Egyiptomi esküvő – az első felvonás

Elhangzott az utolsó imára hívás is, mikor már a nap teljesen letűnt az égboltról és Kairót elárasztotta az utcai lámpák fénye. Az otthon ülő férfiak többsége ilyenkor cipőjét veszi és lesétál a legközelebbi nagy, minaretes vagy egy háztömb legalsó lakásából kialakított mecsetbe imádkozni. Néhány perc telik el csupán, máris hallom a kocsik jellegzetes dudaszavát és az első “luluzós” női hangokat a szemben lévő katonai klubból. Pár pillanaton belül pedig a dobok is megperdülnek. Először csak egy-két “bemelegítő” leütéssel kezdődik,-közben még több nő csatlakozik a “luluzáshoz”- majd a csörgődob és a duda is halkan bekapcsolódik, mintha a zenészek lassan ráhangolódnának az esti mulatságra. De nem kell sokáig várni: néhány másodperc és az arab zene sajátos hangszerei olyan hangerővel szólnak, hogy még a zárt ablakok mögött is emelt hangok lehet csak társalogni.

tumblr_m99zs6sUmA1qdcasso1_1280Az elmúlt héten szinte minden este tartottak esküvői lakodalmat. De nem tart ám hajnalokig: most is, mint általában elhalkul egy órán belül a nagy zene-bona, majd a vőlegény elegáns zakóban és nyakkendőben karon fogja újdonsült feleségét és a rózsákkal díszített kocsihoz kíséri. A férfi ránézésre harmincas évei elején járhat, míg feleségét 25-26 év körülire tippelem. A menyasszonyon hosszú, fehér fodros ruha van tele gyöngyökkel és mindennel, amit rá lehet varrni egy esküvői ruhára, szemei alul-felül fekete szemceruzával ( kohl) vannak erősen kihúzva, szemhéljai csillognak a rózsaszín púdertől. Meggyvörös ajkai között kivillannak teától sárgás fogai, ahogy boldogan mosolyog a fényképész kamerájába, arcán annyi alapozó, hogy azon gondolkodom, vajon maradt-e még belőle a tubusban vagy az egészet felkenték rá. Fehér gyöngyös kendőjéből két oldalt köves fülbevalók lógnak ki, ujjai végét gondosan reszelt műköröm díszíti. 

Ahogy nézem őket, a megismerkedésükön töprengek: vajon hogyan találkoztak? Az egyetemről már jól ismerték egymást, esetleg egy baráti körhöz is tartoznak vagy a népes család akciójának eredményeként jöttek össze? Lehet, hogy unokatestvérek? Ha családi/baráti akció volt, vajon hányszor találkoztak személyesen, mielőtt eljegyezték egymást és hány hónap telt el, mire összeházasodtak? Szeretik már egymást vagy még csak szimpátia van köztük? A baba vajon mikor jön: 9 hónap múlva vagy- a szokásokkal ellentétben- még várnak vele egy-két évet? 

Bárhogyan is legyen, most boldognak tűnnek: a vőlegény még gyorsan kezet ráz, megölelve vállon veregeti a mellette álló férfit – úgy nézem az apósát-, és udvariasan kinyitja újdonsült menyasszonyának a kocsi ajtaját. Ő még gyorsan arcon puszilja szüleit, majd beszáll és a lehúzott ablakon keresztül széles mosollyal az arcán integet a vendégeknek. Remélem valami egzotikus helyre mennek nászútra.

Ám az esküvők, ahogy Magyarországon, itt sem mind egyformák. Kezdve azzal, hogy a házasságkötésnek legtöbbször két fázisa van, amit sokszor hónapok választanak el egymástól.

marriage-contract-
Az eljegyzés után

A (gyors) eljegyzést követően a következő project a lakás berendezése. (A férfiak általában addig nem szoktak feleségvadászatba fogni, míg egy lakás-még ha üres is- nincs a birtokukban). Régen ( és van, hogy még ma is) a lány szülei elvárták, hogy a kérőnek egy kompletten berendezett lakása legyen jól fizető állása mellett. Ma már a berendezés költségeit a két család elosztja egymás között: van, hogy fele-fele arányban, van, hogy mondjuk a bútorokat a férfi a többi kiegészítőt pedig a lány és családja vásárolja. Természetesen ilyenkor besegítenek a rokonok is egy tányérkészlettel, függönnyel vagy szőnyeggel. Az eljegyzés után nem ritka, hogy egy-másfél év is eltelik, míg a ház már szinte beköltözhető állapotba kerül. Amennyiben a két család még mindig boldog a házasságot illetően ( ugyanis sokszor a két anyós összeveszhet és miattuk a jegyesség is bomlik vagy olyan dolgok derülnek ki, ami kedvét veszi egyik vagy másik félnek ), jöhet a házasságkötés első fázisa. ( A második fázis az első után néhány héttel/hónappal szokott esedékes lenni, mikor már az utolsó égő is be lett csavarva a lámpákba, tehát minden készen áll az ifjú pár beköltözésére.)

Jegyajándék és az anyagiak

Illetve egy dolog még nagyon fontos, amiben megkell egyeznie a két családnak, az pedig a mahr vagy sabka összege. A mahr jegyajándékot jelent, amit a férfi ajándékoz jövendőbeliének és ami ezzel a nő teljes jogú tulajdonává válik. Ez lehet pénz, ékszer, de akár néhány teve is a régi időkhöz hasonlóan, amit a flörtölő arab árusok annyira ajánlgatnak a csinos külföldi nőknek . 🙂 (Hurghadai utazásom alkalmával még Kairóba költözésem előtt pont az utóbbi ajánlatot kaptam a hotel egyik ajándékboltosától. Mikor rákérdeztem, hogy mégis honnan van neki több száz tevéje, vigyorogva leemelt egy kitömött kis játéktevét a polcról, mondván ő erre a fajtára gondolt. 🙂 ) Egy egyiptomi lány 5000 font körüli összeget azért megszokott kapni mahrként, melyet több részletben is lehet adni, ez megállapodás kérdése: mondjuk 2000 fontot a házasságkötéskor és a fennmaradó 3000 fontot két éven belül. A határ persze a csillagos ég.

new-shelves-ms-bow-bracelet-gold-plated-wedding

Én bevallom őszintén nem kértem semmit, számomra furcsa dolog ez a nagy anyagiaskodás, de e nélkül is-mint szerintem minden menyasszony- kaptam ékszert is, ajándékot is. (Természetesen ilyet is lehet, sőt! Ha már muszlimokról beszélgetünk, elmondanám, hogy több, Mohamed prófétától fennmaradt idézet szerint ajánlott nem megnehezíteni a vőlegény helyzetét azzal, hogy erején felüli összeget kér tőle a menyasszony családja.) Nem azt mondom, hogy nem fontos a kérő anyagi háttere, de köztudott, hogy a Közel-Keleten hajlamosak a lányos családok ezt túlértékelni és minden más elé helyezni.

Ehhez tudnunk kell, hogy az iszlám vallás szerint elsősorban a férfi feladata a kenyérkeresés, a nőé pedig a családi fészek gondozása, a többi mind megbeszélés és szokás kérdése. A férfi kötelessége eltartani családját, felesége egy piaszterrel sem köteles beszállni a kasszába. Ugyanakkor mivel egy nőnek elvileg nem muszáj dolgoznia, a férfi dönt arról, hogy engedi-e feleségét a munka világában tevékenykedni vagy sem. Nyilván az utóbbi opciót már az anyagiak miatt sem engedheti meg magának mindenki, ám ennek ellenére meglepő hányan nem dolgoznak, kiváltképp vallásosabb és hagyománytartó családokban. (A kettő sok esetben nem ugyanazt jelenti. A témában érdemes elolvasni Carolyn Baugh: Kairói kertváros c. regényét. )

Esküvő a mecsetben

Ezt nevezik arabul akd-nak, vagyis mikor a feldíszített mecsetben a vendégek előtt megkötik a házasságot – a menyasszony édesapja és a vőlegény.

ghada-abdel-razek-ties-the-knot-to-mohamma-foda_16_0Közel másfél éve volt egyik legjobb itteni barátnőm, Felizitas esküvője. Felizitas Németországból jött Kairóba, hogy egy multinál töltse ki gyakornoki idejét, aztán megismerkedve az iszlámmal végül itt ragadt. Egy nemzetközi iskolában talált jól fizető német tanári állást. Több férfi is érdeklődött iránta, de végül a férjem egyik barátjának mondott igent három röpke hónap elteltével. Az eljegyzést csupán szóban ejtették meg némi ajándékkal, nem kerítettek neki nagy vircsaftot. Mivel Amr házában még egy darab bútor sem állt, abban egyeztek meg, hogy – egyiptomi szokásokhoz híven- először a mecsetben tartják meg az esküvőt, aláírják a házassági szerződést és ha már beszerelték a gázt, van hol aludni és főzni, akkor fognak csak a lakodalom után összeköltözni. 

Az esküvőre egy szombat délután került sor, mikor még a nap erőteljesen tűzött és a légkondicionálók nélkül elviselhetetlen lett volna a forróság a mecsetben. Kivételesen pontosan érkeztünk. A kapuban nagy díszes tábla tudatta velünk, hogy jó helyen járunk: Felizitas és Amr esküvője. Az imahely női részlegéhez vezető lépcsőn színes lufik, korlátra erősített fodros díszek kísértek, a terembe érve egy kisebb tömeg látványa fogadott. A nők bő, elegáns ruhákban és erőteljes sminkben, parfümtől illatozva beszélgettek egymással, miközben felbérelt felszolgálók jártak körbe csokoládéval, vízzel és üdítőkkel megrakott tálcákkal.

A newly wed couple, supporters of deposed Egyptian President Mursi, walk to the stage of the sit-in area around Raba' al-Adawya mosque

Egy újdonsült egyiptomi házaspár

Lekukucskáltam a férfiakra a masrabijja apró rácsain keresztül, akik serényen pakolgatták a székeket, állítgatták a mikrofont vagy kedélyesen csevegtek egymással az imám körül. Rögtön ki is szúrtam a férjemet a vőlegény és még néhány barátja társaságában.

Felizitas nemzetségét meghazudtolva fél órát késett, de nem is kellett látnom ahhoz, hogy tudjam mikor érkezett meg: sógornője, anyósa és az előtérben várakozó többi rokon már a lépcsőn kísérve fel a menyasszonyt pörgette nyelvét, jelezve a férfiaknak, hogy kezdődhet a szertartás. A “luluzó” asszonyok között, levetve fekete zubbony szerű ruháját belépett a helységbe Felizit is. Apró kövekkel díszített, smaragdzöld ruhát viselt, ami szabadon hagyta vállait és kiemelte karcsú vonalait. Szőke melírozott haját csak egyetlen fonott tincs díszítette, sminkje személyiségéhez illően elegáns és visszafogott volt. Láttam rajta, hogy bár mosolyát nem lehetett volna lehervasztani, teljes zavarban van. Kissé elpirult a sok kendős vendég között, de élvezte a körülötte lévő nagy felhajtást. 

Felizit mivel nem muszlimnak született, hanem felvette az iszlám vallást, választania kellett magának egy képviselőt ( wali), aki így apja helyett segített neki a kérőválasztásban ( nyilván ebbe egy külföldinél azért nincs akkora beleszólása, mint egy egyiptomi lánynál az édesapa szavának), elrendezte a kiválasztottal a házasság körüli teendőket és amennyiben probléma merülne fel a későbbiekben a lány részéről, segít azt elrendezni. Felizitas még a ceremónia előtt aláírta a házassági szerződést, amit férje is megtett a végén.

Az imám angolul kezdte ünnepi beszédét- a házasság szépségét és fontosságát hangsúlyozva-, tekintettel a menyasszonyra, aki nem beszél arabul. Negyed óra elteltével az imám végül a “tárgyra tért”: a vendégek a női részlegen, Felizittel az élen, a rácson át leselkedtek és hallgatták izgatottan, hogyan ismétli a vőlegény a házassági tanútétel szavait az imám után és az hogyan fogadja el férjül a fiatalembert képviseltje számára.

Feleségül kérem Felizitas Schweitzert. Mint az ő képviselője, elfogadod házassági szándékomat?”
“Elfogadom
.” (arabul: qabelt)

A szó kimondása után a rokonság női tagjai egyszerre kezdték el pörgetni nyelvüket olyan hangosan, hogy majd megsüketültem.  Anyósa és sógornői széles mosollyal megölelve üdvözölték a családban a fiatal menyasszonyt, a többiek pedig libasorba felsorakoztak, hogy egyenként gratuláljanak neki. Lent a férfiak ugyanezt tették a vőlegénnyel. Miután Felizit könnyes szemmel fogadta mindenki gratulációját és a mecset is szinte teljesen kiürült, magára kapta fekete abajáját, kendőt kötött és lesietett újdonsült férjéhez.

1621666_10203221854453353_1942545655_n

Niqabos menyasszony és vicces vőlegénye

Azt, hogy mi történt utána, már csak másnap mesélte nagy lelkesen: sógornője finom vacsorát főzött nekik és romantikus hangulatot varázsolt az ebédlőbe az ifjú pár tiszteletére, akik életükben először vacsoráztak kettesben a szülők és barátok figyelő tekintetei nélkül. De nem csak a vacsora miatt volt izgalmas az este: ekkor jött el az a különleges pillanat, mikor Amr először láthatta Felizitast kendő és bő ruhák nélkül, térd felettig érő feszes menyasszonyi ruhájában kibontott szőkésbarna hajával – az egyetlen férfi, aki egy lány édesapján, nagybátyján és nagyapján kívül ilyen öltözékben láthatja.

Persze nem minden esküvőn különülnek el a férfi és női vendégek ( és nem is minden esküvőt tartanak külön a lakodalomtól). Sok esetben olyan mecsetben rendezik meg a ceremóniát, aminek van külön házasságkötő terme, így minden vendég egy helységben lehet.

مسجد-الشرطة-بصلاح-سالم-لعقد-القران-دار-مناسبات-الشرطة3

Rendőr mecset házasságkötő terme (Nasr city)

Csokoládét és üdítőt ott is felszolgálnak, mielőtt a szertartás kezdetét veszi. A menyasszony, aki itt sem szokott fehér ruhát viselni (azt majd lakodalomkor) és a vőlegény egymás mellett ülnek, kezük egy fehér kendővel van összekötve míg a mecset vezetője beszél. Miután édesapja és a vőlegény között a fentiekhez hasonló módon megtörtént a házassági “megállapodás”, először a feleség, majd a férj írja alá a házassági szerződést, ami tartalmazza a mahr pontos értékét is. A forgatókönyv ezek után ugyanaz: gratulációk, fényképezkedés, majd a nagy pillanat, mikor a férj először láthatja feleségét kendő nélkül, rövid ruhában.

Ám hiába az első csók és ölelések öröme, a kettesben eltöltött pillanatok, meg a fellobbanó heves érzelmek, a titokzatos nászéjszakára még várni kell.

Advertisements

Egy nap a klubban, avagy mit szeretek a leginkább Kairóban

Szeretek kiülni egy kávézóba, mikor a nap kellemesen süt, a szél lengedezik és egy gőzölgő cappuchino mellett írogatni vagy valami klassz könyvet olvasni, fel-fel pillantva a körülöttem nyüzsgő emberekre. A hétvégén pont ezt tettem: iPaddel a táska mélyén ültem a kocsiba, hogy egy kicsit “kiruccanjunk” a klubba.

fne9v543Türelmesen végigaraszoltuk az utat a dugóban és leparkoltuk a bogarat a klubtól nem túl messze, de arra azért ügyelve, hogy a “parkolóőr” hatáskörén kívül essen. Róla annyit kell tudni, hogy szinte minden főút mentén, forgalmasabb területen megtalálod, és ha akarod ha nem, segít neked kitolatni integetve, hogy táálá -táálá ya beesa, (“gyere-gyere ember”-nek fordítanám, bár a ‘besa‘ szó lehet, megérne egy rövidebb posztot külön) még akkor is, ha az égvilágon senki nincs az úton amiért esetleg nehéz lenne a tolatás. A szolgáltatásért cserébe természetesen némi aprót vár cserébe és igen mérges lesz, ha nem húzod le az ablakod, hogy perkálj. Sajnos néha ez a személy nem is felnőtt férfi, hanem egy tízes évei elején járó fiúcska, akit nagyon tudok ilyenkor sajnálni, hogy nem épp az iskolában okosodik vagy a barátaival focizik. (Egyiptomban sajnos nagyon sok kisgyerek dolgozik a boltokban, tömegközlekedési eszközökön és az utcán.)

Eredetileg Gizába akartunk menni a szakkarai piramishoz meg a fáraók falujába ( Pharaonic Village), de manapság nem olyan egyszerűen megy ez minálunk, hogy csak úgy eltalálja az ember,  na akkor ide megyünk. Először fel kell térképezni a terepet, hogy hol nincs éppen tüntetés a szokásos hétvégi összetűzésekkel. Szomorúan konstatálva, hogy bizony Gizába menni ma nem túl biztonságos, a B terv ilyen jó időre nem volt kérdéses: irány az Ahly klub. ( Az Ahly egyébként az egyik legnagyobb futball csapat Egyiptomban a Zamalek mellett.)

www.ahlysport.com-image-4992728666

Az Ahly klub logoja

A parkolást letudva a bejárat felé vettük az irányt. Nincs tagsági kártyám, nem is volt sosem, de nem is igazán számít általában: elég ha csak magabiztosan lépkedsz egy olyan mellett, akinek éppenséggel van és senki sem fog megállítani. De mi tisztesség-pártiak vagyunk, így ki szoktuk fizetni azt a 20 egyiptomi fontot, amivel egy nem klubtag bemehet egy klubtag társaságában.  (Az egyszeri tagsági díj egyébként 100.000 egyiptomi font, vagyis kicsivel több, mint 3 millió Forint. Ebből már lakást is lehet venni Október 6. városban ! De aki családtag révén csatlakozik a klubhoz, annak “csak” 160.000 Ft-nak megfelelő összeget kell letennie az asztalra. Hozzáteszem, nem minden klub tagsága ilyen drága, de az Ahly az egyik legjobb a városban. A klubba járás egyébként itt elég népszerű az emberek körében, mert remek kikapcsolódás sportolási lehetőséggel, az átlagnál több zölddel és frissebb levegővel, gyerekeknek játszótérrel és gyors éttermekkel.)

Elhaladva a biztonsági őrök mellett a kávézó irányába vettük az utat és egy kültéri asztal vadászatába kezdtünk zöld párnás székekkel. Egész gyorsan, a mecsetnek kialakított két nagyobbacska terem közelében szúrtam ki egy üres helyet egy szemüveges öreg úr szomszédságában. (Ugyanis minél jobban megy le a nap, annál nehezebben talál az ember üres asztalt a bejárathoz legközelebb eső “fő placcon”. 4-5 óra fele szinte már lehetetlen.) Az öreg csíkos ingben és vászonnadrágban az egyik napilap hasábjaiba temetkezve böngészte hosszasan a cikkeket, majd miután tüzetesen átfuttatta szemét a sorokon, áttért a következő oldalra- balról jobbra lapozva az újságot. Napok óta kis sem mozdultam a lakásból a munka elől, így már alig vártam, hogy magamon érezzem a nap kellemesen simogató sugarait és a sok szmog után, ami minden egyes reggel fogad ha kinézek az ablakon ( alig látom sokszor a fák lombjait, pedig nincsenek messze) az átlagosnál frissebb levegőt szívhassak a tüdőmbe.

9746190

Ahly klub

Sok mindent szeretek Kairóban, de legjobban talán a főváros nyüzsgése és sokszínűsége vonz, ami minden egyes utcában, a város minden egyes szegletében megfigyelhető. Ez alól természetesen a klub sem kivétel. Ilyenkor hétvégén a családok fogják magukat, felmarkolnak néhány csipszes zacskót és kekszes dobozt egy pár 18%-os kisüdítő társaságában, betuszkolják a futballcsapatnyi gyereksereget a kocsiba és irány a klub.

Egy tíz fontos cappuchinot rendeltem nagy pohárban, jó sok habbal a tetején. A forró italra várva végigfuttattam tekintetemet a hatalmas téren, ahol repülőgépek zúgnak el percenként a fejek felett és a fonott székek és nyitott napernyők között csokornyakkendős pincérek mászkálnak fel-alá, kiszolgálva a kávéház hangosan beszélgető, jó kedéjű vendégeit. A háttérben egy kellemes női hang énekelt a szerelemről ( mi másról is énekelne Egyiptomban) pergős arab ritmusok kíséretében. Két asztallal arrébb három középkorú hölgy üldögélt, sötét színű abajájuk a földet súrolta, mindegyik csuklóján egy- egy vastagabb aranylánc villant ki a díszes ruhaujj alól, miközben hevesen gesztikuláltak egymással. Beszédüket tisztán hallottam, tömény, édes parfümük illatát még ilyen távolságból is az orromban éreztem.

Egy másik asztalnál erősen sminkelt hosszú fekete hajú lányok nevetgéltek két hasonló korú fiatal sráccal egy–egy pohár gyümölcslé felett, egyikük D&G napszemüveget viselt. Majd egy csinos bordó kendős, bordó hosszú szoknyás fiatal lány sétált el mellettem, akit kopogós lépteiből már messziről kiszúrtam. Egy farmer nadrágos, hátra kötött kék kendős lányt  szólított meg, aki a sültkrumplis bódé előtt okos telefonját nyomkodva várta őt. Mosolyogva megölelték egymást és karon fogva sétáltak el a teniszpályák felé.

20011400

A teniszpályák mentén

Három óra múlt néhány perccel, mikor megszólalt a délutáni imára hívás. Az imahely igen kicsi, alig ha tizenöten beférnek, így én nem indultam azonnal. Mindig megvárom, míg lemegy a tömeg. Amint elhallgatott a müezzin hangja, máris szállingózni kezdtek a hívők a mecset bejárathoz lerakva cipőiket a cipős szekrényre vagy ahol helyet találnak. A férfiak oldalán az első sorban egy öltönyös, borotvált arcú férfi vette le kibokszolt bőrcipőjét, mellette egy szakállas férfi hosszú fehér ruhában rúgta le papucsát a zoknis lábáról.

Ám a klub nem csak kávéházból áll. Néhány pálmafával arrébb a kávézó mögött kezdődnek a hatalmas tenisz és sport pályák, egy nyitott tetejű, zárt falú rész néhány úszómedencével, az egyik felett különböző magasságban ugródeszkák. ( Hetente két alkalommal ide csak nők léphetnek be, hogy ők is ki tudják élvezni az úszás örömeit. ) A rengetek sport tevékenység és a játszótér mellett az elmúlt hónapokban még valamivel beújított a klub az apróbb csemeték nagy örömére: egy klassz mini vidámparkkal.

181114_3854655318493_416787395_n

A mecset mellett a fűben futballcsapatnyi gyerek rúgja egymásnak önfeledten a labdát, míg anyukáik a napernyő alatt “hűsölnek”. (Habár napközben a hőmérő higanyszála már fel-fel kúszik a 20-24 fokhoz, a klub még a nyári rekkenő hőségben is igen szeles tud lenni, így január végét írva még elkél a pulóver.) Az asztalokon egy-egy nagy zacskó csipsz, egy óriás pizza és az elmaradhatatlan pepszi. Az egészséges életmóddal itt még nem igazán foglalkoznak az emberek – tisztelet a ritka kivételeknek.  Az egyik napernyő alatt két nő ül, a szemük is alig látszik ki a kendő alól. Egyik teljesen feketében egy szívószálas üdítőt tart a kezében, a másik barna ballon kabátban és falfehér niqabban (arcot eltakaró kendő) egy vékony szendvicset vesz ki táskájából, ami azonnal el is tűnik kendője alatt, ahol a száját feltételezem.

Egyptian woman in Cairo, right, wearing the niqab, which covers everything but the eyes

Tipikus kairói utcakép

A leszálló repülőket szemlélem: olyan közel vannak néha, hogy az az érzésem egy nagyobbat ugrok és elérem a hasukat. Vannak köztük hatalmasak, több száz utast szállítók, de egészen kicsik is, olyanok mint ha valami elnök magánrepülőgépei lennének. Feltűnnek az általam jól ismert, kék madaras emblémájú gépek, az Egyptair légitársaság repülői, de sűrűn húz el egy-egy helikopter, katonai kisgép is az égbolton. Körülöttem mindenki beszélget, úgy látszik csak engem bűvöl el a látvány. Pedig hogy útálok repülni! Illetve nem útálok, hiszen ki ne élvezné a felhők feletti létet, az exkluzív kilátást, a mindig ragyogó napsütést. Inkább csak a magassággal  meg a bezártsággal vannak gondjaim, de innen alulról szemlélve a gépeket teljesen más. Mindig eszembe juttatja, hogy mikre nem képes az ember! Minden olyan természetesnek tűnik a mindennapokban:  autóval, repülővel közlekedünk, az okos telefonunkon Facebokozunk az utcán sétálva meg a mikrobuszban ülve, a több ezer kilométerre élő családdal beszélhetünk kamerán keresztül akárhol, akármikor. Pedig mekkora dolgok ezek, ha egy kicsit is elmereng rajta az ember…

Míg én a világ apró csodáin elmélkedek, a játszótérről egyszer csak egy zöld pulóveres óvodás jelenik meg az asztalok között kétségbeesetten kiabálva: “mami, mami”. Néhány pillanatig mindenki csak bámul rá, hátha a keresett “mami” megjelenik és karjaiba kapja a síró kisfiút, de semmi sem történik. Több, eddig kényelmesen csevegő felnőtt is felpattan a székéből, de végül egy középkorú, pocakos férfi ér oda hozzá először. Karját nyújtja a hüppögő felé, amit ő kissé lecsendesedve el is fogad és kérdezgetni kezdi a kisfiút, hogy hol ültek a szülei. Asztalról asztalra kíséri, megkérdezve az ott ülőket, vajon ismerik-e az elveszett gyereket. Kissé aggódva figyelem a jelenetet, hiszen sajnos itt sem ritka dolog a gyerekrablás. Néhány héttel ezelőtt jómagam is gyanúsított lettem, mikor anyósomék helyett én mentem a férjem kishúgáért az iskola elé, ahol igencsak győzködni kellett a tanárokat, hogy adják ki a kislányt, nem vagyok idegen. 🙂

Míg végül a zöldpólós kisfiú megtalált anyukája nyakába ugrott, az jutott eszembe, hogy vajon ez a jelenet Magyarországon is pont így játszódott volna le? Vajon hányan és mikor mozdultak volna meg egy síró kisfiút látva a játszótéren? Vajon odamentek-e volna hozzá és segítettek-e volna megtalálni “a mamit”?

Este tíz fele járt az idő, csípős hideg van. Teljes örömmámorba dőltem hátra az anyósülésen miközben hazafele tartottunk a dugóban araszolva – végre a töltött szőlőlevél meg a paradicsomos tészta után ázsiai ízeket is éreztek a héten az ízlelőbimbóim egy kis kitérőt téve a klub után.  Éppen csak, hogy elbóbiskoltam kicsit, mikor arra eszméltem, hogy társaságot kaptunk. Egy kilenc év körüli, kendős kislány fekete ruhában, törlőkendővel a kezében ugrott fel a kocsira, hogy egy-két font fejében áttörölje a szélvédőt. Újabb csapódás: a kisöccse is megérkezett, belekapaszkodott a félig lehajtott ablakba. Így robogtunk néhány métert.

home05

Egyiptomi fiú kocsikat tisztogat néhány font reményében

Hiába mondtuk nekik, hogy itt az apró, szálljanak le azonnal, a kislány csak vigyorogva magyarázott, a piszkos arcú kisfiú meg lelkesen rázendített a tüntetők egy csoportjának népszerű dalára: érhál já Sziszi, Murszi raiszi. ( Menj el Sziszi, Murszi az elnököm.) Bátor kissrác, aki ilyeneket énekel a rendőrök mellett elhaladva, bár valószinűleg nincs tisztában a kimondott szavakkal. Ám sajnos nem ő az egyetlen “politizáló” kisgyerek az országban: az évek óta tartó zűrzavar, a TV és a felnőttek állandó veszekedései az ország helyzetéről a gyerekekre is ( nem túl pozitív) hatással van. Ezek után kicsit erélyesebben rájuk szólva végül sikerült véget vetni a potyautazásnak. Nagyon sajnáltam őket, nem kellene az utcán lenniük késő este, még akkor sem, ha Kairóban későn fekszenek az emberek.

Sok mindenért szeretem Kairót, de legjobban talán a főváros nyüzsgése és sokszínűsége vonz, ami minden egyes utcában, a város minden egyes szegletében megfigyelhető. Meg az, hogy bármikor kiteszed a lábad a küszöbön, mindig tartogat számodra valamit, amitől vagy sírsz a nevetéstől vagy éppen fogod a fejed, de mindenképpen valami olyat, amit soha nem fogsz elfelejteni és örökké az emlékezetedben marad.