Török mentalitás és ami mögötte van (Vendég poszt)

A török kebabot már jól ismerem, Ayrant is ittam már és a héten a budapesti török intézetet is sikeresen körbejárhattam. ( Mindenkinek ajánlom, azóta még jobban beleszerettem a török nyelvbe!) Törökországba viszont sajnos még nem jutottam el, de már nagyon tervbe van véve részemről.

A mai rendhagyó poszt Dalmától származik, aki történetesen már három éve él Törökországban. Habár nem Egyiptom, a leírtak mégis kísértetiesen hasonlítanak az egyiptomi mentalitáshoz (szerintem), ezért is választottam pont ezt az írását. Ha többet szeretnétek tudni Törökországról és hogy milyen ott az élet, Dalma blogját itt találjátok.

torok_mentalitas2

“Hogy mit is jelent a török mentalitás?

Igen, valóban zajosak, az idegen fül számára vitának tűnhet egy-egy izgalmas szóváltásuk.  Pedig csak beszélgetnek. A törökök déli vérmérséklettel és hangerővel élik át a mondottakat, szavaikat heves gesztikulálás kíséri. Előszeretettel szólnak az érzéseikről, amikről mi nem biztos, hogy olyan szívesen nyilatkozunk. Igazi érzelmi katarzisokban van részük azáltal, hogy mindennek azonnal hangot adnak, legyen az jó vagy rossz, örömteli vagy szomorú. Könnyen dühbe jönnek, de könnyen ki is engesztelődnek. Hamar felemelik a hangjukat, de a következő pillanatban váll veregetve nevetgélnek. Szélsőségesek, ha szeretnek valamit, akkor nagyon szeretnek, ha utálnak, akkor pedig hangzatosan teszik azt.

A szélsőségességükből eredendően van egy mondásuk, aminek leginkább az első felét használják: “kezdj úgy valamit, mint egy török és fejezd be úgy, mint egy angol”. Önkritikával utalnak arra, hogy óriási lelkesedéssel tudnak beleugrani valami újba, de hamar ráunnak és lehet, hogy soha nem fejezik azt be.

Tetteiket az érzelmeik erősen befolyásolják, ez persze nem jelenti azt, hogy a józan ész szavára egyáltalán nem hallgatnak. Módjával. Mindent a maga idejében. Az erős emocionális befolyásoltság könnyen átcsaphat fanatizmusba, nem véletlen, hogy a török focicsapatok szurkolói olyan eszement rajongással veszik körül kedvenc csapatukat.

Borzasztóan kíváncsiak, mindent tudni szeretnének. Mit, mennyiért, hol, kivel, miért. Nincs olyan, hogy tabutéma, legyen az magánélet vagy munkahely, mindent gond nélkül forszíroznak, ha hagyja az illető.

A török vendéglátás legendás, a vendéglátók mindenüket odaadják a vendégüknek, hogy az a lehető legjobban  és legkényelmesebben érezze magát. Ha evésről van szó, akkor igazi terülj-terülj asztalkámat varázsolnak elő. Lesik a vendég szeme rebbenését és ha abban akármilyen ki nem mondott kívánságot fedeznek fel, menten teljesítik. Nem lehet őket visszautasítani és képtelenség meggyőzni őket arról, hogy nincs rá szükség és nem akarjuk őket terhelni. Ha kilesték a kívánságot a vendég szeméből, akkor beindul a gépezet, hogy az minél előbb teljesüljön is. Mindezt teszik olyan őszinte odaadással, hogy annak, aki máshonnan csöppent ide, igazán megható pillanatokat tudnak okozni.

Nem szívbajosak, ugyanakkor mégis azok. Ha valamilyen közlekedési eszközbe ülnek, akkor megszállja őket az ördög és hajlamosak őrültként száguldozni, dudálni. Várni nem szeretnek és nem is tudnak, de ha pl. teázásról van szó, akkor csak arra koncentrálnak és semmi másra. Képesek lazítani, amihez nem kell komoly dolgokat elképzelni. Csak néhány barát, családtag és pár teával töltött pohár. Esetleg a legnépszerűbb társasjátékuk, a tavla. Megadják a módját a pihenésnek és a társasági életnek, kellő időt szakítanak rá. Utána pörögnek tovább, ki-ki megy a maga dolgára.

Az idő fogalmát nem mindenki kezeli úgy, ahogy azt mi megszoktuk. A nemsoká megyek van mikor sokára nyúlik, a holnap készen lesz pedig előfordul, hogy egy hét múlva lesz kész.

A törökök sokszor egyedien kezelik a mindenkire vonatkozó szabályokat. Úgy gondolják, hogy ők a többiek felett állnak, így a szabályok rájuk nem, csak a többiekre vonatkoznak. Érthető-e már, hogy miért olyan a közlekedési morál, amilyen? Hihetetlen meglepetéseket tudnak okozni a találékonyságukkal, hisz a szabályok őket nem érintik, így mindennek csak a képzeletük szab határt. Fenti elméletük számtalan komikus és ötletes eredményben ölt testet, ráadásul megannyi történet kering itt róluk, kellő öniróniával fűszerezve. A problémamegoldó képességük határtalan, az nem létezik, hogy nincs megoldás. Rugalmasak, néha azonban kissé túlbonyolítják a dolgokat. A végén mégis minden a helyére kerül.

Könnyebben elfogadják a világ azon történéseit, amit egyáltalán nem tudnak befolyásolni. Nem ágálnak ellene feleslegesen. Megértik és mennek tovább, igyekeznek előre nézni és soha nem vissza. Nem őrlődnek annyit, nem próbálják azt elemezni, hogy ‘miért’ történt valami, hanem keresik a megoldást és beletörődnek a megváltoztathatatlanba.

Segítőkészek, néha akkor is próbálnak segíteni, amikor nincs rá szükség vagy éppen nincsenek a szükséges információk birtokában. A szándékuk azonban minden esetben őszinte és szívből jön. Nagyon kommunikatívak, idegenek két pillanat alatt szóba elegyednek, mintha legalábbis rég nem találkozott barátok lennének. A külföldiekkel kifejezetten közvetlenek, szívesen érdeklődnek felőlük, igazítják el őket vagy egyszerűen csak megosztják velük a gondolataikat. A közvetlenség időnként a kíváncsiság határait súrolja, amit nem biztos, hogy jó néven vesz a beavatatlan másik fél.

Mindent összevetve különös, néha komikus, de igazán melegszívű nép a török, aki erre jár és az üdülőövezeti álarc mögé tud nézni, biztosan életre szóló élménnyel tér haza!”

Ti jártatok már Törökországban? Mit gondoltok, mennyire hasonlítanak a leírtak az egyiptomi emberekre?

Asura napjának ünnepe egy különleges édesség, Noé pudingjának receptjével

Először is elnézéseteket kérem, hogy mostanában igencsak megritkultak a blog posztok, de 1, folyamatos időhiányban szenvedek a munkám és egyéb projektek miatt 2, nem jön az ihlet így, hogy még mindig Magyarországon és nem Egyiptomban vagyunk, de remélhetőleg hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba. 🙂

Viszont ma jött az ihlet, ugyanis az iszlám naptár szerint 1435 első havát ( Muharram) írunk, annak is a 10. napját, ami Asura napja. ( Asura, az arab ’Asara’ szóból jön, aminek a jelentése ’tíz’.) Ezen a napon szabadította fel és vezette ki Mózes próféta a zsidókat Egyiptomból.  A zsidók is ünneplik természetesen ezt a napot, csak ők más időszámítás szerint Áprilisban, amit Pészah ünnepeként ismerhetünk. Eredetileg ők is böjttel ünnepelték ezt a napot, „ám később úgy vélték, a hálaadást nem böjtöléssel kell kifejeznünk, hanem örömteli lakomával.”  (Forrás: zsido.hu)

A muszlimok világszerte ezen a napon, pontosabban 9-én és 10-én is, böjtöt tartanak, ezzel emlékezve meg Mózes próféta és a hívők kivándorlására a fáraó földjéről. ( Mielőtt valaki nagyon meglepődne, a Korán kismilliószor említi Mózes és a fáraó történetét, ugyanis a muszlimok számára ugyanolyan fontos a Mohamed próféta előtt élt próféták – Ábrahám, Noé, Mózes, Jézus és a többiek-mint a zsidóknak vagy a keresztényeknek, mivel- a muszlimok szerint- az iszlám nem egy másik vallás, hanem a zsidóság és a kereszténység, tehát Isten üzenetének végleges formája. )

Egyébként, a ramadáni böjttől eltérően, ezen a napon nem kötelező a muszlimoknak böjtölni, de mindenképpen ajánlatos, mert Mohamed próféta azt mondta, hogy ha valaki böjtöli ezt a napot, az megbocsájtást jelent számára az előző évben elkövetett bűnökre. Így a legtöbb muszlim egyiptomi is tartja ezt az ünnepet.

Egy hátborzongató sita szokás Asura napján

A mai naphoz kapcsolódik a sita muszlimok egy igen bizarr szokása is, aminek, hangsúlyozom, az égvilágon semmi köze sincs az iszlámhoz. Egyébként még a saját vallási vezetőik sem engedélyezik, és persze tegyük hozzá, hogy azért nem minden sita muszlim műveli ezt. Azért említem meg csupán, mert lehet az interneten keresgélve ti is belefuttok néhány hírbe, képbe róluk az interneten – ami nem nehéz, ugyanis a média köztudottan szeret az ilyen szélsőséges dolgokon csámcsogni, – és nehogy félreértsétek a dolgokat.

Tegnap ártatlanul beírva a keresőbe az asura szót – a mai poszthoz kerestem az információkat és a receptet- önmagukat ostorozó, késekkel vagdosó, tucatnyi sebből vérző emberek sokkoló képeit hozta ki a Google. Borzasztó látvány volt, de utána kellett nézzek a dolognak: mégis, kik ezek az emberek és mit művelnek magukkal, vajon miért jó ez nekik?  A történet hosszú, de nagyon röviden arról van szó, hogy Mohamed próféta egyik unokáját, Husszeint (akinek a sírja Kairóban, a Husszein mecsetben található közvetlenül a Khan al-Khalili bazár mellett) ezen a napon gyilkolták meg és a siták erre emlékeznek, bánatukban ezért kínozzák magukat kardokkal, késekkel, ostorokkal addig, míg nem ömlik belőlük a vér. Megdöbbentő, de még egyszer mondom, ez az ő kitalációjuk, teljesen ellentétes az iszlám vallás tanításaival.

Noé Pudingja

Akkor evezzünk kellemesebb vizekre. Hogy hogyan kerül a képbe, nem tudom, de ezen a napon sok muszlim – az egyiptomiak is- tradicionálisan egy különleges édességgel készülnek az ünnepre, ami számos helyen a ’Noé pudingja ’nevet viseli. Egyiptomban ezt szimplán csak Asurának hívjuk. Különböző magvak, szárított gyümölcsök, diófélék keveréke adja az alapot– tehát minden, amit a kamrádban találsz, nyugodtan mehet bele – némi tejjel és kukoricakeményítővel összefőzve.  A pontos receptet lejjebb találod.

Noah's_Pudding_(3)

Kicsit utánanéztem, hogyan is keveredtünk el Mózes egyiptomi kivándorlásától Noé prófétáig és a választ végül is a törököknél találtam meg.  Az a történet járja, hogy ezen a napon mikor Noé bárkája kikötött a Törökország észak-keleti részén magasodó Ararat hegyén, Noé családja ezt egy különleges étellel akarta megünnepelni.  Mivel szinte semmi élelmük nem maradt néhány véka gabonafélén és némi szárított gyümölcsön kívül, ezeket főzték össze pudinggá.

Ennek persze semmi hiteles történelmi alapja nincsen, de legalább egy újabb édességgel gazdagodtunk, amivel meg lepet lepni a családot. 🙂 Na nem én, inkább majd anyósom. Én jobban szeretek főzni, mint édességeket kreálni, de a receptet tanulmányozva nem is bonyolult! Lehet, még a végén kedvet kapok megcsinálni az itthoniaknak, bár tapasztalataim szerint csak fintorogni fognak és az egész ránk marad-amivel speciel nem is lenne semmi bajom. 🙂 Amíg gondolkodom a dolgon, hogy neki álljak-e vagy sem, megosztom veletek a recept egyiptomi változatát.

Hozzávalók:

  • 1 bögre hántolt árpa vagy búza
  • 4 bögre víz
  • 1 és fél liter tej
  • 1 bögre tejpor
  • fél bögre cukor (mennyiség ízlés szerint)
  • 5 evőkanál kukoricakeményítő
  • dió, mogyoró, vagy amit szeretnél (apró darabokra vágva, de nem darálva)

Díszítéshez:

  • kókuszreszelék
  • mazsola

Elkészítés:

  1. Mosd meg alaposan a búzát és tedd bele egy lábasba. Öntsd fel a 4 bögre vízzel és forrald fel. Miután felforrt, lefedve, lassú tűzön főzd körülbelül 30-40 percig.
  2. Miután a búza puhára főtt, tedd bele a tejet, a cukrot, a tejport, add hozzá a diót, mogyorót, mandulát, szárított gyümölcsöket, amit szeretnél, és jól keverd őket össze. 15 percig hagyjad főni és néha kevergesd meg.
  3. Keverd össze a kukoricakeményítőt egy kevés tejjel, majd öntsd bele a lábasba és 10 percig, folyamatos kevergetés mellett főzd tovább, amíg be nem sűrűsödik.
  4. Vedd le a tűzről és hagyd kihűlni. Tálalás előtt szórj rá a kókuszreszelékből meg a mazsolából ízlés szerint.
  5.  Ha Asura meleg napra esik, ilyenkor érdemes betenni még egy kicsit a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, hideg napokon viszont langyosan a legfinomabb.

 ashura

Jó étvágyat!

A receptet hangyányi változtatással innen fordítottam: http://julienjulia.blogspot.hu/2012/11/ashura-egyptian-wheat-pudding.html

Ti ettetek már vagy esetleg készítettetek valaha Noé pudingját? Szeretitek, vagy nem igazán rajongtok érte? Mit tesztek bele? 

 

Látjátok feleim szümtükkel – A nyelvhasználat kérdése

A Határátkelő kérésére irt posztom: irodalmi arab vagy egyiptomi dialektus? Mennyire feltétel az arab nyelv tudás Egyiptomban? Milyen hatással vannak a külföldön töltött évek az anyanyelvre?

Mindenre választ kaptok a posztban.

Eredetileg azért jöttem Egyiptomba, hogy megtanuljam a nyelvet. Az A terv (azaz hogy egy itteni egyetemen tanuljak) sajnos nem jött össze, de helyette B tervként beiratkoztam egy nyelviskolába, ahol heti 5×4 órában tanultam az irodalmi arab nyelvet. Még a nyelvtant, az új szavakat is arabul magyarázták!

Ehhez társult még az akkori lakhelyem, ahol is 12 másik lánnyal (főleg tádzsikisztániakkal) laktam, és ahol rá voltam kényszerülve, hogy napi szinten használjam megszerzett tudásom a gyakorlatban is, mivel ők abszolút nem tudtak angolul, így az arab volt a közös nyelv.

Fél év alatt egy erős társalgási szintre tornáztam magam irodalmi arabból, ám gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez sajnos nem lesz elég, ha a hétköznapi emberekkel is szót szeretnék érteni.

Learning_Arabic_calligraphy

Mik vogymuk arabul

Ugyanis habár az egyiptomi dialektus nagyon sokban hasonlít az irodalmi arabra (nem úgy, mint pl. a marokkói meg a tunéziai arab), de az utca embere számára ez körülbelül úgy hangzik, mintha Magyarországon valaki “látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk” stílusban beszélne magyarul.

Kairóban az iskolázottak megértik ugyan az irodalmi arabot, de inkább csak írásban használják, megszólalni már nem igazán tudnak rajta. S azt se felejtsük el, hogy a lakosság közel 40%-a írástudatlan, akik viszont végképp nem tanultak arabul az iskolában.

Ettől függetlenül még mindig a legtöbb könyv ugyanúgy irodalmi arabul van írva, a legtöbb híradó is irodalmi arab nyelven megy. De a politikusok, újságírók, vallási vezetők is mind klasszikus arabot használnak munkájuk során.

Nem beszélve arról, hogy sokszor ez az összekötő kapocs a különböző országokból érkezett arabok között – például egy algériai és egy kuvaiti között, ahol a két dialektus nagyon különbözik egymástól.

Lehet arab tudás nélkül is boldogulni

Miután férjhez mentem és elkezdtem dolgozni, nem maradt időm az arab kurzusra, így az addigi arab tudásom hétről hétre gyengült és mindinkább átvette a helyét a helyi dialektus.

Ám Egyiptomban arab nélkül is kiválóan el lehet boldogulni angol, német vagy akár francia tudással is. Rengeteg multi céget találni a fővárosban és Alexandriában is, továbbá ott vannak az iskolák, óvodák, a turizmus, ahová szintén nem kell arab nyelvtudás.

Sokan gondolhatják, hogy egy egyiptomi oldalán én már biztosan perfektül beszélem az arabot. Nos, ez sajnos nem így van. Illetve jól beszélem, de nem a páromnak köszönhetően tanultam meg, hiszen a közös nyelv közöttünk elejétől fogva az angol, ezt szoktuk meg és csak mostanság kezdtük el forszírozni, hogy akkor igenis arabul beszéljünk egymással.

Jelenleg Magyarországon tartózkodunk, ahol kifejezetten motivál a dolog, hogy olyan nyelven beszéljünk az utcán, amit a legtöbben körülöttünk abszolút nem értenek. Így végtére az egyiptomi dialektust inkább csak a kollégák és a család révén szedtem magamra.

Mint minden, ez is csak gyakorlás kérdése, szerintem az arab nyelv sem könnyebb vagy nehezebb más nyelveknél. Van, aki az angollal szenved éveket, és csak nem megy a fejébe, míg például a francia, ami egy sokkal összetettebb nyelv bonyolultabb nyelvtannal, sokkal jobban megy neki.

Nem minden az anyanyelvi környezet

Az írás-olvasás különösen sok gyakorlást igényel, mivel ugye az arab nem latin betűkkel ír, de a beszéd viszonylag gyorsan elsajátítható. Nyilván sokat segít a nyelvtanulásban, ha az ember annak anyanyelvi környezetében él, DE szerintem nem feltétlenül!

Ugyanis habár akarva-akaratlanul is fog az illetőre egy-két kifejezés ragadni, de ha az ember nincs rákényszerítve – ahogy jó angoltudással én sem voltam igazán – akkor az illető élhet az adott országban akár 10 évet is úgy, hogy szinte semennyire nem beszéli az ország nyelvét. Gondolok itt főleg az egzotikusabb országokra, mint az arab vagy afrikai országok, illetve Thaiföld vagy Kína. De javítsatok ki, ha tévednék kedves egzotikus országban élők!

Itt Kairóban az emberek mindig megörülnek, ha külföldivel találkoznak össze, és gyakorolni tudják saját kis angoltudásukat. Nagyon tudom utálni, mikor arabul szólok valakihez, aki miután az akcentusomból megsejti, hogy külföldivel van dolga, rögtön angolul válaszol.

Hát így tényleg nehéz gyakorolni egy másik nyelvet, ha a boltban még a köszönömöt is thank you-nak mondják nekem, csak azért, mert nem egyiptomi vagyok.

Fontos a magyar nyelv napi szintű használata

Szerintem fontos, hogy egy külföldön élő magyar napi szinten használja anyanyelvét, mert még ha valószínűleg elfelejteni nem is fogja, de gondjai támadhatnak a helyes szórenddel vagy a ragozással.

Emlékszem, egyik osztálytársam még a gimnáziumban egy évet töltött kint az USA-ban cserediákként úgy, hogy csak e-mailben kommunikált hébe-hóba családjával. Mikor visszajött, igen csak bajban volt a ragokkal.

Én kint általában minden nap beszélek a családommal, ha mást nem, e-mailezve tartjuk a kapcsolatot, illetve minden nap írok naplót vagy egy újabb blogposzton tevékenykedek. Nemrég újra elkezdtem magyar nyelvű könyveket is olvasni esténként, hogy folyamatosan használjam a magyar nyelvet.

Ami az angolt illeti, mivel napi szinten használom a munkám során, most már odáig jutottam, hogy néha egyszerűbb azon beszélnem, mint magyarul. Vannak szavak, amik rendszerint vagy csak angolul vagy csak arabul jutnak eszembe, és percekig azon töprengek, hogyan is mondjuk ezt a magyarban.

A nehézségek

Így sokszor mikor az anyanyelvemen beszélek, akkor angol szavak jutnak eszembe, viszont az angol beszédem tele van egyiptomi kifejezésekkel a napi párbeszédben. Tipikus hibám még, mikor leírok egy hosszabb szöveget, majd átolvasva azt észreveszem, hogy néhány mondatban elég kuszán állt össze a szavak sorrendje.

A másik nagy gondom a magyar billentyűzet és a magyar Microsoft Word hiánya. Körülbelül két éve férjem kint vásárolt laptopját használom, amin ugyan át tudom állítani a billentyűzetet magyar nyelvűre, ám egyrészt már megszoktam az angol billentyűzetet, ahol tudom, melyik jel hol van, így magyarul, de ékezetek nélkül írom minden nem hivatalos e-mailemet vagy beszélgetek a Facebookon.

Másrészt magyarra átállítva is néhány ékezetes magánhangzó hiányzik róla, így ez, illetve a folytonos ékezetek nélküli szöveg miatt van, hogy magyarul gépelve sokszor elbizonytalanodom, melyik szó van például hosszú í-vel vagy hosszú ű-vel és melyik nem.

Váltás a nyelvek között

De a nyelvek közötti hirtelen váltások sem mennek: nemrég a férjemmel beszéltem telefonon angolul, miközben az egyik kinti magyar barátnőmnél vendégeskedtem.

Ahogy leraktam a telefont, folytattam tovább a félbeszakadt beszélgetést. Az első mondat után az ismerősöm jelezte, hogy vele nem muszáj angolul beszélnem. Hát észre sem vettem, hogy ugyanúgy folytatom tovább angolul a beszédet, nem váltottam vissza magyarra a telefonbeszélgetés után. De szerencsére nem vagyok ezzel egyedül: a legtöbb itt élő magyar, akit ismerek, szintén erről panaszkodik, de legalább jókat szoktunk szórakozni egymáson.

Mindenesetre nagyon furcsa, de mindenképpen jó érzés szemtől szemben, Kairó utcáin sétálva magyarul beszélgetni más, itt élő magyarokkal, főleg ha már hetek óta nem Skype-olt az ember az otthoniakkal.

Kairó utca

Nektek mi a tapasztalatok e téren, külföldön élő magyarként? Mennyire keveritek a nyelveket?