Egyiptomban nem csak muszlimok élnek… Riport egy kopt kereszténnyel ( 2. rész)

Mesélj, hogyan ismerkednek a fiatalok? Ugyanolyan konzervatívan állnak a kérdéshez a koptok is, mint a muszlimok?
Valójában egész hasonlóak ebben a témában.
Általában ugye az egyetemen a lányok-fiúk keverednek, vegyes baráti társaságot alakítanak ki, onnan ismerik egymást, vagy a templom által szervezett közös zarándokutakon, közös programokon találkoznak.
De van olyan is, hogy az illető házasodni szeretne, és a család, barátok mutatják be őt valakinek. Aztán, mint a muszlimoknál, a család jelenlétében találkoznak, beszélgetnek. Például magam is láttam, mikor a két család elmentek egy étterembe, és a lány meg a fiú egy kis idő elteltével átültek egy másik asztalhoz, hogy ketten folytassák tovább a beszélgetést.
Olyan már régóta nincsen, hogy teljesen ismeretlennek lennének egymásnak és csak az esküvőn találkozzanak. 

Ez még inkább a riport első feléhez tartozik, de gondolom betehetem ide is: ministráns fiatalok a templomban.

Ez talán a riport első feléhez tartozik, de gondoltam betehetem ide is: ministráns fiatalok a templomban.

Általában ha már megtörtént az eljegyzés, csakis onnantól kezdve van lehetőség kettesben, egyedül elmenni valahova, de akkor sem történik semmi, maximum kézfogás, esetleg arcra egy puszi talán még belefér.
Természetesen ‘nem kell mindenkinek mindenről tudni’ alapon sokan nem veszik olyan szigorúan ezt a dolgot, de hivatalosan ez a szokás. Illetve házasságig nem lehetsz a fiú előtt akármilyen ruhában sem; mindig visszafogottan, minél többet takaró, minél kevesebbet felfedő ruhákban jelenhetsz meg előtte, ha mondjuk ellátogat hozzátok.

Egyébként ez a szabály vonatkozik a nem közvetlen rokonságra is, csak úgy, mint a muszlimoknál. A nagyvárosok, mint Alexandria és Kairó kivételével a fiú unokatestvérek előtt sem vehetsz fel olyat, amit egyébként a szűk család előtt probléma nélkül viselsz, és nem üdvözölheted őket maximum csak kézfogással, ám ez is család és helységfüggő.

Kendőt kopt nők nem hordanak, maximum idős hölgyek vidéken. A lényeg, hogy lányoknak, nőknek se a térdük, se a válluk ne látszódjék, illetve ugye ne legyen dekoltázsa a ruhának, ne legyen túl kirívó.
Ez főleg azért van így, mert a koptoknál is sokszor előfordul a családon belüli, unokatestvérekkel való házasság.

Hogyan néz ki nálatok egy eljegyzés, esküvő?
Nálunk kétféle eljegyzést köt a leendő ifjú pár: először csak otthon, a család előtt. Ezután még meggondolhatják magukat, ez még nem a hivatalos eljegyzés. A másik, amit már a templomban, a pap előtt mondanak ki, miszerint xy-al szeretnél majdan házasságot kötni ekkor és ekkor. Ezután viszont már nem lehet felbontani az eljegyzést. 

A piros ruhából itélve akkor ezek szerint ez egy eljegyzés.

A piros ruhából itélve akkor ezek szerint ez egy eljegyzés.

Ugye a koptoknál, csak úgy, mint a római katolikusoknál, nem létezik válás, ám ők ezt nagyon szigorúan be is tartják. Tehát akit te kiválasztottál magadnak vagy igent mondtál a házassági ajánlatára, az lesz a párod életed végéig. Nyilván szélsőséges esetekben, ha például a férj rosszul bánik a feleségével, fizikailag bántalmazza,..stb., akkor beadhatja a kérelmét a válásra, de csakis pápai beleegyezéssel válhatnak el. (A jelenlegi kopt pápát egyébként Todrosz-nak hívják).

A templomi eljegyzés után is szoktak egy családi-baráti összejövetelt tartani. Általában a menyasszony ruhájáról lehet tudni, hogy most esküvő vagy éppen eljegyzést ünnepelnek, mert eljegyzéskor a lány színes, míg esküvőkor fehér ruhát visel.

Andi unokatestvérének az elsküvője.

Andi unokatestvérének az elsküvője.

Az esküvő szinte ugyanúgy zajlik, mint itthon, Magyarországon egy templomi esküvő: fehér, vállat takaró gyönyörű ruha a menyasszonyon, de fátyol nélkül, a pár a szertartás alatt koronát, palástot kap, a pap piros szalaggal átköti őket. A szertartást követően jöhet az erezd el a hajam lagzi tánccal, zenével, fényképésszel, minden, amit akarsz.

Az ifjú pár - a kép szintén Anditól.

Az ifjú pár – a kép szintén Anditól.


Mi van akkor, ha egy kopt egy külföldivel vagy más vallásúval szándékozik házasságot kötni? 
Ezt teljesen családja válogatja; általában a külföldivel nem szokott probléma lenni, viszont ha például muszlim vagy más, nem keresztény vallásúval köt házasságot, akár ki is tagadják az illetőt a családból. Nagyon nehezen fogadják ezt a dolgot, de volt már rá precedens nem egyszer, hogy egy kopt lány egy muszlim férfihoz ment feleségül.

Kinek milyen költségei vannak egy házasságkor? Mindent a férj és a családja áll, vagy fele-felével osztoznak az esküvő kiadásain, lakás, bútorok megvásárlásakor?
El szokták ezt osztani: például a férj fizeti az esküvőt, ami azt jeleni, hogy mindent, még a lány ruháját is ő állja, a menyasszonyék meg az eljegyzési partit fizetik. A férfi veszi a lakást, a nő pedig a bútorokat.

Milyen a kopt nők helyzete, szerepe a családban, a közösségen belül? Gondolok itt a tanulásra, munkavállalásra főként.
Általában nem szokott a nő otthon maradni csak úgy, hanem ugyanúgy dolgozik, mint a férje. Szinte minden nő diplomás. Ugye nem olyan világot élünk mostanság, ahol megengedheti egy átlag család azt a luxust, hogy a nő otthon marad csak úgy, hiszen eleve például egy jobb iskola, egyetem elég sok pénzt elkér a családtól egy tanévre, legyen az általános, középiskola vagy egyetem. Nem beszélve a könyvekről, és hát az egyiptomiaknak valljuk be őszintén fontos az, hogy milyen ruhában járnak, milyen kocsijuk van, milyen telefonjuk, laptopjuk van, főleg a fiataloknak. Ezt mind megteremteni nem kis pénz. Persze ha kisgyerek van, az megint más, koptoknál is sokszor a házasságkötés után kilenc hónapra már jön a baba. De a jobb megélhetés miatt a nők is mindenképp dolgoznak; sokan tanárként, de egyéb pozícióban is.

Sokat hallani, hogy a keresztények és muszlimok közötti viszony, hogy úgy mondjam, nem túl rózsás. Mi ennek az oka, és hogy vélekedtek ti a muszlimokról?
Az hogy mi volt régen, a koptok már elfelejtették, megbékéltek a helyzettel, hogy muszlim országban élnek.
Az a baj, hogy sok bántás, diszkrimináció éri őket a munkahelyen, iskolákban bizonyos muszlim emberektől. Természetesen nem mindenki ellenséges, hiszen a kinti családomnak is számos muszlim barátja van, itthon szintúgy, akikkel rendszeresen összejárunk. Illetve a muszlim vallási vezetők is folyamatosan a toleranciára hívják fel a hívők figyelmét a koptokkal szemben, illetve kopt vezetőkkel tárgyalnak egy békésebb kapcsolat kialakítása érdekében. Sajnos mindkét félről vannak egyének, akik negatívan állnak ehhez a tolerancia kérdéshez: pl. mecseteknél, vagy templomoknál robbantgatnak, amit sokszor lehet ugye hallani a hírekben. De a szélsőséges személyektől eltekintve, a mindennapokban egész jól megférnek egymással.

_51176582_011201654-1

Forradalmi kép: muszlimok és keresztények együtt a Mubarak kormány ellen.

Ugye te Magyarországon élsz. Vannak hazánkban koptok, kopt templomok?
Igen, és meg kell mondjam, egyre több a kopt keresztények közössége Magyarországon.
Eddig Szentendrén, illetve Budapesten a Gát utcában béreltek egy kisebb helységet templom gyanánt, ott tartották a miséket ( a szentendrei egyébként egy katolikus templom), de mivel egyre nagyobb számban élnek koptok az országban, az egyház megvett egy területet Szemere telepen és arra építettek egy igazi kopt templomot, melyet az ortodox pápa is felavatott. Az itteni főpapunkat ’Abúna Júszuf’-nak hívják, aki Egyiptomból érkezett ide családjával.
 (Jómagam: ugye az ortodox keresztényeknél, köztük a koptoknál sincsen cölibátus, vagyis papi nőtlenség. Ez csak a katolikus papok “kiváltsága”, egyik protestáns felekezet sem gyakorolja.)

Hol érzed magad jobban: Egyiptomban vagy Magyarországon?

Ez az a kérdés, amit mindig, mindenhol feltesznek, itthon is és kint is. 🙂 Én mind a két országot a hazámnak érzem, mind a két helyen jól érzem magam, de tény és való, hogy huzamosabb ideig nem bírnék Egyiptomban élni. Túl zajos ott nekem: túl nagy ott a nyüzsgés, túl sok az ember, mindenki dudál, kiabál. Nekem kell ez a kettősség – kicsit itt, kicsit ott. Most, hogy utoljára tavaly szeptemberben voltam kint csupán egy hetet, már nagyon hiányzik, és nagyon várom, hogy mehessek. Jó lenne, ha néha én is úgy tudnék élni itt, mint a kintiek: ott mindenki számíthat a másikra, tényleg bármi legyen is az, az emberek sokkal jobban összetartanak, sokkal rugalmasabban állnak a dolgokhoz (jómagam: néha kissé túl rugalmasak is), mi is mindig együtt megyünk mindenhová. Tetszik az, hogy nagyon családcentrikusak és jó látni, hogy azt nézik mindig, hol segíthetnek a másiknak. Némelyik kissé túlzásba is viszik, de akkor is jó, hogy ez a másikkal való törődés ennyire fontos szerepet játszik az életükben. (Jómagam: minden egyes pontját abszolút meg tudom erősíteni a muszlimokra nézve is, erről én is írtam már, mégpedig ebben a bejegyzésben. )

Van e esetleg egyéb érdekesség, ami így eszedbe jut a koptok kapcsán, eltér a magyar szokásoktól?
A családcentrikusságról még eszembe jutott, hogy a koptok, mint közösség is igen összetartó. A gyerekek nagyon sok szabadidejüket a templomban töltik, az udvarban játszanak a többi gyerekkel, játékos órákon a Bibliáról tanulnak, de van számítógép terem is. A templom továbbá folyamatosan szervez kirándulásokat, közös programokat a fiataloknak felügyelő kíséretében, vagy családoknak, ilyenek például a kolostori zarándoklatok. De a kopt egyháznak számos nyaralója is van, ahová lemennek a hívők együtt kikapcsolódni. Van medence, játszótér, gyerekeknek külön “szórakoztató személyzet”, animátorok, akik mindenféle érdekes játékot szerveznek nekik. Ez ugye nálunk nincs igazán, pedig nagyon klassz dolog. 

2623_63780531500_2461705_n

Andi a kairói reptér előtt. 🙂

Advertisements

Egyiptomban nem csak muszlimok élnek… Riport egy kopt kereszténnyel.

Az ‘egyiptomi’ hallatán mindenkinek elsőre a fáraók, majd a muszlim emberek jutnak az eszükbe, ám elfelejtik, hogy Egyiptom népe a fáraók idejének lejárta után a keresztény vallás híve lett, és mind a mai napig élnek az országban szép számban keresztények; pontosan a lakosság 10-15%-át teszik ki, ami közel 4-8 millió embert jelent. Ők a koptok, mely felekezet a keleti, ortodox egyházhoz tartozik. 

Őszintén bevallom, hiába élek Kairóban már lassan három éve, nem túl sokat tudtam a kopt emberekről, szokásaikról, hogyan élnek, mit gondolnak a muszlimokról, mennyiben másak muszlim szomszédjaiktól… ez idáig!

Egy “véletlen” folytán (nem hiszek a véletlenben), mikor eldöntöttem magamban, hogy itt az ideje bővíteni a tudásomat e téren és jól meginterjúvolni egy kopt keresztényt, a “sors” Andit sodorta elém az interneten.

Andi egy tündéri fiatal lány, aki Budapesten él és dolgozik, apukája egyiptomi kopt keresztény, anyukája magyar katolikus, ám barátai között a legtöbben az iszlámvallás hívei. Egy forró tea mellett-legalábbis forrón hozták ki, ami végül igencsak meghűlt mire a hosszú beszélgetés alatt odáig jutottunk, hogy akkor hörpintsünk is egyet belőle – beavatott egy kicsit a koptok vallásos, néha kissé misztikusnak tűnő, ám felettébb érdekes világába.

Így most Andi közreműködésével ti is bepillantást nyerhettek, hogyan is élnek a koptok Egyiptomban.

Van-e a ‘kopt’, mint névnek valamilyen sajátos jelentése?
A ’kopt’ szó görög eredetű, konkrétan azt jelenti, hogy egyiptomi.
A kopt keresztényeknek van egyébként saját, külön nyelvük is, mely “a koptok által a késő ókortól beszélt nyelv, hangzása a görög illetve latin nyelvhez hasonlít és írását is javarészt görög betűk alkotják. Ma már csak alkalmanként használják egyházi szertartásokkor, ám használatát az elmúlt évtizedekben visszaszorította az arab nyelvű liturgia.” ( Wikipédia)

Csak Egyiptomban élnek koptok?
A legtöbbjük Egyiptomban, de sokan élnek még Etiópia környékén is.

EGYPT-RELIGION-CHRISTIANITY-ORTHODOX-EASTER

Etiópiai keresztény asszonyok.

Miben hisznek a kopt keresztények? Jézus Isten maga vagy Isten fia, esetleg kiemelkedő próféta, mint a muszlimoknál? Megvan náluk is a szentek nagymértékű tisztelete, mint a katolikusoknál?
Jézusra Isten fiaként tekintenek és hisznek a szentháromság egységében.
Istent, mivel ők is az arab nyelvet beszélik és ma már az istentisztelet is arab nyelven zajlik, Allahnak hívják, vagy használják még a ’Rabbená’ kifejezést, ami annyit jelent: a mi Urunk.

Rengeteg szentjük van, és mélyen tisztelik is őket. Olyannyira, hogy szinte mindegyiknek tartanak külön ünnepnapot.

Szent Katalin Kolostor a Sinain.

Szent Katalin Kolostor, Sina.


De nem csak holt szenteket tisztelnek ám, hanem vannak élő szentjeik is. Az egyik talán leghíresebb közülük ’Abúna Fennúsz’. Valahol a Sharm el-Sheikh felé vezető út mentén, bent a sivatagban található egy kisebb kolostor, ott lakik, magam is találkoztam vele.
(Ez nem a híres Szent Katalin Kolostor)

Hogyan lett belőle szent?
Például, mert fent él a hegyekben, de nem tudják, hogyan jön onnan le és hogyan megy fel, ugyanis járható út nincsen kiépítve. Ugye Egyiptomnak azon részén a hegyek, dombok eléggé sziklásak, csúszósak, igencsak veszélyes helyek.

A másik dolog, amiről híres, hogy ha találkozol vele és belenézel a szemébe, egy keresztet látsz benne. Én túl ideges voltam, rá sem mertem nézni, de pl. nagynéném mesélte, hogy ő viszont látta a keresztet a szemében.
Illetve van még egy dolog, ami miatt szentté nyilvánították: tudni kell, hogy ’Abúna Fennúsznak’ be vannak fáslizva a kezei. Állítólag azért, mert vakítóan világít a tenyere, amin egy kereszt is található. 

Kopt templom belülről.

Kopt templom belülről.

 A koptok nagyon is hisznek a csodákban. Például számtalan történet kering arról, hogy egy szent jelent meg egy beteg álmában, aki meggyógyította őt. 

Ilyen állítólag az unokatestvérem barátnőjével esett meg, akit már Amerikába is elvittek, hogy különös betegségéből kigyógyítsák, ám nem igazán találtak gyógyírt a problémájára. Az ő gyógyítója Szent György volt, aki eljött hozzá álmában és azt mondta, hogy reggel makkegészségesen fog felébredni.

Folyamatosan hallani olyan esetekről, mikor egyes hívők egy szentet véltek látni.

( Jómagam: Pár évvel ezelőtt néhány kairói ismerősömet mentem meglátogatni. Egyik délután nagy sebbel robog be az egyik a szobába, hogy a helyi koptok körülállták a legközelebbi templomot, mert állítólag Szent Mária világító képe jelent meg a templom felett, ami elmondásuk szerint még órákig látható volt. Én személy szerint az ablakból nem láttam semmit, de ők szentül meg voltak győződve arról a csodáról, amit látnak. )

Milyen egy kopt mise? Hogyan zajlik?
A szertartást a pap végig énekli, cintányérozik közben, füstölnek, de nem mond történetet, tanmesét a hívőknek, mint pl. itthon egy katolikus templomban. Egyetlen pap tartja a szertartást sok ministránssal együtt, akik közül az egyik minden alkalommal felolvas egy részletet az Evangéliumokból. Nálunk is van ugyanúgy áldozás, kenyértörés és közös ima, közös énekek.

A templom belül három részre oszlik: középen van az oltár, jobb és baloldalt egy-egy szoba külön a nők, külön a férfiak számára.
Belépve le kell venni a cipőt, a nőknek még külön egy zsebkendőméretű kis kendőt kell a fejük közepére tenni belépéskor, és úgy mennek be, ki-ki a maga helyére. Szigorúan csak olyan ruhában lehet bemenni, amiből nincs kint sem a térded, sem a vállad. 

Coptic priests offer prayers at the funeral

Kopt keresztény papok jellegzetes fekete ruhában.

A kopt templom egyébként visszafogottan díszített; a márvány dominál inkább az arany helyett és belülről Jézus és Mária festményekkel, szobrokkal találkozhatunk.

Érdekességképpen még elmondanám a papok kapcsán, hogy a kopt hívőknek kötelező kezet csókolni nekik találkozáskor. Vagy ha nem is a kezét, legalább a kezében lévő fából készült keresztet kell megcsókolni, melyet mindig a markában szorongat.

Van valami jelentősége, szimbóluma annak, hogy a kopt papok fekete ruhában járnak?
A fekete szín a szomorúság jelképe még abból az időből, mikor a muszlimok meghódították Egyiptomot és nagyon sok keresztényt öltek meg.

Tawadros, a jelenlegi kopt pápa.

Tawadros, a jelenlegi kopt pápa.

(Jómagam: Rákerestem az interneten, hogy pontosan mi is történt, mikor a muszlimok elfoglalták Egyiptomot. Az islamstory.com internetes oldal ekképpen foglalja össze röviden Egyiptom meghódításának történetét. Cyrus, Alexandria parancsnoka látta, hogy a Bizánci Birodalom -akik uralmuk alatt tartották Egyiptomot és népét arra kötelezték, hogy áttérjen az ő vallásukra- nem lesz képes sikeresen szembeszállni a közelgő muszlim sereggel. ( Miért közeledtek? Mert előzőleg a Bizánci Birodalom rátört a muszlimok életére, azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák az iszlám vallás rohamos terjedését) Cyrus úgy vélte, a legbölcsebb, amit e helyzetben tehetnek, ha békét kötnek velük. Ám a Bizánci császárnak nem tetszett az ötlet és arra utasította a parancsnokot, hogy az utolsó vérig harcoljon a muszlimokkal. 641-ben a muszlimoknak sikerült bevenniük a Babiloni Erődöt, mellyel a bizánci uralom végleg megszűnt Egyiptomban: Amr ibn As elfoglalta Alexandria városát. Cyrus parancsnokkal békeszerződést kötött, ami tartalmazta az iszlám birodalom teljes szuverenitásának elismerését Egyiptom felett és ezzel egy időben sok egyiptomi tért át az iszlámvallásra. Ám nem kötelezték őket az áttérésre; aki nem akart, annak a szerződés szerint ’dzsizját’, vagyis egyféle adót kellett fizetnie az államnak helyette. Ennek fejében teljes vallásszabadságot élvezhettek, védelmet külső támadás ellen,…stb.)

Forrás: http://islamstory.com/en/node/41419

http://en.wikipedia.org/wiki/Jizya

Hogyan lesz valakiből kopt keresztény? Át is térhet valaki vagy csak beleszületni lehet?
Nem, ezt is mint szinte minden vallást ugyanúgy bárki felveheti.

A keresztelőt nálunk szintén pici babaként tartják meg, a lényeg, hogy a csecsemőt meztelenre vetkőztetik és háromszor teljesen a feje búbjáig belemerítik a szentelt vízbe. Nálunk nincsenek keresztszülők, a szertartás közben csak a pap meg az édesanya között folyik a “beszélgetés”.

Nem kell rosszra gondolni, Andreát a pap bácsi éppen csak megkereszteli.

Nem kell rosszra gondolni, Andreát a pap bácsi éppen csak megkereszteli.

keresztelo3

Hősiesen túlélte a dolgot. 🙂


Sokszor láttam, hogy a keresztények csuklóján egy apró kereszttetoválás van. Ez minden kereszténynek kötelező dolog? 
Nem, nem kötelező, de mivel a legtöbben mélyen vallásosak, ezért a legtöbb koptnak ott van a csuklóján, vagy néha a hüvelykujj tövébe tetováltatják. Bizonyos templomokban van egy férfi, aki tetováló géppel percek alatt megcsinálja, vagy ünnepek alkalmából szokták még.

Milyen ünnepeket tart egy kopt család és milyen sajátosságai vannak az egyes ünnepeknek?
A koptoknál nagyon sok, több száz ünnep létezik, mivel-mint azt már említettem- nagyon tisztelik a szentjeiket és mindegyiknek tartanak külön ünnepnapot. De nyilván, mint minden kereszténynél, nálunk is a legnagyobb ünnep a Karácsony. A Karácsony a koptoknál Január 6-7.-re esik, ami a többi keresztény felekezetnél a Vízkereszt ünnepe. 

Kopt kereszt tetoválás.

Kopt kereszt tetoválás.

Mi nem ajándékozunk ilyenkor, illetve mivel most már ugye máshol is divatba jött, nálunk is vannak családok, akik átvették ezt a szokást, de csak is valami apróságot, vagy magát az ünnepi új ruhát veszik meg a másiknak ajándék gyanánt. Ugyanis általában ilyenkor mindenki felújítja a ruhatárát; új cipőt, nadrágot, szoknyát vesz, talán még új alsóneműt is, abban megy a misére. Illetve Betlehemet állítanak még sokszor és utána természetesen együtt van a család: ünnepi vacsorát készítenek néha sült halakkal, néha csirkével, mindig amihez kedvük van. Nincs tradicionális menü, mint pl. Magyarországon a karácsonyi halászlé.

Andi ünnepi ruhácskája a keresztelő után.

Andi ünnepi ruhácskája a keresztelő után.

A fenyőfa állítása is csak mostanság jött szokásba szintén hasonló okok miatt, előtte abszolút nem volt (nem is igazán lehet kapni egyébként rendes, szép fenyőfát kint Egyiptomban).
Húsvétkor szintén új ruhát vásárolnak az emberek, aki akarja, tartja az egy hónapos böjtöt, aki nem, az nem (ugye a böjt abból áll, hogy a böjtölő nem eszik ebben az időszakban húst, mondhatni, erre az időre vega lesz). Tengerpartra mennek kikapcsolódni, vagy zarándokhelyekre látogatnak ilyen ünnepekkor. Ugyan karácsonyi nem, de tipikus húsvéti étel létezik, ez pedig nem más, mint a ’mulúkhe’, ami egy rettentően büdös és sós hal, ezt készítik el az ünnepi asztalra…

Húsvéti ünnep asztal.

Húsvéti ünnepi asztal.

A riport folytatását megtaláljátok a jövőhéten, amiben arról lesz szó, hogyan ismerkednek a kopt keresztények, milyen náluk egy esküvő, milyen a kopt nők helyzete Egyiptomban, és még számos más érdekesség!