“Mártirok tere”- A forradalom áldozatainak emlékére

Image

Advertisements

Az egyiptomi forradalom második évfordulója, Január 25.

Visszaemlékezés

Én is itt voltam akkor, mikor a Facebook és Twitterről összeverbuválódott egyiptomi fiatalok és a menet közben hozzájuk csatlakozók kirobbantották a Mubarak elleni forradalmat Tunézia után másodikként az arab országok közül. Én 2010. Novemberének végén érkeztem Kairóba, még mit sem sejtve arról, ami azután röpke két hónappal történt.

the mass

Azon a héten anyósom házában voltam albérlet után kutatva. Mivel apósom és anyósom is a politika nagy rajongói, nálunk 24 órából 25-ben mennek a többnyire belföldi hírműsorok. ( Érdekes, hogy a helyi csatornán szinte soha nem látok külföldi, kizárólag belföldi, és Közel-Keleti híreket. Illetve az itteni híradó nem a balesetekkel, gyilkosságokkal van tele, mint otthon.)  Mikor megjelentek az első tüntetők a Tahrír-téren, senki sem vette őket igazán komolyan, mivel a Mubarak rendszerben igen nagy szigor volt. Bármiféle zavargást még csírájában elfojtottak.

Harry Potter Tudjuk Kije

Emlékszem, egyik kedves egyiptomi barátosnémmal azelőtt 3 évvel a metrón utaztunk, mikor megláttam az egyik metrómegálló nevét a táblán: Mubarak. Elég mókásnak, de leginkább nagyképűnek találtam, hogy egy olyan emberről nevezzenek el egy teret, aki még él, és nem mellesleg az ország jelenlegi elnöke. Meg is jegyeztem volna ezt kedves barátnémnek, de amint kiejtettem a Mubarak szót a számon, ő rögtön idegesen leintett és gyorsan körülnézett, hogy ugye nem hallotta senki sem amit mondtam. Majd miután konstatálta, hogy nincs a közelben se rendőr, sem a biztonságiak, megnyugodva elmagyarázta, hogy még a nevét sem szabad kiejteni Mubaraknak nyilvános helyen, de még a telefonban sem, mert a Titkosrendőrség bármikor lehallgathatja és azonnal bevisz. Tiszta Voldemortra emlékeztet a Harry Potterben. 🙂

Később férjem mesélte, hogy valójában a Titkosrendőrség akárkit csak úgy ok nélkül bevitt Mubarak idején. Főleg ha az illető szakállas volt, ugyanis itt ez a vallásosság jelképének számit. Ez azért nem feltétlen igaz, mivel szakáll nélkül is lehet vallásos az illető, illetve szakállal is lehet egy utolsó senkiházi is akár. De tény, hogy a legtöbb vallását tartó muszlim férfi visel szakállat. Mubaraknak a vallásosság meg nem volt éppen az ínyére, ezért diktatúrája alatt sok elismert vallástudós és sejk csücsült a börtönökben jobbesetben, rosszabb esetben még csúnyán meg is kínozták az illetőt.

A forradalom első hetének élményei

A Tahrir téren pedig csak egyre gyülekeztek az emberek, végre 30 év után először kimondták az eddig kimondhatatlannak számító varázsszót: Le Mubarakkal, elég volt!

Az, hogy mi történt a Tahrir-téren, nem igazán szeretném részletezni, mivel azt hiszem az egész világ nyomon kísérte a TV-n, interneten keresztül. A CNN és Al-Jazeerah hír csatornák műsorai szinte csak erről szóltak heteken keresztül. Néhány képet azért feltettem a Google-ról egy kis visszaemlékezésképpen az ott történtekre és azon egyiptomiaknak az emlékére, akik ott vesztették életüket és harcoltak azért, hogy ennek az országnak szebb jövője lehessen.

Tankok az utcákon

Arról szeretnék inkább  írni, hogy én hogyan éltem meg mindezt otthonról.

Mi akkor Nasr cityben laktunk, ami egy elég felkapott helye Kairónak, körülbelül 20 percre található a Tahrir tértől kocsival, amennyiben nincs dugó az utakon.

Arra emlékszem, mikor az egyik nap bejelentette a Masr 25 állami tv, hogy kijárási tilalmat rendelt el este 7 és reggel 7 között. A katonák, tankok egyik napról a másikra megjelentek az utakon, nem egyszer ott masírozott el az utcánkban egy este. Hát nem tudom hány ember utcájában robogott már el tank, de meg kell mondjam elég ijesztő nem csak a látványa de a hangja is. El nem hittem, hogy ez mind velem történik meg. És valóban kijárási tilalom volt, mert még a férfiak csak-csak lemerészkedtek az utcákra, de mi nők ki sem mozdulhattunk a lakásból, még fényes nappal is csak férfi kíséretében maximum, vagy egyáltalán nem.

egyiptom_3

 Üres polcok a boltokban

A Tahrir téri tüntetéssel jöttek sorba a munkahelyi sztrájkok, szinte senki nem járt már be dolgozni. Ez ugyebár azt eredményezte, hogy az emberek megrohamozták a boltokat, élelmiszerüzleteket és mintha soha többé nem lehetne kapni, úgy vásárolták fel az összes boltot pár nap leforgása alatt.

Egyik reggel kinéztem az ablakon és még kérdeztem is anyósomat, hogy mi ez a sok ember a mellettünk levő szupermarketben. Rögtön rohant ő is, küldte apóst meg férjemet, hogy menjenek bevásárolni addig, míg van mit levenni a polcokról.

A helyi pékséggel is hasonló volt a helyzet. Majd fél órát álltunk sorba, hogy kenyérhez jussunk, az emberek tolongtak, az adag ki volt porciózva: 5 fontért lehetett maximum vásárolni körülbelül 10 db lepénykenyeret. Mondanom sem kell, hogy azelőtt 5 fontból azért több kenyeret kaptam.

Se telefon, se internet

Mikor kezdett úgymond bedurvulni a helyzet, Mubarak úgy döntött következő lépésként elveszi az internetet, majd mikor ez sem segített, elvette mind a mobil mint a vezetékes telefon hálózatot. Szerencsére a telefon vonalat 2 nap múlva visszaadták, de az internet jó 2 hétig nem működött.

A végére már szinte depressziós lettem: nem lehet kimenni, se telefon, se internet, csak a tv, aminek minden egyes másodperce a jelen eseményekről szól. Borzalmas érzés. Be vagy zárva, csak a tv-t tudod bámulni, és csak eszel, mást úgy sem nagyon tudsz csinálni. Még csoda, hogy akkor nem ment el se az áram, se a víz, ahogy az általában szokott.

Romló közbiztonság

Mivel a tüntetők csak nem akartak hazamenni és az egész ország forradalmi lázban égett, így Mubarak papa elvetemült cselekedetre szánta el magát: történetesen kiengedte a bűnözőket a börtönből.  Hurrá, most már otthon sem érezheted magad biztonságban.

Apósom biztos ami biztos  bekészítette a kis buzogánynak látszó tárgyat a bejárati ajtó mögé minden eshetőségre, és onnantól kezdve kizárólag bottal, vascsővel ment ki bárki is a lakásból.

Mikor a nap már lenyugvóban volt, előkerültek az utcában az útlezárást jelző vasrácsok is. Egész este a háztömb férfi tagjai felváltva őrizték az utcát, minden arra járó autót igazoltattak, és nem egyszer nem is hiába.

Egy alkalomra emlékszem, mikor mindenki aludt már a házban, olyan hajnali 3 óra lehetett, mikor pisztoly lövésére ébredtünk. Gyorsan néztünk is ki az ablakon, mi történt. Férfiak rohannak késsel, vassal a kezükben az utcánkon el egy másik mellékutcába. Megint pisztolylövés. Reggel tudtuk csak meg, hogy a mellékutcában elkapták  az egyik bűnöző fickót.

Mindemellett persze nem csak a kiengedett bűnözők, de Kairó csőcselékje is a boltok fosztogatásába kezdett, bankrablások történtek,… teljes volt a káosz.

Szegény szüleim! Csoda, hogy nem őszültek bele az aggódásba. De nem kellett sokat idegeskedni, mert két hét káosz után hazarepültem, mielőtt következő lépésként drága elnökünk lezárja a repteret. Vagy amíg van üzemanyaga az Egyptairnek.

A következő egy hónapot otthonról idegeskedhettem végig, aggódva férjem és kis családja miatt, de szerencsére győzött a forradalom, így azonnal repültem is vissza szeretett Egyiptomomba.

Reméljük a forradalom nem vész hiába és Egyiptom tényleg egy szebb jövő felé tart, amiért több ezer egyiptomi vére hullott 2011 január 25.-én és az azt követő összecsapásokban. Nyugodjanak békében.

protest-in-egypt-1egypt revolution