként a feltehetőleg rutinosabban átkelő helyiekhez csatlakozni.
  • sok helyen rendőrök irányítják a forgalmat, így a békésebb élmény érdekében érdemes kivárni mikor azt az útszakaszt állítja meg, ahol épp átmennél.
  • bátran elindulni és a „lyukakat” keresni az autók között, amelyeken szépen átsakkozhatod magad a túloldalra. ( Meglehet, hogy néhány másodperc erejéig az út közepén, a száguldó autók között rekedsz majd, de próbálj meg nem pánikba esni. 🙂 )

Egyébként az autósok is fel vannak készülve a  hirtelen lelépő gyalogosokra, illetve arra, hogy járda hiányában a járókelőkkel osztozkodniuk kell az aszfalton, így ha határozott vagy, (remélhetőleg) az autós is tudni fogja, hogy mikor kell lassítania vagy hogy hogyan kerüljön ki.

 

Mintha süketek lennének az emberek

Ha megkérdezel bárkit, mi jut eszébe az egyiptomi emberekről, biztos vagyok benne, hogy az elsők között lesz az a mondat, hogy „az egyiptomiak mindig üvöltözve beszélnek egymással.” Ez egyébként az arabok, illetve tudtommal a heves temperamentummal megáldott mediterrán emberek (egyik) közös vonása (ami alól meglepő módon vannak kivételek, pl. a férjem és az apósom). Az egyiptomiaknál az „üvöltözés” nem feltétlen párosul a haraggal. Teljesen hétköznapi, hogy-vagy-kösz-jól- és-te- párbeszédek is az általunk normálisnak vélttől jóval nagyobb hangerővel folynak, ami bennünk viszont sokszor aggodalmat vagy félelmet kelthet. (Ennek tudatában képzelheted milyen az, mikor valóban felmegy bennük a pumpa.) Ám nem csupán beszédben szeretnek hangosak lenni.

Meg sem tudom mondani hányszor történt, hogy a betervezett csendesen beszélgetős, meghitt vacsora helyett egy házibuli jellegű hangulat kellős közepébe csöppentünk az étteremben (természetesen miután már elfoglaltuk az asztalunkat), ahol a kellemes aláfestő dallamok helyett fülsüketítő robajjal szakadt ki a zene a hangszórókból. De körülnézve a többi asztaltársaságon úgy tűnt, csak nekünk, csendesebb embereknek okoz nehézséget Britney Spears-t túlkiabálva beszélgetni a vacsora felett.

Bömbölő zenével leggyakrabban a mikrobuszokban találkozhatsz még ( általában a nagy klasszikusok, mint Umm Kulthum , Mohamed Munir, vagy az arab női szívek rabul ejtője, Amr Diab mellett a „vérbeli helyi” előadók (hazai viszonylatban mérve kb. a mulatós zene kategóriája) kazettáit is előszeretettel rakják be. Elsőre talán a szokatlan arab ritmusok miatt még különlegesnek is találod, de garantálom, amint elkezded érteni a szövegét, a döbbenettől inkább csak a fejed fogod. A „kedvenc” számomban például, amit egyszer évekkel ezelőtt hallottam, az előadó a gyümölcsök neveit ismételgeti mindenféle arab hangszeres kíséret mellett. Pont. Ennyi a dal.

A lokál zene mellett sokszor hallani Korán recitálást is az autókból, buszokból és taxikból. A legtöbb egyiptomi, ha nem is túlságosan vallásos, de elmondható, hogy Istenhívő. Éppen ezért a muszlimok nagy többsége mélyen tiszteli a Koránt és sokszor beteszi hallgatni útközben. Van aki egyenesen váltogatja a kettőt: először bekapcsolja a Korán rádiót, majd negyed óra múlva egy kis „arab mulatósra” kapcsol, majd később megint visszatér a Korán recitáláshoz.

Egyéb helyek még ahonnan üvöltő helyi zenét hallasz a Tahrir tér környékén, a Nílus partján parkoló díszes kis csónakokból, (melyek néhány fontért kapitánnyal együtt elköthetőek), illetve este az utak mentén parkoló fiatalok kocsijai. Ugyanis míg itthon az egyetemisták általában kocsmákban bandáznak, a kintiek (többnyire)  leparkolják valahol az autót, nyitva hagyják az ajtókat, és maxra tekert hangerő, illetve néhány Pepsi társaságában hajnalig beszélgetnek, szórakoznak.

Becsület és bizalom

Magyarországon köztudott, hogy gyakorlatilag bárminek lába kélhet, illetve hogy bizony bérlet és jegy bliccelések,  elfelejtett vagy hamis tétellel kiállított bolti/éttermi számlák és egyéb apróbb fondorlatosságok előfordulnak, csak hogy az emberek csökkentsék a kiadásokat.

Bár Kairóban szintén sok az utcai zsebtolvaj, vagy azok, akik itt-ott próbálnak trükközni, hogy néhány egyiptomi fonttal több maradjon a pénztárcában (a külföldiek már-már pofátlannak minősülő átvágásairól nem is beszélve), mégis mindezek ellenére nagy meglepetésként ért az a becsületesség, ami az egyiptomi emberekre általánosságban jellemző.  Pl. a következő jelenettel nagyon gyakran találkozhatunk: megáll az illető a kocsijával mondjuk, a változatosság kedvéért, egy „gyümölcsöző” előtt. Dudál, mire kijön a felszolgáló, aki felveszi a rendelést, majd  kihozza az italt a kocsihoz, amit kényelmesen elkortyolgatnak az utasok. Miután kiürültek a poharak, ismét dudál a sofőr a kiszolgálónak, jelezve fizetési szándékát. Ő jön, az illető kifizeti, majd megköszönve a munkáját szépen elhajt. Őszintén: el tudod képzelni, hogy ez Magyarországon történjen? Mert én nem igazán.  Én inkább csak azt látom lelki szemeim előtt, hogyan kapcsol rükvercbe majd tapos a gázpedálra még abban a szent percben, ahogy kézhez kapta az italokat.

Hasonló eset a tömegközlekedésen: felugrik egy emberke a tömött buszra az első ajtónál, ahol egy gombostűt is nehéz lenne leejteni, nemhogy hátra préselődni a a busz végébe jegyet váltani. (A hátsó ajtónál már nem volt hely.) Ehelyett mit csinál? “Potyautaskodás” helyett, ahogy mi az várnánk, kikeresi a jegy árát a zsebéből és szépen az embertömegen át hátraküldi a jegykezelőnek, aki cserébe a kis papírfecnit ugyanazon az útvonalon visszaküldeti a feladónak. Eszébe nem jutna sem a felszállónak elbliccelni a dolgot, se bármelyik átadónak lenyúlni a pénzt.

Egy utolsó példa: sok muszlim férfi ha teheti, az imáit a mecsetben végzi közösségben. Mikor megszólal a mecset minaretjeinek hangszórójából a müezzin imára hívó hangja, az út széli zöldségárus fogja magát, és áruit teljesen őrizetlenül hagyva (még le sem takarja), poros papucsában elslattyog a mecsetig, ahol miután alaposan megmosakodott, a többi férfival együtt a mecset szőnyeggel terített padlóján feláll az imára. Mindent egybevéve kb. negyed óráig marad távol, ám ez idő alatt egyetlen járókelő sem vetemedik arra, hogy a napon sütkérező  ládákból bármit is elemeljen.

egypt_cairo_praying_allah

Megoldották a kérdést. 🙂

Az érzelmek kifejezésének módjai

A Közel-Keleten járva kicsit sokkoló élmény lehet, mikor két férfit látsz az utcán sétálva egymás mellett – karon vagy kézen fogva! (Nőket is látsz természetesen kézen fogva, de az talán mégsem annyira meglepő, mint két férfit látni így.) Nem, ez nem jelenti azt, hogy a saját nemükhöz vonzódnának ( bár nincs kizárva, hiszen homoszexuálisok a Közel-Keleten is ugyanúgy vannak, csak éppen nem verik/ verhetik nagy dobra). Egyszerűen csak arról van szó, hogy jó barátok és ezt eképpen is kifejezik. Meg a kb. nyolc darab (ha nem több) csattanós puszival.

Számtalanszor esett meg velem is, hogy egyik kedves (akár újonnan megismert) ismerősömmel, kolléganőmmel sétáltunk, mikor az egyik pillanatban hirtelen kézen/karon ragadott. Bár itt ez teljesen természetes, számomra mégis idegen szokás, a privát szféra határának túllépését jelenti, úgyhogy én ilyen esetekben kínosan érezve magam inkább a táskámban kezdtem gyorsan matatni .

Tapasztalataim szerint egyébként az egyiptomiak nagyon érzékeny emberek ( a férfiak is). Ennek negatív oldala, hogy könnyen sértődnek ( és még csak nem is tudod pontosan mi rosszat tettél). Viszont ez azt is jelenti, hogy szeretik kimutatni a szeretetüket barátaik, kollégáik, ismerőseik felé is pl. sokszor használt szavakkal, mint habibi (ami szó szerinti fordításban ’ szerelmem’-et jelent, de alapvetően a gyerekedtől kezdve a sarki fűszeresig mindenkit le lehet „habibizni”), vagy gesztusokkal, mint az ölelés vagy a kézen fogás.

Az érzelmek kifejezésével kapcsolatban furcsa még számomra, hogy az emberek mennyire könnyen dobálóznak olyan szavakkal, mint „szeretlek” vagy „jaj de hiányoztál”. Bár tény, az egyiptomiak nagyon barátkozós típusok, nekem az ilyen kifejezések sokszor túl elhamarkodottnak és nem tűnnek őszintének. Már csak azért sem, mert az egyiptomiaknak megvan az a szokásuk, hogy olyat mondanak puszta tiszteletből vagy vendégszeretetből,  amit egyébként nem biztos, hogy komolyan is gondolnak. Pl. ha valakinél több napig vendégeskedsz és azt mondja neked „érezd magad otthon”, melyre magabiztos arckifejezéssel többször is bátorít, attól még jobb, ha nem veszed készpénznek a szavait.

aeecb1c3-1bb1-426a-8c7c-7ed89e6e671e

Szüzen házasságig

Az egyiptomi társadalomban, részben a valláshoz kötődően ( legyen az az iszlám vagy a kopt kereszténység), még mindig élnek bizonyos erkölcsi normák, amik egy nyugati „modern” ember számára már furcsának, akár nevetségesnek tűnhet, Egyiptomban viszont többnyire véresen komolyan vesznek. A legfontosabb ilyen norma, hogy a testi kapcsolat bármilyen formája kizárólag a házasság keretein belül képzelhető el. Nyilván az „ahány ház, annyi szokás” című történet itt is érvényes, tehát találkozhatunk nagyon liberális, nyugatias gondolkodású egyiptomiakkal is, általában a legfelsőbb rétegből (pl. a Kairói Amerikai Egyetemen), akik puszival és öleléssel köszönnek ellenkező nemű barátaiknak (utcán nem, de mondjuk az egyetemen belül igen), vagy akár már végigmentek a fél egyetemi csoporton is az esti privát partik alkalmával. Vannak egyiptomi családok, akik szemet hunynak, ha fiuk/lányuk kézen fogva sétál a barátnőjükkel/ barátjukkal, de azért ügyelnek rá, hogy több lehetőleg ne történjen köztük. Vannak, akik esküvőig kizárólag valamiféle felügyelet mellett találkozhatnak (pl. a pár az étterem egyik végén ül le, míg néhány családtag az étterem másik végén), és hallani olyanokról is, akik képesek a saját fiukat/lányukat megmérgezni, amennyiben kiderül, hogy annak házasságkötés előtt már volt szexuális kapcsolata. Szóval Egyiptom a vallás és a kultúra ( a kettő nem összekeverendő), a különböző családi szokások és egyéni meggyőződések színes olvasztótégelye.

Egyiptomban továbbá, ami sokaknak kultúrsokkot jelenthet, nem illik nyilvános helyeken ölelkezni, vagy pláne csókolózni, vagy túlságosan magamutogató ruhákban járni (dekoltázsolt, vállat és térdet nem takaró ruha kilőve, bár érdekes módon a szűk farmer vagy az idomokra erőteljesen rásimult felső még átmegy a rostán). Aztán hogy ki mit csinál magányos parkok, üres lépcsőházak, szűk liftek, vagy zárt ajtók mögött, az már mindenki lelkiismeretére van bízva. A lényeg, hogy bármi is legyen az (szex, prostitúció, alkohol, pornó, drogok és társai), ne legyen közszemlére téve.

Szülőkkel egy fedél alatt

Míg itthon egyre többen költöznek saját albérletbe már az egyetemi évek alatt, Egyiptomban az emberek jellemzően, kortól függetlenül, egészen az esküvőig a szülőkkel laknak a családi házban. Egy férfi  nyilván hülye lenne önként elmenni a házból, ahol mosnak-főznek rá, kivéve talán ha olyan állást kap külföldön amiért érdemes elhagyni az otthon melegét – és a cég éttermi kosztjára cserélni mami főztjét. Na jó, csak viccelek. Biztos akadnak olyan rendszerető férfiak, akik képesek a teljes önellátásra nő nélkül is (beleértve a bejárónőt is!), de valljuk be őszintén, ez nem igazán jellemző az „erősebbik nemre”   – és ez Egyiptomban sincs másképp. Ám a felnőtt nők sem igen költöznek el a szülőktől, ha nem muszáj. Vagy, mert nem is vágynak rá, vagy mert bár vágynának rá, a szülők egyszerűen nem engedik meg nekik. (De nem csak azért, mert nők. A férfiak életében is ugyanúgy mindig ott a családi nyomás.)  Ha mégis belemegy a család a költözésbe, általában vagy rokonoknál laknak, vagy más nőkkel együtt bérelnek lakást. Egyedül viszont egy nő még ha meg is tehetné sem bérel soha egymaga lakást ( és őszintén szólva nem is ajánlatos), kivéve maximum ha már betöltötte az 50-et.

A tanulmányok viszont nekem úgy tűnik a szülői szigor alól valamelyest kivételt képeznek. Magam is ismerek egyiptomi nőket, akik nem csak más városban, de külföldön, Amerikában vagy Európában, szereztek diplomát vagy doktoráltak, ahová egymaguk utaztak még férjhezmenetel előtt.

Ám nem csak a házasságig élnek az emberek a szüleikkel. Ha válásra kerül a sor, mindenki szépen felpakolja a motyóit és hazaköltözik a szülőkhöz. Amennyiben a férjnek sikerül magáról levakarnia az „elvált” bélyeget, természetesen újdonsült feleségével marad a lakásban, hiszen magát a közös lakást egy házasságban a férfinek kell vennie, ám az elvált nőt holt biztos, hogy hazarendelik – unokástul, mindenestül.

 

Alkohol nélkül is jól érzik magukat az emberek

Valószínűleg ezt a legnehezebb elhinni egy olyan nemzetből valónak, ahol az emberek  mindig találnak alkalmat, hogy előkerüljön néhány doboz folyékony kenyér vagy egy kis fütyülős (és ahol nem mellesleg népbetegségnek számít az alkoholizmus). Természetesen nem állítom, hogy nem találsz olyan egyiptomit, Egyiptomon belül, aki életében nem ivott még alkoholt vagy akár ne lenne annak rendszeres fogyasztója. De attól függetlenül, hogy bizonyos italboltokban és szállodákban legálisan lehet alkoholt vásárolni, az alkoholfogyasztás (a dohányzással ellentétben) társadalmilag egyáltalán nem elfogadott tevékenység, és éppen ezért nem találkozunk pl. olyan reklámokkal sem, melyek annak fogyasztására buzdítanának. Az átlag egyiptomi köszöni szépen ital nélkül is maximálisan tudja élvezni a különböző családi, baráti összejöveteleket néhány Pepsi és gyümölcslé kíséretében, és képes esténként egy szimpla forró teával vagy kávéval is relaxálni a fárasztó nap után.

21588527-celebrating-by-the-nile

Téged mi az, ami (kultúr)sokkolt Egyiptomban?

Advertisements