Még Egyiptomban is elkél néha a meleg ruha

Na jó, most már annyira nem vészes a dolog, de December elejétől kezdve egészen mostanáig igen csak hideg volt itt Kairóban. Na nem is igazán kint, hanem bent a lakásban! Most is éppen teljes hőfokon megy a hősugárzó a szobában, hogy oda ne fagyjanak az ujjaim a billentyűzethez míg ezen sorokat gépelem 🙂

Ma este 19 fok van Kairóban. Szép, napsütéses idő volt, a szél mint általában mindig fújdogált és az időjárás jelentés a hétre akár 25 fokot is mondott. ( A hét amúgy Vasárnap kezdődik minálunk. Nem minden muszlim országban, de Egyiptomban hivatalosan a Péntek és a szombati nap számít hétvégének.)

Hideg van és esik is!

Ám a lakásban már más a helyzet, sőt! Sokan azt hiszik, hogy csak mert Egyiptomban az év nagy részében gatyarohasztóan meleg van, még nem jelenti azt, hogy nincs tél meg hideg. Illetve ha előkaparjuk kicsit régi földrajz órai emlékeinket, emlékezhetünk arra a részre, mikor a sivatagokról tanultunk, miszerint a sivatagban éjjel akár mínuszba is visszacsúszhat a hőmérő higanyszála. Noha ez azért nem fordul elő itt, Egyiptom mégis csak a hatalmas Szaharában helyezkedik el. És bizony télen, ami 2-3 hónapig eltart, eléggé elkél néha a kabát, pulóver és kis csizma. Én fázós típus vagyok, én az itteni telet elég drámaian élem meg. Ugyanis lehet, hogy nem repkednek a mínuszok mint otthon, de ettől függetlenül is csontig hatoló a hideg. Nem beszélve arról, hogy kint még melegebb is van, mint a lakásban.

A másik tévhit, hogy itt SOHASEM esik az eső. Ezt is hadd pontosítsam egy kicsit: igenis esik az eső itt is. Ha nem is annyit, mint otthon, de az idei télen volt, hogy 4 napon át nem is láttam kibújni a Napot, teljesen el volt borulva az ég és volt, hogy este órákon keresztül szemerkélt az eső (nem mintha baj lenne, kicsit visszarepített Magyarországra, a tavaszias napokat idézte fel bennem, mikor kellemesen csípős hideg van és szemerkél az eső. Hogy utáltam régen otthon, Budapesten, de itt meg ajándékként örül neki az ember. )

A másik verzióban leszakad az ég ( villámlás nélkül, én olyat ugyanis itt még nem láttam), 5 percen át úgy esik, mint ha dézsából öntenék, majd eláll, mintha mi se történt volna.

Nagy élmény volt a legutóbbi ilyen felhőszakadás, ugyanis mi az ötödiken lakunk, a háztömb legtetején. A “tetőn” van egy ajtó. Történetesen az ajtó inkább csak egy nagy fadeszka, túl sok értelme nincsen, hogy az ott van. Egyszer csak a bejárati ajtón túlról vízeséshez hasonlító hangra lettem figyelmes. Rohantam kifele, hát a deszkának nyoma sincs, a víz meg ömlik be a lyukon, le a lépcsőn, a folyosón hatalmas tócsában áll a víz. A Titanic jutott hirtelen eszembe, de nálunk szerencsére azért a bejárati kapu mindig nyitva áll, így hát nem volt mit tenni, csak várni, hogy végre elálljon a vihar. Na meg előkészíteni a gyertyákat, mivel természetesen az áram is elment egy pár órára és igencsak esteledett már.

De nem csak otthon, az utakon is akkora káoszt okoz a hirtelen jött vihar, mint körülbelül Magyarországon a hóesés. Ugyanis Egyiptomban nincs kiépítve csatorna rendszer, mely elvezetné a fölösleges vizet az utakról. Minek is mikor azért annyit tényleg nem esik itt, hogy ez komoly problémát jelentene hosszútávon. Csak az esőzés után közvetlenül okoz némi gondot, például, hogy még azokon az utakon is dugóban áll a fél város, amik eddig viszonylag még járhatóak voltak. Történetesen akkora mennyiségű víz esik le ilyenkor, hogy néhol szinte komp kellene, hogy átvigye az autókat a túlpartra. 🙂

Itt egy kép egy kevésbé vészes zuhé után:

2012-634725988645712945-571

Illetve természetesen fokozottan ügyelni kell az őrülten száguldozó vezetőkre is ( ha valamilyen csoda folytán nem a dugóban csücsülnek), akik még száraz időben is ön-és közveszélyesek, hát még mikor esett is, nehogy az út mentén bandukolva jól eláztassanak.

És itt egy kép a vészesebb zuhé után:

BC5C2F8A7ACF6CB079534316CF1F

Nincs fűtés

Igen-igen, ugyanis itt nincsen se központi fűtés, se kályha, se bármiféle beépített fűtő alkalmatosság. Próbáljuk ki otthon, kapcsoljuk  le csak két napra a fűtést mondjuk késő ősszel vagy kora tavasszal, mikor olyan 5-10 fok van. Hát nem éppen kellemes érzés rövid ujjúban, de még hosszúban sem flangálni a lakásban. Pláne ha a napocska még az ablak alá sem süt be. így gondolom nem csodálkoztok mikor azt mondom, hogy én jobban szeretem a telet otthon, Magyarországon, ahol legalább jó meleg van bent. Itt Január második hetében olyan hideg volt, hogy két nadrág, két zokni és két pulóverben ültem a szobában, miközben ment a fűtés.

Bizonyos fűtési alternatívák

Mert hát olyanok is léteznek, csak a legtöbb egyiptomi valamiért nem használja őket, nem is értem. Inkább szétfagynak két hónapon keresztül. Mint a Michlen gumiember, annyira beöltöznek a lakásban, ( sőt, lakásba több ruhát kell ilyenkor húzni, mint kintre) mint hogy vegyenek egy hősugárzót. Egy valamit is érő hősugárzót ( nem a kis vacak lehelő, ami körülbelül 2000 forintba kerül) már durván tízezer forintért megvehet itt az ember. Egyszer kell megvenni és örökké veled marad, vagy legalább is ameddig fel nem mondja a szolgálatot. Még a villany sem kerül egy nagy összegbe havonta, úgyhogy tényleg felfoghatatlan számomra egyes egyiptomiak fagyhalál iránti szándéka. 

Tehát első alternatíva a fagyhalál ellen: a hősugárzó.

Második a hűtő-fűtő légkondi. Ez is kiváló, jó néhány lakásban megtalálható legfőképpen hűtő hatása miatt, bár talán egyeseknek kicsit drága, durván 3000 font egy darab, ami 105.000 Ft-nak felel meg.

Ha nem akarjuk beleszámítani a sütőt, mint fűtő alkalmatosságot, akkor ezzel ki is fújt a lista. Bár egy dolgot szeretnék még hozzátenni:

Borzasztóan szigeteltek az ablakok

Az egyik fő probléma. Ugyanis hiába fűtesz te egész nap, ha az abban a pillanatban ki is megy az ujjnyi vastagságú ablakréseken. Hát igen, most mit mondjak, itt különösképpen kell figyelni a mekmesterek…akarom mondani a “szakemberek” munkájára. Lásd: ablakrések. Tisztelet persze a ritka kivételnek.

Hála Istennek, most már kezd egész tavaszias idő lenni, már csak egyetlen nadrág és pulóver is elég napközben, illetve nem kell bekészítenem a napi elemórzsiát sem a kellemesen fűtött szobába annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet kelljen kimozdulni a jéghideg lakás többi részébe, mint azt két hete tettem. Kint már egészen izzasztóvá vált a helyzet, úgyhogy nem árt ha kéznél van a dezodor, a napszemüveg annak, aki a közeljövőben Egyiptomba szándékozik látogatni.

Advertisements