Ismerkedjünk egyiptomi módra! – Első randevútól a jeggyűrűig.

Az elmúlt hetekben az egyiptomi nők világába invitáltalak benneteket: hogyan élnek, valóban annyira elnyomott sorsuk lenne vagy csak a média próbálja ezt megetetni az emberekkel? Ezt mindenki eldönti maga: az én privát véleményem itt élő nőként egy egyiptomi férj oldalán, hogy köszönöm szépen nagyon szuperül megvagyok, egyáltalán nem érzem, hogy elnyomva lennék, sőt! 🙂

Ha jól sejtem, amire Egyiptom és a nők kapcsán általában az emberek leginkább kíváncsiak, az az ismerkedés. Hogyan is találja meg egy muszlim a nagy Őt? Egy európai számára kissé konzervatívnak tűnő országban mégis hogyan ismerkednek a fiatalok? Mit szabad és mit nem? Mekkora a család, a szülők szerepe ebben a nagy család centrikus társadalomban mikor a házasságra kerül a sor?  Rögtön megtudjátok!

( Reményeim szerint sor kerül majd nemsokára olyan bejegyzésekre is, ami az itt élő kopt keresztényekről szól, főleg mivel jómagam sem tudok róluk sokat, de nagyon érdekel miként élnek itt, milyen tradíciókat követnek, hiszen ők is ugyanúgy Egyiptom részét képezik, mint a muszlimok. De mivel a lakosság 90%-a az iszlám vallás híve, így a mostani bejegyzésem is, csak úgy mint az előzők, a muszlimokról és az ő szokásaikról szólnak. Jut eszembe, a helyes kifejezés muszlim és semmiképpen sem mohamedán vagy muzulmán.)

Az első lépések

A fiatalok egy része az egyetemig ( és sokszor még az egyetemi évek alatt is) csak fiú vagy csak lány iskolába járnak, míg mások koedukált tanintézményben tanulnak. Vannak, akik jobban tartózkodnak attól, hogy a másik nemmel bármiféle módon érintkezzenek, mások kevésbé. Amint már azt előzőleg említettem: ez mind család és egyén függő, nem lehet minden egyiptomi muszlimot egy kalap alá venni.

dsc_3764

Diáklányok iskolai egyenruhában Aszúan utcáin sétálva.

Ezek alapján vannak, akik az egyetemről vagy a munkahelyről ismerik egymást, rendszeresen beszélgetnek, közös baráti társaságuk van, de vannak, akihez ismeretlenül jönnek leánykérőbe: a család, barátok vagy kollégák közvetítésével szereznek tudomást egymásról.

Egy muszlim férfi és nő közötti kapcsolat

Egyiptomban a fiú-lány kapcsolatnak alapvetően három kategóriája létezik: barátság, jegyesség, házasság. Az, hogy valakik barát- barátnőként együtt “járnak”, most kezd talán divatba jönni, de mindenképp eltér attól, ahogyan azt mi ismerünk Európában: itt a beszélgetésen, találkozáson kívül esetleg kézfogás történik még, de ennél több nem igen, vagy legalábbis nagy titokban. (Ugye már említettem előzőleg mennyire súlyos bűn az, ha valaki házasság előtt veszíti el szüzességét.) Egyébként az iszlám tiltja a házasság előtti együttlét minden formáját, hivatalosan a kézfogás, a flörtölés is ebbe a kategóriába tartozik és hát valljuk be: férfi és nő között nem létezik igazán barátság – valamelyik fél mindig többet akar(na). Ez privát vélemény, ne tessék egészben lenyelni érte. 🙂

Young couples on the Nile

Fiatalok ismerkednek a Nílus partján.

Így hivatalosan muszlim férfiak és nők között nem szövődhetnének baráti kapcsolatok sem. Egy muszlim nő csak annyit kommunikál egy férfival, amennyit muszáj: a boltban, hivatalos dolgok intézésekor, munkahelyen a főnökkel, iskolában a tanárral…stb. Ez alól csak az édesapa, a férj, a nagypapa és nagybácsik képeznek kivételt: előttük nyilván kendőt sem viselnek és nyugodtan húzhatnak rövidebb, szűkebb ruhákat. Ennek egyszerűen annyi az oka, hogy a többi férfi, beleértve az unokatestvéreket is, a ‘házasságra alkalmas’ kategóriába sorolhatóak, vagyis az iszlám jog szerint feleségül kérhetnék az illető lánykát. Ehhez vannak, akik maximálisan tartják magukat, vannak, akik hellyel-közzel, de vannak akiket egyáltalán nem érdekel, mondhatni teljesen nyugatias életvitelt folytatnak.

Azt hiszem a harmadik ismerkedési kategóriaként szerepel (főként a nagy számban előforduló egyiptomi (férfi) – külföldi (nő) házasságoknál) az internet. Bár ha jobban belegondolok, nem is feltétlen, hiszen egyre többen fordulnak muszlim társkereső oldalakhoz, hogy megtalálják életük párját. Ennek miértjéről majd a következő bejegyzésben írok részletesebben.

A vakrandevú

Tehát vannak, akik már régebb óta ismerik egymást, de mi van azokkal, akik a család-barátok által keresgélnek házastárs után?

Egypt Girls

Ezek a lányok még valószínűleg várnak a sorukra, hogy eljöjjön értük a sármos sivatagi herceg.

A forgatókönyv általában a következőként néz ki egy lány szemszögéből: húsz -huszonkét évesen az egyetem utolsó évében a család (anyukával az élen) lázas hajtóvadászatba kezd egy megfelelő férj után kutatva szép leányuk számára. Na de nem akárki jöhet számításba, két szép szempár meg egy bájos mosoly nem elég: a szőke ( jelen esetben inkább fekete) herceg töltsön be magas pozíciót, legyen jó fizetése, a szülei sem mindegy ám hol dolgoznak, lakásért kocsiért plusz pont jár.

Míg otthon általában a “pénz mit sem számít, a szerelem mindent legyőz” elv alapján gondolkodnak és házasodnak az emberek, itt kicsit másképp fest a dolog. Nem azt mondom, hogy itt nem számít a szerelem, de sok szülőnek előrébb való az, hogy a kedves leendő vejüknek pontosan mennyi font is van a pénztárcájában. Ha nem találják elégnek, akkor jobb ha a lányka bele sem szeret az illetőbe, mert itt kő keményen a szülőké az utolsó szó: engedik-e a házasságot vagy sem. Kikerülni őket szinte lehetetlen és a nagy családi kötelék miatt a fiatalokban fel sem merül ennek a lehetősége. ( Ez okból sok egyiptomi férfi inkább külföldi feleséget szeretne, akit nem az érdekel, mennyi van a bankszámláján hanem az, hogy milyen ember ő. Legalábbis hetente akad férjem baráti körében vagy munkahelyén olyan férfi, aki kérdezi őt, hogy nem ismerek-e én véletlenül még szabad, csinos külföldi nőt a számára feleségnek. )

Tehát mondjuk anyucinak vagy apucinak van egy kedves kollégája, akinek pont egy a lányához korban illő sármos fia van. ( A fiúk általában 24-26 évesen nősülnek.) Meg is beszélik, hogy akkor a hétvégén a fiú szüleivel együtt tiszteletét teszi a lány házában.

A kérők rémálma

És itt jön a kedvenc részem, férfi legyen a talpán aki ezt túléli!

Valójában teljesen mindegy, hogyan ismeri meg egymást a két fiatal, a kedves férjjelölt egy dolgot biztosan nem fog megúszni: az édesapától való leánykérést.

De ha még csak az édesapával kéne megtárgyalni az ügyet! Á, dehogy! Szerencsétlennek az egész család kegyét kell elnyernie már az első közös randevún, bár ha az apukát lekenyerezte, a többiekkel már könnyebb dolga lesz, végtére is az utolsó szó joga őt illeti meg. ( Bár most hogy így jobban belegondolok… A nők nagyon ügyesek a férfiak irányításában és ez itt sincsen másként, úgyhogy amondó vagyok, mégis inkább az édesanyát kell megcélozni első körben, ő majd elrendezi az ügyet a kedves papával :p )

egyptian-engagement6

Azt hinné az ember, hogy esküvőre jött ez a sok ember, de nem! Ez egy eljegyzési parti! (Nem sokban különbözik látszatra egy esküvőtől.)

Tehát a szerencsés ( vagy inkább szerencsétlen) jelöltnek fel kell készülnie lélekben, hogy nem csak az addig még soha nem látott egyiptomi hercegnő fog várni rá a nappaliban szülei oldalán, hanem a fél rokonság! ( A másik fele majd a következő találkozásnál csatlakozik.)

Szerencsétlen férjem unokatestvérénél történt ez meg: ott voltak a szülők mindkét részről, a nagymama, az összes nagynéni és nagybácsi aki eltudott menni, meg egy pár unokatestvér…az első találkozáskor! Én meg csak hallgattam nagyokat, mikor a találkozó után anyósom nagyban ecsetelte valakinek a telefonban a részleteket! Hát hogy a túróba fogják ezek megismerni egymást rendesen?!

Aztán persze miután mindenki jól megnézte meg kifaggatta a megszeppent kérőt, a következő találkozásoknál azért már csökken az érdeklődők létszáma és lesz esélye a két ifjúnak egymással is beszélgetni. De az első találkozás körülbelül csak a pénztárca kipakolásáról szól, meg hogy a rokonok jól megrágják az összejövetel után, érdemes-e foglalkozni a kérővel vagy keressenek másikat.

Privát beszélgetés szülői felügyelet alatt

Teljesen kettesben sosem lehet(ne) találkozni, de nem kell megijedni: több mód van rá, hogy mégis többet megtudjanak egymásról a fiatalok kicsit privátabb légkörben beszélgetve, még szigorúan a szülők látókörén belül maradva is. ( Nyilván ha az összes nagynéni a környéken ólálkodik, akik csak arra kíváncsiak, mennyire jóképű a jelölt és mit tud adni hozományba, elég nehéz megnyílni és őszintén beszélgetni).

Tehát ami szokott történni, hogy a tágas nappali egyik felében tévézik anyuka meg apuka, a másik felében pedig a fiatalok zavartalanul beszélgetnek. Vagy másik verzióban a család elmegy a sport klubba vagy valami parkba sétálni egyet: ők mennek elől, hátuk mögött kissé lemaradva pedig a két fiatal, rokonmentes körülmények között társalogva. Harmadik verzió: étteremben a pár egy másik asztalnál, a szülőktől külön foglalnak helyet, hogy kettesben tudjanak csevegni.

Ez a féle ismerkedési mód, miszerint a család keres párt a lányuknak, fiuknak és a fent említettek szerint ismerik meg egymást, egyébként elég bevett szokás: még abban a családban is, ahol lazábban kezelik a vallást, ott sem megy a leánykérés nagyon másképp. Ha már régóta ismeri egymást a házasulandó pár, akkor is a fiúnak házassági szándékával a lány apja elé kell állni és meg kell nyerni a családot, hogy legyen valami a frigyből.

Mit láthat a kérő?

Kendős muszlim lányok a kendőjüket csak a házasság megkötése után veszik le a férjük előtt, ám aki niqabot (arcot eltakaró kendőt) visel, az felfedi arcát, jobban mondva fel KELL fednie arcát, hogy a kérő szemügyre vehesse. ( Nyilván a szerencsétlen ennyi megpróbáltatás után nem akar zsákbamacskát játszani.)

Jaj, a zsákbamacskáról jut eszembe: habár a kendő nem kerülhet le a hajról és a ruhák sem lehetnek rövidebbek, áttetszőbbek a kérő előtt, a férfiak nyilván mégis kíváncsiak arra, hogy milyen színű, milyen hosszú a lány haja, … aki bő ruhákat hord, ott ugye a férfi oldalát pluszban furdalja a kíváncsiság, vajon mennyire karcsú a lány, milyen az alakja,…

wedding_ring

Ha minden rendben megy az első néhány randevún, jöhet az eljegyzés!

Itt Egyiptomban ezt nagyon egyszerűen oldják meg: meghívják a lányt a fiú házába, ahol csak az anyuka, leánytestvér és egyéb kíváncsiskodó női tagok lesznek csak jelen. A leány pedig szép ruhába bújik, ha hosszú egybe ruhát (abaja) hord, akkor a szép ruhát az alá veszi és majd ott leveti. Természetesen mivel csak nők vannak jelen, a kendő is lekerül. Az anyuka így a bájos csevegés után pontos személyleírást tud adni fiának a potenciális menyasszony jelöltről. Persze ezt a kis találkát akkor szokták csak megejteni, ha már szinte majdnem biztos, hogy hamarosan megtartják az eljegyzést.

Na ha a kedves kérő egy pár találkozás után jó férjnek ígérkezik a szülők szemében, a lánnyal kölcsönös a vonzalom, a fiú szülei is elégedettek jövendőbeli menyükkel és még a pénzhajhász rokonság is boldog azzal a bizonyos pénztárcával, jöhet az eljegyzés…

A következő bejegyzésben!

 

Kairó multikultúrája – Túlélőtúra egy autentikus kínai vendéglőben.

Az előző hétvégén kedves Frankfurtból érkezett barátnőm sokadik unszolásának eleget téve fogtuk magunkat és egy napra végre kilépve a megszokott otthon-iroda iroda-otthon napi rutinból “kirúgtunk egy kicsit a hámból.” Na nem kell mindjárt rosszra  gondolni, egy helyi kis kínai vendéglőbe látogattunk el ( a műanyag asztalokkal és székekkel azt hiszem az étterem kifejezés kissé túlzás lenne) egy japán, egy belga és egy kazahsztáni lány  társaságában. Hát igen, én már csak ilyen nemzetközi körökben mozgok itt. 🙂

Kultúrák keveredése

Na de külföldiként, pláne az internet világában nem is nehéz: tele van a Facebook Egyiptomban élő külföldiek csoportjával, akik összejöveteleket, előadásokat szerveznek, vagy egyéb módon alakítják ki saját, külföldiekből álló baráti körüket. Például, ha magyarokkal akarsz találkozni, a Magyar Nagykövetség az itteni magyar honfitársaknak ünnepséget tart a magyar nemzeti ünnepeken, karácsonyfa dísz készítésre invitál mindenkit Advent idején és a Magyar Kulturális Ház is rendszeresen szervez találkozókat és egyéb programokat.

Kairóban, főváros lévén, azt hiszem minden náció képviselteti magát szép számban. ( Kivétel talán Izrael, gondolom nem kell részleteznem miért, de indiaival se nagyon találkozol ám az utcán, valahogy azokkal sem kerültek az egyiptomiak puszipajtás viszonyba és az érzés tudtommal részükről is kölcsönös). Igazi multikulti van itt kérem szépen. Ebből következik, hogy a város tele van mindenféle afrikai-ázsiai éttermekkel: találsz itt kínai, maláj, indonéz konyhát, de akad például nigériai is, amit pár napja fedeztem fel egyik nigériai kollégámnak köszönhetően. ( Alig várom, hogy végre elmehessünk oda, majd ott is készítek nektek képeket!)

Tehát mi végül a kínai mellett döntöttünk, ugyanis itt nincsen ám minden sarkon éttermük mint otthon Budapesten, ahol Dunát lehetne rekeszteni a kínai büfékből. Ami van is itt pl. a bevásárlóközpontokban, az ázsiai konyha nagy rajongójaként őszintén megmondom, hogy kétszeri próbálkozás után inkább felhagytam velük, mert semmi “kínai” íze nem volt az ételeknek. ( Vagy szokásomhoz híven megint én mentem rossz helyre, bár ezt a tapasztalatomat mások is megerősítették).  Így mikor meghallottam, hogy a társaság egy jó kis autentikus vendéglőbe készül, habozás nélkül vettem ki a munkahelyemről egy szabadnapot. Ezt nem lehet kihagyni!

Ó

Útban a kínai felé egy teljesen átlagos kairói utcakép – birkák az út szélén.

Egy élmény az új metró

Kairóban épül az újabb metróvonal, ( valami nagyon hasonló tempóban, mint ahogy Budapesten a 4-es metró) ami bizonyos állomások között viszont már közlekedik. Az egyetlen dolog, amit a kairói tömegközlekedésben imádok, az a metró, bár a ki és beszállási stíluson még van mit javítani. Először azt hittem, az emberek fejében van a probléma, hogy képtelenek kivárni, hogy leszálljon a tömeg és csak utána szálljanak fel a felszállók, de legutóbb utazva rájöttem, azért alakul minden egyes megállónál csatamezővé a metróajtó, mert azok a megállás után túl gyorsan záródnak be, így szó szerint meg kell küzdeni a ki és beszállásért. Nem egyszer maradtam már fent én is a metrón egy- két megálló erejéig, mert nem voltam elég rámenős, hogy átverekedjem magam a tömegen, azok meg aztán nem könnyen mozdulnak.

Tehát volt szerencsém utazni egy darabon az új vonalon. Hát valami fantasztikus volt, mintha nem is Kairóban lettem volna: csak néhány ember szállingózik a peronon, ragyogó tisztaság mindenütt és a legjobb: a metróban van légkondi! Végre idáig is eljutottunk!

Mi az, hogy nem lehet fényképezni?

Már készültem is, hogy megörökítsem ezt a fantasztikus élményt ( mert hát a kis dolgoknak is örül az ember, nem? ) és büszkélkedhessek a blogomon, hogy milyen fantasztikus Kairó új metrója, mikor is a kedves biztonsági őr úr arra sétált és közölte velem, hogy itt tilos a fotózás. Tessék? Teljesen értetlenül álltam és még vissza is kérdeztem, hátha rosszul értettem, amit mondod. De nem. Ki hallott már olyat, hogy egy metró állomáson, ami tudtommal közterületnek számít, nem lehet fotózni! Mert hogy felkerülhet az internetre. Hát naná, hogy felkerül, mit gondolt, majd otthon nézegetem a képét a laptopon?! Biztosan múzeum őr lehetett az ipse előzőleg és elfelejtette, hogy a metrón már nem kell megkérnie a fényképezni vágyó utasokat, hogy rakják el kamerájukat, tilos a fényképezés.

Így sajnos saját képpel nem tudok szolgálni, az internetről voltam kénytelen keríteni nektek egy képet ( hát persze, másoknak meg bezzeg megengedte, hogy kattintsanak párat…Egy újabb jó példa arra, hogy esetenként mennyire illlogikátlanul is működnek itt Egyiptomban a dolgok).

photo_1334670701687-1-0

Egyébként ez az ex- múzeum őr nagyon komolyan vette a munkáját, mert mikor meglátta, hogy férfiak ülnek a női részlegen ( ami egyébként fel sem tűnt senkinek, mivel egyetlen darab jelzés nem utalt arra, hogy melyik lenne a nőknek fenntartott szerelvény), nagy ordibálás közepette szó szerint kirugdosta őket a metróból. Persze az idős bácsit mellettem bent felejtette, aki az út hátralevő részén a szemtelen mai fiatalokról, majd a Mubarak illetve Gamal Abdel Nasser koráról kezdett el hosszasan mesélni nekem. Sajnos nem túl sokat tudtam a témához hozzá fűzni, inkább csak nagyban bólogattam, de mindenesetre nagyon aranyos bácsika volt.

Egy kis nosztalgia

“Gés” állomás, ideje kiszállni. ( Már a neve is bizarr nem csak a hely maga: a ‘gés’ szó tudniillik szép magyar fonetikával leírva arabul hadsereget, katonaságot jelent. Ezt a szót azt hiszem az elmúlt 2 évben még az is megtanulta, aki egy kukkot nem beszél arabul.)

Kairó egyik lepukkantabb helyére érkeztünk, nem messze az Azhar Egyetem külföldi diákjainak tanuló –és szállás intézményétől, ahol két és fél évvel ezelőtt én is jó párszor megfordultam. ( Hosszú történet: két hét papírok után való rohangálást követően csupán egyetlen órára mentem be, ami épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, a következő 5-6 évemet nem itt szeretném eltölteni ebben a színvonalú, jobban mondva színvonaltalan, oktatási intézetben. Ez nem az Azhar Egyetem maga, hanem egy pár éves ” előkészítő” azon külföldiek számára, akik nem rendelkeznek Azhari iskolában szerzett érettségivel, ám a színvonal kritikán aluli. Lehet megérne egy külön blogbejegyzést, hogyan is töltöttem az első pár hónapomat itt Kairóban.)

2013-04-07-1357

A kínai vendéglő.

Gy nosztalgiázhattam egy kicsit, míg elértünk az étteremhez. Bocsánat, a vendéglőhöz. Kairó szegényesebb részei  számomra a legizgalmasabb helyek ( nem a szegénynegyedre gondolok, az inkább megrázó, mint izgalmas),  az utcán széthordott szeméthalmokat leszámítva – egyszerű emberek, utcai árusok, kecskék, szamarak az út szélén, helyi kávézók és büfék, a bazár forgataga: itt érzed igazán, hogy Kairóban vagy. Valljuk be, egy City Stars plázában, vagy egy Rehab városban, ami Kairó egyik leggyönyörűbb és legeurópaibb része, nem érzed azt az igazi helyi hangulatot.

Együnk vagy ne együnk?!

A kínai vendéglőhöz érve kicsit elbizonytalanodtam: vajon probléma mentesen megúszom ezt a látogatást vagy valami jó kis fertőzéssel fogok-e hazatérni – de hát a lányok már ettek itt nagyon finomat és túl is élték, hát gondoltam én is leszek ilyen bátor és kipróbálom. Az elmúlt hónap betegeskedése után maximum megyek megint vissza a kórházba egy – két injekcióért.

Igy nézett ki belülről.

Így nézett ki belülről.

Egyébként én csak kairói tartózkodásom legelső héten kaptam el valamit, mert 40 fokos lázzal vittek a legközelebbi klinikára és kötöttek infúzióra, de azóta soha semmi bajom nem volt, hála Istennek. Ha muszáj, megiszom a csapvizet, a helyi kis éttermekben eszek heti szinten, ám nem minden külföldi ilyen szerencsés. Egyik ismerősöm most gyógyulgat kifele a Hepatitisből, a másik meg ételmérgezést kapott a múltkor. Szóval jó vigyázni, milyen helyen eszik-iszik az ember.

A legfinomabb kínai, amit valaha ettem

A kínai “étterem” étlapja  meglehetősen eredeti volt. Ahelyett hogy a kedves vendéget azzal terhelve, hogy kitalálja vajon melyik furcsa kínai név milyen ételt takar ( és nyilván ezzel maguknak is időt takarítva meg, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal fél óráig magyarázni mi micsoda), lefényképezték a kínált ételválasztékot és betették egyesével egy fényképalbumba, majd minden oldalra rányomtak egy matricát feltüntetve az étel árát.  Nagyon ötletes mit ne mondjak! Így azt hiszem ők is meg mi is jól jártunk. 🙂

Az ötletes étlap.

Az ötletes étlap.

Mindenki rendelt egyféle ételt, amit bedobtuk a közösbe, így mindenki mindent végig tudott kóstolni. Mondanom sem kell, hogy egyetlen olyan étel nem volt az asztalon, amit otthon a kínai étteremben valaha is ettem volna – kivétel talán a tavaszi tekercset. Meg kell mondjam, tényleg isteni finom volt minden, alig bírtuk mind megenni. Úgy látszik a kínaiak ebben mindenhol hasonlítanak: olcsó áron hatalmas adagokat adnak. Legalábbis otthon én mindig ezt tapasztaltam és itt sem kellett csalódnom. Potom pénzért ( kb. 20- 30 fontba került egy hatalmas tányér étel) azt hiszem mindenki jól lakott a nap hátralevő részére és én is túléltem első ( bár talán egyben utolsó) látogatásomat a kairói  kínai vendéglőben.

És akkor itt vannak a finomságok, amiket ettünk:

2013-04-07-1349

Kicsit csípős leves hússal és sok-sok tésztával.

2013-04-07-1350

Ez valamiféle saláta akar lenni.

2013-04-07-1351

Tofu édes szószban.

2013-04-07-1352

Üvegtészta salátával. Ez volt az abszolút befutó!

2013-04-07-1353

Hagymás gombával töltött gombócok.

2013-04-07-1355

Az összkép.

Fettah – Rizs pirított lepénykenyér darabokkal és paradicsomszósszal

Egyiptomban a rizs a mindennapok közkedvelt körete: kis túlzással élve szinte mást nem is készítenek a főétel mellé. Pontosabban két választás van egy ebédnél köret tekintetében: rizs vagy lepénykenyér. Egyébként a szupermarketek polcain külön egyiptomi rizs ( rúz maszri) névre hallgató rizsfajtát is fogsz találni. 🙂

Trevors rice

Csak hogy elhidd nekem, nem hazudok 🙂

Mi, magyarok ugye általában egy kis hagymát pirítunk alá, vagy rizibiziként tálaljuk a húsok mellé. Itt viszont egyrészt nem is ismerik a rizibizit, másrészt a hagymás rizst kizárólag hal mellé készítik el úgy, hogy a hagymát jól megbarnitják, amitől a rizsnek szép barna színe lesz.

Viszont  létezik egy másik módja is a rizs elkészítésének itt Egyiptomban, ( meg úgy általában a Közel-Keleten) ez pedig nem más, mint a Fettah. Nyilván a helyi éttermekben a legfinomabb, de otthon is könnyen elkészíthető és biztos siker a családnál!

Mi is az a Fettah?

DSCN6717

Az egyiptomiak nagyon ügyesen kitalálták: ahelyett, hogy a száraz lepénykenyér a kukában landolna, inkább felhasználták valami finomság készítésére.

Ami kelleni fog hozzá:

–          Rizs

–          Száraz lepénykenyér

–          Paradicsom szósz

–          Húsleves kocka

–         Víz

A “recept” roppant egyszerű, a végeredmény pedig még annál is ízletesebb.

Elkészítés menete

Sóval, borssal és római köménnyel puhára főzöd a rizst. Ameddig a rizs fől, felteszel egy másik lábasba egy kevés vizet forrni egyetlen húsleves kockával. Majd a száraz lepénykenyeret kisebb-nagyobb darabokra töröd és ráöntesz a húslevesből csak annyit, hogy az pont magába szívja. Minél több a kenyér darab, szerintem annál finomabb.

Ezután jöhet a paradicsomszósz: meg is veheted a boltban már készen, de én szeretem ha vannak benne kisebb paradicsom dabarok is. Néhány paradicsomot apróra vágok, felteszem főni egy kevés vízzel és mikor már kellőképpen megfőtt, jöhet rá a sűritett paradicsom. Hogy jó szószos állaga legyen, lehet kell még majd hozzá önteni egy kis vizet. Ebbe is ugyanúgy teszek sót, borsot és egy csipet elmaradhatatlan római köményt.

2013-04-03-1346

Ez pedig az én saját készítésű Fettám: haj de finom volt! Egyébként ha nincs otthon hús, egytálételnek is teljesen tökéletes.

Ha minden kész van, következhet a rétegzés egy jénai tálban –  én úgy szoktam, hogy legalúlra teszek egy vékony réteg rizst, majd jönnek rá a kenyérdarabok és erre öntök rá a paradicsomszószból. Ezután ráteszem a megmaradt rizst, majd a kenyér darabokat és a tetejére jöhet még több paradicsomszósz. Marha vagy csirke húshoz ebédre isteni köret, ha már unod a megszokott, sima hagymás rizst.

Jó étvágyat!

Egyiptomi nők a középpontban 2. rész

Ahogy megígértem: a bejegyzés folytatása – mindent az egyiptomi nőkről és lányokról. Aki esetleg nem olvasta volna az első részét, itt megteheti.

Miért jó nőnek lenni?

Na most biztosan mindenki nagy szemekkel néz a képernyőre, hogy biztos megbolondultam, ugyan mért lenne már jó nőnek lenni egy muszlim országban, ahol ugye férfiak “zsarnokoskodnak” a nők felett?! (már a média szerint) Nos, a poszt végén majd te magad eldöntöd, hogy kinek mennyire van igaza.

A hosszú sorbanállás helyett

Számtalanszor jártam már különböző hivatalokban és bizony egy ilyen zsúfolt városban ugyebár mint Kairó, nem én vagyok az egyetlen, aki eltalálja, hogy akkor aznap intézi el ügyes-bajos dolgait. Volt hivatal, ahol külön sort tartottak fenn a nők számára és ahol történetesen sokkal de sokkal kevesebben várakoztak, mint a férfi oldalon. (Persze, mert ilyen helyekre mindig apukát vagy a kedves férjet kell küldeni, ő jobban bírja a sorban állást. 🙂 )

Egyptian-women-wait-to-ca-008

Sorbanálló nők valószinűleg éppen szavazni jöttek.

De még ha egyetlen hosszú férfi sor is állt –  pl. bankban, póstán – általában mindig előreengedtek csak azért, mert nő létemre ne várakozzak már olyan sokat. (Főleg akkor dijjaztam ezt a kedves gesztust, mikor nem volt pénz a bankautómatában és mondván, hogy már csak percek kérdése és tesznek be, az emberek kigyózó sorokban birka türelemmel várták ezt a bizonyos pillanatot a tűző napon, ami természetesen csak 40 perc múlva érkezett el. Ugye a híres egyiptomi időérzék: amennyit mondanak, ahhoz adjál még hozzá minimum fél órát. Tehát ha 6-ra van megbeszélve a találkozó, ráérsz fél 7 fele is megjelenni, különben sokat fogsz várni. Visszatérve az autómatára, mikor végre megérkezett a pénz, az elsők rögtön felajánlották, hogy akkor a sorban az a néhány várakozó hölgy vegyen ki először.)

cairo-bank

Valami nagyon hasonló sor állt az autómata előtt, ahol én várakoztam.

De hogy azért valami negativumot is írjak: az ajtónál, liftnél a legtöbb férfinak eszébe nem jutna előre engedni. Pedig egyébként nagyon tisztelettudóan és segitőkészen viselkednek, nagyon sok pozitív sztorim van ezzel kapcsolatban, mikor pl. útbaigazítást kértem és a pasas nem csak kedvesen megmutatta melyik buszra szálljak fel, de még ki is fizette a jegyet helyettem meg édesanyám helyett, vagy mikor a taxis felajánlotta, hogy tovább, egészen hazáig visz, mert szintén nem voltam tisztában az útnak egyáltalán melyik oldalán kellene leintenem a mikrobuszt, hogy hazajussak. De úgy látszik ez az előre engedem a nőket dolog valahogy kimaradt a tananyagból,  hát így jártunk. 🙂

Még több udvariasság

A buszokon, na nem mindig, de általában átengedik a nőknek az ülőhelyet, függetlenül attól, hogy az diák lány, kismama, idős, vagy csak egy egyszerű utas hölgy az illető. ( Főleg ha vetsz rá egy-egy rosszalló pillantást, mint egy jelezve, hogy illő lenne ám felállni, nehogy már a sok férfi között nő létedre neked kelljen nyomorogva áldogálni. Általában pár perc múlva feladja a harcot és kézségesen átengedi a helyét. 🙂 ).

Apropó, átengedni a helyet. Néha nagyon kiakasztó tud lenni, hogy mindig mindenhol szinte kényszerítenek, hogy leülj. Pl. felszállsz a buszra munka után, ahol már szétülted magad a számítógép előtt és végre valahára állhatsz, egy kicsit megmozgathatod magad. Tuti biztos, hogy ha csak megállsz egy pár üres ülőhely mellett, valaki rögtön fog szólni, hogy ide lelehet ülni, a hely üres. Ne nem mondja, mintha nem látnám, hogy a fél busz üres! Akkor ajánlja fel a saját helyét, mikor annyi ember préselődik össze a buszon, hogy egy tűt nem lehetne leejteni közöttük. Mikor megköszönöm, hogy én mégis csak inkább az álló verziót választanám, úgy néz rám, mint ha a Marsról jöttem volna. Nem is értem, csak férfiaknak szabadna állni tömegközlekedési eszközökön?!

lobos4

Csak ilyen tömeg szokott lenni csúcsidőben a tömegközlekedési eszközökön. Na ide nő nem préseli fel magát az biztos!

De ez van mindenhol, az orvosi rendelőben, ha sokat kell várni egy hivatalban, utazási irodában, akárhol: azonnal hozzák a széket, hogy nehogy már még két percet is talpon legyek. Ez amúgy tényleg nagyon kedves gesztus, csak az a baj vele, hogy képtelenség visszautasítani. Ha már felajánlották, le KELL ülnöd. Ha mégis megpróbálnád visszautasítani, azt hiszik mindezt merő udvariasságból teszed és mosolyogva beletolnak a székbe.

Metrókocsi: Férfiak kizárva!

A metrón középen külön kocsi van fenntartva kizárólag nők számára. Milyen jó is a nagy tömegben legalább nem mindenféle fura alakkal összepréselődni a metrószerelvényben. Persze nem kötelező itt utaznod: beszállhatsz te a metró más, férfival zsúfolt kocsijába is – pláne ha épp akkor ért be a szerelvény, mikor te még a mozgólépcsőn robogsz lefele, amúgy is már késésben a megbeszélt találkozóról és igencsak szedned kell a lábaid, hogy elérd a metrót. Nyilván ilyen helyzetben nem a női részleg keresésével fogod húzni az időt, hanem gyorsan bevágódsz az első nyitott ajtónál. De ha lehet választani, akkor miért ne utaznál kényelmesen, mindenféle méregető férfiszemek tekintete nélkül kiváltképp csúcsidőben?

IMG_3438

Ez a kép egy villamoson készült, pedig én a keresőbe metrót gépeltem be – ugyanis Kairóban az általunk ismert metrót de a villamost is metrónak hivják.

Igy elkerülheted a nőket molesztálni vágyó fazonokat is. Engem szerencsére két esetet leszámitva  mikor az utcáról akartak a kocsiba invitálni, illetve néhány füttyögő, megjegyzéseket tevő fiatal sráctól eltekintve nem ért semmiféle atrocitás, ám a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön sajnos érhetnek kellemetlen meglepetések, csak úgy mint bárhol másutt a világban. Igy ha már meg van a lehetőség, jobb mindig a biztosnságosabb utat választani és a metrón a női kocsiban, a buszokon nők mellett utazni.

Egyes egyiptomi családoknál…

Érdekesség képpen még itt megemlíteném, hogy sok ( de semmiképp sem minden)  egyiptomi családban a muszlim nők és férfiak külön helységben esznek. Ennek legfőbb oka, hogy a nők – főleg nyáron a pokoli hőségben- kicsit szabadabban mozogjanak: levehessék például a kendőt, ledobják magukról a hosszú gúnyát, hogy alóluk előkerüljenek a szűkebb fazonú, rendkívül csinos ruhácskák. Ugyanis attól, hogy valaki mondjuk földig érő ruhákban jár és eltakarva haját kendőt köt mikor kilép az útcára, (sokan még az arcukat is elfedik) nem jelenti azt, hogy egyes családi, baráti összejövetelek alkalmával a nők illetve bizonyos férfitagok társaságában, mint édesapa, fiútestvér, férj, nagybácsi, előtt is ugyanígy öltözködne, sőt! Pl. egy leánybúcsúztatóra betoppanva el sem hinnéd, hogy ezek a miniszoknyás, kisestélyibe bújt hölgyek egyébként tetőtől talpig beöltözötten járnak-kelnek az utcán.

engagement

Ez kérem egy eljegyzés lenne, hiába is tűnik esküvőnek. Ugyan a férfiak jelenléte miatt nem kerül elő az estélyi meg a miniszoknya, de gondoltam berakom ezt a képet, hogy megmutassam, tudnak itt a lányok ám nagyon is elegánsan öltözni.

A nők jogairól

Egyiptomban, muszlim ország lévén, hellyel-közzel az iszlám jogrendszere, a Saria van érvényben. Gondoltam, érdekesség képpen egy-két dolgot érdemes lenne kiemelni a nők jogairól az iszlámban, amiről még biztosan nem hallottál.

A párkeresés, eljegyzés és a házasságkötés Egyiptomban nagyon különbözik az európai kultúrkörben megszokottól, de mindenképpen nagyon érdekes. Éppen ezért ezeket részletesen egy későbbi blogbejegyzésre tartogatva átugornám és nézzük, mi történik egy egyiptomi nővel ha már megvan az a bizonyos nagy Ő.

A nő legfőbb szerepe a családban

Itt Egyiptomban egy családban mindenkinek megvan a saját szerepe és feladatköre, ami prioritást élvez a többivel szemben. Tehát a férfi elsődlegesen a kenyérkereső, neki kötelessége eltartania a feleségét és a gyerekeket, míg a feleségnek kötelessége a háztartást vezetni és a gyerekeket nevelni. Ezzel gondoltam nem mondtam újat, de a lényeg, hogy ezek a szerepek nem cserélődnek fel. Vagyis amennyiben a feleség dolgozik, tudnia kell, hogy az nem mehet a család rovására, a férje és a gyerekek az első számára és csak második a munka világa. A férj nem is kötelezheti feleségét, hogy dolgozzon, ha nem akar.

Egyptian-Family-on-motorcycle-at-protest

A kiscsalád utazik – Ilyen látványban elég sűrűn van része az embernek, ha Kairóban jár. 🙂

Persze nyilván egyszerűbb az élet, ha a feleség is dolgozik. Egy fizetésből sokan kijönnek, ám főleg friss, fiatal házasoknál ez nem is szokott felmerülni, hogy esetleg a feleség ne dolgozzon, hiszen meg kell venni a lakást, a bútorok sem egy olcsó mulatság és bár mindez a férj és családjának a felelőssége elsősorban, hogy mindezt megteremtse, legtöbb esetben a lány és családja is beszáll a házasulandó gyerekek jövőjének megalapozásába. De ezt majd egy másik bejegyzésben taglalnám részletesebben, nagyon érdekes. 🙂 Ám elvileg amennyiben a feleség netalán folytatni szeretné tanulmányait és nem akar mellette dolgozni, úgy férjének ez ellen nem lehet(ne) semmi ellenvetése. ( Már ha persze nem jön a baba a házasság kötés után kilenc hónappal, ami még mindig bevett szokás sok családnál. )

Saját kereset

Abból kiindulva, hogy kinek mi a fő feladata, amennyiben közös megegyezés alapján a feleség a munka mellett dönt, úgy keresete felett csak és kizárólag ő maga rendelkezik, férjének nincs joga sem elvenni, sem elkérni belőle. Tehát megteheti a feleség, hogy a férje tartja el, míg ő szépen félre teszi a saját kis fizetését és arra költi, amire ő akarja. ( Tudtommal erről nem kell is beszámolnia előre a férjének.)

Természetesen nem ilyen szőrös szivűek az itteni nők, hogy csak úgy el”shoppingolják” a fizetésüket, míg férjük meggebed a munkában, hogy legyen mit enni. De jó, ha az ember tisztában van a jogaival. A gyakorlatban persze minden családban el van osztva ki mire költ. Bár azt is még had emlitsem meg, hogy általában a férj nem utazik a feleségére. Értem ez alatt, hogy szereti, ha ő saját maga teremt meg mindent: ő veszi az ételt, a ruhákat, a lakásba ha valami új dolog kell, egyszóval bármit, amit a felesége szeretne. A feleség pedig csak rakosgassa félre tartaléknak a saját fizetését, hiszen ő a férfi, a család fenntartó, neki kell állnia a kiadásokat. Tehát egy egyiptomi férfi nem is várja el, sőt, sokszor sértésként élni meg, ha a felesége akar valamit venni a saját pénzéből és nem ő veheti meg azt neki.

sp034

Vivó egyiptomi az Olimpián.

A férfiak “elnyomása”?

A családban én mindenhol azt láttam, hogy nagyon tisztelik a nőket és habár ugye a férfi hozza meg a végső döntést feleségével való konzultálás után ( az eseteg többségében), azért itt is a háttérből a nők nagyon ügyesen tudnak irányítani, mint mindenhol. 🙂 Csak el kell találni a kellő időpontot, hangnemet és módot és még azok a bizonyos csillagok is lekerülnek az égről. 🙂

Szegény férjemet meg apósomat sajnálom néha, mikor együtt vagyunk náluk: anyósom meg én és ha még a sógornőm is betoppan a gyerekekkel, csak úgy záporoznak a kérések, aminek általában hősiesen mindketten eleget is tesznek: “Kérlek vidd le a szemetet. El kell mennem a gyerekeknek pelenkáért, elvinnél? Nincs itthon egy pár dolog, leugranál a közértbe? És hamár lent vagy, a fűszereshez is benézhetnél egy kis római köményért. Valami van az internettel, megnéznéd?” És a többi, és a többi. 🙂

Mert ugye nekik sokkal egyszerűbb, csak felhúzzák a cipőt és kész, míg egy muszlim nőnek hogy kilépjen az ajtón fel kell öltöznie rendesen, megkötni a kendőt,…stb. ( Nőknek amúgy is mindig macerásabb a felöltözés: mire kitalálja mit vegyen fel, felveszi, de inkább mégis átcseréli, megigazítja a haját, nyolcszor megnézi magát a tükörben, még egy kis igazítás, egy kis smink és mire elkészül, a férje már hatszor megjárhatta volna oda-vissza a közértet. Na ez a muszlim lányoknál sincsen másként, annyi különbséggel, hogy hajigazítás helyett kendő kötés van. )

Young couples on the Nile

Nilus mentén beszélgető ( valószinüleg ismerkedő) párok.

Hát így vannak “elnyomva” itt a muszlim nők: tanulhatnak, dolgozhatnak, de ha nem akarnak akkor nem kell, ha még mégis, akkor a fizetésük teljes mértékben az övék. Mindig van, aki elvigye őket kocsival, vagy leugorjon helyettük bevásárolni és elárulom előre még azt is, hogy házasság kötéskor a legtöbben szép kis összeget vagy valami drága ékszert kapnak jegyajándék gyanánt, ami szintén teljes mértékben az övék, illetve válás esetén is a férjnek kötelessége segíteni volt feleségét anyagilag egy bizonyos ideig.