Na, mikor jön a baba? – Az elkerülhetetlen kérdés, ha arab nővel beszélgetsz

09_sebou_slide-cc4fe9280e90429ce4667aa1205ce2689683e98b-s6-c30

Tavaly, az iskolai szünet vége fele történt, hogy hónapokig tartó teljes csönd után a szembe szomszéd ajtajánál halk szöszmötölésre és kulcscsörgésre lettem figyelmes, majd néhány pillanattal később az ajtó is nyikorogva kinyílt. (Tudniillik a mi nappalinkból még a lépcsőházban fel-felbukkanó egerek lépteit is kristálytisztán hallja az ember a kora délutáni csendben.) Felpattantam a laptop elől és kilestem a kukucskálón. A szomszéd nő, Dzsihen érkezett haza két iskoláskorú lányával és egy harmadik apró jövevénnyel, aki a karjában szuszogott. Dzsihen arab tanárként dolgozik egy helyi gimnáziumban, a férje pedig egy egyetemen tanít a város túlsó felén, de őt szinte sosem látom. Csak a konyhaablakon átszűrődő “arabosan” hangos beszélgetésekből és alkalmankénti szóváltásokból ismertem.

Jó szomszédhoz illően gondoltam gyorsan összeütök egy tányér lekváros piskótát ( az egyetlen süteményt, amint nem vagyok képes elrontani és amivel mindig le tudom venni a helyieket a lábáról) és becsöngetek hozzá gratulálni az új gyerkőchöz. Nem mondanám, hogy egyébként nagyon szoros kapcsolatban állnánk. Leszámítva, hogy a már említett konyhaablakon át mikor az véletlenül nyitva marad ( és hát 45 fok nyári melegben a tűzhely mellett ennek nagy a valószínűsége), akaratlanul is fültanúja lesz az ember a másik ház lakói életének. Ám míg ők egy szót sem értenek abból, ami a mi lakásunkból esetleg áthallatszik, addig én naprakészen informálódok arról, hogy odaát már megint szervizbe kellene vinni a kocsit, vagy hogy az új tanárnő mennyire jól illene a vidéken lakó bátyó mellé feleségnek. Múltkor néhány csipet sóért kopogott át, máskor én csöngettem, hogy átböngésszem az új Avon katalógusát. Szóval a kapcsolatunk amolyan felszínes, jó szomszédi viszony. Ennek részemről egyik fő oka az egyiptomiakra (kiváltképp a nőkre) jellemző, sokszor rémesen idegesítő kíváncsiskodásuk. ( Tisztelet a kivételnek.)

Honnan jöttél? Ez mindig a “bemelegítő” kérdésük, ami önmagában nyilván nem is lenne akkora probléma, hiszen az ember akaratlanul is leküzdhetetlen vágyat érez az iránt, hogy megtudja, hová valósi a mecsetben imádkozó vagy a mikrobuszon mellette nyomorgó külföldi idegen. A gond ott kezdődik, hogy e kérdés megválaszolása csupán az előszele az azt követően nyakadba zúduló kérdések lavinájának. Mi a neved? Mivel foglalkozol? Hol végeztél, mit végeztél? Mióta vagy muszlim? És a család? Házas vagy? Férjed hol dolgozik? Hol laktok? Van még hozzád hasonlóan szép, külföldi barátnőd esetleg? A fiamnak/bátyámnak / unokatestvéremnek keresek menyasszonyt… Öregem, még egy állásinterjún sem kérdeznek tőled ennyit, mint amennyit egy egyiptomi nő kérdezni képes egy külföldi láttán! (A rokonok meg azért kérdeznek annyit, nehogy elmulasszanak bármilyen jelentéktelen momentumot vagy egyébként tök személyes ügyet az életedből.) Hogy ne keveredj kínos helyzetbe, a következőképpen tudod kivédeni kérdéseik cunamiját: te lendülsz először támadásba és kezded bombázni az illetőt a kérdéseiddel, vagy ha tömör választ adsz és gyorsan kérdezel valamit elterelő hadműveletként. Ám van egy, a házasságom óta rendszeresen elhangzó “jolly joker” kérdésük, amivel egyenesen kiverik azt a bizonyos biztosítékot. Talán nem is magától a kérdéstől szökik a vérnyomásom az egekbe, inkább a nagy értetlenkedés és győzködés teszi be a kaput, ami utána következik. Na meg az, hogy szinte egyetlen találkozásnál sem felejtenek el róla érdeklődni.

“Ehlen-ehlen, üdvözöllek” – kendőjét lazán hajára dobva, nyúzott arcán széles mosollyal nyitott ajtót Dzsihen, majd kedvesen betessékelt és leültetett a kanapéra. A piskótákról levette a fóliát és elnézést kérve gyorsan a konyhába rohant, hogy egy tál mézes sziruptól csöpögő baszbúszával és két csésze émelygősen édes fekete teával térjen vissza. A hónapok óta lakók nélkül álló lakás állott szaga most baba illattal keveredett, a porlepte berendezés viszont pont olyan volt, mint amire emlékeztem: barokk stílusú kanapé flitter borította díszpárnákkal, mellette aranyozott, oroszlánfej lábakon álló karfás székek, amibe belehuppanva az embernek az az érzése támad, hogy a gödöllői kastély egyik nappalijában Erzsébet királynéval teázgat. Az asztalon kristályvázák és aranyozott berakású pohárkészletek sorakoznak, a falon súlyos, aranyra mázolt képkeretek lógnak. Az egyiptomi közép és felső réteg teljesen tipikus nappalijának képe ez.

“Hát hogy vagytok? Úgy eltüntetek a nyárra, hogy már azt hittem végleg elköltöztetek.” – fogtam a beszélgetésbe.

“Jaj dehogyis, csak édesanyáméknál voltunk Zagazigban amíg meg nem született a fiam, Amr. “

“Rögtön sejtettem. Mashallah! Szívből gratulálok.”

“Akarod látni? Most éppen alszik, de várj, kihozom megmutatni.” – és már szaladt is be izgatottan a hálószobába, ahonnan egy derékig bebugyolált barna bőrű, göndör, fekete hajú csöppséget hozott ki.

“Rettentő cuki!” – állapítottam meg megpillantva Amrt. Gondolom apa nagyon büszke rá.

“Az, persze. Két lány után már szinte elvárás, hogy a harmadik kisfiú legyen, nem?” – húzódott mosolyra a szája, miközben büszke anyai tekintettel figyelte, ahogy Amr mocorogni kezd a pléd alatt.

“Mennyi idős?”

“Most múlt két hónapos. Nem akartam visszajönni addig Kairóba, míg tart a nyári szünet. Szeptembertől úgyis megyek vissza dolgozni.”

“Komolyan?” – néztem rá csodálkozva. “De hát még csak most szültél. Nálunk Magyarországon 3 éves korig az anya nem csak hogy otthon maradhat a gyerekkel, de mindenféle támogatást is kap az államtól.”

“Á, az Európa. Itt ennyi gyerekkel másképp működnek a dolgok. Fizetetlen szabadságra mehetnék, de félek, hogy találnának utánpótlást, engem meg kitennének. 3 hónapom van itthon úgy, hogy fizetik a távollétem, aztán vissza kell mennem az iskolába. “

“És őt hova teszed addig?” – kérdeztem kíváncsian, miközben valahonnan bevillant, hogy lehet esetleg a férje maradna otthon a gyerekkel, de azzal a lendülettel el is vetettem a nevetséges gondolatot. Hogy is jutott ez eszembe, hisz még Magyarországon is kissé abszurdnak hangzik az ötlet, nemhogy Egyiptomban.

“Az iskolának van bölcsődéje. A tanárok kisgyerekeinek ingyenes.” – válaszolta meg a kérdésemet.

“Gondolom akkor a mesterképzést már nem is folytatod.”

“Kértem halasztást. Már az utolsó hónapokban sem tudtam rendesen koncentrálni. Gyerekek meg munka mellett képtelenség.” – szögezte le csalódottan.

A következő öt percben tovább folytatódott az egyiptomi és magyar dolgozó anyukák helyzetéről a beszélgetésünk. Irigykedve hallgatta mikor a GYES-ről, GYED-ről és társairól meséltem neki, míg én elcsodálkoztam, mikor megtudtam, hogy itt az állami szférában egy anya akár 20 évig is fizetetlen szabadságon maradhat, ami után gond nélkül visszamehet a szüléskor otthagyott pozíciójába. Ám minden fohászom ellenére a témából kifogyva a szó itt arra az elkerülhetetlen pontra terelődött, ami szinte minden egyes arab nővel folytatott diskurzus során valamikor biztosan előjön, tapasztalataim szerint általában “in-medias res”-ként  már rögtön az elején. Ez alkalommal a kis Amr jövetele sikerült ezt késleltetni, ám sajnos nem sokáig.

“És ti hogy vagytok? A baba mikor jön? Nem látom, hogy kerekednél. Pedig már jó ideje házasok vagytok. Mióta is? Két éve, nem?”

Jaj, ne! Már megint? A számonkérő, már-már lenézőnek ható kérdés, aminek hallatán leolvad az addigi derűs mosoly az arcodról és feltűnik erőltetett hasonmása, aki olyan feszélyezett helyzetekben szokott kiülni az ember képére, amikor az legszívesebben melegebb éghajlatra küldenéd a veled szemben ülőt, ám az udvariasság látszatának fenntartása érdekében inkább csak afféle kényszeredett vigyort erőltetsz magadra, miközben belül fojtod el feltörő érzelmeidet. Valahogy így vagyok ezzel én, mikor a héten már vagy harmadszorra hallom ugyanezt a kérdést a rokonság különböző tagjaitól, régi és újdonsült ismerősöktől, de még a patikás eladónőtől is, akivel múlt alkalommal kellemesen elcsevegtünk a Betadines üveg felett, miután sikerült mély, harci sebet szereznem takarítás közben a kezemen. Ez nem igaz, hogy már megint ugyanitt kell kikötnünk!

Próbáltam türelmesen és készségesen válaszolni Dzsihen kérdésére – elvégre van már fél éve is, hogy nem találkoztunk, így igazából lehetnék vele elnézőbb is -, miközben azon gondolkodtam, hogy ezentúl valószínűleg mégiscsak jobb lesz Avon helyett más termékek családot használni.

„Jaj, neem-nem, nálunk még nem jön baba mostanság, in sá Allah, ha Isten is úgy akarja. Tudod, én még a 25-öt sem töltöttem be ( bár vészesen közelitek hozzá), férjem meg alig lépte át a küszöbét. Tök fiatalok vagyunk még. Szeretnénk még kicsit kettesben lenni, utazni, tanulni, ezt-azt csinálni együtt, érted.” – kezdtem a szokásos magyarázkodást. Hát nem értette. El sem tudta képzelni, hogy mi lehet egy gyereknél fontosabb.

„Ne viccelj, nekem ilyen idősen már rég megvolt Jázmin.” – legyintett, miközben furcsállóan nézett rám, mintha azt gondolná, hogy csak felesleges kifogásokat keresek. „Mellette dolgoztam is. Sokat voltunk anyánál. Egy gyerekkel az égvilágon nincsen semmi probléma. Majd akkor, ha hárman három felé szaladnak.”

„Hát nem tudom, de elnézve a körülöttem levő anyukákat, nekem úgy tűnik, hogy se éjjelük-se nappaluk még egyetlen gyerkőc mellett sem. Sokszor alig lehet őket elérni, kialvatlanok és elfoglaltak. Ha fel is veszik a telefont, sokszor már 5 perc után rohannak, mert felsírt a gyerek vagy épp a felmosóvödörből kell őt kihalászni. Azt mesélték, sokszor még a WC-re sem jutnak el normálisan, a hajszárítás és a 7 óra alvás egyhuzamban meg már csak kósza álom. Arról nem is beszélve, hogy én itt tök egyedül vagyok. Még anyósom is a város túlsó felén lakik. Mindegy. Szeretjük a gyerekeket, de nem akarunk még sajátot. Nem vagyunk rá készen és kész.” – próbáltam rövidre zárni.

Szörnyen untam már ezt a folytonos győzködést. Tudom én, hogy itt mások a szokások, a házasság után teljesen természetes, sőt, egyenesen elvárás, hogy 9 hónap múlva pottyanjon az első baba és úgy tűnik itt senki sem fél a szüléstől vagy kerít a dolognak akkora hatalmas jelentőséget, mint mondjuk én. Házasság, 9 hónap, baba. Másfél év, következő baba. Kész. Nincs mit komplikálni rajta. Természetesen ezzel nincs is semmi baj, hiszen mások vagyunk, más a kultúránk, mások a szokásaink vagy épp csak a körülményeink. Egyszerűen másképp gondolkodunk. De pont ettől izgalmas ez a világ. Minden ország, minden város különböző, és benne minden egyes ember egy páratlan személyiség, önálló gondolatokkal és elképzelésekkel. Csupán a tolerancia szükségeltetik a harmonikus együttéléshez. Ennek jegyében pedig azt is igazán el lehetne fogadni, hogy én másképp vélekedek erről a gyerek dologról.

„De a gyerek Isten áldása.” – folytatta Dzsihen a győzködést, miközben az idő közben felébredt és a nyöszörgő Amrt ringatta. „Nézz rá, olyan tündéri. Hát nem akarsz te is ilyet?”

„Valóban nagyon aranyos és egy ajándék a szülőknek, de én úgy érzem, ráérek még néhány évet. Fiatal vagyok hozzá. Szerintem erre fel kell nőni, hiszen egy gyerek hatalmas felelősség és nagy változás egy ember életében. Ne érts félre, én sem szándékozom 30 felett szülni először, de őszintén szólva bár természetesen elfogadom, azt nehezen tudom megérteni, hogy miért vállal valaki gyereket rögtön a házasságkötés után? Miért nem várnak legalább néhány hónapot, hogy egy kicsit megismerjék egymást? Főleg ha az illető, mint jómagam, korán ment férjhez és nem sürgeti a „biológiai óra”. Hiszen házasság előtt általában (egy átlagos egyiptomi családot tekintve) nincsenek teljesen privát találkozások, meghitt, romantikus pillanatok, a testiségről nem is beszélve. Miért a házasságkötés időpontjától függ a gyerekvállalás? Miért nem a kortól mondjuk, vagy legfőképp, hogy a házaspár mikor szeretne? Miért elvárás ez és egyáltalán mi köze bárkinek is ahhoz, hogy másoknak mikor lesz babája?” Az utolsó néhány mondatot már csak magamban gondoltam.

„Miért kéne várni? Hisz ez az élet rendje. Egy nőnek ez a legfőbb feladata és nincs is nagyobb vágya, hogy kezében ringassa és magához ölelje a gyermekét.” – vágta rá hevesen.

„Szerintem meg túl nagy változás ez az ember életében, hogy csak úgy ripsz-ropsz beleugorjon. Szerintem fontos, hogy jól ismerje a párját a baba előtt és a házassága erős lábakon álljon.” – érveltem hasztalanul.

„Jaj, ti európaiak túlságosan megbonyolítjátok a dolgokat” – csóválta a fejét értetlenül.

Kezdtem belátni, hogy ennek a beszélgetés így semmi értelme. Miért is kell mindig vitába meg értetlenkedésbe bonyolódni mikor egy két mondattal rövidre lehetne zárni a történetet. Nálatok mikor jön a baba? Nem jön, még nem akarunk. Pont. Téma lezárva. Győzködhetném én is még őt azzal, hogy a jegyesség nem egyenértékű a házassággal, és hogy szerintem a házasságkötés után igenis szüksége van egy párnak időre, hogy teljesen kiismerjék egymást, összeszokjanak, megtanulják elfogadni és kezelni a másik szokásait, „hóbortjait”. ( Nyilván már a házasságkötéshez is ismerniük kell egymást, de együtt élni teljesen más, mint néhányszor találkozni a héten a családi vacsoraasztal, egy forró tea felett, vagy éppen telefonon csevegni.) Mondhatnám, hogy szerintem szükségük van együtt töltött romantikus percekre, együtt átélt pillanatokra, amik megerősítik a kapcsolatukat és eljuttatják őket majd arra a harmóniával, tisztelettel és szeretettel teli pontra, hogy úgy érezzék, házasságuk megérett a következő fázis teljesítésére, a gyerekvállalásra. (De lehet csak én komplikálom túl.) Magyarázhatnám, hogy szerintem egy fiatal (egyiptomi/Istenhívő) lány esetében  épp elég ahhoz a változáshoz hozzászoknia, hogy elkerül a családjától ( pláne ha ez egy másik városba vagy netán országba való költözéssel jár), hogy a nászéjszakával belép egy eddig titokzatos búrával körülvett világba, a házas emberek világába, hogy most már egy (remélhetőleg) szerető és gondoskodó férjjel oszthatja meg gondolatait és érzéseit, napjának számottevő perceit. Mondhatnám azt is, hogy innentől kezdve vannak bizonyos kötelezettségei is, amikbe eddig csupán be-be segített az anyjának, de amikért most már teljes mértékben ő felel. Magyarázhatnám, hogy szerintem egy férfinak is fel kell készülni terhes felesége hormon és kedélyállapotának ingadozására, testének változására, és szexi hasának növekedésével egyenesen arányos újabb és újabb nyűgjeire és bajaira. De nem mondok inkább semmit. Voltaképp nem is akarom én őt meggyőzni, hiszen két különböző helyen nőttünk fel és ha számos dologban egy véleményen is vagyunk, a gyerek kérdésben biztosan más szemléletet vallunk. Tulajdonképpen nem is zavarna engem ez, ha nem érezném, hogy ezzel a folytonos, már-már szemrehányó kérdezősködéssel átlépik annak a zónának a határvonalát, amibe véleményem szerint kizárólag egy feleség és egy férj fér bele.

Furcsák néha ezek az egyiptomi nők – gondoltam magamban. El sem tudom képzelni azoknak a frusztrációját, akiknek nem is lehet gyerekük. De teljesen felesleges ezen morfondírozni. Ahogy engem nem tudnak meggyőzni, úgy őket sem fogom tudni leszoktatni a folytonos vallatási kényszerükről. Megoldásként két alternatíva maradt csupán: megszoksz vagy a megszöksz. Én egy nagy, beletörődő sóhajjal végül is az előbbit választottam.

„Hát…nem vagyunk egyformák.” – állapítottam meg Dzsihenre pillantva megenyhülten.

„Hát nem.” – ismerte el Dzsihen visszamosolyogva. Furcsák ezek az európai nők – gondolhatta magában.

Ebben a pillanatban kattant az ajtózár és belépett rajta a férje, Ahmed fáradt, morcos arckifejezéssel, hosszú naptól meggyűrődött fehér ingben és élére vasalt vászonnadrágban, kezében fekete aktatáskáját szorongatva. Elejtett egy szálám álejkumot, majd nem is zavarva tovább a beszélgetést, tovább sétált, és eltűnt a konyha ajtófélfájáról lecsüngő gyöngyfüzér függöny mögött. Ez volt a végszó, ideje nekem is mennem. Felálltam a kanapéról, kedves szomszédi mosollyal az arcomon megköszöntem Dzsihennek a teát és a süteményt, majd öleléséből kibontakozva átsétáltam a saját lakásunkhoz. Elővettem a kulcsot a zsebemből, majd egy utolsó intéssel szomszédasszonyom felé behúztam magam mögött az ajtót.

A baba téma folytatása következik…

A Local’s Tips for Visiting Cairo/ Egy helyi tippjei ha Kairóban jársz

A munkám és egyéb tevékenységeim mellett egy brit, első sorban muszlim nőknek szóló magazin, a Sisters Magazine számára is rendszeresen írok cikkeket ( általában a Világ és a tinédzser rovatba). Miután megtudtam a szerkesztőmtől, hogy a magazin megjelenést követően megoszthatom a cikkeimet az interneten másokkal is teljes terjedelemben, arra gondoltam a blog témájához illő írásaimat akkor ide is felteszem mindazok számára, akik tudnak angolul.

Legutóbbi cikkem az októberi számból: Egy helyi tippjei ha Kairóban jársz.

cairo photo

Upon arriving in the capital of Umm Ad-Dunya (“the Mother of the World” as Egyptians say), you may be astonished by the unchoreographed chaos on the streets, the tumbling mass of its 20 million residents and the blanket of smog perched on the seemingly innumerable buildings. But don’t worry; with the hypnotising charm of the city’s particular North-East African/Middle Eastern mood, the kindness of its people and the invaluable history it hides, it won’t take long to acclimatise to the pulsating metropolis of Cairo. Thus, let me show you around my absolute favourite places in this never sleeping city which I have considered my second home for the last four years.

Places to visit:

When visiting the land of the ancient pharaohs, there is not a single person who would not be eager to see the only intact construction of the Seven Wonders of the Ancient World: Giza’s famed pyramids. In fact, we, Muslims, should not miss this unique chance either to reflect upon Allah’s greatness and power as stated in the Holy Quran: … so proceed throughout the earth and observe how was the end of those who denied.”(Al ‘Imran:137).

Visiting the pyramids is a great experience; you can actually go inside one of them or try out riding a camel in the sandy desert just like the Bedouins do. The only thing you need to be aware of is the local vendors: they can be quite intrusive and annoying.

After our little trip back to the ancient times, let’s get into the stuff of modern Islamic Egypt, stopping by some of the most notable Islamic places I just cannot ever get enough of.

I could mention now, just like any tour guidebook, the Mosque of Ibn Tulun, one of the oldest intact and functioning Islamic monuments of the city, or the popular Muhammad Ali Mosque and Saladin’s Citadel, which was home to Egypt’s rulers for 700 years. But the thing is I am more attracted to places which might be just as significant as the most famed ones, but somehow don’t enjoy being in the spotlight (this also means that you spend less time in the queue waiting to enter and you may even get a chance to have a private impromptu tour). Such places include, on the way up to the Muqattam Hills, the Mosque of ‘Amr ibn al-‘As – the companion of the Prophet  who conquered Egypt and founded its first capital named Al-Fustat, building in its centre the first mosque of the country and of the whole African continent. You can truly feel the great history these columns have seen!

If you’re fond of Islamic art – like myself – visiting the Islamic Art Museum is a must. The museum owns the world’s finest collections of Islamic applied art with 80,000 displayed objects. It’s just marvellous!

Not too far from the museum rise the capital city’s most impressive assemblies of minarets, domes and striped-stone facades. Where exactly? On the northern part of the famous bazaar, Khan Al-Khalili, in Cairo’s Islamic district, namely on Sharia Al-Mu’izz Li-Din Allah, the former thoroughfare of medieval Cairo, along with

Bayn al-Qasrayn, a reminder of the great palace complexes which have been replaced by minarets, educational centres, tombs and commercial shops, making the area a vivid street scene. Go at night to really enjoy the astonishing sight.

And if you don’t suffer from acrophobia, you must have a look at the panoramic view of Egypt’s capital provided by the 187 metre tall Cairo Tower which is located on the bank of the Nile. After downtown’s chaos and the rubbish of its streets (let’s just be honest about that), you will be surprised at how magnificent Cairo actually is.

Shopping:

While we are already near the Khan al-Khalili bazaar, let’s get shopping! It is the most famous shopping place among both tourists and locals in the neighborhood of the prominent Al-Azhar mosque. Stepping into an ‘Oriental’ bazaar is always a priceless experience: the intoxicating fragrance of perfumes and multicoloured spices surround you everywhere and among the beautiful hand-made merchandise you may even find your own Aladdin-style lamp or magic carpet, you can definitely find some lovely prayer rugs!

A convenient walk from Islamic Cairo takes us to downtown Cairo’s best market and transit hub, Attabaa. Literally, there is nothing you cannot find here: clothes, carpets, interior decorations, fabrics and more for a cost next to nothing. However, its best section – for me at least – is the enormous Ezbekiyya Book Market boasting dirt-cheap books in many languages.

Oh, I almost forgot: bargaining is a must everywhere in Cairo! After asking the vendor about the price, tell him that you will buy it for three-quarters of his price (you may try even with half the price). Be determined. If he is still stubborn and doesn’t want to accept the reasonable price you’re offering, just walk away slowly; he will call you back to make the deal.

cairo photo 2

Green spaces:

Passing by the Nile’s riverine agricultural land, I always have a strong desire to jump out of the car and just run free, feeling the green grass under my feet. Unfortunately, the only place I might do that – in case you don’t have a garden villa in the suburb – is Cairo’s first and only park of significant size, Al-Azhar Park. It opened only ten years ago, replacing a mountain of garbage amassed over the centuries. You can find playgrounds, restaurants and a lake at the centre and you may enjoy a picnic, going for a walk, breathing in some fresh(er) air or just taking pleasure in the amazing view of old Cairo. It is best to visit during weekday nights when the crowd is lighter and the weather is pleasant.

Food and drink:

Kosari (national dish of Egypt), foul (no, not ‘fool’; it means fava beans in Arabic) and fattat shawarma are the most typical Egyptian foods you will want to taste. To do that in a place where you don’t need to worry about cleanliness issues, I would recommend Tahrir Kosari and El-Sabrawy. They are restaurant chains, so you will find them basically everywhere in the city.

Some special drinks to try are at one of the many juice stations in the city. I recommend fresh mango, guava, dates or ‘asab (sugar cane) juice. You cannot survive the summer heat without them!

Studying Arabic:

In the Arab world, Cairo is considered to be one of the best places to study the Arabic language and religion, even for single sisters. Cairo’s suburban area of Nasr City is full of Arabic centres, which are easily accessible, and students coming from all around the world share flats together, so living in the capital as a female is safe, indeed. If you ask me I would recommend studying Arabic in Fajr Center or in Al Ibaanah Arabic Center – they have the best reputation.

General advice for your journey:

  • Avoid drinking tap water.
  • Have a medicine with you called Antinal for upset stomach and nausea (every tourist is advised to buy it upon arriving).
  • Bargain everywhere (vendors actually enjoy it).
  • Giving some Egyptian pounds as a tip (bakshish) is expected even in the most unexpected places.
  • It’s better not to leave your shoes outside the mosque when you pray downtown.
  • Be very firm with men (vendors, taxi drivers in particular); they love asking foreign women questions and can easily misunderstand your otherwise completely normal intonation and eye contact (yes, even if you’re a Muslim).

And the most important thing: regardless of the country’s unstable political situation since the 2011 revolution, Cairo feels safe to visit, so yallah bena (let’s go) – travel to and enjoy the unique charm of one of the Middle East’s most stunning historical cities!

Issue 61 SISTERS 60

Asúra Napja és Noé Pudingja

Mint minden muszlim országban, így ma Egyiptomban is Asúra napja volt, amit a legtöbben böjtöléssel illetve a napról elnevezett édesség készítésével töltöttek. Az iszlám hidzsri naptár szerinti első hónap 10. napja ez, melyhez számos esemény fűződik. Állítólag ekkor fogadta el Isten (arabul Allah) Ádám és Éva, illetve Jónás próféta bűnbánatát és ezen a napon született Ábrahám próféta is. Ami viszont ezek közül biztos az az, hogy “Ásúrá (Muharram 10-e) az a nap, amelyen megemlékezünk arról, hogy Allah egy ilyen napon megmentette Mózes prófétát (béke legyen vele) és népét az egyiptomi fáraó üldözése és kegyetlenkedése elől, és átvezette őket a Vörös-tengeren, amelynek vizét ketté választott számukra, majd bezárta a fáraóra és seregére, akik mind belefulladtak a tengerbe.” (A történet további részét itt olvashatjátok.)

Mohamed próféta idejében ezen a napon böjtöltek a medinai zsidók is. Ezt látva a próféta azt mondta a muszlimoknak, hogy böjtöljék ezt a napot és az előtte vagy utána való napot is, amely megbocsájtást jelent az elmúlt év bűneire.

???????????????????????

Asúra desszert

Egy, a síita muszlimok körében elterjedt szokás is kötődik ehhez a naphoz. Ugyanis Muharram hónap 10.-én gyilkolták meg Husszeint, Mohamed próféta egyik unokáját, így minden évben a síiták úgy emlékeznek erre az eseményre, hogy ostorokkal, szegecses botokkal és késekkel marcangolják önmagukat. Ez természetesen csupán az ő tradíciójuk, az iszlám valláshoz ennek semmi köze sincsen.

De evezzünk kevésbé horrorisztikus vizekre. Az ilyenkor készített tradicionális desszerthez Törökországban egy külön história fűződik, amiért a törökök sokszor csak Noé pudingjaként emlegetik. Azt tartják, hogy mikor fogytán volt a bárkán az étel, Noé próféta összesöpörte a maradék magvakat és morzsákat, majd egy kását főzött belőle, amivel a bárka összes utazója jóllakott.

Bár ezt a történetet Egyiptomban én még sosem hallottam, ettől függetlenül ( lehet az Oszmán Birodalom hatásának köszönhetően) Asúra napjának desszertjét tradicionálisan, minden évben török változatához hasonlóan készítik el az egyiptomi háziasszonyok. Érdekes ízvilága van az egyszer biztos, amit a hozzávalókon végigfutva rögtön konstatálni is fogsz, de ne rettenj el tőle. Legalább egyszer mindenképp érdemes megcsinálni.

Tavaly már megosztottam veletek a recept egyiptomi változatát, így idén itt egy másik variáció, amit az Izmorzsák blogról loptam.

img_5111

Hozzávalók:
  50 dkg hántolt búza
  1 dl rizs
  30 dkg fehér fejtett bab (friss, fagyasztott, vagy konzerv)  – vagy 20 dkg szárazbab
  30 dkg csicseriborsó (konzerv) – vagy 20 dkg száraz
  10 dkg aszalt sárgabarack
  10 dkg mazsola (ha lehet sárga)
  5 dkg aszalt ribizli vagy vörös áfonya (utóbbi durvára darabolva)
  1 kg cukor
  1 púpozott tk. fahéj


Plusz az 1. változathoz:
  6-8 szem apró kockára vágott aszalt füge
  2-3 ek rózsavíz


Plusz a 2. változathoz:
  1 narancs reszelt héja
  2-3 ek apró kockára vágott kandírozott citromhéj (vagy 1 citrom reszelt héja)
  1 narancs leve kifacsarva


A tetejére:
  dió, mogyoró, mandula, pisztácia, kókuszszirom, gránátalma, stb. ízlés szerint, fahéj


Elkészítés: 
   Az Aşure készítés előtti este a búzát átválogatjuk, megmossuk és bő vízben (kb. a búza szintje felett még 10 cm-re ellepve) olykor megkeverve felforraljuk, majd a tüzet elzárva fedő alatt dagadni hagyjuk.

   Reggel a búzát újra felforraljuk, majd gyakori (és az idő előrehaladtával, ahogyan a keményítő kiválik egyre gyakrabb) keverés mellett 2,5-3 órán keresztül fedő nélkül főzzük – közben az elpárolgó vizet forró vízzel néha pótoljuk vissza. — kiegészítés: azóta bőven 1,5 l vizet pótlok a főzés előtt, két külön lábasba osztom. A főzési idő rövidíthető ha kb. 1 liternyi búzát főzővízzel másfél óra után leturmixolunk, visszaöntünk és innen folytatjuk az alábbiakat.

   Ekkor hozzákeverjük a rizst – innentől fontos a szinte folyamatos keverés! Ha bármelyik ponton odakapna ne pánikoljunk, azonnal öntsük át egy másik lábosba és folytassuk a főzést! 10-15 perc elteltével jöhet az előkészített bab és a csicseriborsó*, majd újabb 10-15 perc múlva a mazsola, apróra vágott aszalt sárgabarack és ribizli vagy vörösáfonya (esetleg más aszalt gyümölcs ízlés szerint természetesen). Végül még 10-15 perc és a cukrot, fahéjat ill. az 1. vagy a 2. változat plusz hozzávalóit is belekeverjük, egyet még forraljuk, abszolúte ízlés szerint némi forró vízzel hígíthatjuk és kész.

   Hagyhatjuk a fazékban kihűlni (ahogy hűl szilárdul – pudingosabb lesz az állaga), vagy rögtön tálkákba oszthatjuk és megszórhatjuk (száraz serpenyőben 2-3 perc) pirított dió, mandula, törökmogyoró keverékével, pisztáciával, gránátalmával, kevés fahéjjal, én most pár kókuszszirmot is odacsempésztem. Ha magunk fogyasztjuk (itt és most) természetesen bármilyen más friss gyümölcs is kerülhet a puding tetejére (alma, banán, narancs, mandarin, stb.), de a szállítást és tárolást a jól kiforrott tapasztalatok alapján ez az alapkombináció ami szépen bírja .

Ezenkívül van aki kevés tejet is csempész a maga pudingjába, előfordulhat vanília, vagy más fűszerek, sőt határozottan tudom, hogy sokan a végén egy darabolt almát is belefőznek és még ki tudja mi mindent…


*A bab és a csicseri:
– Ha száraz:
Ha szárazbabbal vagy/és csicseriborsóval dolgozunk, akkor ezeket is előző este megmossuk és egy külön edényben felforraljuk, lefedve reggelig állni hagyjuk. – Reggel a vizet kicseréljük, újra felforraljuk és puhára főzzük őket (ha van hozzá türelmünk – nem kötelező – szerintem mondjuk legyen, bár ettől még anyósom is hátast dobott majdnem) a csicseriborsók bőrét egyenként lehúzzúk (összecsippentve könnyen lejön), sőt ha nagyon szorgalmasan vagyunk, vagy ha a bab bőre nagyon vastag, akkor azét is (én megtettem – teszem hozzá!).

– Ha fagyasztott:
A fagyasztott babot elég reggel forró vízbe dobni (, majd ha a bőre vastag 5 perc főzés után leszűrjük, hideg vízzel átmossuk és bőrét lehúzogatjuk, forrásban lévő vízbe visszadobva további) 15-20 perc alatt puhára fő.

– Ha konzerv:
Leöblítjük, leszűrjük, a csicseriborsó bőrét eltávolítjuk.

Jó étvágyat!