Néhány dolog, ami garantáltan kultúrsokkol Egyiptomban

Ez a poszt eredetileg a Határátkelőn (hataratkelo.blog.hu) jelent meg. 

Külföldre utazni mindig nagy élmény. Izgalmas helyeken jársz, érdekes emberekkel találkozol, furcsa szokásokat ismersz meg, különleges ételeket kóstolsz, egyszóval egy a megszokottól merőben eltérő világba csöppensz. Nyilván Európán belül utazva is sok szokatlan dolgot lát és tapasztal az ember, de talán mégsem érezzük annyira idegennek mindennapi környezetünkhöz és saját mentalitásunkhoz képest.  Az igazi kaland, vagyis a furcsaságok sokasága, kétségkívül a kontinens átlépésével kezdődik.

„A Wikipédia szócikke szerint a kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell élniük, “működniük” (például egy idegen országban).”

Nos, Egyiptom valószínűleg igazi kultúrsokkos élmény lesz (a maga pozitív és negatív értelmében) akár csak ha néhány napra jöttél, akár huzamosabb időre. Az egészben pedig a legszebb az, hogy teljesen mindegy hányszor jártál már „a Föld anyjának” országában, ahogy a helyiek nevezik, vagy hány éve élsz kint, mert minden egyes nap tartogat valamit számodra, amin meglepődhetsz, nevethetsz, meghökkenhetsz vagy teljesen kiakadhatsz. És sokszor még az ajtó küszöbét sem kell ehhez átlépni. Bár azt hiszem az utóbbi két év során sok pozitív és negatív érdekességről írtam már, mint a rutinos késés, a nagy családcentrika vagy a bosszantó Pató Pál uras életfilozófia, gondoltam itt az idő, hogy még néhány furcsasággal bővítsem a listát. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki járt már Egyiptomban, vagy netán ott is él (én jelenleg Budapesten tartózkodom, ezért írtam, hogy „ott”), még millió példát tudna említeni. Én a következőkben olyan dolgokat és szokásokat szedtem össze, melyek személy szerint engem vagy az országba látogatókat általában „sokként” érik.

El-shatafa/Közel-keleti bidé

Képzeld el, hogy mit sem sejtve besétálsz egy illemhelyiségbe, legyen az egy étterem mosdója vagy az egyiptomi házigazda fürdőszobája. Becsukod magad mögött az ajtót, majd felnyitva a WC csésze fedelét, ijedtedben hátrahőkölsz. De nem azért mert valaki elfelejtette maga után használni a WC kefét, vagy mert valami ízeltlábú, esetleg egy szőrös állatka úszik a vízben (bár Egyiptomban ez sem kizárt.)  A látvány, ami sokkolhat az nem más, mint a WC csésze belső falából kiálló rövid kis kampó, melynek csúcsos vége az ég ( és bizonyos testrészek) felé mered. Nem, ez se nem dekoráció, se nem a WC tisztítására szolgál; ez MAGAD tisztítására szolgál.

Az eszköz neve shatafa, vagy más néven a Közel-keleti bidé (egyik  fajtája), és bár szerintem a bidé használata WC papírral kombinálva a higiénia csúcsa, ( és nem mellesleg alapvető tisztálkodási eszköz  az orvosok szerint gyulladás, aranyér és egyéb „altáji panaszok” megelőzésére), erre a változatra inkább a „döbbenetes, félelmetes, és irtó gusztustalan” jelzők ugranak be. Ám a shatafának ennél kevésbé sokkoló változata is létezik. Rokona, a WC-vel összecsatlakoztatott cső vagy mini tus, ami a WC mellett közvetlenül, elérhető távolságban lóg a falon, vagy pl. a bevásárlóközpontokban és elegáns éttermekben található megoldás, amikor a WC tartály egyik oldalán lévő kis kart eltekerve az ülőke alatti rejtett lyukból víz spriccel elő.

Shatafa, version 1

Shatafa, version 1

Egy jó tanács a satafával kapcsolatban: mivel akadnak olyan emberek, akik WC papír vagy egyéb törlő helyett használják a shatafát és nem gondolnak arra, hogy esetleg másoknak szükségük lenne papírra is, ha vendégségbe mész, mindig legyen nálad kellő mennyiségű zsebkendő vagy törlőkendő, a meglepetések elkerülése végett.

A Közel-Keleten a shatafa használatának jótékony egészségügy okai mellett vallási alapja is van, ugyanis az iszlám vallásban nagyon fontos a tisztaság ( bármennyire is nem ez jön le arab országban járva.) Egy muszlim embernek (aki nem feltétlen, sőt, az esetek többségében nem arab ugye, mint tudjuk), személyes igénye mellett vallási kötelessége is lenne mindig, minden tekintetben ápoltnak lennie (kellemes testszag, tiszta ruha, tiszta környezet,…stb.), amire nem csak a Korán, Isten utolsó kinyilatkoztatása a muszlimok hite szerint, de Mohamed próféta, Isten legutolsó prófétájának, tanításai is ösztönöznek.

Ám vallási tanítások ide vagy oda, ne szépítsük a dolgot: Egyiptomban (és a legtöbb Észak-afrikai/Közel-keleti országban) a lakosság nagy részének tisztasági igényeit illetően a helyzet khm..finoman fogalmazva is elég elkeserítő (mondhatni teljes (kultúr)sokk), elnézve a belváros szeméthegyeit, vagy látva, amint az előtted haladó autó ablakán egy nagy McDonald’s-os zacskó repül ki az útra és szóródik szanaszét minden, ami benne volt. De mindezek ellenére szerencsére még így is akadnak bőven olyanok, akiknek igenis fontos a tisztaság és tesznek is érte (és remélhetőleg idővel egyre többen lesznek). Szerintem az elmúlt években egyébként némi javuló tendencia figyelhető meg Egyiptomban a tisztaság terén: a valamivel több szemétgyűjtő, kukásautó, és az utakon sepregető köztisztaságiak mellett számos önkéntes csapattal és tisztasági projektekkel találkozni a nagyvárosokban, illetve  a (nemzetközi) iskolák is nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy diákjaikat tisztaságra és környezettudatosságra neveljék.

Egyiptomi felmosási technika

Ha már a tisztaságnál járunk, amellett, hogy a háziasszonyok az ablak alatt kifeszített szárítókötelekre teregetnek, ami számomra szintén „sokkos” kategória, eszembe jutott még, micsoda furcsa rituáléval mossák fel az egyiptomiak lakásuk, éttermük vagy üzletük padlóját.

Egyik késő délután egy külvárosi „gyümölcsöző” teraszán iszogattuk a hatalmas pohár mangó, guava, banán, eper turmixunkat, ( ami rettentő finom volt és került vagy 250 forintba, csak hogy irigykedj), amikor arra lettem figyelmes, hogy az eladó egy hosszú slagot húz be az üzletbe a kinti csap mellől. De még mielőtt bármit is csinált volna vele, először is egy flakonból szétlocsolta a barna színű, vegyszerszagú Dettolt  a padlón ( mert hát a citrom illatú biztosan nem olyan hatékony, mint az eredeti, hányingerkeltő Dettol, amitől a helységet nem csak baktériumok és ízeltlábúak, de minden szaglással megáldott potenciális vendég is 10 méteres körzetben elkerül ), majd ezt követően kisétált a csaphoz és megnyitotta azt, hogy a cső végéből kiömlő víz csőtörés szerűen teljesen elárassza az üzletet. Miután kellő mennyiségű víz lepte el a padlót, az eladó térdig feltűrt nadrágban és papucsban csónakázva a bokáig érő vízben, egy seprű méretű ablaktisztítóval (vagyis egy padlólehúzóval) igyekezett kihúzni a vizet a homokos utcára ( talán abból a megfontolásból, hogy ha már sikerült úgy lefertőtleníteni az üzletet, hogy ember nincs, aki oda önszántából belépne, legalább a bolt előtti mocsárban megfeneklett autósok hozzanak valami bevételt.)

Ezt a módszert használják egyébként hetente egyszer a gondnokok is mikor a lépcsőházat takarítják, de otthon a háziasszonyok is, csak slag helyett egy fél vödör vízzel öntik le a padlót, majd azzal a bizonyos padlólehúzóval (mely nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem) a fürdőszoba lefolyójába terelik a koszos vizet.  Hm, nekem valahogy nem jött be ez a csónakázós dolog, így részemről maradtam inkább az európai, felmosóvödrös és felmosóruhás, citromos illatú Dettolos verziónál.

Az úton való átkelés művészete

Bár már többször szóba került a blogon a pulzus számot megkétszerező kaotikus kairói közlekedés, szerintem a KRESZ szabályokhoz szokott európai számára ez minden egyes utcára lépéskor egy akkora sokk, hogy muszáj vagyok ebben a posztban is megemlíteni. Többször jártam Egyiptomban már azelőtt is, hogy 4 éve a fővárosba költöztem volna, de bárhová mentem, mindig szigorúan ismerősök kísértek. A kiköltözés után is körülbelül egy hónap telt el, mire vettem a bátorságot, hogy megpróbálkozzak egyedül átmenni  a főúton, vagy hogy használjam a tömegközlekedést. Hogy miért? Mert egész egyszerűen még ha valahol a közlekedési minisztérium (már ha létezik egyáltalán ilyen) asztalain porosodó papír stócok között találnánk is egy csótány-taposta, egér-rágta, teafoltokkal tarkított őskori dokumentumot „Közúti Rendelkezések Egységes Szabályzása” címmel, gyakorlatban ennek létezéséről úgy tűnik az égvilágon senki sem tud (vagy csak jól titkolják) – sem a jogosítványt potom összegért megvásároló, gázpedált rendszeresen tövig nyomó autósok, sem az útszélén műanyagszékükben bóbiskoló rendőrnek álcázott egyének. Kipufogógáz lepte jelzőtáblákat, néha pirosan, néha meg zölden pislákoló lámpákat ugyan lát az ember helyenként, ám egy-két útszakasztól eltekintve ezek inkább csak afféle dekorációként funkcionálnak Egyiptomban. Így tehát követési távolság, sebességkorlátozás, és (sok egyéb mellett) indexlámpa használatának hiányában én a mai napig egy gyors fohászt mindig elmondok mielőtt lelépve az út szegélyéről (és nem a járdáról – az ugyanis nem létezik, vagy legalábbis nem az általunk megszokott formában) belevetném magam a száguldó autók sűrűjébe.

_62128109_62128108

Na itt próbálj meg átkelni 🙂

De nehogy teljesen elrettentselek az egyedül való közlekedéstől, tudni kell azt is, hogy Egyiptomban a főutak szembe sávjai nem közvetlenül egymás mellett, egyetlen szaggatott vonallal elválasztva futnak, mint nálunk. A gyalogosok szerencséjére és az autósok pechére a szembe sávokat mindenhol kordonok, vagy egy vékony aszfalt sziget választja el egymástól. Így mikor gyalogosan átkelsz, többnyire csak egy irányba kell figyelned, hogy átjuss az út közepére a kordon mellé, majd onnan (remélhetőleg sértetlenül) az út túloldalára. ( Bár azért vedd számításba a forgalommal szembe menő, vagy hirtelen visszakanyarodó autósokat is). Ha autóval közlekedsz, akkor viszont ez azt jelenti, hogy hosszú métereken, akár kilométereken keresztül kell hajtanod egy irányba, hogy találj egy rést az elválasztón és vissza tudj kanyarodni a másik sávba. Ez alapjáraton is rettentő idegesítő tud lenni, kiváltképp mikor dugóban rekedtél, mikor utas vagy egy taxiban, vagy mikor benézted a dolgot és tovább haladtál a résen. (Na többnyire ekkor szoktak a dühös sofőrök menetiránnyal szembe kapcsolni és szépen visszatolatni ahelyett, hogy még két kilométert megtennének a következő visszakanyarodóig.)

Tehát ha élve szeretnél átjutni az út túloldalára, érdemes:

  • ilyen visszakanyarodókhoz igazodni az úton való átkelést, ahol talán valamivel lassabban mennek az emberek a másik sávból átszállingózó autók miatt.
  • ott átmenni, ahol bedugult a forgalom ( ami elég sűrűn megesik, főleg a belvárosban, úgyhogy ez nem lesz nehéz).
  • kezdő kairói gyalogosként a feltehetőleg rutinosabban átkelő helyiekhez csatlakozni.
  • sok helyen rendőrök irányítják a forgalmat, így a békésebb élmény érdekében érdemes kivárni mikor azt az útszakaszt állítja meg, ahol épp átmennél.
  • bátran elindulni és a „lyukakat” keresni az autók között, amelyeken szépen átsakkozhatod magad a túloldalra. ( Meglehet, hogy néhány másodperc erejéig az út közepén, a száguldó autók között rekedsz majd, de próbálj meg nem pánikba esni. 🙂 )

Egyébként az autósok is fel vannak készülve a  hirtelen lelépő gyalogosokra, illetve arra, hogy járda hiányában a járókelőkkel osztozkodniuk kell az aszfalton, így ha határozott vagy, (remélhetőleg) az autós is tudni fogja, hogy mikor kell lassítania vagy hogy hogyan kerüljön ki.

 

Mintha süketek lennének az emberek

Ha megkérdezel bárkit, mi jut eszébe az egyiptomi emberekről, biztos vagyok benne, hogy az elsők között lesz az a mondat, hogy „az egyiptomiak mindig üvöltözve beszélnek egymással.” Ez egyébként az arabok, illetve tudtommal a heves temperamentummal megáldott mediterrán emberek (egyik) közös vonása (ami alól meglepő módon vannak kivételek, pl. a férjem és az apósom). Az egyiptomiaknál az „üvöltözés” nem feltétlen párosul a haraggal. Teljesen hétköznapi, hogy-vagy-kösz-jól- és-te- párbeszédek is az általunk normálisnak vélttől jóval nagyobb hangerővel folynak, ami bennünk viszont sokszor aggodalmat vagy félelmet kelthet. (Ennek tudatában képzelheted milyen az, mikor valóban felmegy bennük a pumpa.) Ám nem csupán beszédben szeretnek hangosak lenni.

Meg sem tudom mondani hányszor történt, hogy a betervezett csendesen beszélgetős, meghitt vacsora helyett egy házibuli jellegű hangulat kellős közepébe csöppentünk az étteremben (természetesen miután már elfoglaltuk az asztalunkat), ahol a kellemes aláfestő dallamok helyett fülsüketítő robajjal szakadt ki a zene a hangszórókból. De körülnézve a többi asztaltársaságon úgy tűnt, csak nekünk, csendesebb embereknek okoz nehézséget Britney Spears-t túlkiabálva beszélgetni a vacsora felett.

Bömbölő zenével leggyakrabban a mikrobuszokban találkozhatsz még ( általában a nagy klasszikusok, mint Umm Kulthum , Mohamed Munir, vagy az arab női szívek rabul ejtője, Amr Diab mellett a „vérbeli helyi” előadók (hazai viszonylatban mérve kb. a mulatós zene kategóriája) kazettáit is előszeretettel rakják be. Elsőre talán a szokatlan arab ritmusok miatt még különlegesnek is találod, de garantálom, amint elkezded érteni a szövegét, a döbbenettől inkább csak a fejed fogod. A „kedvenc” számomban például, amit egyszer évekkel ezelőtt hallottam, az előadó a gyümölcsök neveit ismételgeti mindenféle arab hangszeres kíséret mellett. Pont. Ennyi a dal.

A lokál zene mellett sokszor hallani Korán recitálást is az autókból, buszokból és taxikból. A legtöbb egyiptomi, ha nem is túlságosan vallásos, de elmondható, hogy Istenhívő. Éppen ezért a muszlimok nagy többsége mélyen tiszteli a Koránt és sokszor beteszi hallgatni útközben. Van aki egyenesen váltogatja a kettőt: először bekapcsolja a Korán rádiót, majd negyed óra múlva egy kis „arab mulatósra” kapcsol, majd később megint visszatér a Korán recitáláshoz.

Egyéb helyek még ahonnan üvöltő helyi zenét hallasz a Tahrir tér környékén, a Nílus partján parkoló díszes kis csónakokból, (melyek néhány fontért kapitánnyal együtt elköthetőek), illetve este az utak mentén parkoló fiatalok kocsijai. Ugyanis míg itthon az egyetemisták általában kocsmákban bandáznak, a kintiek (többnyire)  leparkolják valahol az autót, nyitva hagyják az ajtókat, és maxra tekert hangerő, illetve néhány Pepsi társaságában hajnalig beszélgetnek, szórakoznak.

Becsület és bizalom

Magyarországon köztudott, hogy gyakorlatilag bárminek lába kélhet, illetve hogy bizony bérlet és jegy bliccelések,  elfelejtett vagy hamis tétellel kiállított bolti/éttermi számlák és egyéb apróbb fondorlatosságok előfordulnak, csak hogy az emberek csökkentsék a kiadásokat.

Bár Kairóban szintén sok az utcai zsebtolvaj, vagy azok, akik itt-ott próbálnak trükközni, hogy néhány egyiptomi fonttal több maradjon a pénztárcában (a külföldiek már-már pofátlannak minősülő átvágásairól nem is beszélve), mégis mindezek ellenére nagy meglepetésként ért az a becsületesség, ami az egyiptomi emberekre általánosságban jellemző.  Pl. a következő jelenettel nagyon gyakran találkozhatunk: megáll az illető a kocsijával mondjuk, a változatosság kedvéért, egy „gyümölcsöző” előtt. Dudál, mire kijön a felszolgáló, aki felveszi a rendelést, majd  kihozza az italt a kocsihoz, amit kényelmesen elkortyolgatnak az utasok. Miután kiürültek a poharak, ismét dudál a sofőr a kiszolgálónak, jelezve fizetési szándékát. Ő jön, az illető kifizeti, majd megköszönve a munkáját szépen elhajt. Őszintén: el tudod képzelni, hogy ez Magyarországon történjen? Mert én nem igazán.  Én inkább csak azt látom lelki szemeim előtt, hogyan kapcsol rükvercbe majd tapos a gázpedálra még abban a szent percben, ahogy kézhez kapta az italokat.

Hasonló eset a tömegközlekedésen: felugrik egy emberke a tömött buszra az első ajtónál, ahol egy gombostűt is nehéz lenne leejteni, nemhogy hátra préselődni a a busz végébe jegyet váltani. (A hátsó ajtónál már nem volt hely.) Ehelyett mit csinál? “Potyautaskodás” helyett, ahogy mi az várnánk, kikeresi a jegy árát a zsebéből és szépen az embertömegen át hátraküldi a jegykezelőnek, aki cserébe a kis papírfecnit ugyanazon az útvonalon visszaküldeti a feladónak. Eszébe nem jutna sem a felszállónak elbliccelni a dolgot, se bármelyik átadónak lenyúlni a pénzt.

Egy utolsó példa: sok muszlim férfi ha teheti, az imáit a mecsetben végzi közösségben. Mikor megszólal a mecset minaretjeinek hangszórójából a müezzin imára hívó hangja, az út széli zöldségárus fogja magát, és áruit teljesen őrizetlenül hagyva (még le sem takarja), poros papucsában elslattyog a mecsetig, ahol miután alaposan megmosakodott, a többi férfival együtt a mecset szőnyeggel terített padlóján feláll az imára. Mindent egybevéve kb. negyed óráig marad távol, ám ez idő alatt egyetlen járókelő sem vetemedik arra, hogy a napon sütkérező  ládákból bármit is elemeljen.

egypt_cairo_praying_allah

Megoldották a kérdést. 🙂

Az érzelmek kifejezésének módjai

A Közel-Keleten járva kicsit sokkoló élmény lehet, mikor két férfit látsz az utcán sétálva egymás mellett – karon vagy kézen fogva! (Nőket is látsz természetesen kézen fogva, de az talán mégsem annyira meglepő, mint két férfit látni így.) Nem, ez nem jelenti azt, hogy a saját nemükhöz vonzódnának ( bár nincs kizárva, hiszen homoszexuálisok a Közel-Keleten is ugyanúgy vannak, csak éppen nem verik/ verhetik nagy dobra). Egyszerűen csak arról van szó, hogy jó barátok és ezt eképpen is kifejezik. Meg a kb. nyolc darab (ha nem több) csattanós puszival.

Számtalanszor esett meg velem is, hogy egyik kedves (akár újonnan megismert) ismerősömmel, kolléganőmmel sétáltunk, mikor az egyik pillanatban hirtelen kézen/karon ragadott. Bár itt ez teljesen természetes, számomra mégis idegen szokás, a privát szféra határának túllépését jelenti, úgyhogy én ilyen esetekben kínosan érezve magam inkább a táskámban kezdtem gyorsan matatni .

Tapasztalataim szerint egyébként az egyiptomiak nagyon érzékeny emberek ( a férfiak is). Ennek negatív oldala, hogy könnyen sértődnek ( és még csak nem is tudod pontosan mi rosszat tettél). Viszont ez azt is jelenti, hogy szeretik kimutatni a szeretetüket barátaik, kollégáik, ismerőseik felé is pl. sokszor használt szavakkal, mint habibi (ami szó szerinti fordításban ’ szerelmem’-et jelent, de alapvetően a gyerekedtől kezdve a sarki fűszeresig mindenkit le lehet „habibizni”), vagy gesztusokkal, mint az ölelés vagy a kézen fogás.

Az érzelmek kifejezésével kapcsolatban furcsa még számomra, hogy az emberek mennyire könnyen dobálóznak olyan szavakkal, mint „szeretlek” vagy „jaj de hiányoztál”. Bár tény, az egyiptomiak nagyon barátkozós típusok, nekem az ilyen kifejezések sokszor túl elhamarkodottnak és nem tűnnek őszintének. Már csak azért sem, mert az egyiptomiaknak megvan az a szokásuk, hogy olyat mondanak puszta tiszteletből vagy vendégszeretetből,  amit egyébként nem biztos, hogy komolyan is gondolnak. Pl. ha valakinél több napig vendégeskedsz és azt mondja neked „érezd magad otthon”, melyre magabiztos arckifejezéssel többször is bátorít, attól még jobb, ha nem veszed készpénznek a szavait.

aeecb1c3-1bb1-426a-8c7c-7ed89e6e671e

Szüzen házasságig

Az egyiptomi társadalomban, részben a valláshoz kötődően ( legyen az az iszlám vagy a kopt kereszténység), még mindig élnek bizonyos erkölcsi normák, amik egy nyugati „modern” ember számára már furcsának, akár nevetségesnek tűnhet, Egyiptomban viszont többnyire véresen komolyan vesznek. A legfontosabb ilyen norma, hogy a testi kapcsolat bármilyen formája kizárólag a házasság keretein belül képzelhető el. Nyilván az „ahány ház, annyi szokás” című történet itt is érvényes, tehát találkozhatunk nagyon liberális, nyugatias gondolkodású egyiptomiakkal is, általában a legfelsőbb rétegből (pl. a Kairói Amerikai Egyetemen), akik puszival és öleléssel köszönnek ellenkező nemű barátaiknak (utcán nem, de mondjuk az egyetemen belül igen), vagy akár már végigmentek a fél egyetemi csoporton is az esti privát partik alkalmával. Vannak egyiptomi családok, akik szemet hunynak, ha fiuk/lányuk kézen fogva sétál a barátnőjükkel/ barátjukkal, de azért ügyelnek rá, hogy több lehetőleg ne történjen köztük. Vannak, akik esküvőig kizárólag valamiféle felügyelet mellett találkozhatnak (pl. a pár az étterem egyik végén ül le, míg néhány családtag az étterem másik végén), és hallani olyanokról is, akik képesek a saját fiukat/lányukat megmérgezni, amennyiben kiderül, hogy annak házasságkötés előtt már volt szexuális kapcsolata. Szóval Egyiptom a vallás és a kultúra ( a kettő nem összekeverendő), a különböző családi szokások és egyéni meggyőződések színes olvasztótégelye.

Egyiptomban továbbá, ami sokaknak kultúrsokkot jelenthet, nem illik nyilvános helyeken ölelkezni, vagy pláne csókolózni, vagy túlságosan magamutogató ruhákban járni (dekoltázsolt, vállat és térdet nem takaró ruha kilőve, bár érdekes módon a szűk farmer vagy az idomokra erőteljesen rásimult felső még átmegy a rostán). Aztán hogy ki mit csinál magányos parkok, üres lépcsőházak, szűk liftek, vagy zárt ajtók mögött, az már mindenki lelkiismeretére van bízva. A lényeg, hogy bármi is legyen az (szex, prostitúció, alkohol, pornó, drogok és társai), ne legyen közszemlére téve.

Szülőkkel egy fedél alatt

Míg itthon egyre többen költöznek saját albérletbe már az egyetemi évek alatt, Egyiptomban az emberek jellemzően, kortól függetlenül, egészen az esküvőig a szülőkkel laknak a családi házban. Egy férfi  nyilván hülye lenne önként elmenni a házból, ahol mosnak-főznek rá, kivéve talán ha olyan állást kap külföldön amiért érdemes elhagyni az otthon melegét – és a cég éttermi kosztjára cserélni mami főztjét. Na jó, csak viccelek. Biztos akadnak olyan rendszerető férfiak, akik képesek a teljes önellátásra nő nélkül is (beleértve a bejárónőt is!), de valljuk be őszintén, ez nem igazán jellemző az „erősebbik nemre”   – és ez Egyiptomban sincs másképp. Ám a felnőtt nők sem igen költöznek el a szülőktől, ha nem muszáj. Vagy, mert nem is vágynak rá, vagy mert bár vágynának rá, a szülők egyszerűen nem engedik meg nekik. (De nem csak azért, mert nők. A férfiak életében is ugyanúgy mindig ott a családi nyomás.)  Ha mégis belemegy a család a költözésbe, általában vagy rokonoknál laknak, vagy más nőkkel együtt bérelnek lakást. Egyedül viszont egy nő még ha meg is tehetné sem bérel soha egymaga lakást ( és őszintén szólva nem is ajánlatos), kivéve maximum ha már betöltötte az 50-et.

A tanulmányok viszont nekem úgy tűnik a szülői szigor alól valamelyest kivételt képeznek. Magam is ismerek egyiptomi nőket, akik nem csak más városban, de külföldön, Amerikában vagy Európában, szereztek diplomát vagy doktoráltak, ahová egymaguk utaztak még férjhezmenetel előtt.

Ám nem csak a házasságig élnek az emberek a szüleikkel. Ha válásra kerül a sor, mindenki szépen felpakolja a motyóit és hazaköltözik a szülőkhöz. Amennyiben a férjnek sikerül magáról levakarnia az „elvált” bélyeget, természetesen újdonsült feleségével marad a lakásban, hiszen magát a közös lakást egy házasságban a férfinek kell vennie, ám az elvált nőt holt biztos, hogy hazarendelik – unokástul, mindenestül.

 

Alkohol nélkül is jól érzik magukat az emberek

Valószínűleg ezt a legnehezebb elhinni egy olyan nemzetből valónak, ahol az emberek  mindig találnak alkalmat, hogy előkerüljön néhány doboz folyékony kenyér vagy egy kis fütyülős (és ahol nem mellesleg népbetegségnek számít az alkoholizmus). Természetesen nem állítom, hogy nem találsz olyan egyiptomit, Egyiptomon belül, aki életében nem ivott még alkoholt vagy akár ne lenne annak rendszeres fogyasztója. De attól függetlenül, hogy bizonyos italboltokban és szállodákban legálisan lehet alkoholt vásárolni, az alkoholfogyasztás (a dohányzással ellentétben) társadalmilag egyáltalán nem elfogadott tevékenység, és éppen ezért nem találkozunk pl. olyan reklámokkal sem, melyek annak fogyasztására buzdítanának. Az átlag egyiptomi köszöni szépen ital nélkül is maximálisan tudja élvezni a különböző családi, baráti összejöveteleket néhány Pepsi és gyümölcslé kíséretében, és képes esténként egy szimpla forró teával vagy kávéval is relaxálni a fárasztó nap után.

21588527-celebrating-by-the-nile

Téged mi az, ami (kultúr)sokkolt Egyiptomban?

Még néhány gondolat a gyerekkérdésről

A múltkori poszt után eszembe jutott még pár dolog, amit szerettem volna megosztani veletek a gyerekek kapcsán. Íme.

Girls who painted the wall with Egypt's colours

Házasság = Baba

Míg mi, egy-két gyerekes 21. századi Európaiak a Közel-Keleten járva sokszor elcsodálkozunk  (és esetleg rosszalló tekintettel, értetlenül állunk) a rengeteg gyerek láttán,  addig ők teljesen más szemszögből látják ezt a gyerekkérdést. Egyiptomban ( és az arab világban általánosságban) a gyerekre Isten áldásaként tekintenek. Éppen ezért a hónapokig tartó jegyességet majd  házasságkötést követően teljesen természetesen, mondhatni elvárás a család részéről (függetlenül attól, hány éves korban házasodott az illető és hány unoka van már a családban), hogy 9 hónap múlva megérkezzen az első kis trónörökös. Erről az ifjú párt sem kell túlzottan győzködni.

Arról, hogy az emberek mennyire „bolondulnak” kint a gyerekekért, pont egyik kedves egyiptomi barátnőmmel beszélgettem néhány hónappal ezelőtt. Ő is azon a véleményen volt, hogy a legtöbb egyiptomi nő szemében nem létezik fontosabb dolog a gyereknél, és bármiről képes lemondani érte. Elmondása szerint van, hogy a férj még várni akarna a gyerekkel, élni kicsit kettesben, ám a hír hallatán felesége teljes depresszióba esik. Nem akar ő menni sehová, és teljesen értetlenül áll a dolog előtt, hogy a férje hogy-hogy nem akar mégy gyereket.

Ám mikor a gyereket valamilyen oknál fogva nem szállítja le a gólya határidőn belül, megszólalnak a vészjelző szirénák, a családtagok és barátok pedig, mint szenzációhajhász újságírók csapnak le a „tetten ért” párra, hogy felgöngyölítsék az ügyet: vajon mi történhetett, miért nem jön még a baba? Teljes a pánik a családban.

Az egyik idősebb, hölgy ismerősöm például, aki többek között alternatív gyógyászattal foglalkozik Kairóban(nagy titokban), egyik találkozásunk alkalmával már a homeopátiás szereit rejtő szekrényében turkált a megfelelő készítmény után kutatva, mert biztosra vélte, hogy itt egészségügyi gondok vannak és azért nem nő még a méretem deréktájon. Kisebb sokkot kapott, mikor közöltem vele, hogy semmi ok az aggodalomra, mert tudtommal teljesen egészséges vagyok ( bár nem értem, miért csak a nővel lehetne a gond, de mindegy). A helyzet csupán az, hogy voltaképp nálunk még terve sincsen a baba. Miután felocsúdott, elkezdte sorolni az érveket, amiért szerinte nekem azon nyomban gyereket kell vállalnom, ám miután még a negyed órás monológ után is csak a fejemet ráztam, feladta – majd a legközelebbi találkozásunkkor újra próbálkozott.

Előzőleg már említettem, hogy manapság egyre jobban kitolódik a házasságkötések, és ezzel együtt a gyerekvállalás időpontja is (legalábbis Kairóban és a nagyvárosokban biztosan). Az egyiptomiak nem szívesen házasodnak tanulmányaik befejezése előtt, a szülők pedig még annyira sem támogatják a dolgot. Legtöbbször nagy csatákat kell vívni, ha valaki egyetemi évei alatt, „kezdőtőke nélkül”, jól fizető munkahely és lakás nélkül akar házasodni. (Saját tapasztalat.) Pedig nem kellene, hogy ekkora gondot okozzon a dolog, ha mondjuk nem ragaszkodnának ennyire a berögzött kulturális szokásokhoz és elvekhez. Kényelmesen, még akár egy PhD-t is ellehetne végezni házasság mellett, gyerek előtt.

De találkoztam már a másik véglettel is. Olyan lányokkal, akik 17-19 évesen mentek férjhez és szülték első gyermeküket. Egyesesek közülük ezt követően el sem kezdték, vagy abbahagyták az egyetemet, de volt, aki folytatta és némi nagyszülői segítséggel sikeresen lediplomázott gyerek mellett is.

Így a nagyfokú gyerekszeretet mellett a másik ok talán, hogy az egyiptomi párok ilyen hamar vállalnak gyereket, a családok összetartásának köszönhető.  Nyilván minden könnyebb, ha tudja az ember, hogy ott vannak a közelben a nagyszülők meg a rokonok (talán néha túl közel is), akik besegítenek a gyereknevelésben – ha kell, ha nem. Ez esetenként jelenthet akár hátrányt is, gondolva itt a különböző nevelési elvek konfliktusaira, de ha ezek az elején letisztázódnak, szerintem rettentő sokat jelent, hogy tudod, a nagyikra minden körülmények között számíthatsz, akik ezt egyébként el is várják és nagyon élvezik, mikor unokájukra vigyázhatnak.

children

Tucatnyi gyerek egy családban

Egy egyiptomi családban átlagban 3 gyerek van, de egyáltalán nem ritka az 5-6 gyerek. Az egyke még a fehér hollónál is ritkább, ám két gyerekes családdal már sűrűbben találkozol. Sokakban felmerülhet a kérdés: miért kell ennyi gyerek, főleg egy olyan családban, ahol napi szintű problémát jelent a megélhetés? ( Statisztikák szerint a 2012-es évben 2.6 millió gyerek született, Egyiptom lakossága pedig jelenleg 87 millió körül jár. )

Mindazonáltal, hogy én is sokszor felteszem a kérdést, látva pl. a gondnok (bawwáb) gyerekeit az 10×10-es kis lyukban a lépcső alatt egy szakadt matracon ücsörögve,  szerintem az alapvető probléma talán nem is a születések számával lenne, hiszen pl. Németország lélekszáma sincsen sokkal lemaradva Egyiptomtól 80,7 millió főnyi lakosságát tekintve. (2013-as adat). A  legnagyobb probléma ( a számos probléma mellett) inkább az, hogy szinte mindenki Kairóban, illetve Alexandriában tömörül, a legtöbb gyárnak és cégnek a központja ebben a két városban található. Pedig attól függetlenül, hogy Egyiptom java része sivatagos terület, még számos kincse van, gondolok itt pl. a kőolaj és foszfátbányászatra, a tengerparti sólepárlókra, a Nílus mente és az oázisok növény – és állattenyésztésére, vagy éppenséggel a szinte teljesen tönkretett gyapottermesztésre. (Az egyiptomi gyapot a világ egyik legjobb minőségű gyapotja, és a világ egyik legnagyobb élőállítója volt néhány évtizeddel ezelőttig. Mára ez az iparág teljesen leépült, rengeteg vidéki gyárat bezártak.) Mivel nem fordítanak kellő időt és pénzt más városok fejlesztésre, így aki teheti, a zsúfolt és zajos Kairóba költözik falujából, ahol sok esetben még víz és áram sincs bevezetve a házakhoz.

De térjünk vissza az eredeti kérdésre: azon kívül, hogy az egyiptomiak nagyon család centrikus nép, imádják mikor a gyerekek gügyögése-gagyogása tölti meg a házat, és Isten áldásaként tekintenek rájuk, még mi az, ami miatt ennyire sok a születések száma?

Sokan erre azt szokták rávágni, hogy mert Egyiptomban nem ismerik, vagy egyenesen tiltják a fogamzásgátlást . Ez így nem igaz. Először is le kell szögezni, hogy szexuális kapcsolatról, pláne gyerekvállalásról ,mind a muszlimok, mind a kopt keresztények körében kizárólag a házasság keretei között beszélhetünk. Nyilván történnek afférok házasság előtt is, vagy mellette, csak úgy, mint bárhol máshol a világban, de  társadalmilag sem az egyik, sem a másik eset nem elfogadott, és rettentő nagy szégyennek számít.

Általánosságban az is elmondható, hogy a szexualitásról nyíltan beszélni nem szokás Egyiptomban. Így például sosem leszünk fültanúi a kávéházban, amint a másik asztalnál beszélgető társaság tagjai azt ecsetelik, hol és kivel töltötték az előző éjszakát, és hogy az fergetegesre vagy tragikusra sikerült-e. De nem találjuk szembe magunkat fehérneműben pózoló anorexiás modellek, vagy éppen egy boxeralsóra vetkőzött férfi képével sem, aki óvszert reklámoz a járókelőknek  a metróban vagy a tv képernyőjén. Tény, hogy ha kissé diszkrétebb megközelítést is választva, mint nyugaton, de mindenképpen lehetne még mit fejleszteni azon, hogy az emberek ne kezeljék ennyire tabuként a szexualitás, a menstruáció és ehhez hasonló intimebb kérdéseket, (például be lehetne esetleg iktatni egy felvilágosító órát a gimnáziumok utolsó éveiben, főleg vidéken, vagy modellektől mentes reklámokkal felhívni az emberek figyelmét a patikákban megvásárolható forgalmazott termékekre, amit egyébként egyik alkalommal már láttam is).

558306_623833217416_443040704_n

Óvszerreklám Kairóban – Mondom, hogy lehet ez diszkrét is. 🙂

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, mikor a patikában vásároltam, többek között egy csomag betétet.  Minden egyes alkalommal az eladó egy teljesen fekete zacskóba  tette a megvásárolt betétet, majd azt még egy fekete zacskóba rejtette, hogy még véletlenül se lássa meg senki, mit rejt a csomag. Nem mintha ország-világnak mutogatni kellene, de azért nem kell ebből ekkora facnit sem csinálni.

Ám mindez nem jelenti azt, hogy mindenki teljesen tudatlan lenne a téren. Én úgy vettem észre, hogy a nők egymás között, és a férfiak is egymás között éppúgy megbeszélnek mindent , legyen szó akár menstruációról, a nászéjszakáról, vagy a védekezésről – teljesen privát beszélgetés keretein belül. Az internetről nem is beszélve, ahol minden információ csak egy kattintásnyira van.

A patikákban – legalábbis a nagyvárosokban, mint Kairó – ugyanúgy beszerezhető a fogamzásgátló tabletta, potom áron  és természetesen vény nélkül, mint minden gyógyszer Egyiptomban. Terhességi tesztek, sürgősségi tabletták és óvszerek széles választéka várja a kedves, gyereket egyenlőre nem óhajtó házaspárokat. A fogamzásgátló tablettáról egyébként kint az a rémhír terjedt el, hogy később meddőséget és egyéb egészségügyi problémákat okoz, így az emberek kissé bizalmatlanok velük szemben. ( Sejtésem szerint a népszerűtlenséghez valószínűleg az is hozzájárul, hogy a tablettákat ugye napi rendszerességgel kell szedni, ami feledékeny egyiptomi nőknek, kiváltképp már 1-2 gyerek után, okozhat némi gondot.) Ez esetben spirálért is fordulhat az illető a nőgyógyászhoz. Igen, még ilyen is van Kairóban.

 

Tilos a fogamzásgátlás

Valóban vannak, akik bűnnek vélik a fogamzásgátlás bármiféle fajtáját és nem fogadnak el semmiféle mentséget rá, ám ez csupán a kisebbség. Már csak azért is, mert ha vallási szempontból nézzük a dolgot, számos feljegyzés maradt fent Mohamed próféta idejéből, hogy az emberek bizonyos okokból kifolyólag késleltették a teherbeesést és az nem számított bűnnek. Ergo, ez ma is érvényes.

Summa summarum, a baba kérdés a házastársakon múlik, illetve kellene, hogy múljon. Ameddig mindketten egyetértenek abban, hogy várni kellene még vele, addig nincs gond.

 

Gyerekmunka

Sajnos a történethez hozzátartozik, hogy sokan azért vállalnak gyereket, hogy több legyen a dolgos kéz a családban. Az UNICEF szerint az egyiptomi 5 és 17 év közötti gyerekek 9.3%-a dolgozik napi 8+ órában, esetenként iskola helyett, mezőgazdaságban, halászatban vagy a gyárakban. Habár az új alkotmány szabályozza a minimum életkort és a 18 év alattiak munkakörülményeit, ami összhangban áll a kötelező iskolai életkorral, ha nem végeznek szigorú ellenőrzéseket, ez mind csak elmélet marad.

Így ne lepődj meg, ha a boltok eladó pultjai mögött, a pékségben a sütő mellett, a mikrobuszban a volánnál vagy egyéb helyeken egy tizenéves formafiúval találod szembe magad. Ha nappal az utcán sétálva egy koszos arcú lányka hirtelen egy köteg petrezselymet nyom a kezedbe néhány fontot kérve érte cserébe, ha a déli tűző melegben, a kocsik kipufogógázának irritáló füstjében a dugóban araszolva egy verejtékező kisfiú foltos rongyával a kocsid kezdi törölgetni, várva, hogy munkáját némi apróval honoráld. De az is előfordulhat, ha este 11-kor a kocsisorok között, álmos szemeit dörzsölve feltűnik egy kis kölyök és járműről járműre kopogtat az ablakokon, hátha valakinek szüksége van 1 fontért egy csomag zsebkendőre. Szívszorító élmény.

child labor

6 éves egyiptomi kisfiú, aki a földeken dolgozik.

Milyen Egyiptomban gyereket nevelni/ kisgyerekes anyukának lenni?

Ha már a gyerekek a téma, nem maradhatnak el a külföldi anyukák egyiptomi élményei sem. Mivel a témában egyenlőre még szinte semmilyen tapasztalattal nem rendelkezem, a kérdést néhány Kairóban, illetve Luxorban élő magyar anyukának tettem fel, akik a következő válaszokat adták.

A kinti gyereknevelés negatív oldala

  • Nincsenek járdák, így szinte lehetetlen a babakocsis közlekedés
  • Nincs park, játszótér a közelben, ahová mindennap könnyedén egyedül is kivihetnéd a gyereket sétálni.
  • Az állatkert nagyon-nagyon lepukkant. Kevés vagy drága az olyan hely, amit a gyerek is élvezne.
  • Az állandó dugók miatt nehézkes egyik helyről a másikba jutni. Sokszor az egyébként 10 perces út (mondjuk az orvoshoz) is 1-2 órába is beletelik.
  • Nyáron elviselhetetlen a hőség, télen a rosszul szigetelt ablakok miatt igencsak fűteni kell vagy felöltözni, (vagy mind kettő), hogy a kinti 8-10 fok a lakásban elviselhető legyen.
  • A jó, többnyire európai rendszerű bölcsődék havi 2500 fonttól (94 ezer Ft) kezdődnek.
  • Rossz a közbiztonság, nem érzem magam sosem 100%-ig biztonságban.
  • Az orvosok többsége szakképzetlen, a szakképzettek eszméletlen drágák. Mindenki mindenre antibiotikumot akarnak felírni, és volt, hogy az orvos tanácsaival a gyerek életét veszélyeztette. Ha nincs nagy gáz, inkább saját magam kezelem a gyereket.
  • A klubunkban a szebb, igényesebben berendezett helységekbe nem lehet gyerekkel bemenni. Csak oda, ami úgy néz ki, mint egy vasúti váróterem.
  • Az alexandriai könyvtárba sem léphetnek be gyerekek.

A pozitív oldala

  • Sok a babás-mamás közösség
  • Itt mindenki imádja a gyerekeket, így a a taxisofőrtől kezdve az üzletek, kávéházak dolgozóin át mindenki segítőkész, és nem bánják, ha a gyerek szétpakolja a házat.
  • Probléma nélkül be tudom vinni a gyereket a munkahelyre, a főnök nem problémázik és mindig van kivel eljátsszon.
  • Gyerekkel nagyobb biztonságban érzem magam az utcákon, mert a gyerekes anyukát sokkal nagyobb tiszteletben tartják. Gyerekkel sohasem szólnak utánam a férfiak ( nélküle viszont igen.)
  • Gyerekszeretőbbek az emberek. Nyugodt lehetek, hogy mindig figyel rá valaki. Pl. van, hogy egy kávézóban a pincér eljátszik vele és nem kell mindig utána rohangálnom, míg másokkal beszélgetek.

Az egyik magyar anyuka pedig a következőket mesélte a kinti 70’es – 80’as évekről:

„Sokkal jobb volt akkor gyereket nevelni, pl. az iskolák szempontjából mindenképpen. Az akkori legjobb iskoláknak is nagyon megfizethető ára volt. Sok külföldi tanárral az idegen nyelvet jól el tudták sajátítani. A klubokban rengeteg lehetőség volt: játék, programok, különféle sportok. (Magyarlánykairóban: Én úgy tapasztalom, hogy ez ma is ugyanúgy megvan, abban a klubban legalábbis ahová mi szoktunk járni. ) A klubtagsági díj sem volt az egekben, mint manapság. Igaz Pampers és társai csak később jutottak be, ezért az otthoni pelenkákat és betéteket használtam, de ez volt a legkevesebb baj. A helyi vidámparkokban szinte fillérekért lehetett egy pár órát eltölteni: biciklizés és kacsa etetés a tavon, kis állatkert, füves rész, péntekenként rezesbandás térzene. Az állatkertről ne is beszéljek, ahol szinte havonta megfordultunk. De mentünk a halas kertbe, lovagoltunk, szamaraztunk a piramisoknál. Mivel az Egyiptomiak nagyon gyerekbarát nép, ez kimondottan megkönnyíti a nevelést. A családban senki se szólt bele, hogyan nevelem a gyereket. Tudták, hogy nálam vannak másféle elvárások is és ezt tiszteletben tartották.”

Az utóbbit többen is megerősítették.

„Nálunk senki nem szól bele a nevelésbe, de tudom, hogy sok mindenen meglepődnek. Például, hogy hagytam a gyereket magától enni (az egyiptomiak minimum 3-4 évig nem engedik az ételhez nyúlni, hogy ne maszatoljon össze mindent), hogy nem kiabálunk, hogy bevonjuk a döntési folyamatokba, hogy elmagyarázunk mindent, nem parancsolgatunk stb.”

Meglátásaimat a kinti nevelésről ezen a linken olvashatod.

children3

Egyiptomi lányok az iskolában

Mit gondoltok a leírtakról? Nektek milyen tapasztalataitok voltak/vannak? 

Na, mikor jön a baba? – Az elkerülhetetlen kérdés, ha arab nővel beszélgetsz

09_sebou_slide-cc4fe9280e90429ce4667aa1205ce2689683e98b-s6-c30

Tavaly, az iskolai szünet vége fele történt, hogy hónapokig tartó teljes csönd után a szembe szomszéd ajtajánál halk szöszmötölésre és kulcscsörgésre lettem figyelmes, majd néhány pillanattal később az ajtó is nyikorogva kinyílt. (Tudniillik a mi nappalinkból még a lépcsőházban fel-felbukkanó egerek lépteit is kristálytisztán hallja az ember a kora délutáni csendben.) Felpattantam a laptop elől és kilestem a kukucskálón. A szomszéd nő, Dzsihen érkezett haza két iskoláskorú lányával és egy harmadik apró jövevénnyel, aki a karjában szuszogott. Dzsihen arab tanárként dolgozik egy helyi gimnáziumban, a férje pedig egy egyetemen tanít a város túlsó felén, de őt szinte sosem látom. Csak a konyhaablakon átszűrődő “arabosan” hangos beszélgetésekből és alkalmankénti szóváltásokból ismertem.

Jó szomszédhoz illően gondoltam gyorsan összeütök egy tányér lekváros piskótát ( az egyetlen süteményt, amint nem vagyok képes elrontani és amivel mindig le tudom venni a helyieket a lábáról) és becsöngetek hozzá gratulálni az új gyerkőchöz. Nem mondanám, hogy egyébként nagyon szoros kapcsolatban állnánk. Leszámítva, hogy a már említett konyhaablakon át mikor az véletlenül nyitva marad ( és hát 45 fok nyári melegben a tűzhely mellett ennek nagy a valószínűsége), akaratlanul is fültanúja lesz az ember a másik ház lakói életének. Ám míg ők egy szót sem értenek abból, ami a mi lakásunkból esetleg áthallatszik, addig én naprakészen informálódok arról, hogy odaát már megint szervizbe kellene vinni a kocsit, vagy hogy az új tanárnő mennyire jól illene a vidéken lakó bátyó mellé feleségnek. Múltkor néhány csipet sóért kopogott át, máskor én csöngettem, hogy átböngésszem az új Avon katalógusát. Szóval a kapcsolatunk amolyan felszínes, jó szomszédi viszony. Ennek részemről egyik fő oka az egyiptomiakra (kiváltképp a nőkre) jellemző, sokszor rémesen idegesítő kíváncsiskodásuk. ( Tisztelet a kivételnek.)

Honnan jöttél? Ez mindig a “bemelegítő” kérdésük, ami önmagában nyilván nem is lenne akkora probléma, hiszen az ember akaratlanul is leküzdhetetlen vágyat érez az iránt, hogy megtudja, hová valósi a mecsetben imádkozó vagy a mikrobuszon mellette nyomorgó külföldi idegen. A gond ott kezdődik, hogy e kérdés megválaszolása csupán az előszele az azt követően nyakadba zúduló kérdések lavinájának. Mi a neved? Mivel foglalkozol? Hol végeztél, mit végeztél? Mióta vagy muszlim? És a család? Házas vagy? Férjed hol dolgozik? Hol laktok? Van még hozzád hasonlóan szép, külföldi barátnőd esetleg? A fiamnak/bátyámnak / unokatestvéremnek keresek menyasszonyt… Öregem, még egy állásinterjún sem kérdeznek tőled ennyit, mint amennyit egy egyiptomi nő kérdezni képes egy külföldi láttán! (A rokonok meg azért kérdeznek annyit, nehogy elmulasszanak bármilyen jelentéktelen momentumot vagy egyébként tök személyes ügyet az életedből.) Hogy ne keveredj kínos helyzetbe, a következőképpen tudod kivédeni kérdéseik cunamiját: te lendülsz először támadásba és kezded bombázni az illetőt a kérdéseiddel, vagy ha tömör választ adsz és gyorsan kérdezel valamit elterelő hadműveletként. Ám van egy, a házasságom óta rendszeresen elhangzó “jolly joker” kérdésük, amivel egyenesen kiverik azt a bizonyos biztosítékot. Talán nem is magától a kérdéstől szökik a vérnyomásom az egekbe, inkább a nagy értetlenkedés és győzködés teszi be a kaput, ami utána következik. Na meg az, hogy szinte egyetlen találkozásnál sem felejtenek el róla érdeklődni.

“Ehlen-ehlen, üdvözöllek” – kendőjét lazán hajára dobva, nyúzott arcán széles mosollyal nyitott ajtót Dzsihen, majd kedvesen betessékelt és leültetett a kanapéra. A piskótákról levette a fóliát és elnézést kérve gyorsan a konyhába rohant, hogy egy tál mézes sziruptól csöpögő baszbúszával és két csésze émelygősen édes fekete teával térjen vissza. A hónapok óta lakók nélkül álló lakás állott szaga most baba illattal keveredett, a porlepte berendezés viszont pont olyan volt, mint amire emlékeztem: barokk stílusú kanapé flitter borította díszpárnákkal, mellette aranyozott, oroszlánfej lábakon álló karfás székek, amibe belehuppanva az embernek az az érzése támad, hogy a gödöllői kastély egyik nappalijában Erzsébet királynéval teázgat. Az asztalon kristályvázák és aranyozott berakású pohárkészletek sorakoznak, a falon súlyos, aranyra mázolt képkeretek lógnak. Az egyiptomi közép és felső réteg teljesen tipikus nappalijának képe ez.

“Hát hogy vagytok? Úgy eltüntetek a nyárra, hogy már azt hittem végleg elköltöztetek.” – fogtam a beszélgetésbe.

“Jaj dehogyis, csak édesanyáméknál voltunk Zagazigban amíg meg nem született a fiam, Amr. “

“Rögtön sejtettem. Mashallah! Szívből gratulálok.”

“Akarod látni? Most éppen alszik, de várj, kihozom megmutatni.” – és már szaladt is be izgatottan a hálószobába, ahonnan egy derékig bebugyolált barna bőrű, göndör, fekete hajú csöppséget hozott ki.

“Rettentő cuki!” – állapítottam meg megpillantva Amrt. Gondolom apa nagyon büszke rá.

“Az, persze. Két lány után már szinte elvárás, hogy a harmadik kisfiú legyen, nem?” – húzódott mosolyra a szája, miközben büszke anyai tekintettel figyelte, ahogy Amr mocorogni kezd a pléd alatt.

“Mennyi idős?”

“Most múlt két hónapos. Nem akartam visszajönni addig Kairóba, míg tart a nyári szünet. Szeptembertől úgyis megyek vissza dolgozni.”

“Komolyan?” – néztem rá csodálkozva. “De hát még csak most szültél. Nálunk Magyarországon 3 éves korig az anya nem csak hogy otthon maradhat a gyerekkel, de mindenféle támogatást is kap az államtól.”

“Á, az Európa. Itt ennyi gyerekkel másképp működnek a dolgok. Fizetetlen szabadságra mehetnék, de félek, hogy találnának utánpótlást, engem meg kitennének. 3 hónapom van itthon úgy, hogy fizetik a távollétem, aztán vissza kell mennem az iskolába. “

“És őt hova teszed addig?” – kérdeztem kíváncsian, miközben valahonnan bevillant, hogy lehet esetleg a férje maradna otthon a gyerekkel, de azzal a lendülettel el is vetettem a nevetséges gondolatot. Hogy is jutott ez eszembe, hisz még Magyarországon is kissé abszurdnak hangzik az ötlet, nemhogy Egyiptomban.

“Az iskolának van bölcsődéje. A tanárok kisgyerekeinek ingyenes.” – válaszolta meg a kérdésemet.

“Gondolom akkor a mesterképzést már nem is folytatod.”

“Kértem halasztást. Már az utolsó hónapokban sem tudtam rendesen koncentrálni. Gyerekek meg munka mellett képtelenség.” – szögezte le csalódottan.

A következő öt percben tovább folytatódott az egyiptomi és magyar dolgozó anyukák helyzetéről a beszélgetésünk. Irigykedve hallgatta mikor a GYES-ről, GYED-ről és társairól meséltem neki, míg én elcsodálkoztam, mikor megtudtam, hogy itt az állami szférában egy anya akár 20 évig is fizetetlen szabadságon maradhat, ami után gond nélkül visszamehet a szüléskor otthagyott pozíciójába. Ám minden fohászom ellenére a témából kifogyva a szó itt arra az elkerülhetetlen pontra terelődött, ami szinte minden egyes arab nővel folytatott diskurzus során valamikor biztosan előjön, tapasztalataim szerint általában “in-medias res”-ként  már rögtön az elején. Ez alkalommal a kis Amr jövetele sikerült ezt késleltetni, ám sajnos nem sokáig.

“És ti hogy vagytok? A baba mikor jön? Nem látom, hogy kerekednél. Pedig már jó ideje házasok vagytok. Mióta is? Két éve, nem?”

Jaj, ne! Már megint? A számonkérő, már-már lenézőnek ható kérdés, aminek hallatán leolvad az addigi derűs mosoly az arcodról és feltűnik erőltetett hasonmása, aki olyan feszélyezett helyzetekben szokott kiülni az ember képére, amikor az legszívesebben melegebb éghajlatra küldenéd a veled szemben ülőt, ám az udvariasság látszatának fenntartása érdekében inkább csak afféle kényszeredett vigyort erőltetsz magadra, miközben belül fojtod el feltörő érzelmeidet. Valahogy így vagyok ezzel én, mikor a héten már vagy harmadszorra hallom ugyanezt a kérdést a rokonság különböző tagjaitól, régi és újdonsült ismerősöktől, de még a patikás eladónőtől is, akivel múlt alkalommal kellemesen elcsevegtünk a Betadines üveg felett, miután sikerült mély, harci sebet szereznem takarítás közben a kezemen. Ez nem igaz, hogy már megint ugyanitt kell kikötnünk!

Próbáltam türelmesen és készségesen válaszolni Dzsihen kérdésére – elvégre van már fél éve is, hogy nem találkoztunk, így igazából lehetnék vele elnézőbb is -, miközben azon gondolkodtam, hogy ezentúl valószínűleg mégiscsak jobb lesz Avon helyett más termékek családot használni.

„Jaj, neem-nem, nálunk még nem jön baba mostanság, in sá Allah, ha Isten is úgy akarja. Tudod, én még a 25-öt sem töltöttem be ( bár vészesen közelitek hozzá), férjem meg alig lépte át a küszöbét. Tök fiatalok vagyunk még. Szeretnénk még kicsit kettesben lenni, utazni, tanulni, ezt-azt csinálni együtt, érted.” – kezdtem a szokásos magyarázkodást. Hát nem értette. El sem tudta képzelni, hogy mi lehet egy gyereknél fontosabb.

„Ne viccelj, nekem ilyen idősen már rég megvolt Jázmin.” – legyintett, miközben furcsállóan nézett rám, mintha azt gondolná, hogy csak felesleges kifogásokat keresek. „Mellette dolgoztam is. Sokat voltunk anyánál. Egy gyerekkel az égvilágon nincsen semmi probléma. Majd akkor, ha hárman három felé szaladnak.”

„Hát nem tudom, de elnézve a körülöttem levő anyukákat, nekem úgy tűnik, hogy se éjjelük-se nappaluk még egyetlen gyerkőc mellett sem. Sokszor alig lehet őket elérni, kialvatlanok és elfoglaltak. Ha fel is veszik a telefont, sokszor már 5 perc után rohannak, mert felsírt a gyerek vagy épp a felmosóvödörből kell őt kihalászni. Azt mesélték, sokszor még a WC-re sem jutnak el normálisan, a hajszárítás és a 7 óra alvás egyhuzamban meg már csak kósza álom. Arról nem is beszélve, hogy én itt tök egyedül vagyok. Még anyósom is a város túlsó felén lakik. Mindegy. Szeretjük a gyerekeket, de nem akarunk még sajátot. Nem vagyunk rá készen és kész.” – próbáltam rövidre zárni.

Szörnyen untam már ezt a folytonos győzködést. Tudom én, hogy itt mások a szokások, a házasság után teljesen természetes, sőt, egyenesen elvárás, hogy 9 hónap múlva pottyanjon az első baba és úgy tűnik itt senki sem fél a szüléstől vagy kerít a dolognak akkora hatalmas jelentőséget, mint mondjuk én. Házasság, 9 hónap, baba. Másfél év, következő baba. Kész. Nincs mit komplikálni rajta. Természetesen ezzel nincs is semmi baj, hiszen mások vagyunk, más a kultúránk, mások a szokásaink vagy épp csak a körülményeink. Egyszerűen másképp gondolkodunk. De pont ettől izgalmas ez a világ. Minden ország, minden város különböző, és benne minden egyes ember egy páratlan személyiség, önálló gondolatokkal és elképzelésekkel. Csupán a tolerancia szükségeltetik a harmonikus együttéléshez. Ennek jegyében pedig azt is igazán el lehetne fogadni, hogy én másképp vélekedek erről a gyerek dologról.

„De a gyerek Isten áldása.” – folytatta Dzsihen a győzködést, miközben az idő közben felébredt és a nyöszörgő Amrt ringatta. „Nézz rá, olyan tündéri. Hát nem akarsz te is ilyet?”

„Valóban nagyon aranyos és egy ajándék a szülőknek, de én úgy érzem, ráérek még néhány évet. Fiatal vagyok hozzá. Szerintem erre fel kell nőni, hiszen egy gyerek hatalmas felelősség és nagy változás egy ember életében. Ne érts félre, én sem szándékozom 30 felett szülni először, de őszintén szólva bár természetesen elfogadom, azt nehezen tudom megérteni, hogy miért vállal valaki gyereket rögtön a házasságkötés után? Miért nem várnak legalább néhány hónapot, hogy egy kicsit megismerjék egymást? Főleg ha az illető, mint jómagam, korán ment férjhez és nem sürgeti a „biológiai óra”. Hiszen házasság előtt általában (egy átlagos egyiptomi családot tekintve) nincsenek teljesen privát találkozások, meghitt, romantikus pillanatok, a testiségről nem is beszélve. Miért a házasságkötés időpontjától függ a gyerekvállalás? Miért nem a kortól mondjuk, vagy legfőképp, hogy a házaspár mikor szeretne? Miért elvárás ez és egyáltalán mi köze bárkinek is ahhoz, hogy másoknak mikor lesz babája?” Az utolsó néhány mondatot már csak magamban gondoltam.

„Miért kéne várni? Hisz ez az élet rendje. Egy nőnek ez a legfőbb feladata és nincs is nagyobb vágya, hogy kezében ringassa és magához ölelje a gyermekét.” – vágta rá hevesen.

„Szerintem meg túl nagy változás ez az ember életében, hogy csak úgy ripsz-ropsz beleugorjon. Szerintem fontos, hogy jól ismerje a párját a baba előtt és a házassága erős lábakon álljon.” – érveltem hasztalanul.

„Jaj, ti európaiak túlságosan megbonyolítjátok a dolgokat” – csóválta a fejét értetlenül.

Kezdtem belátni, hogy ennek a beszélgetés így semmi értelme. Miért is kell mindig vitába meg értetlenkedésbe bonyolódni mikor egy két mondattal rövidre lehetne zárni a történetet. Nálatok mikor jön a baba? Nem jön, még nem akarunk. Pont. Téma lezárva. Győzködhetném én is még őt azzal, hogy a jegyesség nem egyenértékű a házassággal, és hogy szerintem a házasságkötés után igenis szüksége van egy párnak időre, hogy teljesen kiismerjék egymást, összeszokjanak, megtanulják elfogadni és kezelni a másik szokásait, „hóbortjait”. ( Nyilván már a házasságkötéshez is ismerniük kell egymást, de együtt élni teljesen más, mint néhányszor találkozni a héten a családi vacsoraasztal, egy forró tea felett, vagy éppen telefonon csevegni.) Mondhatnám, hogy szerintem szükségük van együtt töltött romantikus percekre, együtt átélt pillanatokra, amik megerősítik a kapcsolatukat és eljuttatják őket majd arra a harmóniával, tisztelettel és szeretettel teli pontra, hogy úgy érezzék, házasságuk megérett a következő fázis teljesítésére, a gyerekvállalásra. (De lehet csak én komplikálom túl.) Magyarázhatnám, hogy szerintem egy fiatal (egyiptomi/Istenhívő) lány esetében  épp elég ahhoz a változáshoz hozzászoknia, hogy elkerül a családjától ( pláne ha ez egy másik városba vagy netán országba való költözéssel jár), hogy a nászéjszakával belép egy eddig titokzatos búrával körülvett világba, a házas emberek világába, hogy most már egy (remélhetőleg) szerető és gondoskodó férjjel oszthatja meg gondolatait és érzéseit, napjának számottevő perceit. Mondhatnám azt is, hogy innentől kezdve vannak bizonyos kötelezettségei is, amikbe eddig csupán be-be segített az anyjának, de amikért most már teljes mértékben ő felel. Magyarázhatnám, hogy szerintem egy férfinak is fel kell készülni terhes felesége hormon és kedélyállapotának ingadozására, testének változására, és szexi hasának növekedésével egyenesen arányos újabb és újabb nyűgjeire és bajaira. De nem mondok inkább semmit. Voltaképp nem is akarom én őt meggyőzni, hiszen két különböző helyen nőttünk fel és ha számos dologban egy véleményen is vagyunk, a gyerek kérdésben biztosan más szemléletet vallunk. Tulajdonképpen nem is zavarna engem ez, ha nem érezném, hogy ezzel a folytonos, már-már szemrehányó kérdezősködéssel átlépik annak a zónának a határvonalát, amibe véleményem szerint kizárólag egy feleség és egy férj fér bele.

Furcsák néha ezek az egyiptomi nők – gondoltam magamban. El sem tudom képzelni azoknak a frusztrációját, akiknek nem is lehet gyerekük. De teljesen felesleges ezen morfondírozni. Ahogy engem nem tudnak meggyőzni, úgy őket sem fogom tudni leszoktatni a folytonos vallatási kényszerükről. Megoldásként két alternatíva maradt csupán: megszoksz vagy a megszöksz. Én egy nagy, beletörődő sóhajjal végül is az előbbit választottam.

„Hát…nem vagyunk egyformák.” – állapítottam meg Dzsihenre pillantva megenyhülten.

„Hát nem.” – ismerte el Dzsihen visszamosolyogva. Furcsák ezek az európai nők – gondolhatta magában.

Ebben a pillanatban kattant az ajtózár és belépett rajta a férje, Ahmed fáradt, morcos arckifejezéssel, hosszú naptól meggyűrődött fehér ingben és élére vasalt vászonnadrágban, kezében fekete aktatáskáját szorongatva. Elejtett egy szálám álejkumot, majd nem is zavarva tovább a beszélgetést, tovább sétált, és eltűnt a konyha ajtófélfájáról lecsüngő gyöngyfüzér függöny mögött. Ez volt a végszó, ideje nekem is mennem. Felálltam a kanapéról, kedves szomszédi mosollyal az arcomon megköszöntem Dzsihennek a teát és a süteményt, majd öleléséből kibontakozva átsétáltam a saját lakásunkhoz. Elővettem a kulcsot a zsebemből, majd egy utolsó intéssel szomszédasszonyom felé behúztam magam mögött az ajtót.

A baba téma folytatása következik…

A Local’s Tips for Visiting Cairo/ Egy helyi tippjei ha Kairóban jársz

A munkám és egyéb tevékenységeim mellett egy brit, első sorban muszlim nőknek szóló magazin, a Sisters Magazine számára is rendszeresen írok cikkeket ( általában a Világ és a tinédzser rovatba). Miután megtudtam a szerkesztőmtől, hogy a magazin megjelenést követően megoszthatom a cikkeimet az interneten másokkal is teljes terjedelemben, arra gondoltam a blog témájához illő írásaimat akkor ide is felteszem mindazok számára, akik tudnak angolul.

Legutóbbi cikkem az októberi számból: Egy helyi tippjei ha Kairóban jársz.

cairo photo

Upon arriving in the capital of Umm Ad-Dunya (“the Mother of the World” as Egyptians say), you may be astonished by the unchoreographed chaos on the streets, the tumbling mass of its 20 million residents and the blanket of smog perched on the seemingly innumerable buildings. But don’t worry; with the hypnotising charm of the city’s particular North-East African/Middle Eastern mood, the kindness of its people and the invaluable history it hides, it won’t take long to acclimatise to the pulsating metropolis of Cairo. Thus, let me show you around my absolute favourite places in this never sleeping city which I have considered my second home for the last four years.

Places to visit:

When visiting the land of the ancient pharaohs, there is not a single person who would not be eager to see the only intact construction of the Seven Wonders of the Ancient World: Giza’s famed pyramids. In fact, we, Muslims, should not miss this unique chance either to reflect upon Allah’s greatness and power as stated in the Holy Quran: … so proceed throughout the earth and observe how was the end of those who denied.”(Al ‘Imran:137).

Visiting the pyramids is a great experience; you can actually go inside one of them or try out riding a camel in the sandy desert just like the Bedouins do. The only thing you need to be aware of is the local vendors: they can be quite intrusive and annoying.

After our little trip back to the ancient times, let’s get into the stuff of modern Islamic Egypt, stopping by some of the most notable Islamic places I just cannot ever get enough of.

I could mention now, just like any tour guidebook, the Mosque of Ibn Tulun, one of the oldest intact and functioning Islamic monuments of the city, or the popular Muhammad Ali Mosque and Saladin’s Citadel, which was home to Egypt’s rulers for 700 years. But the thing is I am more attracted to places which might be just as significant as the most famed ones, but somehow don’t enjoy being in the spotlight (this also means that you spend less time in the queue waiting to enter and you may even get a chance to have a private impromptu tour). Such places include, on the way up to the Muqattam Hills, the Mosque of ‘Amr ibn al-‘As – the companion of the Prophet  who conquered Egypt and founded its first capital named Al-Fustat, building in its centre the first mosque of the country and of the whole African continent. You can truly feel the great history these columns have seen!

If you’re fond of Islamic art – like myself – visiting the Islamic Art Museum is a must. The museum owns the world’s finest collections of Islamic applied art with 80,000 displayed objects. It’s just marvellous!

Not too far from the museum rise the capital city’s most impressive assemblies of minarets, domes and striped-stone facades. Where exactly? On the northern part of the famous bazaar, Khan Al-Khalili, in Cairo’s Islamic district, namely on Sharia Al-Mu’izz Li-Din Allah, the former thoroughfare of medieval Cairo, along with

Bayn al-Qasrayn, a reminder of the great palace complexes which have been replaced by minarets, educational centres, tombs and commercial shops, making the area a vivid street scene. Go at night to really enjoy the astonishing sight.

And if you don’t suffer from acrophobia, you must have a look at the panoramic view of Egypt’s capital provided by the 187 metre tall Cairo Tower which is located on the bank of the Nile. After downtown’s chaos and the rubbish of its streets (let’s just be honest about that), you will be surprised at how magnificent Cairo actually is.

Shopping:

While we are already near the Khan al-Khalili bazaar, let’s get shopping! It is the most famous shopping place among both tourists and locals in the neighborhood of the prominent Al-Azhar mosque. Stepping into an ‘Oriental’ bazaar is always a priceless experience: the intoxicating fragrance of perfumes and multicoloured spices surround you everywhere and among the beautiful hand-made merchandise you may even find your own Aladdin-style lamp or magic carpet, you can definitely find some lovely prayer rugs!

A convenient walk from Islamic Cairo takes us to downtown Cairo’s best market and transit hub, Attabaa. Literally, there is nothing you cannot find here: clothes, carpets, interior decorations, fabrics and more for a cost next to nothing. However, its best section – for me at least – is the enormous Ezbekiyya Book Market boasting dirt-cheap books in many languages.

Oh, I almost forgot: bargaining is a must everywhere in Cairo! After asking the vendor about the price, tell him that you will buy it for three-quarters of his price (you may try even with half the price). Be determined. If he is still stubborn and doesn’t want to accept the reasonable price you’re offering, just walk away slowly; he will call you back to make the deal.

cairo photo 2

Green spaces:

Passing by the Nile’s riverine agricultural land, I always have a strong desire to jump out of the car and just run free, feeling the green grass under my feet. Unfortunately, the only place I might do that – in case you don’t have a garden villa in the suburb – is Cairo’s first and only park of significant size, Al-Azhar Park. It opened only ten years ago, replacing a mountain of garbage amassed over the centuries. You can find playgrounds, restaurants and a lake at the centre and you may enjoy a picnic, going for a walk, breathing in some fresh(er) air or just taking pleasure in the amazing view of old Cairo. It is best to visit during weekday nights when the crowd is lighter and the weather is pleasant.

Food and drink:

Kosari (national dish of Egypt), foul (no, not ‘fool’; it means fava beans in Arabic) and fattat shawarma are the most typical Egyptian foods you will want to taste. To do that in a place where you don’t need to worry about cleanliness issues, I would recommend Tahrir Kosari and El-Sabrawy. They are restaurant chains, so you will find them basically everywhere in the city.

Some special drinks to try are at one of the many juice stations in the city. I recommend fresh mango, guava, dates or ‘asab (sugar cane) juice. You cannot survive the summer heat without them!

Studying Arabic:

In the Arab world, Cairo is considered to be one of the best places to study the Arabic language and religion, even for single sisters. Cairo’s suburban area of Nasr City is full of Arabic centres, which are easily accessible, and students coming from all around the world share flats together, so living in the capital as a female is safe, indeed. If you ask me I would recommend studying Arabic in Fajr Center or in Al Ibaanah Arabic Center – they have the best reputation.

General advice for your journey:

  • Avoid drinking tap water.
  • Have a medicine with you called Antinal for upset stomach and nausea (every tourist is advised to buy it upon arriving).
  • Bargain everywhere (vendors actually enjoy it).
  • Giving some Egyptian pounds as a tip (bakshish) is expected even in the most unexpected places.
  • It’s better not to leave your shoes outside the mosque when you pray downtown.
  • Be very firm with men (vendors, taxi drivers in particular); they love asking foreign women questions and can easily misunderstand your otherwise completely normal intonation and eye contact (yes, even if you’re a Muslim).

And the most important thing: regardless of the country’s unstable political situation since the 2011 revolution, Cairo feels safe to visit, so yallah bena (let’s go) – travel to and enjoy the unique charm of one of the Middle East’s most stunning historical cities!

Issue 61 SISTERS 60

Asúra Napja és Noé Pudingja

Mint minden muszlim országban, így ma Egyiptomban is Asúra napja volt, amit a legtöbben böjtöléssel illetve a napról elnevezett édesség készítésével töltöttek. Az iszlám hidzsri naptár szerinti első hónap 10. napja ez, melyhez számos esemény fűződik. Állítólag ekkor fogadta el Isten (arabul Allah) Ádám és Éva, illetve Jónás próféta bűnbánatát és ezen a napon született Ábrahám próféta is. Ami viszont ezek közül biztos az az, hogy “Ásúrá (Muharram 10-e) az a nap, amelyen megemlékezünk arról, hogy Allah egy ilyen napon megmentette Mózes prófétát (béke legyen vele) és népét az egyiptomi fáraó üldözése és kegyetlenkedése elől, és átvezette őket a Vörös-tengeren, amelynek vizét ketté választott számukra, majd bezárta a fáraóra és seregére, akik mind belefulladtak a tengerbe.” (A történet további részét itt olvashatjátok.)

Mohamed próféta idejében ezen a napon böjtöltek a medinai zsidók is. Ezt látva a próféta azt mondta a muszlimoknak, hogy böjtöljék ezt a napot és az előtte vagy utána való napot is, amely megbocsájtást jelent az elmúlt év bűneire.

???????????????????????

Asúra desszert

Egy, a síita muszlimok körében elterjedt szokás is kötődik ehhez a naphoz. Ugyanis Muharram hónap 10.-én gyilkolták meg Husszeint, Mohamed próféta egyik unokáját, így minden évben a síiták úgy emlékeznek erre az eseményre, hogy ostorokkal, szegecses botokkal és késekkel marcangolják önmagukat. Ez természetesen csupán az ő tradíciójuk, az iszlám valláshoz ennek semmi köze sincsen.

De evezzünk kevésbé horrorisztikus vizekre. Az ilyenkor készített tradicionális desszerthez Törökországban egy külön história fűződik, amiért a törökök sokszor csak Noé pudingjaként emlegetik. Azt tartják, hogy mikor fogytán volt a bárkán az étel, Noé próféta összesöpörte a maradék magvakat és morzsákat, majd egy kását főzött belőle, amivel a bárka összes utazója jóllakott.

Bár ezt a történetet Egyiptomban én még sosem hallottam, ettől függetlenül ( lehet az Oszmán Birodalom hatásának köszönhetően) Asúra napjának desszertjét tradicionálisan, minden évben török változatához hasonlóan készítik el az egyiptomi háziasszonyok. Érdekes ízvilága van az egyszer biztos, amit a hozzávalókon végigfutva rögtön konstatálni is fogsz, de ne rettenj el tőle. Legalább egyszer mindenképp érdemes megcsinálni.

Tavaly már megosztottam veletek a recept egyiptomi változatát, így idén itt egy másik variáció, amit az Izmorzsák blogról loptam.

img_5111

Hozzávalók:
  50 dkg hántolt búza
  1 dl rizs
  30 dkg fehér fejtett bab (friss, fagyasztott, vagy konzerv)  – vagy 20 dkg szárazbab
  30 dkg csicseriborsó (konzerv) – vagy 20 dkg száraz
  10 dkg aszalt sárgabarack
  10 dkg mazsola (ha lehet sárga)
  5 dkg aszalt ribizli vagy vörös áfonya (utóbbi durvára darabolva)
  1 kg cukor
  1 púpozott tk. fahéj


Plusz az 1. változathoz:
  6-8 szem apró kockára vágott aszalt füge
  2-3 ek rózsavíz


Plusz a 2. változathoz:
  1 narancs reszelt héja
  2-3 ek apró kockára vágott kandírozott citromhéj (vagy 1 citrom reszelt héja)
  1 narancs leve kifacsarva


A tetejére:
  dió, mogyoró, mandula, pisztácia, kókuszszirom, gránátalma, stb. ízlés szerint, fahéj


Elkészítés: 
   Az Aşure készítés előtti este a búzát átválogatjuk, megmossuk és bő vízben (kb. a búza szintje felett még 10 cm-re ellepve) olykor megkeverve felforraljuk, majd a tüzet elzárva fedő alatt dagadni hagyjuk.

   Reggel a búzát újra felforraljuk, majd gyakori (és az idő előrehaladtával, ahogyan a keményítő kiválik egyre gyakrabb) keverés mellett 2,5-3 órán keresztül fedő nélkül főzzük – közben az elpárolgó vizet forró vízzel néha pótoljuk vissza. — kiegészítés: azóta bőven 1,5 l vizet pótlok a főzés előtt, két külön lábasba osztom. A főzési idő rövidíthető ha kb. 1 liternyi búzát főzővízzel másfél óra után leturmixolunk, visszaöntünk és innen folytatjuk az alábbiakat.

   Ekkor hozzákeverjük a rizst – innentől fontos a szinte folyamatos keverés! Ha bármelyik ponton odakapna ne pánikoljunk, azonnal öntsük át egy másik lábosba és folytassuk a főzést! 10-15 perc elteltével jöhet az előkészített bab és a csicseriborsó*, majd újabb 10-15 perc múlva a mazsola, apróra vágott aszalt sárgabarack és ribizli vagy vörösáfonya (esetleg más aszalt gyümölcs ízlés szerint természetesen). Végül még 10-15 perc és a cukrot, fahéjat ill. az 1. vagy a 2. változat plusz hozzávalóit is belekeverjük, egyet még forraljuk, abszolúte ízlés szerint némi forró vízzel hígíthatjuk és kész.

   Hagyhatjuk a fazékban kihűlni (ahogy hűl szilárdul – pudingosabb lesz az állaga), vagy rögtön tálkákba oszthatjuk és megszórhatjuk (száraz serpenyőben 2-3 perc) pirított dió, mandula, törökmogyoró keverékével, pisztáciával, gránátalmával, kevés fahéjjal, én most pár kókuszszirmot is odacsempésztem. Ha magunk fogyasztjuk (itt és most) természetesen bármilyen más friss gyümölcs is kerülhet a puding tetejére (alma, banán, narancs, mandarin, stb.), de a szállítást és tárolást a jól kiforrott tapasztalatok alapján ez az alapkombináció ami szépen bírja .

Ezenkívül van aki kevés tejet is csempész a maga pudingjába, előfordulhat vanília, vagy más fűszerek, sőt határozottan tudom, hogy sokan a végén egy darabolt almát is belefőznek és még ki tudja mi mindent…


*A bab és a csicseri:
– Ha száraz:
Ha szárazbabbal vagy/és csicseriborsóval dolgozunk, akkor ezeket is előző este megmossuk és egy külön edényben felforraljuk, lefedve reggelig állni hagyjuk. – Reggel a vizet kicseréljük, újra felforraljuk és puhára főzzük őket (ha van hozzá türelmünk – nem kötelező – szerintem mondjuk legyen, bár ettől még anyósom is hátast dobott majdnem) a csicseriborsók bőrét egyenként lehúzzúk (összecsippentve könnyen lejön), sőt ha nagyon szorgalmasan vagyunk, vagy ha a bab bőre nagyon vastag, akkor azét is (én megtettem – teszem hozzá!).

– Ha fagyasztott:
A fagyasztott babot elég reggel forró vízbe dobni (, majd ha a bőre vastag 5 perc főzés után leszűrjük, hideg vízzel átmossuk és bőrét lehúzogatjuk, forrásban lévő vízbe visszadobva további) 15-20 perc alatt puhára fő.

– Ha konzerv:
Leöblítjük, leszűrjük, a csicseriborsó bőrét eltávolítjuk.

Jó étvágyat!

Ara’ – Egyiptomi sütőtökös puding

Már két hete is annak, hogy apum egy méretes piaci sütőtökkel állított be, aki ezidáig ott lapult a hűtő mélyén türelmetlenül  várva rám, hogy végre rászánjam magam és csináljak belőle valamit. Sütőtök levesnek túl nagy, a sütőben sült, cukrozott tetejű tök pedig, amit mi magyarok előszeretettel csinálunk ilyenkor ősszel, nem nyerte el a férjem tetszését. (Egyébként kb. az egyetlen étel, amire eddigi három éves közös pályafutásunk alatt  azt mondta, hogy nem ízlik neki, úgyhogy azt hiszem nem panaszkodhatom.) De adott egy tippet, hogy csinálhatnék belőle olyan tökös édességet, amit anyukája előszeretettel készít ilyenkor otthon a megunhatatlan baszbúsza és párja, a kunefa mellé. ( Bár hogy esetleg ő csinálja meg vagy besegítsen, azt már persze nem ajánlotta fel, mondván neki fogalma sincsen hogyan készül. Ő kizárólag a végkifejletet ismeri.) Na jó, egye fene. Gyors Skype hívás anyósnak, meg is van a recept. Essünk hát neki. Előre szólok, ez sem egy túl alakbarát  desszert lesz, mint ahogy azt már megszokhattuk a Közel-Kelet cukros lében előszeretettel tocsogó édességeitől, de igyekeztem megtalálni az arany középutat  az édesszájú arab férj és a mérsékeltebb cukormennyiséget preferáló magyar család igényei között. ( Bár mestercukrászunktól, nagyitól így is megkaptam, hogy szerinte kissé émelyítőre sikeredett. Pedig én igazán igyekeztem.)

Egyébként az ara’ szót arabul – és nem egyiptomi, „lespórolós” nyelvjárásban – qara’-nak mondják, ami annyit jelent: tök. Se a magyar menyasszonyhoz, se a papagájokhoz nincs köze, a hasonlóság csak a véletlen műve. Tudtommal legalábbis.

IMG_0092_1024

Anyósom változatához kelleni fog:

  • 1 nagyobb sütőtök
  • 7 ek. cukor ( lehet több vagy kevesebb is ízléstől függően)
  • 3 ek. sütőmargarin
  • 4 csapott ek. liszt
  • Fél liter tej
  • Darált dió, mogyoró, mandula, kókuszreszelék, mazsola, amit gondolsz
  • Őrölt fahéj

Elkészítés:

A tököt megmossuk, felszeleteljük, kikanalazzuk a magjait, és egy tepsiben betoljuk a sütőbe alufóliával letakarva kb. egy fél órára, amíg jól meg nem puhul. ( Neten olyan receptet találtam, ami azt írta, hogy a sütőtököt hámozzuk meg, vágjuk kockákra és egy serpenyőben süssük puhára, de én már a hámozás részénél elakadtam. Még szétvágni is nehéz volt, a héjától megszabadítani pedig egyenesen lehetetlen, így a magam részéről én maradtam a kevésbé fárasztóbb verziónál. A végeredmény úgyis ugyanaz lesz.) Miután kivettük az illatozó tököt a sütőből, lekaparjuk a héjáról egy tálba (és hozzátehetünk 3 ek. cukrot, akinek nem elég édes a tök. Opcionális.)

fénykép 1

A tepsiben elegyengetett tök

Jöhet a besamelmártás mártás:  Feltesszük a tejet egy kis lábasban melegedni. Közben a margarint lassú tűzön felolvasztjuk és apránként hozzákeverjük a lisztet. Majd miután a tej felforrt, szintén apránként, folytonos kavargatás mellett a masszához öntjük. Ezután beleszórjuk a 7 ek. cukrot. Ha a liszt esetleg becsomósodna vagy ha túl hígra sikerülne a mártás, tehetünk hozzá még egy kanál lisztet és botmixerrel összeturmixolhatjuk, hogy mártás állaga legyen.

Tök dióval és mazsolával megszórva

Tök dióval és mazsolával megszórva

Ha az édes besamel kész, előveszünk egy tepsit, amiben először szépen elegyengetjük a tököt az alján, majd rászórjuk a darált diót és a mazsolát ( nekem speciel most ez volt csak itthon, de mehet bele minden más is), majd ráöntjük a besamelmártást a tetejére. Egy kevés fahéjjal megszórhatjuk a tetejét. 180 fokon, előmelegített sütőben addig sütjük, míg a teteje aranybarnára sül. ( kb. 20-25 perc, de ajánlatos azért sűrűn ránézni, nehogy megégjen.)

fénykép 3

Tök besamelmártással a tetején

Hidegen és melegen is lehet fogyasztani. Mi kihűlve, egy fél órát a hűtőben pihentetve szeretünk kiskanállal vagy kis villával nekiesni. Nekem isteni finom lett, remélem nektek is ízleni fog.

Dobjatok egy kommentet vagy fotózzátok le és küldjétek el milyen lett a ti egyiptomi tökös pudingotok és hogy hogy ízlett a családnak!  

Az arab nyelv szépségei és furcsaságai – nem csak nyelvtanulóknak

Jelentem, túl lennék a nyelvvizsgán. Hogy sikeresen-e az elvileg két hét múlva derül ki, mindenesetre  ezzel felszabadultak a kora reggeli óráim és végre ismét hódolhatok egyik kedvenc időtöltésemnek: a (blog)írásnak. Ennek örömére miről is szólhatna egy nyelvvizsga utáni poszt, mint az arab nyelvről és annak szépségeiről, néhány hasznos információval szolgálva azoknak, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy arab tanulásra adják fejüket.  Egy előző posztomban már nagy vonalakban esett némi szó az irodalmi és az egyiptomi dialektus közötti különbségről, illetve az arab nyelv használatáról, de gondoltam a sok áttanult délelőtt és este után van mivel kiegészítenem a témát.

arabic-calligraphy

„Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy”

Hozhatnám a közismert mondást első érvként miért tanuljon valaki arabul. Nyilván egy német vagy angol hasznosabbnak tűnik nála, (kiváltképp, hogy az arabok többsége valamilyen szinten beszéli is egyiket vagy másikat), ám aki a Közel-Kelet iránt érdeklődik vagy éppen ott is él és már megfelelő szinten elsajátította mondjuk az angol nyelvet, annak nem kérdés, hogy második vagy harmadik nyelvként az arabnak szeretne nekiveselkedni. A nyelv hasznossága egyébként szerintem elég relatív, mely függ az illető érdeklődési körétől, hogy hol él, hol és milyen munkakörben dolgozik, vagy adott esetben kivel kötött házasságot. Mert hát hiába tűnhet „ hasznosabb” nyelvnek egy európai nyelv, ha nincs lehetőséged használni, néhány hónap alatt sajnos elfelejti az ember. (Csodálom is azokat, akik 5-6+ nyelven beszélnek.)

Egy kis netes kutakodás után néhány dolgot érdekességképp összeszedtem, miért jó és mire lehet jó ez az arab nyelv.

1, Az arab a világ 5. leggyakrabban beszélt nyelve. 20 ország hivatalos nyelve és több mint 300 millió ember anyanyelve ( már nem az irodalmi, hanem a dialektusok egyike.) Az ENSZ, az Arab Liga és az Afrikai Unió egyik hivatalos nyelve.

learning-arabic-language

A Korán egyik lapja

2, A Korán és az iszlám vallás, így az egység jegyében az egész muszlim világ nyelve az arab. ( Ami természetesen nem jelenti azt, hogy minden arab muszlim lenne vagy akár azt, hogy a muszlimok többsége arab. Annyit jelent, hogy a muszlim többségű országban, mint a Közel-Keleten kívül Indonézia, Malajzia, Tádzsikisztán és az összes környező „isztán” ország, Törökország, vagy jó néhány afrikai ország, csak hogy kevésbé ismert példákkal éljek, az iskolákban a gyerekek megtanulják az arab nyelv alapjait, hogyan kell Koránt recitálni és arabul imádkozni. ) Így egy nem arab muszlim számára (is) fontos  lesz, hogy valamilyen szinten elsajátítsa a nyelvet.

3, Nyugaton az arab nyelvet értő és beszélő munkatársakra a következő munkakörökben van kereslet: újságírás, külföldi hírszerzés, üzleti élet, ipari befektetések, pénzügyi és banki szféra, tanácsadás, fordítás és tolmácsolás. ( CIA és FBI például biztosan tárt karokkal vár. J ) Illetve mivel ritka nyelvnek számít, egy fordításért az átlagosnál jóval többet el lehet érte kérni. ( Lásd Országos Fordító Iroda.)

letöltés

4, Bizonyos tudósok és történészek fejében is esetleg felmerülhet a gondolat, hogy arab nyelvet tanuljanak. Ugyanis bár általában a Középkort Európában a sötét jelzővel párosítjuk, addig az Iszlám/Arab Birodalom virágzott ebben a periódusban, amely nagyban hozzájárult  különböző tudományágak, a matematika, az orvostudomány, a filozófia, vagy a csillagászat fejlődéséhez. A görög, római, bizánci kultúrából fennmaradt tudás nagy részét is az arab könyvtárak őrizték meg az utókor számára.

5, Az arab nyelv ismeretével még nagyobb betekintést nyerünk az arab világ kultúrájába, művészetébe és irodalmába. Egy nagyon választékos nyelvről van szó rengetek szinonimával, mély értelmű jelentésekkel és izgalmas szókapcsolatokkal, így nem csoda, hogy az arabok már az iszlám előtti időktől kezdve híresek költészetükről. Csak hogy egy közismert példát is említsek:  ha tudsz arabul, eredetiben is elolvashatod például Az Ezeregyéjszaka meséit. 🙂 ( Érdekes egyébként, mennyien meglepődnek, hogy arabok az iszlám előtt is „léteztek”, és mellesleg bizony elég barbár életmódot folytattak alkohol áztatta tivornyákkal, lánycsecsemők élve eltemetésével, vagy meztelenül végzett rituálékkal. )

Arab nyelv: irodalmi vagy dialektus?

Az előző posztban már szó esett arról, hogy van az úgynevezett irodalmi arab, ami tulajdonképpen a Korán és Mohamed próféta idejében beszélt arab nyelv. ( Ami egy mai arabnak egy teljesen átlagos társalgás során használva úgy hangzik kb., mintha Magyarországon Ómagyar Mária Siralom-féle stílusban beszélnénk. Az észak-afrikai arab országokban legalábbis ez a helyzet. Olyannyira, hogy egyiptomi paródiákban nagy poénnak számít, ha az egyik szereplő irodalmi arabul szólal meg, amivel szerintem kissé túllőttek a célon. )

Sughrat

Az Ezeregyéjszaka meséi

Emellett vannak az országonként eltérő dialektusok, melyek ugyan legtöbbször hasonlítanak valamilyen szinten az irodalmi (arabul foszha) arabhoz, de mégis sok mindenben eltérnek tőle. Minél jobban távolodunk az arab világ központjától, Szaúd-Arábiától (ahol szintén dialektust beszélnek), azon belül is Mekka városától, annál kevésbé hasonlít a nyelvjárás az eredeti arab nyelvre. Algériában, Tunéziában és Marokkóban már mondhatni nem is arabul beszélnek az emberek, annyi berber és francia jövevényszó keveredett hozzá. Sokszor velük irodalmi arabul beszél a többi arab, mert képtelenek megérteni a nyelvjárásukat.

Az irodalmi arab ismerete azért is fontos még, mivel a mai kortárs könyvek többsége még mindig ezen íródik, ( bár Egyiptomban egyre több helyi nyelvjárásban íródott könyvet látni a polcokon),  nem beszélve a különböző lapokról és magazinokról, a híradóról és más tv illetve rádió műsorokról. Még a gyerekkönyvek és gyerekmesék is sokszor foszhául vannak. ( Erről eszembe jutott a sógornőm 4 éves kislánya, aki mivel imád meséket nézni, bizonyos szavakat mindig irodalmi arabul mond, amit a rokonság mindig nagyon viccesnek talál és dől a nevetéstől.)

Mindemellett szerintem jó alapot ad a dialektus megértéséhez is ( főleg a Golf térségben, ahol az irodalmihoz nagyon hasonló arabot beszélnek) és azért van sok hasonlóság is annak ellenére, hogy egy dialektus nyelvtana sokkal primitívebb ( nincs például kettes szám és tojik mindenki az esetvégződésekre) vagy hogy más szót használnak egyes kifejezésekre ( pl. a „most” irodalmi arabul el’áán, míg egyiptomi dialektusban diluwá’ti).

Ha valaki inkább dialektust akar tanulni, az egyik leghasznosabb az arab világban – hazabeszélés nélkül  – az egyiptomi,  ugyanis mivel az arab világ Hollywood-ja Kairó, az egyiptomi dialektust Tunéziától kezdve Szírián át az Arab-öbölig mindenhol megértik, míg egy szirt vagy egy libanonit mondjuk nem feltétlen.

 

Logikus, de nehéz

Talán ezzel a két szóval tudnám röviden a legjobban jellemezni az arab nyelvtant. Egy két érdekességet összeszedtem róla, amivel tanulóként meggyűlhet a bajod:

  • A szavak többesszáma nem mindig annyira egyértelmű, mint mondjuk az angolban. Sokszor van, hogy bár hasonlít az egyesszámhoz, mégis eltér tőle. (Egy idő után azért az esetek kb. 80%-ban a szó ismerete nélkül is ráhibázhatsz a többesszámára). Ezért aki arabul tanul, minden egyes szónak nem csak a jelentését, de a többesszámát is meg kell hogy tanulja. Csak néhány példa, hogy miről is van szó: könyv – kitáb, a többes száma – kutub. Toll – qalem, többes száma – aqlám. De hogy egy teljesen eltérőt is mondjak: nő: mar’a, többes száma: niszá’.  ( a ’ jel nagyon rövid megállást jelent.)
  • Jó hír, az arabban is van nőnem és hímnem, csak hogy a dolgot még jobban megbonyolítsuk, de az esetek többségében a nőnemnek külön jele van, így azért mégsem okoz akkora fejtörést a dolog, mint mondjuk a franciában.
  • Az igéket a magyarhoz hasonlóan ragozzák minden személyben, múlt és jelen időben. ( A jövő időt külön toldalékkal fejezik ki.) Ezzel még nem is lenne akkora gáz, ám az arabban van olyan is, hogy kettes szám, ami nagy hatással van egy mondat többi tagjára. Sőt! A ’ti’ és ’ők’ többesszámnál külön ragozás van a férfiak és a nők számára. Dialektusban persze ennél „lustábbak” az emberek, így sem kettes számot, sem pedig külön női és férfi többesszámot nem használnak.
  • Egyiptomi nyelvjárásban egyébként az emberek olyan „lusták”, hogy a nehezebb, esetenként torkot megdolgoztató betűket nem is ejtik. ( Tudom, egy arabul nem tudó számára valószínűleg az egyiptomi beszéd is rémisztő torokhangok egyvelegeként hat, de ha egy kicsit is jártas vagy az irodalmi arabban, fel fogod ismerni, hogy sok betűt nem „szakszerűen” ejtenek ki vagy egyszerűen lespórolják azt. ) A tipikus ilyen „kifelejtett” hang a q (qaf) betű, ami egy mélyről jövő torokhang eredetileg, de az egyiptomiak ezt szimplán kihagyják. A vicces az egészben, hogy bizonyos szavaknál viszont mégis meghagyják. Ilyen pl. aQahera szó, ami „Kairó”-t jelent, és ahol egyébként ajánlatos is kimondani azt a qaf betűt a félreértések elkerülése végett. Ugyanis ha lespórolnánk, tudtommal egy másik szó, a „prostituált” lenne belőle, és hát valljuk be azért nem mindegy, hogy Egyiptom fővárosát szereti valaki vagy éppen az örömlányokat.
sanabil books banner (no website)

Arab gyerekkönyvek

  • Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy az arab számunkra ellentétesen, vagyis jobbról balra ír. ( Ami engem balkezes lévén külön örömmel tölt el, ugyanis ha magyarban sikerül is szinte mindig elmaszatolnom az írást, legalább arabul írva megtapasztalhatom milyen is a tiszta, maszatmentesen teleírt lap. ) Ám lehet azt nem tudod, hogy kizárólag mássalhangzókat írnak az arabok. Ezek közül van három úgynevezett gyenge betű, ami az i, ú és á hanggal párosul, de ezek hivatalosan náluk még a mássalhangzók kategóriájába esnek. Van ugyan konkrétan három darab magánhangzójuk, de azokat csupán arab oktatókönyvekben vagy gyerekkönyvekben tüntetik fel nagy ritkán. Így bizony sokszor vakarhatod a fejed, hogy na most ez vajon melyik szó lehet. Vagy lehet, hogy csak két prepozíció áll egymás mellett, ami nagyon hasonlít egy ige ragozott alakjára? Minden lehetséges. Ha mellőzni akarod a szótár használatát ( és hidd el, mellőzni szeretnéd majd; néhány sorral lejjebb meg is tudod miért), a rejtély megoldásához csupán egyetlen segítséged van: a szövegkörnyezet. Szar ügy, tudom.
  • Lehet ezt még tovább fokozni? Naná! Mégpedig azzal, hogy az arab ( vagy legalábbis a drága arab írók) úgy tűnik annyira belefeledkeznek egy-egy könyv vagy cikk írásába, hogy elfelejtenek írásjeleket használni. ( De lehet direkt csak a kedves nyelvtanulók részére választanak efféle szövegeket a tankönyvírók, hogy elmenjen a kedvük arab tanulmányaik folytatásától.) Csak írják és írják a mondandót egyetlen vessző, kettőspont ,vagy pont nélkül, és majd csak a nyolcadik sornál járva (feltételezem mikor kimennek egy csésze teáért a konyhába) vetnek oda egy pontot a mondat végére. Vannak olyan arab írók is, akik (a kész szöveget átolvasása közben) random módon dobálják szét az írásjeleket a szövegben. Ide egy pont, oda egy vessző. Jól nézne ki itt egy pontosvessző, ide meg mondjuk egy kettőspont? Neeem, tegyük inkább idézőjelbe, úgy stílusosabb. Na igen, az írásjelek használatában nem épp az ésszerűséget követi az egyébként igen logikusnak mondott arab nyelv.
  • Jómagam arab tudásom legjavát kint szedtem össze egyiptomi nyelviskolákban tanulva ( ami az itthoni árakhoz képest jóval olcsóbb, úgyhogy akinek van néhány szabad hónapja és nagy lelkesedése az arab nyelv iránt, annak ajánlom, hogy menjen ki Kairóba arabul tanulni. Én a Fajr center nevű suliba jártam, akik szállást is tudnak biztosítani. ) Az oktatás csak arabul folyt, nyomtatott szótárt az életben nem kellett elővenni. Ám hazatérve szembesülnöm kellett, hogy ha én itt nyelvvizsgát akarok, bizony nem csak, hogy elő kell vennem a szótárt, de meg is kell tanulnom annak használatát.
  • Gondoltad, hogy majd csak úgy fellapozod a szó kezdő betűjét és rálelsz a szóra, mi? Áááá, dehogy! Tudniillik az arab minden egyes szava visszavezethető 3 betűre, úgynevezett gyökökre. Ez adja egyébként az arab nyelv szépségét, mivel számtalan, akár jelentésben első ránézésre nem igen hasonlító szó ugyanazokra a gyökökre bontható vissza. Ha még egy kicsit használod a fantáziádat is, rájössz, hogy valahol ezek ( az irodalom fennkölt síkjain) valóban kapcsolódnak egymáshoz. Ám nyelvvizsgázóként ezt te pont rohadtul nem fogod értékelni és sokszor legszívesebben a sarokba vágnád azt a nyamvadt szótárt, mert nem találod a szó gyökeit. Kiváltképp mikor csak két gyök van meg, mert hát olyan is bizony előfordulhat.  Akkor az történik, hogy a a harmadik gyök a fentebb említett 3 gyenge betűk egyike ( vagy a kettő megtalált betű közül az egyik dupla és akkor így kijön a három gyökbetű). Ja, hogy a gyenge betű állhat a két megtalált betű előtt, között vagy mögött? Azt már neked kell kitotózni, hogy melyik lesz a helyes kombináció. 🙂 ÁÁÁÁÁ!
10645110_687955614625432_5790468960790102142_n

Az én meggyötört szótáram és a Szabó Ervinből kölcsönzött ‘Halad a Karaván’ nyelvkönyv.

Miután már csak az arab nyelvről való olvasástól is kellőképp megőszülhettél ( hát még annak tanulásától), joggal kérdezheted, hogy ugyan mit találok én ebben olyan logikusnak. Nos azt, hogy mindent szabályok fednek le, amik alól a kivételek száma igen minimális.

Az igéknek 10 féle csoportja létezik (igetörzsek), és legjobb tudásom szerint nincs olyan ige, amelyik ne illene bele valamelyik törzsbe. Mivel az egy törzsbe tartozó igék ugyanúgy ragozódnak, annyi dolgod van csupán, hogy egyszerűen felismered  melyik csoportba tartozik (nem bonyolult) és máris mindent tudsz annak az igének a ragozásáról, nem kell külön minden egyes szót megtanulni.

A szótárazásnál sem tudsz vakvágányra menni: ha nem helyesen logikáztad ki a szó gyökeit, egész egyszerűen nem fogod megtalálni a szót szótárban, így mész a következő lehetséges megoldásra. Ha megtalálod a szótárban a megfelelő kombinációt, nem is kell tovább menned, mert az lesz a helyes megoldás.

Tudnék még ezek mellett kismillió példát hozni, hogy bebizonyítsam neked, az arab minden nehézség ellenére igenis egy logikus nyelv, de most ezzel nem untatlak titeket. Legyen elég ennyi.  🙂

Illetve mielőtt végleg elmenne a kedved az arabtól ( bár lehet csak én vagyok mazochista alkat, de én kifejezetten szeretem a bonyolultabb nyelvtani szabályokat amennyiben nem nyelvvizsgára készülök), azért elmondanék valamit biztatásul. Az itteni arab tanárom mesélte, hogy nem egy tanítványa a nulláról kezdve kb. 3 év alatt heti 1 órával le tudta rakni a Rigó utcai nyelvvizsgát, ami szerintem azért nem semmi! Úgyhogy nincs lehetetlen: ha már elkezdted, tessék fojtatni, ha még csak fontolgatod, tessék belevágni az arab nyelv tanulásába!

Te beszélsz arabul? Irodalmit vagy dialektust? Esetleg mindkettőt? Számodra mi (volt) a legnehezebb az arab nyelvben? Írd meg egy kommentben! 

Miért ritkultak meg a posztok a blogon?

Kedves blogkövetők,

Bár a blog Facebook oldalán már volt róla szó, több emailt is kaptam, hogy hová tűntem, mikor lesz a következő blogposzt, így gondoltam tartozom legalább annyival, hogy a blogot is frissítem az új infókkal így utólag.

Minden rendben velem, élünk és virulunk. 🙂 Lassan már második hónapja, hogy megérkeztünk a napsütéses Kairóból az esősebb Budapestre némi fájdalommal bár, de izgatottan a lehetőségtől, hogy előreláthatólag egy évet maradunk kis hazámban a férjem mesterképzése miatt. Bár most már azért kezd hiányozni Egyiptom és annak mosolygós emberei, a meleg idő, Kairó valamiért annyira vonzó, őrült hangulata, és persze a fúl meg a taméja ( bár annak felettébb örülök, hogy a napi szintű, több órás áramkimaradásból most kimaradok), azért jó itthon friss levegőt szívni ( és nem elfelejteni bevenni az allergia gyógyszert), sétálni a Duna-parton egy tölcsér fagyival, biciklire pattanni, könyvtárba menni és élvezni, hogy magyar nyelvű könyvek vesznek körül. A kerti asztalnál reggelizni vagy bőrig ázni a Margit-szigeten, mert reggel még hét ágra sütött a nap és nem vetted magadhoz az esernyőt. ( Na jó, az utóbbi csak egyszer élmény így a sivatagi szárazság után. Utána már valóban nem akkora muri.)

Ez önmagában persze nem mentség a posztok ritkulására, aminek a legfőbb oka, hogy a munká(i)m, az otthoni teendők és a család mellett (arab) nyelvvizsgára is készülök, ami így együtt minden időmet és energiámat elveszi. S habár már hemzseg a fejem meg a kis noteszom a témáktól, amikről még írni akarok a blogra, poszt belőle valószínűleg csak október közepe-vége fele lesz. Remélem azért nincs harag. 🙂

Addig is mindenkinek kellemes napokat kívánok, és kövessétek a blogot a Facebookon vagy iratkozzatok fel a hírlevélre, hogy első kézből értesüljetek az újabb posztokról. (Mindkettőt megtaláljátok a főoldalon)

Apropó, hogy mi hiányzik még Egyiptomból számomra, azt ebben a régebbi blogposztban olvashatjátok: https://magyarlanykairoban.wordpress.com/2013/03/07/mi-hianyozna-ha/

GoodBye

Umm Ali – Az egyiptomiak kedvenc tejes süteménye

Nagyon szeretem Ali édesanyukáját – mazsolával és darált mandulával, tejbe áztatva, de nem túl tocsogósan, egy kis tálkából kikanalazni. Na nem kell semmi rosszra gondolni, nem lettem kannibál, de még csak Alit sem ismerek. Egyszerűen arról van szó, hogy arabul az ‘umm’ szó édesanyát jelent, így a közkedvelt egyiptomi desszert neve – bármilyen mulatságosan is hangozzék – lefordítva az Ali anyja nevet viseli. Őszintén szólva fogalmam sincsen pontosan honnan ered a név ( talán egy Ali nevű fiú édesanyjától, aki az első ilyen tejes desszertet készítette?), de azt tudom, hogy a baszbúsza és a kunefa után – melynek receptjét igyekszem minél hamarabb megosztani veletek- Umm Ali mondhatni az édesszájú egyiptomiak harmadik legkedveltebb süteménye. ( és persze mindenkié, aki valaha kóstolta már.) De nem csak isteni finom, pofon egyszerű is, és ami külön jó hír a Magyarországon tartózkodóknak: nem kell semmiféle speciális ” titkos összetevő” miatt rohangálni az arab boltba.

011

(Ha már Umm Alinál tartunk egyébként, egy valami eszembe jutott a név kapcsán érdekességképpen: sok édesanyát és édesapát az első gyermek megszületése után csak umm Mohamed vagy abu Szelma-ként hívnak az ismerősök. Sokszor még a második gyerek nevével is megtoldják a sort, mint umm Eszlem we Musztafa. A harmadik után már kissé problémássá válik a dolog, így sokszor vagy maradnak csak a legidősebb gyerek nevénél, ami nekem kissé diszkriminatívan hat, vagy egyszerűen felhagynak a becenév használatával.)

Annak ellenére, hogy már szinte fájóan egyszerű a recept, sokszor szoktunk készen hozni a helyi tejboltból. De hétvége van, így rászántam magam, hogy egy nagyobb adaggal készítsek belőle, gondolván- én naivan-, hogy egy jénaival csak kitart két napig. Tévedtem: három nagyobb kanállal maradt belőle összesen.

Ennyit a reklámról, csapjunk máris bele: tehát akkor hogyan is készül Ali édesanyja? Sokféle változata létezik, én az általam preferált variációt osztom meg veletek.

Hozzávalók (egy nagyobb jénai tálhoz):

-2 lap leveles tészta ( lehet csak egy is, ha hígabbra akarod csinálni)

-1 l tej

-4-5 ek. cukor

-1 cs. vaníliás cukor

Töltelékhez ízlés szerint:

– fahéj

– durvára darált dió, mandula vagy egyéb csonthéjas vegyesen

– mazsola

– kókuszreszelék

 

Én itt Kairóban a cukrászdában szoktam megvenni az Umm Ali alaptésztát, otthon a leveles tésztát kell hozzá beszerezni. (A kettő egyébként szerintem ugyanaz, annyi különbséggel, hogy én a boltban a három réteget már sütve, kissé olajosan veszem meg). Tehát ha Magyarországon készíted az Umm Alit, először nyújtsd a leveles tésztát a tepsid méretére, majd közepes lángon süsd aranybarnára.

2014-07-11 18.33.35

Három lapot adnak egy csomagban.

Miközben a tészta sül, készíts elő egy jénai tálat, amiben majd egymásra pakolod a hozzávalókat. Van, aki kisebb porcelán vagy üvegedényeket használ személyre kiporciózva benne az adagokat, de én általában egybe csinálom az egészet, mivel az én Umm Alim felissza a ráöntött tejet. De ha te tocsogósan szereted, jobb ha külön tálakba rakod.

Mikor kivetted az aranybarnára sült leveles tésztát, ujjnyi darabokra tépkedve borítsd be az edény alját, szórj rá bőségesen a kókuszreszelékből, a mazsolából, és a vegyes csonthéjas keverékből, vagy amit előkészítettél, és végül hintsd meg egy kevés fahéjjal. Ezután jöhet a következő réteg tészta az elsőhöz hasonlóan, majd a kókuszreszelék és társai, és így rétegezed tovább a hozzávalókat, míg mind el nem fogyott.

2014-07-11 18.58.29

Ha ez megvan, öntsd le az egészet a cukros-vanília cukros tejjel, és tedd be egy félórára a hűtőbe, hogy jobban lehűljön, illetve hogy a tészta jobban magába szívja tejet. De ha már nem bírtok várni vele tovább, essetek neki nyugodtan egy-egy kanállal.

2014-07-11 23.36.10

Umm Ali készen

 

 

A legvégén néha még– a tejboltos változathoz hasonlóan- előmelegített sütőbe tolom kb. 20 percre, hogy  a teteje aranybarna legyen, de legtöbbször ez túl hosszadalmas műveletnek tűnik és maradok az eredeti verziónál. J Ugye mondtam, hogy pofon egyszerű?

Irjátok meg, hogy sikerült a ti Umm Alitok, illetve hogy melyik változata jött be nálatok.

Nőként élni Egyiptomban: tényleg annyira tragikus?

Ahogyan azt valószínűleg már ti is tudjátok, az új elnök beiktatásának Tahrir téri ünneplése egyesek számára nem túl jó véget ért, mint ahogy szinte egyetlen egy tömeges megmozdulás sem a közelmúltban: több nő esett súlyos szexuális zaklatás áldozatának. Sajnos az ehhez hasonló esetek mindennaposok Egyiptomban, kiváltképp a közel 22 milliós Kairóban. A Reuters tavalyi statisztikája szerint a nők 99.3%-a van kitéve szexuális zaklatásnak Egyiptomban, ám nyilván ez a szám nem csak a fizikai, hanem a verbális inzultust, a beszólásokat is magában foglalja. Ami ennél még felháborítóbb szerintem az az, hogy bár nem új keletű a jelenségről van szó, csupán néhány hete iktatták törvénybe először az országban, hogy nők molesztálásáért börtön is járhat!

A történtek mondanom sem kell ismételten nagy port kavartak: a nővédő szervezetek mára demonstrációt szerveztek és a főváros több pontján már ezt megelőzőleg önvédelmet oktató képzések indultak, megtanítva a gyengébbik nemet arra, hogyan védjek meg magukat amennyiben kellemetlen szituációba kerülnének.

De mi az oka mindennek? Miért nincs szinte egyetlen nő sem Kairóban, aki ne esett volna már valamilyen módon áldozatává az ilyen alakoknak?

Egyipttomi nők a Tahrir-téren.

Tudom mi jár a fejedben; biztos az iszlám szigorú szabályai, hogy a szegény férfiak elnyomják vágyaikat, hiszen nem élhetnek szexuális életet házasságon kívül, nem tudják magukat kontrolálni, stb. Valóban ez lenne a gond?

Európa: a házasság előtti szex tilalom az oka

Szerintem nem a vallást kell okolni ezért, – hiszen a világban bárhol összefuthatunk szexuális zaklatókkal-, hanem például a patriarchális társadalmat ( ami nem az iszlám vallásban gyökerezik, lásd Carolyn Baugh: Kairói kertváros c. regényét) és a hatóságok munkáját együttesen, melyek ez idáig szőnyeg alá söpörték a problémát. Ha már itt járunk, a házasságon kívüli intim kapcsolat tilalma elvileg nem csak az iszlám követőire vonatkozik, hiszen ha belegondolunk pl. Magyarországon is csak az utóbbi néhány évtizedben vált általánosan elfogadott normává ez, holott mind a kereszténység, mind a zsidó vallás ellenzi. ( “Old fashion”, de a statisztikák szerint állítólag  sokkal tartósabb és boldogabb egy párkapcsolat, ha a cél a házasság és a két fél vár addig a szexuális kapcsolattal. Nem mellesleg aki muszlim pasival akar kezdeni az kalkulálja bele, hogy ha nem is minden esetben, de valószínűleg az esküvő napján fognak először egy ágyban aludni.  )

molest frontt photo

Bár az iszlámban elvileg tilos mindenféle intimebb kapcsolat az ellenkező nemmel házasságon kívül, emellett a házasság mielőbbi megkötésére ösztönöz azzal a feltétellel, hogy mindkét fél boldogan mond igent a másiknak és nem belekényszerítik őt a kapcsolatba (ahogy az sajnálatosan számtalanszor előfordul jellemzően Indiában és Pakisztánban, de akad, hogy Egyiptomban is.) És miért is ne lehetne mondjuk egyetemi évek alatt, fiatalon megházasodni? Ahogy Európában együttélésről beszélgetünk, miért ne lehetne ezt itt felcseréléni a házasság intézményével? Mi a különbség a kettő között? Egy papír, egy kevéssel több felelősség és persze a jogok. (Bár egy ideje már élettársi szerződés is létezik Európában, ami jogilag egyenértékű a házassággal. Erről találtam egy tök jó cikket Élettársam vagy házastársam? címmel.)

A probléma ezzel csak az, hogy Egyiptomban bizonyos kulturális szokások– mint például a nők családjának hatalmas anyagi elvárásai a kérővel szemben, illetve a házasság=baba felfogás –, igencsak megnehezítik a házasodni vágyó férfiak dolgát, aminek mellesleg nem sok köze van az iszlámhoz, bár gondolom a kopt kereszténységhez sem. Így ritka esetektől eltekintve – mint pl. a férjem és én – szóba sem jöhet, hogy egy egyetemista vagy pályakezdő fiatal megházasodjon. Az évek meg csak telnek, és vannak, akik még 30-40 éves korukra sem képesek megházasodni. Pedig nem kellene, hogy így legyen.

Egyiptom: a nők “lenge” öltözete az oka

Mikor a BBC megkérdezett néhány egyiptomi fiatalt az utcán a nők zaklatásával kapcsolatban, a következő választ adták: “A nők öltözete az, ami hozzájuk vonzza a férfiakat. Ők azok, akik ezt akarják – még ha niqábot (arcot eltakaró kendőt) hordanak is.”

Elég beteg, igaz? Tehát akkor jobban teszem, ha ki sem mozdulok a lakásból, mert teljesen mindegy mit veszek fel, így is-úgy is szexuális zaklatás áldozatává válhatok? A legszomorúbb az egészben viszont az, hogy ez az általánosan bevett nézet Egyiptomban – még a hatóságok által is.

Számtalan nyilatkozatot és riportot találunk, ami mind azt bizonyítja, hogy az egyiptomiak – még sok esetben maguk a nők is- úgy gondolják, hogy kizárólag a nő ruházkodását kell okolni, mert az valószínűleg túl szűk, rövid, vagy átlátszó volt, vagy a lány nem viselt kendőt és ez felkeltette néhány vágyait kordában tartani nem bíró férfi egyed érdeklődését. De, ahogy a fiatalemberek is elárulták,  a támadók nem csak a kendőzetlen, túlparfümözött lányokra mennek: lehet az idős vagy igen fiatal, haját kiengedő vagy akár még a szemét is elfátyolozó nő, nekik teljesen mindegy. Akkor hogy lehetne már csupán a nőket okolni az atrocitásért? Érdekes, Magyarországon Egyiptomhoz képes ritkán történik ilyesmi – ha nem számolom a füttyögő munkásokat és a buszmegállóban várva kapott dudálásokat -, pedig a nők többsége “lenge” ruhát visel. Akkor most hogy van ez?

qahera

Egy egyiptomi képregényrészlet, amin a rendőr a lány ruházatát okolja az őt ért molesztálásért, erkölcstelennek és nem megfelelőnek tartva azt.

(A képregény szuperhősnőről, Qaheráról, aki megvédelmezni az egyiptomi nőket és szembeszáll a sztereotipiákkal, itt olvashatok magyarul bővebben.)

Itt a másik nagy probléma: miért a nő lenne a hibás? Bizonyos társadalmi elvárások, vallási előírások vajon a férfiakra nem vonatkoznának? De, csak valahogy az eltűnik a süllyesztőben és a reflektorfény mindig a nőkre vetődik. Öltözködjenek megfelelően, beszéljenek megfelelően, ne nézzenek a férfiak szemébe, ne mondjanak olyat és olyan hangnemben…stb., nehogy préda váljék belőlük. De hol a férfiak listája? Mert ha már itt tartunk azt is lehetne sorolni, hogy nekik hogyan kellene viselkedni egy nővel szemben – az iszlám szerint is. Sőt! Például térd feletti, illetve túl szűk nadrágot, vagy egy szál atlétát sem lehetne utcán hordani egy muszlim férfinak, ám erről (és még sok másról) a legtöbben mégis elfeledkeznek vagy nincsenek is tisztában vele.

Az egy dolog, hogy egy muszlim nőnek hogyan illene öltözködnie, de azt se felejtsük el, hogy egy tisztességes muszlim férfi esetében teljesen mindegy kellene hogy legyen, mit visel a nő vagy mit nem. Még ha meztelenül is megy el előtte, egy hívő férfi ugyanúgy viselkedik, mint ha egy tetőtől talpig beöltözött illető menne el előtte.

Az igazi ok

Arról, hogy valaki nem képes tisztelni a nőket és hogy ilyen mértékben elharapódzott a helyzet, szerintem a vallás helyett maguk az emberek tehetnek, beleértve a fent említett kulturális szokásokat, illetve azokat a nőket is, akik nincsenek tisztában a jogaikkal és kérdezés nélkül elfogadják ezt az állapotot. Ha jól rémlik a muszlim nők jogaival kapcsolatban már előzőleg említettem néhány dolgot a blogon, továbbá a fentebb említett könyv is remekül érzékelteti, hogy sok itteni dolog a kultúrához és nem a vallási értékrendszerhez kötődik, úgyhogy ezt nem részletezném tovább.

safe_image

“Fékezd a fiaidat, ne a lányaidat” feliratú transzparens egy kairói tüntetésen a nők jogaiért.

A legnagyobb probléma tehát szerintem – mint bárhol a világban- a neveltetésben és az oktatás hiányában gyökerezik. Ha belegondolunk, például Magyarországon kik azok, akik nők molesztálására vetemednek? A legtöbb esetben olyan emberek, akik még valószínűleg a saját női családtagjaikat sem tisztelik eléggé és/vagy műveletlenek, aluliskolázottak. Ez pontosan elmondható a molesztáló egyiptomiakra is, azzal kiegészítve (mivel Istenhívő társadalomról beszélünk), hogy az ilyen férfiak nem foglalkoznak túlzottan a vallásukkal, legyen az az iszlám vagy a kopt kereszténység.  Illetve míg otthon az egész országban most már kevesebb, mint 10 millióan laknak, addig Egyiptomban körülbelül 94 millióan és a lakosság közel 36%-a írástudalan, így sajnos a zaklatások száma is jóval nagyobb.

Ez persze mind csak az én véleményem, lehet vele nem egyet érteni is. 🙂 Sőt!

Kérlek osszátok meg a kommentekben, hogy ti hogyan vélekedtek a dologról. Szerintetek mi késztet egy férfit, hogy szexuálisan zaklasson egy nőt ? Nekek mik a személyes tapasztalataitok? 

be a man and proect her

Graffitik Kairó belvárosában. Az egyik kép szövege: “légy férfi és védd meg a nőt.

Nőként Kairóban – A saját tapasztalataim

Nyilván nem zárhatom le a posztot anélkül, hogy megosztanám saját tapasztalataimat a témával kapcsolatban, ami egy-két negatív élménytől eltekintve nem olyan tragikus, mint ahogy azt a statisztikák állítják. Bár ehhez hozzá kell tennem, hogy 1. egyetlen tömeges megmozduláson sem vettem részt a Tahrir téren. 2. például a metrót, ahol a zaklatások kb. 80%-a történik, nem igen használom. 3. olyan környéken lakunk jelenleg, ahol több a szíriai, mint az egyiptomi. Igy gondolom mivel a világos bőrszínemmel jobban beleolvadok a környezetbe, mint mondjuk a belvárosban, kevesebb atrocitás ér, bár megfigyeltem: a kommenteket érdekes módon mindig egyiptomiaktól és nem szíriaiaktól kapom.

Egyptian woman in Cairo, right, wearing the niqab, which covers everything but the eyes

Egyiptomi nők

Emlékszem még anno nem muszlim turistaként járva az országban nem volt túl kellemes végigsétálni a bazárban ( sem Kairóban, sem Sharm el-Sheikhen vagy Hurghadán), vagy a hotelben egyedül kószálni, mert biztosan mindig megtalált valaki a bókjaival, ami nyilván az első nap még nem is volt zavaró, hiszen melyik nő nem örül a bókoknak. A probléma csak az, hogy ezek rendszeressé, akár erőszakossá is válnak az elkövetkezendő napokban.

A legkellemetlenebb élményem abból az időből talán az volt, mikor egy Sharm el-sheikhi bazár árusával naiv módon véletlenül kezet fogtam ahogy a boltjába invitált, aki ahelyett, hogy elengedte volna, elkezdte simogatni, miközben azt ecsetelte milyen gyönyörű vagyok. Az egyiptomi turistaparadicsomokról és az ott “vadászó” férfiakról Durica Katarina: Szökés Egyiptomba c. könyvében olvashatok többet, amit minden először Egyiptomba látogató nőnek ajánlok.

Ba

Bazár, Sharm el Sheikh

Azóta persze sok minden változott. Muszlimként kendőt és hosszú ruhákat viselek, ami bár lényegesen javít a helyzeten, nem mindig jelent teljes védelmet a napi szintű beszólásoktól, füttyögésektől és kíváncsi tekintetektől.

Mielőtt ideköltöztünk volna, Kairó egyik forgalmas külvárosában, Nasr cityben laktam, ahol arab tanfolyamra jártam, munkahelyen dolgoztam, és mindig kellett valami papírt intézni itt-ott, így sokat voltam az utcán még akár este 10-kor is teljesen egyedül. ( Ez mára megváltozott, mivel a környékünkön egyrészt nincs annyira kiépítve a tömegközlekedés, másrészt otthonról dolgozom, illteve minden, még az arab center is 10 perc sétára van a lakástól.) Ennek ellenére sohasem éreztem magam veszélyben, mivel úgy gondoltam, hogy vannak olyan segítőkészek az itteni emberek, hogy ha bajba kerülök, majd a segítségemre sietnek. Szerencsére nem volt eddig alkalmam kipróbálni, tényleg így lenne-e.

A legdurvább ami történt velem mikor este 9-kor a munkahelyem utcájának végén vártam a férjemre, hogy kocsival felvegyen. Az utca nem volt rendesen kivilágítva, de néhány idősebb nő várakozott tőlem három méterrel arrébb a mikrobuszra, így nem tartottam semmitől. Egyszer csak a semmiből feltűnt egy autó és leparkolt mellettem. A lámpája elvakított, így elsőre azt hittem, hogy a férjem az, de miután lekapcsolta őket kiderült, hogy egy 25 év körüli srác ül a volánnál, mondanom sem kell nem éppen a jólszituált fajtából. “Habiby, gyere!’- szólt oda hozzám a lehajtott ablakon át, én meg csak nyomkodtam tovább a telefonomat, mit sem törődve vele. Még próbált fűzni egy rövid ideig, de mivel nem reagáltam semmit, elhajtott. A mellettem álló nők észre sem vették a jelenetet és pont jött a busz, amire felszálltak, így egyedül maradtam. 3 perc nem telt bele, a srác megint megjelent és folytatta az unszolást. Összeszedve a bátorságomat ez alkalommal már odaszóltam neki, hogy nem fogok beszállni, úgyhogy húzzon el a fenébe. A srác elvigyorodott, kicsit habozott, de szerencsére elhajtott.

Egy másik eset az volt, mikor a teli mikrobuszban a mellettem ülő srác hozzám közeli nadrágzsebében lapuló mobilja helyett mást talált megfogni. Elkiáltottam magamat, az ablakhoz löktem néhány kedves szó kíséretében és azonnal kiszálltam a buszból. Ezt a két esetet leszámítva semmilyen problémám nem volt férfiakkal hála Istennek a négy év alatt, mióta itt élek – még a metróban sem.

7340_copy.jpg.crop_display

Kairó

De ha már egyiptomi férfiakról beszélünk, had említsem meg azt is, hogy sok pozitív élményem is van velük – jóval több, mint negatív. Például mikor először mentem egyedül taxival a Ramszisz térre, ahol meg kellett volna találnom a Masr Gedida körzetbe menő buszt, de fogalmam sem volt, hogy a tér melyik oldalán parkol. A taxi sofőr látva, hogy nem igazán ismerem ki magam a környéken felajánlotta, hogy ingyen elvisz, csak hogy biztonságban odaérjek. A másik kedvenc sztorim mikor édesanyukám meglátogatott és elkalauzoltam őt Kairó legjobb helyeire. Egyik alkalommal a Khan al-Khalili bazár volt soron, de nem tudtam pontosan a kereszteződésnél melyik buszra kell szállni, így megkérdeztem egy ott várakozó férfit. Mondta hogy majd megmutatja, de végül neki előbb jött a busza, így megkért egy másik várakozó férfit, hogy majd mutassa meg nekem, ha jön. Mint kiderült, a második férfi egy buszra várt velünk és mikor végre felszálltunk látom, hogy egy helyett három jegyet vásárol, majd kettőt felém nyújt. Próbáltam neki kifizetni a mi részünket, de nem volt hajlandó elfogadni. Hozzáteszem egyik férfi sem próbált meg se flörtölni, se személyes kérdésekkel zaklatni, még szőke hajú, európai öltözetű édesanyámmal az oldalamon sem.

Mindent összevéve szerintem egyáltalán nem annyira veszélyes nőként Kairóban élni, mint ahogy azt a statisztikák lefestik ( remélem ebben majd mások is megerősítenek a kommentekben), de tény, hogy ameddig a nők tömegesen nem emelnek szót és harcolják ki (Isten adta) jogaikat, ameddig az állam nem tesz drasztikus lépéseket, hogy megfékezze a növekvő szexuális zaklatást, javítson az emberek életszínvonalán és megfelelő oktatást biztosítson mindenki számára, addig nincs tuti tipp a molesztálók ellen.  Paprikaspray azért mindig legyen nálad. 🙂